ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Fél évig tartott a láthatatlan fogszabályzásom, íme a látható végeredménye

Műfogsortisztító-tabletták és kényszeres nassolási agonizálás kontra sikerélmény a köbön, méghozzá fájdalommentesen. Ilyen, amikor beválik az újévi FOGadalom!


Amikor belevágtam a felnőtt fogszabályzásba, a hiúságom dominált, mert a metált csak hallgatni szeretem, viselni nem – legalábbis a fogaimon. Azonban most, hogy a 13. láthatatlan fogszabályzó sín is lekerült rólam (egy sínt 2 hétig kell hordani, úgyhogy mindössze bő fél évről beszélünk), méghozzá a várt eredménnyel, újra ezt a technológiát választanám. Mert ugyan ez a technológia nem alkalmas minden típusú korrekcióra, például az alsó fogsoromnál a szemfog-befordulást és az ívgörbületet nem tudta tökéletesíteni, nem érzem magam átverve, hiszen ezt dr. Gulyás Zsófia, a bűbájos szakorvosom előre megmondta a konzultáción. Sőt, csak utána kellett fizetnem, hogy leokéztam a leendő fogmozgásomat 3D videóban lemodellező, virtuális fogmozgatási tervet.

A fenti képen a felső fogsorom 1. és 12. sínje látható, pontosan 6 hónap eltéréssel, a lenti képen pedig a mosolyom hasonlítható össze a szabályzás előtt és az utolsó sín viselése közben (!), a változás pedig több mint látványos.

A szabály egyszerű volt: enni nem szabad a sínekben – addig ki kell venni, egy pattintás az egész, utána pedig fogat és fogsort kell mosni –, illetve inni is csak vizet szabad ebben a fogszabályzóban, a színes és forró italok fogyasztása közben nem lehet a szájban és öblögetni kell utána.

Cserébe nem kell odafigyelni az étkezésre, mint az állandó fogszabályzók esetében, úgyhogy ha akarod, betömhetsz a szádba annyi karamellát, pattogatott kukoricát és gumicukrot, amennyit nem szégyellsz. Viszont a doktornő megmondta, hogy napi 22 órát kell viselnem a síneket a hatékonysághoz, amit én stréber módon be is tartottam.

Igen ám, de ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha összesen 2 órát vehetem ki őket egy nap, amiben benne vannak az étkezések és a fogtisztítások, akkor legfeljebb háromszor fél óra evésre és ezek után egy alapos fog- és síntisztításra jut elég időm. Ebből kifolyólag szinte megszűntek a napközben bekapott falatkák és lopott nasizások, mert utána mehettem ki megint fogat mosni, úgy meg nincs is értelme a csokinak, ha rögtön lefojtom némi fogkrémmel. Jó, azért nem kell annyira sajnálni, mert a magyar lelemény utat tört: mindig rögtön ebéd és vacsora után zabáltam fel azt az édesség-mennyiséget, amit amúgy szétosztottam volna egy teljes napra.

Magára a láthatatlan fogszabályzóra csupa pozitív visszajelzést és bókot kaptam az ismerőseimtől (már akinek említettem, mert nagyjából senkinek nem tűnt fel első látásra). Én is imádtam nézni, ahogy hónapról hónapra változott a mosolyom, és egyre magabiztosabban vigyorogtam.

Ami viszont a röhejes része volt a procedúrának, hogy én nem fogkefével, hanem – a doktornő személyes tanácsát megfogadva, mivel ő is így tesz a sajátjával – egy pohár vízbe dobott műfogsortisztító tablettával tisztogattam meg a síneket. Ezt a gusztusosnak nem mondható szeretetcsomagot adott esetben az éttermek asztalára is kitettem, mert ugye muszáj volt kivenni az étkezés alatt a fogszabit.

Nem beszélve arról a filmbe illő jelenetről, amikor az irodában egy munkatársam megkérdezte, hogy megkóstolhatja-e a kék szörpömet. Az arckifejezése a retinámba égett, miután Wednesday-es faarccal közöltem vele, hogy „inkább nem javaslom, a protkóm ázik benne”.

De mivel mostantól csak éjszakai sínt kell hordanom, az irodai vécék koleszos hangulata is hiányozni fog az ebédszünetek után, amikor sorra nyitottak rám a kolleginák a fogmosásom közben. Nyilván az is kissé lehangoló, mikor a párom előtt veszem ki a fogsoromat, egy nem túl szexi nyálhíd kíséretében.

Eredetileg 12 sínt terveztek nekem a rendelőben, de felül az egyik fogam deviáns volt és nem volt hajlandó kellően bemozdulni, úgyhogy megregulázta a doktornő egy 13. sínnel, amit 3 hétig kellett hordanom pluszban. Ezt egyébként ingyenesen tette, egy újabb foglenyomatot követően, ami egy pár perces mutatvány, mintha gyurmába harapnál.

Fájdalommal egyáltalán nem, de két apró kellemetlenséggel járt a folyamat: az egyik a havonkénti kontrollok fogköz-reszelése volt (a hangja parább, mint az érzés), a másik pedig az új sínek első napja, amikor feszítette kissé a fogaimat az eleinte szűk sín, hiszen gyengéden mozgásra bírta őket. Utána már meg sem éreztem abban a két hétben, ha rajtam volt. Néha pánikszerűen a nyelvemmel tapogattam ki, hogy betettem-e, olyannyira megszoktam a viselését.

Összességében nagyon hatékony kezelésnek gondolom a láthatatlan fogszabályzást, hihetetlen, hogy mire képes már a technológia és a 3D nyomtatás. És az, hogy ennyire nem látszik az eszköz a fogaimon (ld. a cikk alján található, kezdeti beszámolóm fotóját), egyszerűen szupermenő.

Ami sokakban felmerülő kérdés, hogy meddig kell hordani az éjszakai sínt, ami egyben az utolsó sínpár: nos, lehetőleg örökre, mert sok embert ismerek, aki évek után elhanyagolta az utókezelést, és pár hét alatt viszaugrott az eredeti pozíciójába a fogsora, mert felnőttkorban már sok időbe telik az új pozícióban a tartószövetek átépülése. Vedd úgy, hogy olyan, mint a kontaktlencse, csak azt este kiveszed, reggel beteszed, az esti fogszabályzót pedig pont fordítva.

Egy szép, igényes mosoly szerintem mindenhol jó belépő, és jó hír, hogy létezik megbízható felnőttkori fogszabályzás, ami esztétikus, nem tart évekig és még az ára is korrekt. Persze nem mindegy, hogy kontár végzi a munkát, vagy rendes fogszabályzó szakorvos, úgyhogy nagyon nézzétek meg a referenciákat és a páciensek visszajelzéseit, ha belevágtok ti is. Elő az ezer wattos vigyorokkal, nevetni ér!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tündérmeseként indult a magyar-olasz szerelem, Szilvi most versenyt fut az idővel, hogy megmentse kedvese életét
Temesvári Szilvi és párja, Giuliano életét egy szeptemberi agydaganat-diagnózis írta át. Egy németországi immunterápiára gyűjtenek, hogy meghosszabbítsák a férfinak jósolt 6-18 hónapot.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Mesébe illő történetként indult Szilvi és Giuliano szerelme, ami mára versenyfutássá vált az idővel, miután a férfinál szeptemberben egy rendkívül agresszív agydaganatot diagnosztizáltak. A pár 2019-ben egy online társkeresőn ismerkedett meg, és a kapcsolatuk gyorsan komolyra fordult – írta a Blikk.

„Abszolút működött közöttünk a kémia, így 3-4 héttel később ki is utaztam Giulianóhoz a dél-olaszországi Taranto városába.

Fantasztikus négy napot töltöttünk együtt, miután hazarepültem, egy héttel később már ő látogatott meg engem Budapesten.

Amikor másodjára jött, már hozzám is költözött, még ugyanabban az évben” – mondta Temesvári Szilvi. Giuliano, aki Olaszországban zenészként dolgozott, Magyarországon az informatikai szektorban helyezkedett el, és beleszeretett Budapestbe. Két éve kérte meg Szilvi kezét.

A közös életüket Giuliano rosszullétei törték meg. Nehezen járt, aluszékony volt és sokat fájt a feje.

„Végül elmentünk magán úton egy MRI-vizsgálatra, ahonnan egy órán belül telefonáltak, hogy azonnal menjünk be a sürgősségire, mert egy háromcentis tumor van az agyában.

Fel sem fogtam, mi történik. Kiderült, hogy életveszélyes állapotban van” – folytatta Szilvi. Giulianót két nappal később megműtötték, a daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A szövettani vizsgálat azonban kimutatta, hogy a férfi glioblasztómával küzd.

A glioblasztóma az egyik leggyorsabban növő és legrosszabb prognózisú agydaganat. Hagyományos kezeléssel, azaz kemoterápiával és sugárkezeléssel az átlagos túlélési idő 6-18 hónap.

A daganat gyökérszerű terjedése miatt a teljes sebészi eltávolítás csak a legritkább esetekben lehetséges. „Úgy kell elképzelni, mint egy fa gyökerét. A nagyobb részt sikerült kiszedni, ám az agy belseje felé gyűrűző csápokhoz általában nem lehet hozzáférni” – magyarázta Szilvi.

A pár egy németországi, tübingeni intézményben készülő, egyénre szabott immunterápiában látja a reményt.

Ehhez kiküldték a daganat egy darabját és Giuliano vérét is. „A tumor analizálása alapján készítenek úgymond egy receptet, amiből végül legyártják a vakcinákat. Ebből 14 adag készül, amit 1,5 év alatt adnak be kúraszerűen egy litván kórházban. A benne lévő anyag felébreszti a beteg immunrendszerét, hogy vegye fel a harcot a rákos sejtek ellen” – részletezte Szilvi.

Giulianónak most komoly fájdalmai vannak, de a szerelme és a közös jövő reménye élteti. „Egyszer elsírta magát, és azt mondta, hogy korábban nem érdekelte, él-e vagy hal-e, mert nem volt boldog. Mellettem viszont megtudta, milyen érzés ez, és nem akarja elengedni.

Minden este úgy bújtunk oda egymáshoz, hogy mennyire szerencsések is vagyunk, hogy egymásra találtunk.

Annyi mindent elterveztünk már, és szeretnénk nagyon sokáig együtt élni” – mondta Szilvi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Akár te is élőben nézheted a bírósági tárgyalásokat otthonról, de egyetlen ügybe soha nem kukkanthatsz be
Januártól bárki beülhet egy online tárgyalásra. Megmutatjuk, melyek azok a perek, amikről a törvény miatt soha nem tudhatsz meg semmit.


Egy kattintás, és már ott is ülsz a tárgyalóteremben: számos bírósági tárgyalás online is követhető Magyarországon, de szigorú szabályok mellett. Az új rendszert egy 2025-ben elfogadott törvénymódosítás tette lehetővé, a technikai hátteret pedig az Országos Bírósági Hivatal biztosítja – írta meg a Meglepetés magazin. A közvetítés alapvetően egyirányú, tehát a hallgatóság nem szólhat bele a tárgyalás menetébe.

„Főszabály szerint egyirányú kép- és hangkapcsolatról beszélünk, tehát a hallgatóság a tárgyalást követheti, de nem avatkozhat bele. Szükség esetén azonban kétirányú kapcsolat is létrejöhet”

– mondta Dr. Tarczay Áron ügyvéd.

Egy-egy tárgyalást legfeljebb az első száz sikeresen regisztráló, nagykorú személy követhet. A csatlakozás feltételei szigorúak.

„Az elektronikus regisztráció eAzonosításhoz kötött. A jelentkezőnek el kell fogadnia a részvételi szabályokat, valamint nyilatkoznia kell arról, hogy megismerte az adatkezelési tájékoztatót” – magyarázta az ügyvéd. A jogi és államtudományi képzésben részt vevő hallgatók, oktatók és kutatók előbb regisztrálhatnak. Ha egy tárgyalást tanóra keretében követnek, az oktató felel azért, hogy csak az arra jogosultak legyenek jelen.

A regisztráció során a digitális állampolgársági rendszer továbbítja a jelentkező adatait a bíróságnak, de ezeket szigorúan kezelik.

„Az adatok kezelésére szigorú szabályok vonatkoznak, nagy részüket a bíróság zártan kezeli, és azokat kizárólag törvényben feljogosított személyek ismerhetik meg” – tette hozzá a szakértő.

A peres feleknek ugyanakkor joguk van megismerni az online hallgatók nevét és fényképét, és ha kizáró okot találnak, a bíróságnak ezt vizsgálnia kell. Az online hallgatóságnak tilos felvételt készítenie a tárgyalásról, azt továbbközvetítenie vagy nyilvánosságra hoznia.

„E tilalmak megszegése büntetőjogi vagy polgári jogi felelősséget, valamint bíróság által megállapított kizárást vonhat maga után” – figyelmeztetett Dr. Tarczay Áron.

A Büntető Törvénykönyv módosítása szerint aki jogosulatlan felvétellel él vissza, akár három év börtönt is kaphat.

A bíróság előre is kizárhatja az online nyilvánosságot, ha az veszélyeztetné a tárgyalás lefolytatását, vagy ha minősített adatok, kiskorúak, illetve a felek személyiségi jogainak védelme ezt indokolja. A szakma részéről aggályok is felmerültek, például a bizonyítási kockázatok, mint a tanúk összebeszélése „közös képernyőzés” során.

Vannak olyan ügytípusok, amelyeket eleve nem lehet online követni. Ilyenek a személyi állapotot érintő perek, például a gondnoksági, házassági vagy szülői felügyelettel, kapcsolattartással, tartásdíjjal, valamint az örökbefogadás felbontásával kapcsolatos ügyek.

Via Meglepetés magazin


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Le kell lépned: ez az egyetlen embertípus a környezetedben, aki szó szerint felfalja az életedet
Sokan tűrnek egy nehéz kapcsolatban, de egy friss tanulmány szerint ez a legrosszabb, amit a testükkel tehetnek. A kutatók megnevezték, melyik kapcsolattípus a legkárosabb, és miért olyan nehéz kilépni.


Döbbenetes eredményre jutott egy friss kutatás: minden egyes, az életünkben tartósan stresszt okozó személy akár kilenc hónappal is öregítheti a testünket. A támogató barátok és családtagok köztudottan jót tesznek az egészségnek, de egy februárban publikált tanulmány arra volt kíváncsi, mi történik, ha a feszültség forrásai éppen a hozzánk legközelebb állók.

A kutatók ezeket a kapcsolatokat „nehezítőknek” nevezték, és csak azokat sorolták ide, akik a résztvevők szerint gyakran okoznak stresszt vagy nehezítik meg az életüket,

nem pedig azokat, akik csak alkalmanként. A vizsgálatban résztvevők nyálmintát is adtak, amiből a szakértők kétféle biológiai öregedési mutatót számoltak ki: egyrészt azt, hogy a testük a naptári korukhoz képest mennyivel idősebb vagy fiatalabb, másrészt pedig azt, hogy jelenleg milyen ütemben öregednek. Az eredmények szerint a megkérdezettek közel 30 százalékának volt legalább egy ilyen „nehezítő” az életében.

„Minden egyes további stresszes személy a hálózatunkban átlagosan kilenc hónappal magasabb biológiai kort és másfél százalékkal gyorsabb öregedési ütemet jelentett”

– közölték a kutatók. A The Conversation márciusi cikke szerint ez a hatás akkor volt a legerősebb, ha a nehéz kapcsolat családon belüli volt, például egy szülővel, házastárssal vagy gyermekkel. A barátoknak mindössze 3,5 százalékát, míg a szülők és gyerekek közel 10 százalékát minősítették „nehezítőnek”.

A „nehezítők” jellemzően kevésbé voltak beágyazva a mindennapi életbe; ritkán töltöttek be egyszerre több szerepet, például nem voltak egyszerre bizalmasok és társak is. Ezzel szemben a támogató kapcsolatok gyakran az élet több területét is lefedték.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy a nők, a dohányzók és a gyerekkorukban több stresszt átéltek több „nehezítőről” számoltak be.

Ezen felül a több stresszes kapcsolat együtt járt a rosszabb egészségi állapottal, több szorongásos és depressziós tünettel, valamint a magasabb testsúllyal is.

A szakértők ugyanakkor óvatosságra intenek: mivel a nyálmintákat csak egyszer vették le, nem lehet egyértelműen ok-okozati összefüggést megállapítani. Elképzelhető az is, hogy a már eleve felgyorsult biológiai öregedés tesz valakit ingerlékenyebbé, aki emiatt hajlamosabb másokat „nehezítőnek” látni. A jövőbeli, hosszabb távú vizsgálatok feladata lesz, hogy ezeket a kérdéseket tisztázzák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kijött a legboldogabb országok listája, Magyarország öt helyezést rontva a 74. helyen áll, a rangsor elején nincs meglepetés
Az MTI nem említette, hogy a magyarok hol állnak, és hogy boldogtalanabbak, mint tavaly. A jelentés szerint a valódi emberi kapcsolatok kulcsfontosságúak a boldogság szempontjából.


A márciusi World Happiness Report szerint Finnország immár a kilencedik egymást követő évben a világ legboldogabb országa, Magyarország pedig öt helyezést rontva a 74. helyen áll - az MTI viszont nem írta le Magyarország helyezését az erről szóló jelentésben a 444.hu szerint.

A jelentés évente rangsorolja a világ országait, és olyan tényezők alapján méri az életelégedettséget, mint a gazdasági teljesítmény, az egészség, a szabadságérzet, a társadalmi bizalom és a korrupció érzékelése.

A rangsort idén is az északi országok uralják: Finnország mögött Izland, Dánia és Svédország szerepel az élmezőnyben, míg a nem északi államok közül Costa Rica került be a legjobb öt közé. A 6-10. helyen Norvégiát, Hollandiát, Izraelt, Luxemburgot és Svájcot találjuk. A lista végén Afganisztán áll, míg az Egyesült Államok a 23. helyet szerezte meg.

A jelentés megállapítja, hogy „Európában vegyes mozgások láthatók”, Németország például öt helyet javított, Ausztria pedig kettőt rontott.

Bár a hosszabb távú trendek szerint a régióban javult a helyzet, a közép- és kelet-európai országok közül most a top 25-ben szereplő szlovének, csehek és lengyelek húzzák fel az átlagot - írja a lap.

A jelentés idei kiemelt témája egyébként a közösségi média hatása a jóllétre. A kutatók szerint a túlzott, napi több órás használat összefügg a fiatalok alacsonyabb életelégedettségével, bár közvetlen ok-okozati kapcsolatot nem minden esetben tudtak kimutatni.

A napi 5-7 órát meghaladó social media használat egyértelműen alacsonyabb jólléttel jár együtt, különösen a lányok körében.

Nyugat-Európában a legintenzívebb használók életelégedettsége egy tízfokú skálán jelentősen alacsonyabb. A jelentés megállapítja továbbá, hogy a fiatalok jólléte az elmúlt 15 évben főként az angolszász országokban és Nyugat-Európában romlott, miközben a világ többi részén átlagosan javult.

A kutatók szerint nem minden online tevékenység káros: a kommunikációt és kapcsolattartást segítő platformok pozitívabb hatásúak, míg az algoritmusok által vezérelt, passzívan fogyasztott tartalmak, például az influenszerközpontú felületek, inkább rontják a jóllétet.

Jan-Emmanuel De Neve, a jelentés egyik szerkesztője szerint vissza kell hozni a „szociális” elemet a közösségi médiába, mert a valódi emberi kapcsolatok kulcsfontosságúak a boldogság szempontjából.

A World Happiness Report a rangsorait jellemzően hároméves időszakok felméréseinek átlagára alapozza. A jelentést az Oxfordi Egyetem Wellbeing Research Centre kutatóközpontja adja ki a Gallup és az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata partnerségével.


Link másolása
KÖVESS MINKET: