Ezek a világ legőrültebb éttermei, ahol semmi sem olyan, mint máshol
Manapság már mindenhol találni remek ételeket. Mindegy, hogy merre indul az ember, a Michelin-csillagos éttermektől kezdve a Bourdain által elismert utcai árusokig. Vajon hogy tud kiemelkedni egy étterem ebből a zavarba ejtően színes és gazdag mezőnyből?
Néha egy ravasz trükkre, témára van szükségük, vagy egyszerűen csak rábízzák magukat a jó öreg földrajzi adottságokra. Ha egy kis kalandra vagy hóbortra vágysz, vagy csak egy jó Instagram-pillanatot szeretnél, akkor itt vannak a legőrültebb éttermek.
WC-étterem

Jamban Café, szó szerint “WC-kávézót” jelent. A Java szigeten található létesítmény páratlan élményt kínál azoknak a vendégeknek, akik vasgyomorral rendelkeznek. Az étterem olyan edényekbe szolgálja fel a leveseket és italokat, amiken általában ülni szokott az ember. Nem ez az első étterem ezzel a tematikával, de a Jamban Café azért kiemelkedő, mert szeretné felhívni a figyelmet az ország csatornázási hiányosságaira.
Sziklaétterem

A sziklafalba vájt étterem egy szuperhős rejtekhelye is lehetne. Az Adriai-tengerre néző kilátás az egyik legütősebb, amivel találkozhatsz világon. A Grotta Palazzese hotel étterme a tengerszinttől számított 22,5 méter magasan található, a dél-olasz Polignano a Mare városkában.
Hullámvasút-étterem

Az angliai Staffordshire-ben található Alton Towers üdülő egy hullámvasút tematikájú étteremmel bővült, ahol az ételek hosszan cikázva majd 8 métert zuhanva jutnak el a konyhától a vendégek asztaláig. Minden fogás gondosan le van fedve, hogy a vacsora nehogy kiboruljon szervírozás közben.
A világ legkeskenyebb étterme

Az Argentinában lévő El Papagayo egy sikátorban épült. A létesítmény mindössze 2,5 méter széles, viszont 32 méter hosszú és majdnem 7 méter magas. Adottságait nézve az El Papagayo egy sötét hely is lehetne, de ezt elkerülendő a tetőt üvegből csináltatták, így természetes fény világítja be az éttermet.
Kő étterem

A Zanzibárban található Kő étterem igazán szokatlan helyszínt biztosít a vacsorázni vágyóknak. Az éttermet egy régi halászkunyhóban alakították ki, nevét pedig arról a jókora kőről kapta, ami a házikót az óceán fenekéhez horgonyozza. Az odajutás egy kissé nehézkes, mert a kunyhót csak apálykor lehet megközelíteni gyalogszerrel. Ha épp dagály van, akkor ehhez egy csónakra van szükség. De a 360°-os kilátás az Indiai-óceánra megéri az utazást.
Víz alatti étterem

Szeretnél ízlésesen lerészegedni egy korallzátonyon? A Maldív-szigeteken lévő Per Aquum Niyama üdülőben ezt megteheted. Az étterem és éjszakai bár egyben szó szerint a semmi közepén található. A legközelebbi település a Maldív főváros, Malé, ami 40 perces repülőútra van az étteremtől. Az üvegfalakon keresztül eléd tárul az egész víz alatti világ.
Vulkán étterem

Az El Diablo étterem a spanyol Lanzarote szigeti vulkánon helyezkedik el, Észak-Afrika partjainál. A szunnyadó vulkán melegét használják az ételek elkészítéséhez.
Sziklaugró kávézó

Szeretnél egy adrenalinlöketet a piña coladád mellé? Rick's Café egy bár és falatozó a jamaicai Negrilben. Tökéletes azoknak, akik sziklaugrást terveznek a vakációjuk során. A sziklafalak 3-10 méteresek, így a Rick's Café megfelelő bárkinek, aki már tapasztalt extrém sportoló, vagy most szeretné kipróbálni magát először. Ha inkább csak néznéd az ugrókat, azt is megteheted a bárnál, ahonnan nem mellesleg a naplemente is gyönyörű.
Vízesés étterem

Ha a Fülöp-szigeteken jársz, és egy mezítlábas vacsorára vágysz, javaslom a Villa Escudero üdülőben lévő Waterfalls Restaurantot. Az étterem egy vízesés közepén található. Helyben fogott tengeri herkentyűket szolgálnak fel, miközben a vendégek áztatják a lábukat a sekély vízben.
Egy koktélbár Amerika legidősebb alagútjában

A Le Boudoir egy Marie Antoinette-témájú földalatti koktélbár Brooklynban, ahol megtalálható az egykori királyné fürdőszobájának tökéletes másolata is. Egy igazán különleges hely, ahol különleges koktélokat is ihatsz, mint például a Guillotine nevűt.
Az Antarktisz ötcsillagos étterme

Az Antarktiszon ugyan nincsenek kiállítások vagy élénk zenei élet, mégis híressé vált kiváló konyhájáról. A Concordia nevű kutatóállomáson Luca Ficara séf ötcsillagos fogásokat szolgál fel a 13 fős legénységnek. A 30 éves szicíliai szakács nem csak azért van ott, hogy a elkészítse az ételeket, hanem mert egy kutatás tesztalanya is. Az Európai Űrügynökség a Concordia állomáson teszteli a marsi körülményeket.
A világ legkisebb étterme

Az itáliai étterem a világ legkisebb éttermének számít, mivel csak egy asztallal rendelkezik, két fő számára. Solo Per Due, olaszul azt jelenti “csak két főre”. Vacone városában nyílt 26 évvel ezelőtt, ugyanazzal a vízióval, mint ma: egy meghitt, élmény, ami az odafigyelésről szól, “ünnepélyes vacsora a szerelem jegyében”. A vendégek az éjszakát is a létesítményben tölthetik.
Börtönétterem

In Galera annyira népszerű, hogy egy hónapra előre kell asztalt foglalni. Ja, és egy börtönben üzemel. A Bollate fegyházban található, Milánó mellett és a személyzet összes tagja fogoly. In Galera annyit tesz olaszul, hogy “börtönben” és a terem híres börtöntémájú filmek posztereivel van borítva. Nem tudni, hogy a tiltott világ varázsa, vagy a hely exkluzivitása miatt, az étterem nagyon felkapott.
via Food & Wine
Ha érdekes volt az összeállítás, oszd meg másokkal is!