Erre készülj, ha borítod a bilit az életedben!

Mindent ugyanúgy csinálni, mint tegnap, többnyire biztos stratégiának tűnik. Biztos és halálos. Mert bár hajlamosak vagyunk elhinni, hogy ami jó volt, az jó is marad, és ami rossz, annál rosszabb úgysem jöhet, de ez az illúziónk a legritkább esetben manifesztálódik a valóságban. Jó eséllyel te is észrevetted már, hogy mi történt a berögződött rutinjaiddal. Hamar kiveszett belőlük a lélek, és egy idő után azzá váltak, amit Fodor Ákos zseniális egyszerűséggel így fogalmazott meg: "Kapaszkodókat gyártunk s mire eszmélünk: kész is a ketrec."

Mégis görcsösen ragaszkodunk a megszokotthoz. Részben azért, mert megtanultunk sablon lényként működni, részben pedig azért, mert nem tanultunk meg saját gyengeségeinkkel szembenézni. Nem tanultuk meg, hogy mit kezdjünk a változó körülményekkel, és nem tanultuk meg, hogy a valódi biztonságot nem az egy helyben ácsorgás (vagy ücsörgés), hanem a mozgás jelenti. A mozgás, ami az élet alapja.

Pedig biciklizni megtanultunk. És ha nem tekertünk, vagy nem vettük be a kanyart, pofára is estünk. Azt azonban talán senki nem magyarázta el nekünk, hogy az életünkön is hasonlóan kerekezünk végig. Ezért hisszük azt – elég aberrált logikát követve –, hogy ha nem mozdulunk, haladni fogunk, és hogy életünk útjának kanyarjai majd maguktól kisimulnak – anélkül, hogy nekünk változtatnunk kéne bármit is.

Így hát sokan nem is változtatnak. Lecsücsülnek egy dombra, amiről kezdetben boldogan nézelődnek, és csak azt érzik, hogy a talaj meleg, a kilátás jó, és tulajdonképpen minden rendben van. Aztán kis idő múlva megcsapja az orrukat a bűz. Először csak kellemetlen, idővel azonban egyre elviselhetetlenebbnek tűnik, míg végül rájönnek: egy trágyadombon ülnek.

Eltelnek így hetek, hónapok vagy évek, a kaki már ki is hűl idővel, aztán csak a bűz és a kellemetlen állag marad. Már nem a helyszín kényelmes, csak az ücsörgés maga. Semmi más. És aki még ezután sem mozdul, annak szép lassan elkezd torzulni a valóságtudata. Már nem a szabad, kiteljesedett, lehetőségekben gazdag élet képe lebeg a szemei előtt, hanem önmaga belső értékeit és álmainak létjogosultságát megkérdőjelezve a szarban ücsörgés válik számára természetes alapállapottá. És egy idő után sorsává és végzetévé is.

Mindez azért történhet meg, mert amikor felméri a változás lehetséges következményeit, azok túl fájdalmasnak, túl bizonytalannak, túl nagy áldozatnak tűnnek számára ahhoz, hogy megmozduljon. De mik is ezek a következmények, és miért olyan félelmetesek? Nézzük most meg az ösztönös reakciónál tudatosabban ezeket – pontosabban közülük a kulcsfontosságúakat –, hogy a változás fájdalmában megtaláljuk a lehetőséget.

Egyből bukással kezdesz

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden, akkor egész nyugodtan számíts kezdeti kudarcokra. Olyan ez, mint amikor vaksötétben elkezdesz lépcsőt mászni: először könnyen lehet, hogy nem találod el az első lépcsőfokot, és arccal elterülve örülsz, ha nem tört ki a fogad. De ez természetes, hiszen számodra ismeretlen útra léptél, ahol nem tudod még, hogy pontosan mire számíthatsz. Egyáltalán nem kell a szívedre venned, ha eleinte többször buksz el. Régen is túl tudtál lépni ezen sokszor, csak már elfelejtetted.

Igen, a gyermekkorodban, amikor még nem tántorított el egy-két padlón landolás, egy asztalsarokba bevert fej, vagy néhány kishitű ember beszólása. Akkor még más volt a valóságod, amit gyorsan – mindössze néhány év alatt – felülírt a nevelés, az oktatási rendszer, a felnőttek rád erőltetett korlátai. De a korlátokat, amiket megtanultál elfogadni, megtanulhatod darabokra törni is.

Hülyének néznek

A változás újabb természetes velejárója, hogy azok, akik egy helyben maradnak, furcsának, idiótának, bolondnak fognak tartani. Vannak céljaid? Nem a sablon életre vágysz? Van önálló gondolatod? Ez felháborító! Hogy képzeled, hogy nem állsz be a sorba? Hogy mered te magad megmondani, hogy mitől leszel boldog? Mi az, hogy nem nyeled le a torkodon lenyomni próbált "igazságokat"? Szégyelld magad, ülj vissza, 1-es!

Ez az a következmény, amitől eleinte nagyon félnek sokan, pedig idővel baromi szórakoztató tud lenni. Amikor már végre nem azt nézed, hogy ki szerint milyennek kéne lenned, mit kéne csinálnod, hol és hogyan kéne élned, hanem őszintén önmagadat adod, akkor már mosolyogva figyeled az először megbotránkozó, aztán irigykedő tekinteteket. Már nem zavar, mit gondolnak rólad, mert jól érzed magad azon az úton, amin jársz. És már azt is látod, hogy mennyire szánalmasan középszerű azoknak az élete, akik téged furcsának tartanak, és fölötted próbálnak ítélkezni.

Meggyűlölnek

Érdemes erre is felkészülnöd. Lesznek, akik nem tudnak mit kezdeni saját kisebbségi komplexusukkal, ahogy azzal sem, hogy nem mindenki számára az ő általuk elképzelt út a helyes, ezért tehetetlenségüket tanult gyűlölet formájában rád öntik.

Igen, ezt megtanulták, ezért nem is érdemes haragudnod rájuk. Ezért sem, meg azért sem, mert azt az energiát, amit valaki ellen való harcra pazarolsz, a céljaidért való nemes küzdelemtől rabolod el. Ahogy Churchill lényegre törően megfogalmazta: "Soha nem fogsz eljutni a célodig, ha folyton megállsz, és megdobálsz minden egyes kutyát, amelyik ugat."

Ha az, hogy önmagadat keresed, valakiből gyűlöletet vált ki, akkor annak az embernek valójában nem veled van baja, hanem önmagával. Ez viszont az ő baja, nem a tiéd, és nem is érdemes energiát szánnod rá, hogy megpróbáld megváltoztatni a véleményét, és őt magát.

Egyedül maradsz

Talán ez az egyik legnagyobb félelmünk. Társasági lények vagyunk (legalábbis a többségünk az), szeretjük, ha nem kell egyedül gyalogolnunk az utunkon, és még a legönállóbb, legmagabiztosabb embereknek is jól esik mások elismerése és támogatása. Pont ez az, amit fel kell rúgnod először, ha változtatni kezdesz az életeden. De ha megérted, hogy eddig átverted magad, akkor már nem is lesz olyan nehéz a változás. Azért mondom ilyen keményen, mert ha belegondolsz, tényleg ez történt: olyan emberek elismeréséért küzdöttél, akik nem önmagadért szerettek, hanem csak azért a képért, amit látni akartak rólad, és amit te a kedvükért fenntartottál.

Amikor pedig már nem tudod, vagy nem akarod többé fenntartani ezt a képet, akkor ezek az emberek magadra hagynak, vagy támadni kezdenek. Nem azért maradsz egyedül, mert rossz útra tértél – hiszen ha a szívedet követed, az mindenképpen jó irány –, hanem azért, mert nem megfelelő emberekkel vetted eddig körbe magad.

De idővel megérted, hogy csak a hazug kapcsolataidat veszíted el, és ezáltal lehetőséget adsz magadnak arra, hogy tartalmas emberi kapcsolataid legyenek. Mert ha őszintén önmagadat adod, akkor csak azok maradnak az életedben, akik őszintén szeretnek és elfogadnak ilyennek. Eleinte csak néhányan lesznek, de idővel egyre több olyan emberrel ismerkedsz meg, akiknek tetszik az álarc nélküli éned, akik elé kiállhatsz teljes szívvel, és akiknek így kellesz az életükbe. Vidd ki az életedből a szemetet, hogy maradjon hely a valódi értéknek.

Lesznek visszaesések

A személyiségfejlődés egy hosszú folyamat. Bár fogyasztói társadalmunk jelentős része benyalja a tv-reklámok, politikusok és saját meggazdagodásuk által motivált önjelölt guruk által rájuk ömlesztett hangzatos ígéreteket, idővel ők is szembesülnek vele, hogy nem működik, amit elhitettek velük. Hiába veszik be a jó pénzért megvásárolt instant megvilágosodás pirulát, a kezdeti jó érzést követően még mélyebbre kerülnek.

Ezért olyan veszélyesek az öncélú "segítők". Nem mondják el – mert nem érdekük, vagy mert személyes tapasztalat hiányában osztják az észt, így nem is tudnak róla –, hogy a fejlődés nem egyik pillanatról a másikra történik, és még csak nem is lineáris. Elindulsz felfelé (ahol a felfelé nem másokhoz, hanem tegnapi önmagadhoz viszonyítást jelent), és a kezdeti gyors eredmények után a folyamat belassul, sőt, időnként megreked, néha pedig vissza is csúszol picit.

Nincs ezzel semmi probléma, nem kell megijedned tőle. Ahogy a testedzésnél, úgy az elméd és a jellemed edzésénél is érdemes ilyenkor picit megállnod és átgondolnod, hogy mit és hogyan érdemes változtatnod. Mert a szervezet egy idő után besokall, ha folyton ugyanazokat az impulzusokat kapja.

Van még valami, amire jó, ha felkészülsz: a megmondók érkezésére. Amikor a saját utadat járva átmeneti kudarcot élsz meg, egyből megjelennek a véleményterroristák, hogy kárörvendőn mutogathassanak rád. Rád, aki megtette azt, amit ők nem mertek, vagy amihez túl lusták voltak, és most kioktatnak, hogy bezzeg ők megmondták, hogy hülyeséget csinálsz. Ne foglalkozz velük, hadd okoskodjanak! Te csak haladj tovább az utadon, azokkal foglalkozz, akik támogatnak ebben, és hamarosan már olyan messze leszel a megmondóktól, hogy el sem jutnak hozzád az üres szavaik.

Vállalnod kell a felelősséget

Kudarckerülés. Megfelelési kényszer. Félelem az egyedülléttől. Már az eddigiek alapján is láthatod, hogy komoly erők dolgoznak a változás ellen – eleinte mindannyiunkban. Ami azonban sokszor még ezeknél is nagyobb visszatartó erő, az a felelősségvállalás hiánya.

Szeretünk ugyanis másokra mutogatni. Könnyebb azt hinni, hogy a jóért és a rosszért, ami velünk történik, valaki vagy valami más a felelős. Ha valami nem jön össze, akkor őt lehet szidni. Ha valamiért tenni kéne, akkor benne lehet reménykedni. Nem kell önmagunkba nézni, hogy miben tudnánk mi magunk fejlődni, hanem egy egyszerű ujjmozdulattal (ami néha a mutató, néha a középső ujjra vonatkozik) el lehet rendezni a történetet.

Ha azonban ezt a stratégiát követed, akkor mindig ki leszel szolgáltatva a körülményeidnek és más embereknek. Várhatod, hogy a hegyen meditálva a Sors, az Isten, vagy egy másik ember majd a szádba adja az ételt, de ha erre vársz, akkor könnyen lehet, hogy éhen halsz. Így működik a természet: aki saját maga nem tesz a boldogulásáért, az nem is érdemli meg, hogy fennmaradjon.

Ami eleinte olyan félelmetes, az idővel egy semmivel nem összehasonlítható szabadságérzéssé alakul át: már nem vagy kiszolgáltatva senkinek, már hiszel benne, hogy képes vagy változtatni a körülményeiden, már nem várakozol, hanem cselekszel. Igen, tiéd a felelősség, de ez az egy helyben ücsörgés hamis biztonságérzeténél sokkal stabilabb és tartósabb biztonságot ad. Mert tudod, hogy ha akarsz, változtathatsz. Nem panaszkodsz, nem mutogatsz másokra, csak megteszed, amit tudsz, és kihozod a helyzetedből a legjobbat.

Lehetőséget adsz önmagadnak

Rengeteg érvet fel tudunk sorakoztatni magunkban jelenlegi helyzetünk megőrzése mellett. A berögződött hitrendszerünk. A többiek véleménye. A bizonytalan jövő. Az anyagiak. A közös gyermekek. A vélt vagy valós függőségi viszonyok. A megfelelő alkalomra való várakozás. A "a sors ezt adta, több nem jut nekem" típusú lélekgyilkos beletörődés.

Valójában azonban mindegyik csak üres kifogás annak érdekében, hogy elkerüljük a változással járó kezdeti fájdalmat. Mert tény, hogy ha elkezded megváltoztatni az életedet, akkor lesznek emiatt fájdalmaid. Szembenézel a saját gyengeségeiddel, néha kicsit botladozva kezded járni a saját utadat, elengedsz olyanokat, akikkel ugyan nem szeretitek egymást igazán, de kötődsz hozzájuk, lemondasz a megszokott kényelemről, és belevágsz a bizonytalanba.

A kezdeti fájdalmat nem tudod megspórolni, de van valami, ami könnyen át tud segíteni az akadályokon: a tudat, hogy lehetőséget adsz önmagadnak. Lehetőséget arra, hogy megvalósítsd az álmaidat. Lehetőséget arra, hogy ne csak túléld a napjaidat. Lehetőséget arra, hogy őszinte kapcsolataid legyenek. Lehetőséget arra, hogy érezd, van értelme annak, hogy itt vagy. Lehetőséget arra, hogy mosolyogva kelj fel reggel, és ne szorongva. Lehetőséget arra, hogy megtaláld a saját boldogságodat. Nem azokét, akik a saját boldogságuk eszközéül használnak, hanem a sajátodat.

És ha nem a végeredmény miatt görcsölsz, hanem meglátod a változás szépségét, és megtanulod élvezni magát a folyamatot, akkor mindezt a lehetőséget már az első lépések megtételekor megtapasztalhatod. Mert ahogy John Ruskin nagyon szépen megfogalmazta: "Az igazi jutalom a küzdelmedért nem az, amit kapsz érte, hanem az, amivé válsz általa."

A legtöbb változás fájdalmas – a kérdés mindig az, hogy megéri-e az eredményért végigcsinálni. Ha igen, akkor nincs az az akadály, amit ne tudnál legyőzni, és nincs az a negatív berögződés, amin ne tudnál változtatni.

Elég ha csak erre emlékezteted magad: trágyából készült alapra nem lehet kővárat építeni. Keresd meg önmagadban az elveszett gyermeket. Indulj, fedezd fel a világot, bukj el, kelj fel, bukj el újra, megint kelj fel, nevess, szeress, és legyél az az ember, aki már nagyon régóta lenni szeretnél. Mert ha elindulsz, az leszel.