Egy nap a Balatonon! – így használd ki
Mutatjuk, hogyan telhet egy ideális nap Balatonbogláron és környékén.
Platán Strand
Ha a szívünkre tesszük a kezünket, tudjuk, hogyha egy napra kiszakadhatunk a Balatonhoz, azt a tóban szeretnénk kezdeni. Az egy napos kiruccanás is indulhat délelőtt a strandon. Balatonboglár szabadstrandja a Platán strand, ami egy hatalmas, pázsitos területet foglal el a Balaton déli partjából. A strand kb. negyede árnyékos, míg a többi kiválóan alkalmas a napozásra. Ha időben érkezünk, egy jól eső úszás, kis ejtőzés és természetesen egy lángos vagy hekk ebéd után a kánikula elől menekülve indulhatunk is következő állomásunkhoz.
Bugaszegi Téglagaléria és tanya
A téglagaléria Csere Jani bácsi birodalma, amit szorgos munkával, sajátkezűleg épített meg, főként ’címeres’ téglákból. Az eklektikus várkastély-jellegű építménynek mindenhonnan a csodájára járnak. Ez egy igazi mesebirodalom, minden sarokban találni valami furcsaságot, akad itt jurta, harangtorony, kemence is – mind, mind Jani bácsi keze által, aki szívesen körbe is vezeti látogatóit és egy stand-up előadót megszégyenítve sziporkázik közben. A Téglagalériában élnek lovak, juhok, tyúkok, nyulak és kacsák is, a növények az üvegházban pedig klasszikus zenén cseperednek. A Bugaszegi Téglagalériát Balatonboglárról Fonyód felé, az autópálya felett az áthajtás után rögtön jobbra lehet elérni, itt faragott irányjelző irányít a különleges uradalom felé. A belépés ingyenes, de a látogatók adományait – téglákat is – szívesen fogadják.

Kép forrása: Bugaszegi Tanya Facebook-oldala
Balatonboglár Kalandpark
Kalandra fel! Délután a Balatonboglár Kalandparkban a szinte lombkorona szinten lévő kötélpályán indulhat az ügyességi és bátorságpróba, egészen a kezdőtől a haladó szintig. A száguldás szerelmeseinek érdemes bobba pattanni és kipróbálni, milyen végig gördülni az éles, döntött kanyarok és bukkanók között, úgy, hogy közben teljes a biztonság.

Kép forrása: Kalandpark weboldala
Gömbkilátó
A Kalandpark mellett, a Várdomb csúcsán díszeleg a város jelképe, a Gömbkilátó, amit időnként még a túlpartról is látni. A Gömbkilátót eredetileg a „Magyar Atomiumként” építették és mint a magyar alumíniumipar jelképét mutatták be a Budapest Nemzetközi Vásáron. A gömb 15 méter átmérőjű szerkezetét 240 háromszöglemez alkotta, majd a bontástól megfosztva ide került és nem is járhattunk volna jobban vele. A Gömbkilátó ugyanis csodálatos kilátást nyújt a Balatonra és környékére, napnyugta környékén pedig igazán romantikus is.
A Gömbkiáltóba a belépőjegy még felnőttek részére is csupán 300 Ft-ba kerül.

Kóstold meg a legjobb helyi borokat!
Egy ilyen mozgalmas nap levezetéseként jól eshet egy pohár bor. Sok-sok környéki pincészet vár arra, hogy felfedezd magadnak a zamatos helyi borok világát. Ha közben szívesen buliznál is, látogass el a BB Boglári Balaton Fesztiválra augusztus 17-20 között. Az ország egyik legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvényén négy napon át mindenféle zenei ízlést kiszolgáló koncertek mellett gyerekprogramok, iparművészek és kézművesek kirakodóvására, illetve bor és étel kóstolók várnak. Fellép Majka és Curtis, Edda Művek, Ladánybene 27, Children of Distance és még sokan mások.
Kipróbálhatod magadat a BB kvízjátékában, de részt vehetsz versenyeiken is: horgászat, vízibicikli, sakk, főzés és evés kategóriákban, vagy megnézheted Ötvös Csöpi időtlen klasszikusait hamisítatlan kertmozi hangulatban.
Részese lehetsz a Balaton egyik legnagyobb tűzijátékának, amit a zene és az égboltra festett lézershow tesz még emlékezetesebbé. Balatonpart, hamisítatlan strand életérzés, jó borok, pezsgő hangulat, esti koncertek, INGYENESEN! Kell ennél több?
EXTRA TIPP: Mindenképpen kóstold meg a a megújult BB Napos oldal és az új BB#yolo borcsalád borait!!
