Az amerikai kereskedelmi minisztérium még pénteken adott ki egy rendeletet, amellyel vasárnaptól megtiltották a TikTok videómegosztó és a WeChat üzenetküldő szolgáltatás letöltését az Egyesült Államokban. Donald Trump szerint ugyanis a két kínai fejlesztésű alkalmazás biztonsági kockázatokat rejt. Szerinte a videómegosztó alkalmazás adatokat gyűjt a felhasználók hollétéről, az internetes oldalak megnyitásának és a kereséseknek az előzményeiről. Ezzel pedig Kínának lehetősége van rá, hogy a szövetségi tisztségviselők és a velük szerződők mozgását is figyelje, adatokat gyűjtsön és ezeket zsarolás céljából felhasználja.
Donald Trump támogatja a kínai tulajdonban lévő TikTok működését az Egyesült Államokban ezután is lehetővé tevő elvi megállapodást, amelyet az Oracle és a Walmart amerikai cég kötött a kínai tulajdonossal, a Bytedance-szel.
Trump után az amerikai kereskedelmi minisztérium is bejelentette, hogy szeptember 27-ig felfüggeszti a pénteken kiadott rendeletet.
Egy neve elhallgatását kérő forrás szerint ez a haladék lehetőséget ad a három cégnek, hogy TikTok Global néven létrehozzanak egy olyan vállalatot, amely az amerikai kormányzati aggályok orvoslásával irányíthatja a videómegosztó működését az Egyesült Államokban.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium még pénteken adott ki egy rendeletet, amellyel vasárnaptól megtiltották a TikTok videómegosztó és a WeChat üzenetküldő szolgáltatás letöltését az Egyesült Államokban. Donald Trump szerint ugyanis a két kínai fejlesztésű alkalmazás biztonsági kockázatokat rejt. Szerinte a videómegosztó alkalmazás adatokat gyűjt a felhasználók hollétéről, az internetes oldalak megnyitásának és a kereséseknek az előzményeiről. Ezzel pedig Kínának lehetősége van rá, hogy a szövetségi tisztségviselők és a velük szerződők mozgását is figyelje, adatokat gyűjtsön és ezeket zsarolás céljából felhasználja.
Magyar Péter: Hadd szóljak a fideszes bűnözőkhöz, az orbáni maffiához – ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger
A TISZA Párt vezetője egy videóban üzent a Fidesznek, miután állítása szerint megpróbálják tönkretenni a családját. Szerinte őt már nem lehet megfélemlíteni. Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.
Magyar Péter szombaton egy Facebook-videóposztban intézett üzenetet, ahogy ő fogalmazott, a „fideszes bűnözőkhöz, az Orbáni maffiához”. A TISZA Párt vezetője szerint ellenfelei még mindig nem ismerik őt.
Videójában felteszi a kérdést: „Azt gondoljátok, hogy megijedek? Hogy félreállok? Hogy meghátrálok? Ti még mindig azt hiszitek, hogy ha naponta küldtök halálos fenyegetést, zsaroltok, vagy ha milliárdokat költöttök a lejáratásomra, akkor feladom.” Magyar azt állítja, politikai ellenfelei tévednek, ha azt gondolják, a magyarok többsége vevő a „háborús uszításra, a megosztásra és a gyűlöletkeltésetekre”.
Szerinte hiába próbálják tönkretenni a családját és megalázni a hozzá közel állókat, nem fogja hagyni, hogy „még jobban tönkre tegyétek ezt a csodaszép országot”. Azt írta, bár szerezhetnek neki nehéz perceket, de „ami nem öl meg, az megerősít”. Úgy véli, azért küzd és dolgozik, mert a hazájáért teszi a dolgát, és ezt szerinte az emberek is látják, ezért vannak napról napra többen.
„Ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger. Pedig csak annyi történt, hogy egy nép azt mondta, elég volt. Ti még mindig nem értitek Petőfi szavait. Ha bár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr”
– idézte a költőt.
Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.
Posztját azzal zárta, hogy ellenfelei fenyegethetik és gyalázhatják, ő „sok millió magyar emberrel” megy tovább a kijelölt úton, és „22 nap múlva visszavesszük a hazánkat”. Kijelentette: „Bármit is tesztek a következő napokban és években, én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”
A nemzetközi sajtó is kiemeli, hogy Orbán Viktor 2010 óta tartó kormányzása óta most először áll szemben olyan kihívóval és szervezeti háttérrel, amely tömegeket tud az utcára vinni. A voksolást nemzetközi és hazai források egyaránt „az elmúlt évtized legszorosabb” megméretésének nevezik, az EBESZ/ODIHR már választási megfigyelő missziót telepített.
Magyar Péter szombaton egy Facebook-videóposztban intézett üzenetet, ahogy ő fogalmazott, a „fideszes bűnözőkhöz, az Orbáni maffiához”. A TISZA Párt vezetője szerint ellenfelei még mindig nem ismerik őt.
Videójában felteszi a kérdést: „Azt gondoljátok, hogy megijedek? Hogy félreállok? Hogy meghátrálok? Ti még mindig azt hiszitek, hogy ha naponta küldtök halálos fenyegetést, zsaroltok, vagy ha milliárdokat költöttök a lejáratásomra, akkor feladom.” Magyar azt állítja, politikai ellenfelei tévednek, ha azt gondolják, a magyarok többsége vevő a „háborús uszításra, a megosztásra és a gyűlöletkeltésetekre”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A mérgezésgyanús esetek után betelt a pohár Debrecenben, a fideszes polgármester is nekiment az akkugyáraknak
Papp László polgármester a CATL, a Semcorp és az EcoPro BM vezetőivel egyeztet a debreceni gyárakban tapasztalt szabálytalanságokról. Az önkormányzat a Kormányhivatalnál rendszeres ellenőrzéseket kezdeményez.
Fordulat Debrecenben: a fideszes polgármester, Papp László egyértelmű üzenetet küldött a városban működő akkumulátorgyáraknak. A városvezetés személyes egyeztetést kezdeményezett a CATL, a Semcorp és az EcoPro BM vezetőivel, és a Kormányhivatalnál a hatósági ellenőrzések rendszeressé tételét kérik a gyáraknál tapasztalt hiányosságok miatt.
Papp László egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy „nagyon sok kívánnivalót hagy maga után mindaz, amit tapasztaltunk, tapasztalunk az eddigi építkezések, beruházások, a működések előkészítése tekintetében”. Az önkormányzat közleménye ennél is tovább ment, és súlyos következményeket helyezett kilátásba.
„Amennyiben az érintett vállalatok nem tartják be a jogszabályi rendelkezéseket, az önkormányzat részéről semmilyen együttműködésre nem számíthatnak. Az eddigi tapasztalatok alapján az önkormányzat a már megkezdett fejlesztéseken túl további fejlesztéseket nem tart időszerűnek” – írja a 444.hu.
A mostani bejelentés közvetlen előzménye, hogy múlt héten a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal megerősítette: a debreceni CATL-gyár egyik, még építés alatt álló üzemcsarnokában engedély nélkül, szabálytalanul tároltak veszélyes anyagokat. A hatóság megtiltotta az épület használatát és környezetvédelmi eljárást indított.
A hatósági vizsgálatok azután indultak, hogy március elején a Tisza Párt egy videót tett közzé, amelyben a CATL egyik magyar munkása rosszullétről és mérgezésgyanús tünetekről számolt be. „Szédültem, úgy éreztem magam, mintha be lettem volna rúgva. Zsibbadt a kezem, a szám, a nyelvem, égett a szemem […] Felmentünk, és onnantól képszakadás” – mondta a videóban a nő, aki szerint olyan feladatot kellett elvégeznie, amihez nem volt képesítése.
A Tisza Párt helyi képviselőjelöltje, Tárkányi Zsolt a polgármester mai bejelentését egy beismeréssel felérőnek nevezte. Szerinte a fideszes városvezetés csak a választások közeledtével lépett, miután a pártjuk hetek óta folyamatosan hozza nyilvánosságra a szabálytalanságokat.
A CATL a mérgezésgyanús esetet követően közleményben tagadta, hogy a dolgozók rosszullétét mérgezés okozta volna. Állításuk szerint belső vizsgálatot tartottak, és az üzemorvos sem állapított meg ilyesmit. A kormányhivatal vizsgálata az ügyben még tart.
Fordulat Debrecenben: a fideszes polgármester, Papp László egyértelmű üzenetet küldött a városban működő akkumulátorgyáraknak. A városvezetés személyes egyeztetést kezdeményezett a CATL, a Semcorp és az EcoPro BM vezetőivel, és a Kormányhivatalnál a hatósági ellenőrzések rendszeressé tételét kérik a gyáraknál tapasztalt hiányosságok miatt.
Papp László egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy „nagyon sok kívánnivalót hagy maga után mindaz, amit tapasztaltunk, tapasztalunk az eddigi építkezések, beruházások, a működések előkészítése tekintetében”. Az önkormányzat közleménye ennél is tovább ment, és súlyos következményeket helyezett kilátásba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút” – Magyar Péter ráfordította a Fideszre a saját fegyverét
A Tisza Párt alelnöke Zircen Gulyás Gergely iráni háborúról tett kijelentésére építette beszédét. A politikus a tömeggel együtt skandálta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút.
Magyar Péter országjárása szombaton Zircen folytatódott, ahol a politikus már a „nem akarunk háborút!” jelszót vette elő a Fidesz elleni kampányában – írja a 444.hu. A Tisza Párt alelnöke a csütörtöki kormányinfóra reagált, ahol Gulyás Gergely miniszter a 444 kérdésére azt válaszolta, egy esetleges iráni háborúban való magyar részvételt „megfontolnánk”, ha Donald Trump kérné. Ezt a kijelentést később Orbán Viktor miniszterelnök is magyarázta, és marhaságnak nevezte.
A zirci eseményen Magyar Péter a helyi fideszes jelöltnek, Takács Péter egészségügyi államtitkárnak is üzent. Szóba hozta a kórházak állapotát és egy kormányzati megrendelésre készült, eltitkolt egészségügyi reformtervet, ami szerint vidéki kórházakat zárnának be. A háborús témára visszatérve a tömeghez fordult.
„Kérem szépen, szeretném, hogyha innen, erről a csodálatos településről is, Zircről, ebből az ősi megyéből, Veszprém megyéből is
megüzennénk a hatalomnak, a nagyuraknak, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút. Pártpolitikától függetlenül a magyar emberek békés emberek, nem akarnak semmilyen nemzetközi konfliktusban részt venni.
Én azt kérem tőletek, hogy üzenjük meg, hogy nem akarunk háborút” – mondta, majd a jelenlévőkkel kétszer elismételtette a jelszót.
„Remélem, Takács Péter is hallotta, remélem, Orbán Viktor is hallotta, és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút. És én felszólítom őket, hogy a következő 22 napban inkább már ne csináljanak semmit. Abból nagy baj nem lehet” – tette hozzá.
A beszédében kitért a Magyar Nemzeti Bank felújítására is, amelyről a sajtó kiperelt dokumentumok alapján számolt be. „30 millióért csináltak egy arany budit.
Kiplakátolták arany budival az egész országot, és aztán kiderült, hogy ők csináltak 30 millióért a mi pénzünkben a Nemzeti Bankban”
– fogalmazott. Felsorolta a több tíz- és százmilliós tételeket, köztük aranyozott vécét, vécékefét és szappanadagolót, majd ismét a helyi fideszes jelöltet szólította meg. „Kérdés, hogy Takács Péter használta-e ezeket vajon és milyen érzés volt más-e, mint egy fehér” – mondta.
Beszédét az elszámoltatás ígéretével zárta.
„22 nap múlva pontosan ezt az időszakot fogjuk lezárni, és ezek az orbáni maffiát elzavarni, és a magyar igazságszolgáltatás elé állítani az orbáni közpénztolvajokat”
– jelentette ki, majd hozzátette: „Az tudom üzenni Takács Péternek és a bűntársainak, hogy bilincs, bilincs, rács, rács, lehet aranyszínű is”.
Magyar Péter országjárása szombaton Zircen folytatódott, ahol a politikus már a „nem akarunk háborút!” jelszót vette elő a Fidesz elleni kampányában – írja a 444.hu. A Tisza Párt alelnöke a csütörtöki kormányinfóra reagált, ahol Gulyás Gergely miniszter a 444 kérdésére azt válaszolta, egy esetleges iráni háborúban való magyar részvételt „megfontolnánk”, ha Donald Trump kérné. Ezt a kijelentést később Orbán Viktor miniszterelnök is magyarázta, és marhaságnak nevezte.
A zirci eseményen Magyar Péter a helyi fideszes jelöltnek, Takács Péter egészségügyi államtitkárnak is üzent. Szóba hozta a kórházak állapotát és egy kormányzati megrendelésre készült, eltitkolt egészségügyi reformtervet, ami szerint vidéki kórházakat zárnának be. A háborús témára visszatérve a tömeghez fordult.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a CPAC konferencián jósolta meg a Nyugat sorsát: egy-két éven belül jön a patrióta-fordulat
A miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián beszélt a globális politikai átrendeződésről. Azt állította, Magyarország az európai „előretolt helyőrsége” ennek a folyamatnak.
Orbán Viktor szerint Donald Trump győzelme óta jobb hely lett a nyugati világ, mert visszaszorult a genderpropaganda, és büszkén lehet vállalni a kereszténységet. A kormányfő a ma Budapesten zajló CPAC konferencián arról beszélt, hogy újra igaz, "ami természetes", vagyis az anya nő, az apa férfi, a család pedig a nemzetek legfontosabb intézménye. Úgy véli, Trumpnak köszönhetően fékezték meg a „zöld őrületet”, és megtorlás nélkül ki lehet mondani, hogy nem kérünk a migrációból – írta a 444.hu. Az eseményen videóüzenetben bejelentkező Donald Trump a csodás Budapestet és az ország csodás és erős vezetőjét, Orbán Viktort dicsérte.
A miniszterelnök élesen bírálta Brüsszelt, szerinte közvetlenül beavatkoznak a nemzeti választásokba, és nyíltan követelik, hogy Magyarországon Brüsszel- és ukránbarát kormány legyen. „Hát nem lesz, barátaim” – tette hozzá.
Orbán szerint az európai demokrácia haldoklik a sikertelen gazdaság és a politikai cenzúra miatt, amelyet egy „gyors reagálású NGO-hálózat” működtet a közösségi médiumokban. „Ha nem tetszik, amit mondasz, letekerik az elérésedet” – jegyezte meg.
A CPAC-et, amelynek mottója a „Fel, győzelemre!”, „a világ legnagyobb nyílt összeesküvésének” nevezte. Azt jósolta, még egy-két év, és az egész nyugati világ patrióta, nemzeti és konzervatív színekben fog pompázni. Szerinte a jelenleg zajló politikai átrendeződés epicentruma az Egyesült Államok, míg annak európai előretolt helyőrsége Magyarország. A kormányfő arról is beszélt, hogy a nemzeti erők rájöttek, a progresszív globalisták legyőzéséhez nekik is nemzetközi keretekben kell gondolkodniuk.