HÍREK
A Rovatból

Az internet szexuális ragadozói – hogyan kerülhet veszélybe egy gyerek, és mit tehet a szülő?

Nagyon fontos már a legelején lefektetni a szabályokat.


Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

A mai 30-as, 40-es szülők még egy olyan korban nőttek fel, ahol nemhogy Internet, de még mobiltelefon sem igen létezett kamasz vagy fiatal felnőtt éveikig. Az ő gyerekeiknek, akik már digitális bennszülöttként jöttek a világra, természetes, hogy bármilyen kapcsolat vagy tartalom másodpercek alatt kialakítható vagy elérhető. Ha körbe kérdezünk a szülők között, nagyrészük úgy gondolja, hogy képben van az Internet aktuálisan kínált közösségi lehetőségeivel, miközben legtöbben a Facebook és az Instagram használatán túl nemigen jutottak.

Azt a folyamatot, amelyben a mai kor gyermekei virtuális téren tájékozottabbak és lényegében felvilágosítják a szüleiket az Internet lehetőségeiről, fordított szocializációnak nevezzük. A jelenségnek természetesen nem csak negatív aspektusai vannak, de világosan látni kell, hogy az életkor, a szülő-gyerek kapcsolat minősége és, hogy a gyerek mennyire felvilágosítva kerül be ebbe a kontrollálhatatlan világba, nagyon különböző kimenetelekhez vezethet.

A 2000-es évek óta 342%-al nőtt a háztartások internet elérése. A kutatások szerint a 12 és 18 év közötti korosztály 92,8%-ának van Internet hozzáférése otthon, és az általános iskolások 91,2 % internetezik egyedül otthon. A 8 és 12 év közöttiek 36% külön szobában internetezik.

A kutatások azt mutatják, hogy a gyerekek és a serdülők online zaklatókkal jellemzően chatszobákban, blogokon és üzenetküldő (messenger) rendszereken keresztül kerülnek kapcsolatba. És mielőtt azt gondolnánk, hogy elenyésző kisebbségről beszélhetünk, a számok másról árulkodnak:

* egy 1200 fős 9 és 19 éveseket vizsgáló angol kutatásban a fiatalok 33%-a számolt be chatszobákban vagy messengeren történt zaklatásról.

* egy kanadai vizsgálatban a 12-13 évesek 54%-a volt már internetes bántalmazás áldozata.

* egy majdnem 300 fős török vizsgálatban a fiatalok több, mint 30 %-a számolt be online zaklatásról.

A gyerekek az interneten háromféle veszélyforrással találkozhatnak:

* a kereskedelmi rizikó, amelyben személyes adatokat vagy a szülők hitelkártyája által nagy összegeket csalnak ki a gyerekekből.

* tartalom rizikó: amikor hamis vagy nem az életkorának megfelelő tartalommal szembesül a gyerek.

* kontaktus rizikó: cyber bullying, személyes adatok felhasználása és szexuális zaklatás.

Technophilia

A technophilia kifejezés azokra az egyénekre utal, akik arra használják a számítógépet/Internetet, hogy gyermekekkel kapcsolatos szexuális devianciájukat kiéljék. Meglehetősen sokan vannak azok, akik chatszobák anonimitásába burkolódzva próbálnak gyerekektől és serdülőktől szexuális tartalmakat kicsikarni. A gyerekek megközelítése szép lassan, óvatos puhatolózással kezdődik, ahonnan apró lépésekkel férkőznek az áldozat bizalmába. Sokszor a szégyen és a bűntudat az, ami igazán izolálja a gyereket, aki egy ponton túl nem meri bevallani szüleinek, hogy milyen viszonyba került az Interneten.

Egy három éven át tartó, több, mint 200 internetes szexuális zaklatót vizsgáló kutatás arra jutott, hogy bár nincsen tipikus zaklatói profil, a folyamat általában a következők szerint történik:

„A 35 éves férfi idegesen nézegeti az óráját. Alig várja, hogy végre véget érjen a munkaideje. A kollegái visszahúzódónak írják le. Nincsenek közeli barátai, inkább csak laza ismeretségei. Nem igazán tartja a kapcsolatot a tágabb családjával, a meghívásokat állandóan lemondja. Ideje nagy részét egyedül tölti. Percre pontosan négy órakor felpattan az asztalától. Azonnal haza indul. Belép a lakásába és még le sem veti a kabátját, már kapcsolja is be a számítógépet. A számítógépe körül minden arról árulkodik, hogy ott éli az életét. Ott hever az asztalon a tegnapi mikróban melegített kaja, zsebkendők. A lakás többi része gyakorlatilag érintetlen. A számítógép, ami a hálószobában található, a lakás központi része. Duplán ráklikkel az ikonra, ami kedvenc chatprogramját indítja el. Kiválasztja az egyik általa alkotott fiktív karaktert. Mondjuk ezen a napon a 14 éves Robi lesz. Belép a #kisfiúszex nevű chatszobába. A vadászat megkezdődik.”

A kutatást végző McLaughlin kiemeli egyébként, hogy a zaklatóknak gyakorlatilag bármilyen háttere lehet. Lehet egyedülálló, de ugyanúgy házas is, sőt akár lehetnek gyerekei is. Amikor azt vizsgálták, hogy a zaklatók milyen munkát végeznek civil életükben, szintén megdöbbentően sokszínű képet kaptak: ápolók , IT-sok, tanárok, gyárimunkások, mérnökök és még számtalan szakma képviselői. Nem volt olyan háttér, ami valószínűbbé tette volna, hogy valakiből internetes szexuális zaklató legyen, és olyan sem, ami ezt kizárná. Az internet adta anonimitás lehetővé teszi, hogy elmosódjon a civil háttér és bárki bármilyen szerepet felvegyen.

A kutatók vizsgálatuk alapján négy szexuális zaklatói típust különböztetnek meg:

* A gyűjtögetők: ők lényegében a „kezdő” elkövetők. Eleinte csak álprofillal társalognak a gyerekekkel, majd szép lassan kezdenek el pornográf képeket kicsalni a gyerekektől, amelyeket saját felhasználászra kinyomtatnak. Feltehetően úgy kerülnek bele ebbe a világba, hogy úgy érzik, annak zártsága védi őket attól, hogy mindenki megismerje perverziójukat. Amikor a pornográf tartalmak már nem nyújtanak számukra elég izgalmat, tovább lépnek a következő szintre.

* Az utazók: ők azért társalognak gyerekekkel, hogy manipulálva őket elérjenek egy szexuális tartalmú személyes találkozót. Ők is gyűjtögetik a pornográf képeket. Sokan először kortárs csevegésbe kezdenek a gyerekekkel, hogy kialakuljon a bizalom, utána személyes adatokat szereznek meg, és ezzel már sakkban tudják tartani az áldozatot és kikövetelni egy személyes találkozót.

* Gyártók: ők maguk hoznak létre pornográf tartalmakat, amelyeket elérhetővé tesznek a világhálón. Előfordul, hogy gyerekekről közösségi zuhanyzókban (pl. uszoda) készítenek felvételeket, vagy kicsalnak gyerekektől félmeztelen vagy szexuális tartalmú felvételeket. Közöttük már vannak gyermekmolesztálók is.

* Csevegők: ők általában nem foglalkoznak gyermek pornográfiával és még az is lehet, hogy felhívják a gyereknek a figyelmét az ilyen típusú veszélyekre, mert azt az érzetet akarják kelteni a gyerekben, hogy ők megbízható felnőttek. Úgy adják elő magukat, mint akitől a gyerek nyugodtan kérdezhet, akár a szexről is, mert az erről való beszélgetés szexuálisan izgató számukra. Ezek a beszélgetések számukra szexuálisan izgatóak. Ez a fajta chatelés átválhat telefonszexre is. Ha az ilyen típusú zaklató megérzi a gyerek nyitottságát, akkor jellemzően nehezen engedi el áldozatát.

Mit tehet a szülő?

* Közös felfedezés: beszéljük meg gyerekünkkel, hogy mutassa meg, milyen felületeket szokott használni, milyen játékokkal játszik, egyáltalán, miket csinál az interneten. Mi az, amit szeret, és mit nem? Hol tartja a kapcsolatot a barátaival? Milyen lehetőségeket kínálnak az egyes felületek? Legyünk érdeklődek akkor is, ha sok mindent nem értünk elsőre és idegen világnak tűnik. Sokkal több esélyünk van észrevenni, hogy baj van, ha képben vagyunk azzal, hogy mit csinál a gyerekünk és hol koborol az online térben.

* Felvilágosítás és kommunikáció: itt egyrészt az Internet veszélyeivel kapcsolatos felvilágosításról is szó van, illetve arról, hogy mik azok a dolgok, amik a ő privát szférájához tartoznak. Nem arról van szó, hogy halálra kell ijeszteni a gyereket, de igenis tudnia kell, hogy léteznek rossz emberek, jó álarc mögé bújva és kell, hogy legyen benne egy minimális gyanakvás. Nyugodtan lehet mondani, hogy nincs rendben, ha valaki ruha nélkül kér róla képeket vagy csücsörítős szexi selfie-t, ahogy az sem, ha olyan dolgokra kérdez rá, hogy éppen mit visel, vagy hallotta-e egy ilyen-olyan celeb szexuális szokásairól. Azt is emeljük ki, hogy az sem ok, ha egy idegen a személyes adatairól faggatja. Ilyen például, hogy hova jár iskolába, hol lakik, kik a szülei, milyen jelszavakat használ, stb.

A beszélgetést már akkor érdemes elkezdeni, amikor a gyerek a szülő mellett elkezd valamit böngészni az interneten, így később magától is eszébe fog jutni, hogy mire kell odafigyelnie netezés közben. Nagyon fontos, hogy mindig biztosítsuk gyerekünket, hogy, ha valami furcsát, provokatívat észlel valamelyik beszélgetőpartnerénél, nyugodtan szóljon valamelyik szülőjének, idősebb testvérének. Nincs olyan, hogy rosszkor vagy feleslegesen szól!

* Szabályok: a felvilágosításhoz szorosan kapcsolódik bizonyos szabályok lefektetése. Onnantól kezdve, hogy a gyerek hány éves kortól és mennyi ideig netezhet, azon keresztül, hogy milyen tartalmakat nézhet meg és miket nem, és ide tartozik, hogy ne küldjön magáról intim fotókat, ne adjon meg személyes adatokat, és akármilyen szimpatikusnak tűnik valaki, ne beszéljen meg személyes találkozót a szülei tudta nélkül. Ha pedig mégis megtörtént, szóljon róla a szüleinek és beszéljenek róla, hogy ez miért lehet veszélyes.

* Nyílt szülő gyerek-kapcsolat: mindig legyünk nyitottak arra, ha gyerekünk mesélni akar nekünk, beszélni szeretne velünk. Érezze azt, hogy hozzánk bármikor fordulhat, és bármit is mondjon, mindig szeretni fogjuk. Akármilyen butaságot csinált, ott vagyunk neki, hogy segítsünk. Ezt az utolsó pontot természetesen mindig tartsuk szem előtt.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén
A miniszterelnök Szombathelyen a kormánypártok magabiztos vezetését állította a pártlistán és az egyéni versenyben is. Ezzel egyidőben óva intett a hátradőléstől, a győzelmet a választás estéjére datálva.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



„Nem szabad a propagandának álcázott közvélemény-kutatásokra hagyatkozni. Higgyenek nekem, nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén” – mondta Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen, szombaton.

A kormányfő a kormánypártok méréseire hivatkozva kijelentette, hogy a pártlisták és az egyéni versenyben is vezetnek a városban.

A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az esély nem jelent győzelmet. „Győzni egyetlen időpontban lehet. Mindig a végén van vége, csak az az egy időpillanat számít, addig dolgozni kell”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nem szabad hátradőlni, mert csak a választás estéjén kiderülő végeredmény számít.

A 21 Kutatóközpont pénteken a miniszterelnök szavainak ellentmondó mérést publikált, amely szerint a szombethelyi körzetben a Tisza Párt egyéniben és listán is vezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk