SZEMPONT
A Rovatból

Az "igazi" nem ajándék, hanem csapatjáték

Szabó Eszti az online társkeresés tapasztalatairól írt.


Ki tudja, miért alakult így, de néhány éve, amióta újságíróként is dolgozom, egyre több párkapcsolati téma talál meg. Az egyik lapnál a lélekbulvár rovat az enyém, máshol véleményeket írok, és olyan is volt, amikor azt a feladatot kaptam, hogy regisztráljak és írjak a Tinderről, vagy a Puncs.hu-ról. Mégsem hiszem, hogy akár ennyi idő után is többet tudnék ebben a kérdésben másoknál.

Ám mindennek köszönhetően az elmúlt évben tényleg rengeteg emberrel beszéltem. Csak a Tinderen volt kicsivel több mint 300 találatom, aminek nagyjából a feléből lett beszélgetés. Ez egy olyan elképesztően magas szám, amit szinte felfogni sem lehet, emlékezni mindenkire pedig szinte lehetetlen.

Persze ezzel nem csak én vagyok így. Az okostelefonok elterjedésével néhány éve olyan csodálatos applikációk születtek, amelyekkel bárhol a világon megtaláljuk a potenciális jelölteket. Nem kell a sarki kocsmában válogatnunk a négy józan ember közül, hanem a közelünkben élő több száz, sőt, több ezer ember mutatkozhat be otthon, a nappalijában ülve, nagyjából fél óra alatt. Olyan társkereső is van, amely pszichológiai elemzést készít a jelöltekről, és az eredményeket összehasonlítva mutatja meg, hogy mennyire illetek össze.

Mostanában tényleg minden feltétel adott ahhoz, hogy az ember megtalálja az igazit.

Nem is kezdenék az ilyenkor szokásos, szerintem indokolatlan nyávogásba azzal kapcsolatban, hogy "régen vót jó", vagy arról, hogy "nekem egy gép ne mondja meg...!" Dehogynem! Mondja meg, rövidítse le, dobja a jelölteket! Sokkal több embert van lehetőségünk megismerni, jó szűrők alapján. Miért lenne ezzel baj?

Ha figyelünk, jobban megismerhetjük magunkat is, és másokról is több információkat kapunk. Idővel jóval rutinosabbak, erősebbek és okosabbak lehetünk. A szórakozóhelyek random helyszínei helyett az egész világ lett az ismerkedés tere, mindössze néhány év alatt.

A statisztikák szerint mégis egyre több a szingli, és egyre többen vannak olyanok, akik nem is akarnak párkapcsolatot.

Miért?

Talán azért, mert már tömegeket érünk el, így könnyebb lett lecserélni valakit, mint javítani a helyzeten. Túl könnyű mostantól.

Miért állna meg bárki, ha folyamatosan a szeme előtt lebeg a "még jobb" ígérete?

Úgy tűnik, hogy azok, akik tíz évvel ezelőtt még kapaszkodtak volna egymásba és boldogan öregedtek volna meg együtt, mert hasonlóak az értékeik, illenek egymáshoz, és mindemellett a legjobb barátok is tudnak lenni, most sokszor továbblépnek egy-egy "match" után, apróságok miatt. Nem kell, mert "túl messze van", "nincs 190 magas", "már 30 fölött van", "már van gyereke", "nem él 5 kilométeren belül", vagy csak mert nem pont olyan a haja, mint amilyennek korábban elképzeltük az igazit. Megtehetjük, jöhet jobb. Vagy ha nem is jobb, újabb mindenképpen. Akivel persze szintén lesz valami baj, na de a tömegben ugye az igazi is ott bóklászik valahol. Legalábbis elméletben.

Közben a legtöbben rengeteget dolgozunk a fizetésünkért, hajtunk egy jobb autóért, órákig pepecselünk és áldozatokat hozunk egy-egy tökéletes ebédért, egész délután játszunk a kutyával azért, hogy kicsit okosabb legyen. Másfél órán keresztül bütyköljük a kávéfőzőt, hátha kiderül, mi baja, több embert is felhívunk, hogy megoldást találjunk a telefon fura problémájára, és két órát várunk a fodrászra, mert elírta az időpontot,

de egy társ már sokszor már nem érdemel ennyi időt és áldozatot.

Az igazit inkább "várjuk" és nem "megvalósítjuk". Nehogy már egy fél óránál többet kelljen utazni valakiért, ez nem normális. Nehogy már ne pontosan úgy gondolkodjon, ahogy én, nehogy már ne értse a jazz-t, nehogy már időt kelljen szánni bármire, ami nem élvezetes, ne kelljen már megoldásokat keresni...

Ilyesmivel csak a kávéfőzőt tiszteljük meg és a telefont. Esetükben teljesen normális, ha szó nélkül bemondja az unalmast, hogy másfél órát bütyköljünk, majd kétszer két óra alatt a városba megyünk, kivárjuk a sorunkat, és bejelentjük, hogy baja van. Aztán megjavítják néhány hét alatt, és mi türelmesen várunk, ehhez igazítjuk az életünket, szervezünk, szerzünk addig ideiglenesen egy másikat, szóval megoldjuk. Várnki kell két napot a redőnyösre? Kivárjuk.

Egy társsal már nem. Ő inkább csak úgy magától jöjjön és legyen tökéletes. Szabadnapot kivenni valaki miatt? Az más, az a redőny. Utazni, kérdéseket feltenni, megoldásokat keresni? A kávéfőzőnél talán, de egy másik embernél nem. Jön jobb. Ebben a nagy tömegben kell, hogy legyen jobb, aki közelebb van, akire nem kell időt fecsérelni, akinek nincsenek rossz napjai.

Nem szeretjük a vitákat, így ha lehetséges, az illető inkább magától találja ki, mit hogyan kellene. Ha lehet, legyen 27 éves most és jövőre is, tökéletes testtel, örök mosollyal, a 80 évesek bölcsességével és lakjon a szomszéd házban akkor, ha ráérünk, de Sátoraljaújhelyen épp akkor, ha egyedül szeretnénk lenni. Ne legyenek rossz napjai és nehogy valami elromoljon, mert ezt csak a telefonnak engedjük meg, ennyire toleránsak csak a kávéfőzőkkel vagyunk.

Nem is megyek bele abba, hogy valójában a megoldott nehézségek kötnek össze. Hogy apróságokon akadunk fenn és hogy a távolság inkább szerencse, mint probléma, mert

minden találkozás ünnep marad, és sosem szürkülnek el a hétköznapok.

Hogy a tökéletlen külső is lehet szép, hogy egyébként sem érdekes a külső, hogy akinek gyereke van, sokszor érettebb, hogy a jazz néha tényleg uncsi és hogy 40 évesen jó eséllyel már jobb verziója valaki önmagának, mint 27 évesen.

Tényleg csodálatos, hogy ennyire nagy tömegeket érhetünk el, mert az applikációk feldobott jelöltjeinek sokaságában valahol az igazi ott kell, hogy legyen. Ám ha mindenkit, aki nem tökéletes, lecserélünk, akkor végtelen metrózás lesz ez az egész, vég nélküli utazás, a cél elérése nélkül. Ez lett mostanra abból, hogy a világ e tekintetben is kinyílt.

 De hullámok, a trendek, a divatok szükségszerűen elcsendesednek és újabbak követik őket. Hogy milyenek, nem tudom. És egy igazán jó "match"-hez továbbra is kell majd szerencse, „sors”, vagy valami, amit sokféleképpen hívhatunk.

De talán éppen a most zajló folyamatoktól lesz később még nyilvánvalóbb, hogy az "igazi" valójában nem egy random, égből pottyanó karácsonyi ajándék egy felhők tetején ücsörgő, szakállas embertől, hanem inkább megfelelő hozzáállás eredményeképpen megvalósított csapatjáték.

Olyan, amiben a másikat is megilleti annyi, mint egy telefont, vagy egy kávéfőzőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a vagyonkimentésről: A NER-lovagok nem szaladgálnak bőröndökkel a határon
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a NER-vagyonok visszaszerzése egy hosszú és bonyolult jogi folyamat lesz. Úgy látja, a nemzetközi szinten tartott vagyonok felkutatása nem hónapok, hanem évek kérdése.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy bejegyzésében árnyalja a „vagyonkimentésről” szóló közbeszédet, amelynek már a nyitánya is egyértelművé teszi az álláspontját: „A NER pénz nem fut. A NER vagyon fel lett építve.”

Úgy látja, a jelenlegi diskurzus túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet. „Az elmúlt napokban azt látom, hogy egyre többen beszélnek úgy »vagyonkimentésről«, mintha az egy hirtelen, kapkodó mozdulat lenne” – írja, hozzátéve, hogy ez a kép félrevezető.

Kifejti, hogy ezek a vagyonok nem pillanatok alatt jöttek létre, és nem egyetlen helyen tárolják őket. Szerinte egy ilyen mértékű vagyon felépítése évekig tartó, sokszínű folyamat.

„Mit jelent ez? Azt, hogy: több országban van jelen, több eszközben van tartva, cégeken, alapokon, befektetéseken keresztül működik”.

Tarjányi hangsúlyozza, ez a nagy vagyonok általános működési módja. A szakértő szerint a legnagyobb félreértés a folyamat jellegét övezi. Azt állítja, a kommunikáció gyakran azt a benyomást kelti, mintha a NER-hez köthető személyek készpénzzel teli táskákkal menekülnének. „Ez nem a valóság” – szögezi le.

Úgy látja, a pénz nem tűnik el, hanem a pénzügyi rendszeren belül mozog. „Átrendeződik. Átkerül. Átstrukturálják.” Rámutat, hogy a globális pénzügyi rendszerben léteznek olyan szolgáltatók, különösen a Közel-Keleten, Ázsiában vagy Latin-Amerikában, amelyek éppen az ilyen helyzetekre specializálódtak, amikor a tulajdonosok biztonságos helyet keresnek a vagyonuknak.

A kulcskérdés szerinte nem az, hogy van-e pénzmozgás, hanem az, hogy ezt hogyan értelmezzük: pánikreakcióként, vagy egy olyan rendszer előre megtervezett lépéseként, amelynek mindig is volt forgatókönyve a vészhelyzetekre.

Ezzel kapcsolatban a sajtó felelősségét is felveti: „Kevesebb hangulatkeltés és nagyobb pontosság kellene a médiában…”

Tarjányi szerint a jövőbeli kormány feladata rendkívül nehéz lesz. Óva int attól, hogy bárki könnyűnek állítsa be ezt a folyamatot.

„Az új kormánynak a vagyonok visszaszerzése hosszú menet lesz. Évek!!!”

Végül a jogállami garanciákra hívja fel a figyelmet. „Ha valaki – legyen az személy vagy cég – bizonyítani tudja, hogy jogszerűen rendelkezett a pénzzel, akkor az államnak vissza kell adnia azt.” A szakértő szerint ilyen esetekben a zárolásokat fel kell oldani, sőt, az államnak akár kártérítési felelőssége is felmerülhet. „Egyszóval ez kemény munka lesz…” – zárja gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Hankó Balázs nem emlékezett rá, pontosan miért adott 500 milliót egy két héttel azelőtt létrejött cégnek
A miniszter az Egyenes Beszédben próbált válaszolni arra, hogyan kerülhetett 17 milliárd forint Fideszhez köthető szervezetekhez és előadókhoz a választások előtt a Nemzeti Kulturális Alapból. Hankó szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok melletti kiállás döntött.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben. A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között.

Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván:

„A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg.

„Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy mi volt ez a kulturális tartalom, Hankó azt válaszolta: „A kulturális tartalom, mint, hogy végigbeszéltük, az adott koncertek, események, amelyeket a miniszteri keret esetén a felterjesztések tartalmaztak”.

„Szóval nem emlékszik rá, hogy mire adta?” - jött a kérdés.

„Tulajdonképpen a miniszteri keret esetében meghatározott szakmai konzultációt követően az adott kulturális tartalom kerül támogatásra, és ennek megfelelően a születnek maga döntések” - válaszolta a miniszter, Azt nem volt hajlandó elárulni, kikkel konzultál szakmailag, többszöri visszakérdezésre is csak annyit mondott, hogy a kollégáival.

Az érintett Fidesz-alkalmazott épp az, akinek a lakásában sajtóértesülések szerint a Magyarországra menekült lengyel igazságügyi miniszter-helyettes lakik, aki ellen hazájában büntetőeljárás folyik. De Hankó szerint ennek semmi köze a támogatáshoz.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

„Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.”

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Nagy Ervin: Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni
Nagy Ervin nem csalódott, hogy nem ő lett a kulturális miniszter, szerinte a tárcának sok olyan része van, ami nem az ő szakterülete. De a kultúra területén lesz feladata. Megvédte Magyar Péter választását is, aki sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte igazságügyi miniszternek.


„Most menő velünk lenni, menő ezzel a politikai tisztasággal menni” – mondja Nagy Ervin videónkban, ahol arról beszélt, hogy szerinte a közélet felszabadult, a fiatalok soha nem látott mértékben álltak be a Tisza Párt mögé. Hozzátette, „nem dőlünk be csalfa szavaknak és akár hirtelen átállt oligarcháknak”.

Arra a kérdésre, hogy csalódott-e, amiért nem ő kapta a kulturális tárcát, nemmel válaszolt. Elmondta, a terület óriási, és rengeteg olyan része van – mint az egyházügy, a nemzetiségek vagy a civil szervezetek –, ami nem az ő szakterülete.

„Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni, és meg fog találni ez a feladat – én bízom benne” – jelentette ki.

A színész szerint a politikai szerepvállalás miatt a színészi pályája most háttérbe szorul. Az NKA és az SZFE körüli helyzetet egy „forrongó üstnek” nevezte, amelynek rendbetétele most sokkal fontosabb számára, mint a következő színházi vagy sorozatszerep. „Az elmúlt harminc évben, amióta a pályán vagyok, amit lehetett, úgy érzem, nagyjából elértem, eljátszottam” – mondta, hozzátéve, hogy 50 évesen új lapot nyit az életében, és a következő időszakot a nemzet szolgálatára áldozza.

A Magyar Pétert a sógora, Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri kinevezése miatt ért nepotizmus-vádakra is reagált. Nagy Ervin elmondta, a minisztert a mozgalom második napja óta ismeri, és a párt magjában volt az első perctől kezdve mint jogi szakértő és bizalmas.

Szerinte Melléthei-Barna Mártonnak „van egy kétéves hitele és előtörténete”, ami alapján Péter őt választotta, nem pedig a rokoni szálak miatt.

„Én ezt nem tartom belterjes dolognak” – szögezte le.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Kampánycélra loptál a kultúrától
Egy Facebook-posztban szólította fel lemondásra a kulturális minisztert. Az aktivista szerint a miniszternek bíróság előtt kell felelnie a Nemzeti Kulturális Alap körüli 17 milliárdos pénzosztás miatt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Molnár Áron színész-aktivista egy Facebook-posztban éles kritikát fogalmazott meg Hankó Balázs leköszönő kulturális miniszterrel szemben. A bejegyzést azzal a váddal indítja, hogy a tárcavezető nem mond igazat a kulturális támogatások ügyében. „Hankó Balázs. Hazudsz. Mindenben. Nem voltak nyilvánosak a pályázatok” – írja, majd azzal folytatja, hogy szerinte „fideszes celebeknek és fideszes pártkatonák cégeinek osztottatok tízmilliárdokat a kultúra keretéből és külön értesítettétek őket.”

Állítása szerint a döntéshozó testület sem volt tisztában a teljes képpel: „A saját csúcsbizottságod nem tudott a 17 milliárdos listáról ember.”

Molnár Áron a miniszter egy ATV-s interjújára hivatkozva azt írja, Hankó Balázs zavartan nyilatkozott, és látszólag nem volt tisztában a saját hatáskörében kiosztott támogatások részleteivel.

„Mága Zoli fotósa, aki 2026 februárjában alapított céget, márciusra 500 milliót kap?”

A posztban más konkrét, szerinte megkérdőjelezhető kifizetést is megemlít. „Fásy Zsülike 101 milliót? Mire?” – teszi fel a kérdést, majd a választások előtti időzítésre utalva hozzáteszi, hogy a miniszter választókerületében 360 millió forintot kaptak különböző szervezetek.

Ezeket a kifizetéseket azzal a Duda Éva Társulattal állítja szembe, akiket szerinte „minden támogatástól megfosztottatok”, noha a társulat neve egy másik, kisebb összegű bértámogatási listán szerepel.

A színész-aktivista visszautasítja a miniszter azon érvét, miszerint „a kulturális döntések ízlésbéli kérdések.” Molnár szerint „ezek szakmai döntések”, a minisztert pedig dilettánsnak nevezi.

„Meg azt mondod, hogy az kapott pénzt, aki a hazaszeretet mellett áll ki? Ki? Dopeman?”

Vitatja azt a szempontot is, hogy a támogatásokat a hazaszeretet alapján ítélték volna oda. Szerinte a döntések nem szakmai pályázatok, hanem „hűségeskü a Fidesznek” alapján születtek. Azt állítja, a miniszter a kulturális életben járatlan tisztviselők elé tolt egy listát, „azok meg bólogatójánosként aláírták!”

Molnár a posztban a támogatott projektek kulturális tartalmát is kétségbe vonja, példaként egy 150 millió forintos produkciót említ. „Milyen kulturális tartalom? Várpalotán olaszul a Bánk bán 150 millió!!!! forintért?”

„Neked nem csak lemondanod kell komám, hanem bíróság előtt felelned minden egyes adóforintért, amit kampánycélra loptál a kultúrától.”

A bejegyzés végén a miniszter azonnali lemondását követeli, mert szerinte nincs erkölcsi alapja beülni a parlamentbe. „Hankó! Ez az ATV-s interjú az utolsó szög a miniszterséged koporsójában. Azonnal mondj le!”

A posztban említett vádaknak több, a sajtóban korábban már bemutatott előzménye is van.

Molnár Áron már korábban is beszélt egy 17 milliárdos NKA-keretről, amelyből állítása szerint egy ideiglenes testület a választások előtt, nem nyilvános eljárásban osztott ki pénzeket kormányhoz lojális előadóknak.

Nagy sajtóvisszhangot váltott ki, amikor kiderült, hogy a miniszteri keretből több mint 100 millió forintos támogatást kapott Fásy Ádám családjának cége. Egy másik ügyben arról szóltak a hírek, hogy a miniszter személyesen avatkozhatott be a független színházak támogatásába, aminek következtében olyan elismert társulatok maradtak forrás nélkül, mint a Pintér Béla és Társulata.

Hankó Balázs az ATV-ben azzal védekezett, hogy az eljárás jogszerű volt, a döntések kulturális tartalom alapján születtek, és a botrány kirobbanása után időközi pénzügyi és szakmai beszámolókat kért be a kedvezményezettektől.

A botrány kirobbanása óta lemondott Bús Balázs, az NKA alelnöke, távozott Baán László az NKA Bizottságából, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) pedig feljelentést tett költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk