Az emberek kétharmada adna halálos áramütést egy ismeretlennek, ha utasítják rá
A pszichológusok már régóta keresik a válaszokat arra, hogyan érzékeljük a minket körülvevő világot, és mi az, ami a viselkedésünket motiválja, azaz miért cselekszünk úgy, ahogy. Szerencsére egyre több rejtélyre sikerült már fényt deríteniük.
Dr. Ujhelyi Adrienn, egyetemi adjunktus (ELTE Pszichológiai Intézet) a Be Smart Klub keretein belül tartott előadásában nagyon érdekes pszichológiai kísérleteket mutatott be. Ezek az emberi viselkedés olyan aspektusaira világítottak rá, melyek megváltoztatják, hogyan gondolunk önmagunkra. Az alábbiakban összefoglaltuk a legérdekesebbeket.
A csordaszellem ereje hihetetlen
Vonalas kísérletként is ismert az úgynevezett Asch-kísérlet, melyben Solomon Asch a konformitás erejét vizsgálta. Tehát arra volt kíváncsi, hogy a kísérleti személyek mennyire engedelmeskednek a csoport nyomásának. Először 1955-ben végezték el.
A résztvevőknek két kártyát mutattak, melyeken vonalak voltak. Az egyik kártyán egyetlen egyenes vonal, amit referenciának jelölnek ki, a másikon pedig az ezzel összehasonlítandó három másik, különböző hosszúságú vonal. A feladat az volt, hogy egymás után hangosan kimondják, a három vonal közül melyik azonos hosszúságú a legelsővel.
A vonalak hosszúsága olyan nagy mértékben különbözött, hogy a helyes válasz gyakorlatilag mindig egyértelmű volt a résztvevők számára.
Azonban a kísérletben egyetlen személy kivételével mindenki „beépített ember” volt, és az egyetlen valódi résztvevő nem tudta, hogy őket még a kísérlet előtt megkérték, hogy következetesen rossz válaszokat adjanak.
Az első és második körben valamennyi résztvevő helyesen válaszolt. A harmadik körtől kezdve viszont az első öt beépített ember egyöntetűen hibás választ adott, és a hatodikként következő valódi résztvevőnek minden oka megvolt rá, hogy azt higgye, az előtte szólók őszintén gondolták válaszukat.
Ekkor ő általában meglepődve és feszülten elmondta saját válaszát. Végül a hetedikként válaszoló, utolsó beépített ember is megismételte az első öt személy által adott helytelen választ. A következő 15 körből 10-ben a beépített emberek újra egyhangúlag rossz válaszokat adtak.
Asch megdöbbentő eredménye az volt, hogy a kísérlet résztvevői még teljesen egyértelműen helytelen válasz esetén is hajlandóak voltak a többség oldalára állni.
Azoknál a kritikus kérdéseknél, ahol a többség rossz választ adott, a véleményükkel egyedül maradt résztvevők 37 százaléka csatlakozott a helytelen többségi válaszhoz.
Egy angol nyelvű videó a kísérletről:
Érdekes belegondolni, mi játszódhat le ilyenkor a mit sem sejtő alanyok fejében:
az első rossz választ még elintézik annyival, hogy "jó, mindenütt van hülye". A másodiknál már előrehajolnak, de még mindig csak arra gondolnak, hogy "oké, biztos együtt vannak". A harmadiknál viszont már elkezd összeomlani a szépen felépített világuk. Te vajon mit tennél ilyen esetben?
A tekintély a lelkiismeretet is képes felülbírálni
A Milgram-kísérlet célja a résztvevők hatalommal szembeni engedelmességének vizsgálata volt, amikor olyasmit kérnek tőlük, ami lelkiismeretükkel ellenkezik. Újsághirdetéssel toboroztak hozzá 20 és 50 év közötti férfiakat, akiknek fizetséget is ígértek cserébe.
A kísérletvezető elmagyarázta az alanynak és egy másik kísérleti személynek – aki beépített ember, színész volt –, hogy a büntetés hatását fogják vizsgálni a tanulási folyamatra.
A kísérleti személyre a "tanár", a színészre pedig a "tanuló" szerepét osztották, látszólag véletlenszerűen, a valóságban viszont előre eltervezetten. Ezután mindkettejüket bevezették egy szobába, ahol a tanulót lekötözték egy székbe. Demonstrációs céllal mindketten kaptak egy 45 voltos áramütést a székhez erősített készülékből.
A mit sem sejtő tanárt ekkor egy szomszédos szobába vezették, ahol egy generátor volt 30 kapcsolóval. Mindegyik mellett felirattal, melyek szerint a feszültség 15 voltonként nőtt, 15-től 450 voltig. Ezenkívül minden felirat mellett minősítés is szerepelt, „enyhe áramütés”-től „vigyázat: súlyos áramütés”-ig. Az utolsó két kapcsoló „XXX”-szel volt megjelölve.
Felkérték, hogy olvasson fel egy szópárokat tartalmazó listát, amit a tanulónak el kellett ismételnie. Ha helyesen válaszolt, továbbhaladtak a következő szópárra.
Helytelen válasz esetén a tanárnak növekvő feszültségű áramütést kellett adnia a tanulónak, 15 volttól indulva. Valójában a tanulót alakító színész csak eljátszotta a szimulált áramütések hatásait.
Elérve a 150 voltot, a tanuló elkezdett könyörögni, hogy fejezzék be a kísérletet. A kísérletvezető viszont jelentőségteljesen azt mondta a tanárnak: „A kísérlet szerint folytatnia kell. Kérem, folytassa!” Ezután, folytatva a kísérletet az emelkedő feszültségekkel, a színész fokozódó kellemetlenséget, majd komoly fájdalomérzetet játszott el, végül már kiabált, hogy állítsák le a kísérletet.
Ha a tanár szerepét betöltő résztvevő nem akarta folytatni, a kísérletvezető elmondta neki, hogy ő, a kísérlet vezetője vállal minden felelősséget a tanuló épségéért, és a kísérlet szerint a tanárnak tovább kell folytatnia.
Az eredmény drámai: a résztvevők 65 százaléka elment egészen 450 voltig, ami halálos áramütést jelent, és ez fel is volt tüntetve. 300 volt alatt pedig egyikük sem állt meg.
Ennyit számít tehát az autoritás, illetve a tekintélyt parancsoló megjelenés (szakáll, fehér köpeny, stb.). Amikor ehelyett egy szedett-vedett megjelenésű asszisztens állt ki, neki sokkal kevésbé engedelmeskedtek. Az is sokat számított, hogy az áldozat másik szobában volt, így pszichésen sokkal kevésbé élte át az alany a helyzetét, mintha egy légtérben lettek volna.
Ez az egyik leghíresebb pszichológia kísérlet, ráadásul Philip Zimbardo Hősök Tere-projektje révén Magyarországon is ismert. Tehát csak röviden a lényeg: 24 embert véletlenszerűen felosztottak két egyforma létszámú részre, „rabokra” és „őrökre”. A Stanfordi Egyetem pszichológia tanszékének alagsorát berendezték egy valódi börtön mintájára. Egy egyetemi hallgató volt az őrök főnöke, Zimbardo pedig a börtönigazgató.
Zimbardo kéthetesre tervezte a kísérletet, de végül hat nap után félbe kellett szakítania, annyira eldurvult a helyzet: az őrök egyre erőszakosabban bántak a rabokkal, olyan nagyon beleélték magukat a szerepükbe. Gyakorlatilag kijött belőlük az állat. A levont következtetés az volt, hogy egy adott szituáció óriási erővel bírhat, ha elég átélhetően ki van dolgozva.
Egy látszólag felesleges opció is mindent megváltoztathat
A The Economist marketingeseinek zseniális és formabontó ötlettel sikerült növelni a nyomtatott lapra előfizetők számát. Három opciót biztosítottak: aki csak az online verziót szerette volna, annak 59 dollárt kellett fizetnie, aki csak papíralapút, annak 125 dollárt. Harmadik lehetőségként pedig kérhették mindkettőt, ami szintén 125 dollárba került.
Az eredmények következőképpen alakultak: 16 százaléknak elég volt az internetes hozzáférés, csak a papíralapút 0 százalék, tehát senki nem választotta, ugyanazért az összegért mindkettőt viszont 84 százalék, ami kiemelkedően jónak számít.
Felmerül a kérdés, mi szükség volt a középső lehetőségre, ha teljesen irracionális és nyilván senki nem választja. A válasz pedig meglepő.
Ugyanis amikor csak kettőből lehetett választani, az arányok gyökeresen megváltoztak: sokkal többen (nagyjából kétharmadnyian) választották kizárólag az online kiadást kevesebb pénzért.
Ennek minden bizonnyal az volt az oka, hogy ha látjuk, hogy ugyanazért az összegért többet is kaphatunk, lélektanilag sokkal könnyebb az utóbbi mellett dönteni. Ha viszont csak egy olcsóbb és egy drágább opció van, nyilván nagyobb valószínűséggel választjuk az olcsóbbat.
(A nagy érdeklődésre való tekintettel az előadás június 14-én újra elhangzik majd. Ha elmennél rá és megnéznéd élőben is, IDE KATTINTVA találsz részleteket róla.)
