ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Ártatlannak hitt, mindennapi hazugságok, amelyeket könnyű elhinni

A Használd fel! blog szerzőjének írása arról, hogyan eshetünk a kis hazugságaink nagy csapdájába.


A Használd fel! blog szerzője azt mondja: nem létezik olyan tapasztalat - legyen az pozitív vagy negatív -, amit ne tudnál felhasználni életed jobbá tételére, céljaid elérésére, önmagad valódi kifejezésére.

Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. A szerző pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!

Van egy életforma, amely viszonylag ritkán fordul elő a földi ökoszisztémában: az őszinte ember. Néhányat persze szinte mindannyian fel tudunk sorolni magunk körül, de van, akinek egy keze is elég a számoláshoz. Ha pedig jobban belegondolunk, és tényleg komolyan vesszük az őszinteség definícióját, akkor könnyen lehet, hogy nagy gondba kerülünk, amikor akár csak egyetlen ilyen embert is próbálunk megnevezni. Beleértve önmagunkat is.

Mert bár szeretjük magunkat őszinte, tisztességes, mindig határozott erkölcsi normákat követő, helyes úton járó, jó embernek hinni, a valóság többnyire jóval árnyaltabb a fejünkben élő képnél. És ez persze nemcsak a saját magunkról alkotott képre igaz, hanem az embertársainkhoz való viszonyulásunkra is.

feketefeher

Az általánosan is jellemző bipoláris gondolkodás (a világ vagy fekete, vagy fehér, az emberek vagy jók, vagy rosszak) a bizalmunk osztogatásában is megjelenik: van, aki előtt gondolkodás nélkül bezárjuk az ajtónkat, esélyt sem adva neki arra, hogy az előítéleteinket megcáfolja, és olyan is van, akit naiv (vagy már egészen ostoba) hittel idő előtt beengedünk elménkbe és szívünkbe.

Aztán koppanunk. Pedig olyan jól indult minden. "Biztosan igazat mond!" Hát persze, hogy igazat mond! Tutira. Miért is hazudna bárki is, aki olyan jó embernek tűnik... Hiszen az évtizedek alatt formálódott világképünk alapján a "rosszaktól" nem várunk őszinteséget, a "jókról" viszont ezt feltételezzük minden körülmények között. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy vannak hamis barátok, érnek hatalmas csalódások, és bizonyos élethelyzetekben még a legjobbnak gondolt ember is kifordulhat magából.

igazsag

Az őszinteség hiánya azonban nem is mindig ezekben az extrém helyzetekben okozza a legnagyobb károkat, hanem sokszor azokban az ártatlannak hitt mindennapi játékokban, amelyeket többnyire észre sem veszünk, vagy természetesnek tekintünk.

Zsigerből megy a kamu

Mondhatnám, hogy gonosz, hazug világban élünk. Hazudnak a politikusok, hazudik a média, hazudunk egymásnak, hazugságból épített várakban élünk. Népszerű kiáltvány ez, sokan le is aratják érte a babérokat, vagy csak önmagukat nyugtatgatják vele, de még ha hangzatos is, sok értelme nincsen. Persze van igazságalapja, tényleg gyakran futunk hazugságokba, azonban ennek mélyebben húzódó okát gyakran nem is az emberi gonoszságban, hanem sokkal inkább a tudatlanságban találjuk.

Mert átverni csak azt lehet, akinek nincsen elég ismerete. Vagy magáról a hazugságról, vagy annak következményeiről. Akit gyermekkora óta bombáznak a hazugságokkal, annak fel sem tűnik, ha kap egy újabbat. Aztán már az sem, ha ő adja másnak. Így válik szép fokozatosan a kultúránk részévé a hazugság. Megtanuljuk, hogy a nem szimpatikus ismerőssel, a nem szeretett családtaggal vagy a szerettünk által kedvelt vadidegennel jópofizni kell. Egy erőltetett mosollyal és néhány semmitmondó szóval betakargatjuk a hányingert és a "tűnj már innen a közelemből" érzésünket, aztán eljátsszuk ezt újra legközelebb is. Újra és újra, amíg valamelyikünk élete végéhez nem ér.

Megtanuljuk, hogy kifelé mutassuk a szépet, hitessük el mindenkivel, hogy fantasztikus dolgokat érünk el, hogy csodálatos a párkapcsolatunk, hogy nagyszerű családi életet élünk, hogy a közösségi médiára feltöltött szelfieinken spontán elkapott, őszinte pillanatokat mutogatunk... és miközben egész hatékonyan elhitetjük mindezt másokkal (meg ők is velünk), észre sem vesszük, hogy az önbecsülésünket mekkora hazugságokra építettük. És azt sem, hogy mindeközben belülről rohad a házunk.

alarc

Ez a méreg lassan öl. Nehezen kimutatható, és amikor már egyértelműen látszik a hatása, a legtöbb ember nem is gondol rá, hogy szenvedéseinek mi a valódi oka. Amikor már a kemoterápia és a természetgyógyászat között vacillál a pozitív szövettani eredményét látva, vagy amikor a félelmei miatt lemond egy régi álma megvalósításáról, vagy amikor egy újabb kapcsolata ment kínok között a kukába, akkor ki gondolna arra, hogy lassan adagolt hazugságok vezettek idáig? Másoktól benyelt, vagy éppen saját maga által kreált hazugságok.

Kulturális berögződés ide vagy oda, a hazug játszmák mindig visszacsapnak. Nem mindig azonnal, de idővel biztosan. Hiába gondoljuk, hogy egy apró hazugsággal nem árthatunk a gyermekünknek, egy elhallgatott ténnyel nem árthatunk a párunknak, egy nem őszinte gesztussal nem árthatunk önmagunknak, ezek szép fokozatosan lerakódnak, és formálják a tudatunkat. Akinek pedig egészségtelenné válik a tudata, az a testét és a lelkét is elkezdi mérgezni.

Belénk van kódolva?

Persze a társadalmi szokások létjogosultságának megkérdőjelezése után is marad még érv a hazug játszmák mellett – méghozzá nem kisebb, mint maga az evolúció. Elég ha csak körbenézünk egy picit, és az állatvilágban, sőt, a növények között is rengeteg példát találunk a megtévesztésre, az álcára, a becsapásra. A kaméleon nem azért váltogatja a színeit, mert így azt érezheti, hogy "hű de jól nézek ki!", hanem a hatékonyabb rejtőzködés és az egymás közötti kommunikáció érdekében. Vagy gondolj a húsevő növények áldozatcsalogató trükkjeire. A hazugság tehát mindig is jelen volt az élővilágban.

kameleon

Van azonban egy nagy különbség a fenti példák és az általunk alkalmazott legtöbb hazugság között: míg az állatok és a növények játszmái a túlélést és a fajfenntartást szolgálják, addig az emberi játszmák többségéről ez nem mondható el. Sőt, könnyen válhatnak életellenessé. Nekünk ugyanis nem kell elhitetnünk másokkal, hogy kedveljük őket, vagy hogy baromi jó az életünk. Megtesszük, mert a pillanatnyi jó érzésünk vagy az aktuális érdekünk felülírja a hosszútávú boldogság iránti vágyunkat.

Belül mélyen persze mindenki tudja, hogy nem attól lesz boldog, hogy másoknak ezt hazudja, és nem is attól, hogy mérgező kapcsolatokat ápolgat, a legtöbben mégis megteszik, mert nem használják ki azt az óriási lehetőséget, amit nehézségeink legfőbb okozója és megoldója, a saját agyunk kínál számunkra.

A legtöbb esetben nekünk nem kell hazudnunk. Csinálhatjuk máshogy is. Felvállalhatjuk őszintén önmagunkat. Élhetünk frusztráció nélkül is. Válthatunk munkahelyet, kizárhatjuk az életünkből azt, akinek nincsen ott helye, költözhetünk máshová, vagy felépíthetünk ugyanott valami egészen újat. Leszarhatjuk, hogy mit gondolnak rólunk mások. Mint egy virág a réten, aki valószínűleg nem lesz depressziós, ha nem olyan piros, mint a szomszédja.

pirosvirag

Agyi kapacitásaink azt is lehetővé teszik, hogy különbséget tegyünk a rövidtávú és a hosszútávú érdekeink között. Megérthetjük, hogy ami most kényelmes, az hosszútávon baromi szűkké válhat. Mert két percig egész könnyű is lehet elviselni egy kellemetlen helyzetet, egy frusztráló személyt vagy egy energiavámpírt, de évekig vagy évtizedekig már nem annyira. Még akkor sem, ha nem ugyanarról a személyről van szó, hanem mindig egy újabbról. Önmagunk tönkretételének tényén ez nem változtat.

Kegyes hazugságaink kegyetlensége

Van az a hazugság is, amivel azt hisszük, segítünk a másiknak. Segítünk neki megnyugodni, segítünk neki jól éreznie magát, vagy segítünk neki elviselni egy helyzetet. Ezért vesznek sokan udvariasan a sütiből, amit legszívesebben a WC-n húznának le, vagy ami egyszerűen már túl sok nekik, csak nem merik kínálójuknak ezt őszintén elmondani. Ezért mennek el sokan a barátaikkal, a párjukkal vagy a kollégáikkal olyan programra is, amitől herótjuk van, csak mert nem merik azt mondani, hogy bocsi, nekem ez nem okoz örömet. És ezért hallgatják annyian órákig a környezetük kéretlen tanácsait, értelmetlen nyafogásait vagy semmitmondó pletykálásait, csak mert képtelenek kimondani azt a hárombetűs szót, hogy NEM. Köszi, én ebből nem kérek.

Az emberek többsége szinte az anyatejjel együtt magába szívta a megfelelési kényszert. Inkább a konfliktust fel nem vállalva, szép udvariasan tönkreteszi magát, mintsem hogy kiálljon a saját érdekei és érzései mellett, és őszintén elmondja, ha valami nem jó neki. Inkább várakozik, hogy valami majd csak megváltozik, mintsem hogy kezébe vegye az életének irányítását, és álarcosbál helyett csak őszinte emberi kapcsolatokat őrizzen meg.

alarc1

Sokan tévesen összekapcsolják az őszinteséget a kegyetlenséggel. Nem, nem kell tőrként a másikba döfni az igazságot. Attól még, hogy az igazat mondod, mondhatod számára befogadható csomagolásban is. Még ha fáj is neki, hosszútávon ez jelenti a valódi segítséget. Mert ha nem jó a süti, legközelebb tud mást adni. Ha nem jó a program, legközelebb tud másra hívni. Ha nem te vagy a megfelelő ember, aki meg tudja őt hallgatni (mert nem vagytok egy hullámhosszon, vagy mert valójában egy energiavámpír), akkor tud mást keresni. Nem az őszinteség a valódi kegyetlenség, hanem az, ha valaki elfojtja a saját érzéseit.

Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy akár csak rövidtávon is jót teszünk a másikkal, ha hazudunk neki. Nemrég láttam videón egy rövid TED-előadást, amiben egy ápoló mesélt arról, hogy miért válaszol igennel a haldoklóknak, akik megkérdezik, hogy meg fognak-e halni. Régen hazudott ő is, mert nem akart nekik fájdalmat, önmagának pedig frusztráló perceket okozni. Aztán egyik alkalommal máshogy csinálta. Elmondta. A reakció pedig egészen váratlanul érte: a haldokló ember ugyanis nem összezuhant, hanem megnyugodott. És azóta ugyanezt tapasztalta szinte minden egyes betegnél.

Nem értek egyet emberi sorsok predesztinálásával, amit az egészségügyben sokan megtesznek, de a hazugsággal sem, ami átitatja a kultúránkat. Egy haldoklónak is el lehet mondani őszintén, hogy a jelenlegi ismereteink alapján hamarosan meghal, de mindent megteszünk, hogy a tudásunkat a szolgálatába állítsuk. És bár a példa extrém, de pontosan ugyanez igaz a mindennapi apró (vagy nagyobb) hazugságainkra is.

kezfogas

Tudod, miről szól ez valójában? A tiszteletről, vagy annak hiányáról. Mindegy, hogy mivel magyarázzuk – megfelelési kényszerrel, társadalmi szokásokkal, érdekekkel, kényszerhelyzettel –, a tényen ez nem változtat: aki hazudik, az nem tiszteli eléggé sem a másik embert, sem önmagát.

Aki fontos számodra, annak nem azzal adsz a legtöbbet, ha egy számára azonnal befogadható, átmenetileg a lelkét simogató hazugságot tálalsz, hanem azzal, ha őszintén elmondod az igazságot, és segítesz neki azt először emészthetővé, aztán hasznossá tenni.

Mind közül a legveszélyesebb

Hazugságaink tárháza kimeríthetetlennek tűnik, ha egy másik ember megtévesztése a cél. Van azonban valami, ami még ennél is sokkal veszélyesebb tud lenni: az, amikor önmagadnak hazudsz. Amikor elhiteted magaddal, hogy az utált munka jó lesz neked. Amikor bemeséled magadnak, hogy az álmod megvalósításához kevés vagy, és igazuk volt azoknak, akik megpróbáltak lebeszélni róla. Amikor beleragadsz egy langyos vagy akár egy mérgező kapcsolatba, mert elhiteted magaddal, hogy a gyerek, a tisztesség, a sajnálat, vagy bármi más miatt ott kell maradnod. Amikor olyan életet élsz, amiben nem tudsz kiteljesedni, de csak várakozol, hogy egyszer majd másképp lesz.

Ezek a legveszélyesebb hazugságok, mert ezek bármelyikével egy egész életet végleg el lehet cseszni. Egy életet, aminek a végén senki nem fogja azt mondani, hogy "oké barátom, ez gyönge volt, játszd újra ügyesebben!"

Érted, ugye?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk