ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Amitől minden szülő retteg: mikortól engedjük el egyedül a gyereket?

Nyilván mindenki iszonyúan aggódik, de egyszer el kell jönnie ennek a pillanatnak. Elmondjuk, hogyan könnyítheted meg.


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Nálunk is felmerült, természetesen. Az első döntést sok évvel ezelőtt kellett meghoznunk és jelentem – nyilván nem mondok meglepőt – nem volt könnyű. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok érdekes tapasztalattal lettem gazdagabb, például, hogy a körmömet nemcsak tövig tudom rágni, hanem sokkal tovább is, különösen akkor, ha Nagyfiú csak este nyolckor keveredik haza a könyvtárból, ami hétkor zár be és tíz percre van tőlünk gyalog. Na, jó tizenötre, de akkor egy élemedett korú csiga tempóját vettem alapul és amúgy is rollerrel ment.

Hol tartunk most? Jelenleg három gyerekem jár egyedül iskolába, Nagyfiú és Nagylány pedig már nemcsak ezt a távolságot teszi meg kíséret nélkül, hanem a kerületbe, sőt Nagyfiút már több budai kerületbe is elengedem magában. 11 és 14 évesek. Korai? Mihez képest? Ha azt vesszük, hogy Középső 7 és fél éves kora óta jár egyedül iskolába, akkor nem. Ha a rájuk leselkedő veszélyeket nézem, akkor bármikor az lenne. Akkor mi alapján döntöttem? Azt kell mondjam, a megfelelő időpont kiválasztása teljesen egyedi és egyéni, minden a körülményektől függ: a gyerek habitusától/érettségétől (ez nincs egyenes arányban az életkorral), a lakókörnyezettől, a lakóhely és a célállomás közötti távolságtól, valamint számít az is, hogyan juthat el (gyalog, tömegközlekedési eszközzel, esetleg többszörös átszállással) A pontból B-be.

gyerek_egyedul3

A környezetünkben mindenkit nagyon meglepett, hogy Nagyfiú milyen korán kezdett el önállóan közlekedni az otthonunk és az iskola között: tény és való, hogy még nem volt 9 éves sem, amikor már egyedül tette meg ezt az utat naponta kétszer, reggel és délután (azt nem kötöttem az orrukra, hogy azóta addig lazultam az anyaságomban, hogy Középső már elsős osztályos kora óta egyedül jár). Tulajdonképpen ő volt az, aki maga kérte, hogy már ne kísérgessük, és én nagyon boldog voltam, hogy ebben a tekintetben ilyen megbízható.

Aggódtam-e? Persze. Minden indulás előtt százszor átvettük, hogy mire kell figyelnie: csak zöld jelzésnél lép le az úttestre, de akkor is körültekintően körbenéz, hogy biztosan nem jön-e autó, ahol csak zebra van és nincs lámpa, ott vagy megvárja, hogy odaérjen egy felnőtt is és vele együtt halad át, vagy több tucatszor is körbenéz, mielőtt nekivág az átkelésnek. Szerencsére az iskola felé vezető úton csak egy olyan kereszteződés van, ahol nincs lámpa, csak kijelölt gyalogátkelőhely, de itt olyan sokan járnak, hogy mindig akadt valaki, akihez hozzácsapódhatott.

gyerek_egyedul4

Ahogy az idő haladt, úgy kellett egyre kevesebbszer átismételni a legfontosabb közlekedési szabályokat és úgy vált ő is egyre magabiztosabbá. Közlekedési ismereteire és megbízhatóságára alapozva fél év múlva kiterjesztettük azon intézmények, célpontok körét, ahová egyedül mehetett: így került a listára a vívó és a cselgáncs edzés helyszíne, néhány közeli iskolatárs otthona, anyósom lakása illetve a közelben lévő focipálya.

Az első önálló "közlekedési" lépések megtétele után egy évvel eljött az idő, hogy igénybe vegye a tömegközlekedést is. Itt már sokkal nagyobb körültekintésre volt szükség. Mielőtt ezt engedélyeztük volna, leültünk vele és áttekintettük, hányas járatszámú és milyen járművek vannak a közelünkben, melyik merre jár, mi hány megállóra van a hozzánk legközelebb eső felszállóhelytől.

Először csak virtuálisan utaztunk a kijelölt úti cél felé: egy térkép segítségével kellett elmondania és megmutatnia, hogy merre indulna, mire szállna fel, hol szállna le, a megállóhelytől merre menne tovább.

gyerek_egyedul1

Kezdetben csak olyan célokat jelöltünk meg, ahova átszállás nélkül lehet eljutni. Amikor a térképen ez már jól ment, jöhetett a való világ: nem kicsit aggódtunk, hogy tényleg elér-e oda, ahova kell, de eddig – hála a Jóistennek – mindig visszajött! (Természetesen mindig volt nála telefon, ha mégis eltévedne. Jól az eszébe véstük azt is, hogy ha úgy érzi, nem tudja megoldani a feladatot, elvétette az útirányt, ne szégyelljen segítséget kérni a felnőttektől, legyen az rendőr, vagy a jármű vezetője, de soha ne hagyja magát sehova se elvinni, ne hagyja el az adott megállót, kérje, hogy hívják fel a szüleit.)

12 évesen jött el a pillanat, amikor először engedtük el olyan helyre, aminek megközelítéséhez már átszállással is meg kellett küzdenie, de ez azért még most is ritkán esik meg, mert egyrészt olyan szerencsés helyen lakunk, hogy minden elérhető távolságban van, másrészt mindehova rollerrel megy (ez amúgy legalább annyi veszélyt rejt magában, mint a kíséret nélküli közlekedés, de nagycsaládban élni amúgy is veszélyes, szóval edzve vagyok).

gyerek_egyedul5

Ahogy az egy sokgyerekes családban lenni szokott, a második, harmadik gyereknél a korábbi tapasztalatokra támaszkodva mindent kicsit könnyebben vesz az ember – bár az aggódás mértéke náluk sem csökken, sőt! -, így aztán Nagylány még korábban kezdte az önállósodást. Alig múlt 8 éves, amikor először engedtük el egyedül. Mondjuk neki annyival könnyebb volt, hogy vagy előtte vagy utána, de ott bandukolt a bátyja, így baj esetén kéznél lett volna az azonnali segítség vagy nem. Középsővel még ennyit sem vártunk, ő azonnal a mélyvízbe került és büszkén mondhatom, kiállta a próbát. Ő még csak az alapkiképzésnél tart, bár az úszóedzésre már ő is el tudna menni egyedül, de mivel az öccsével együtt járnak, ezért mindig kapnak felnőtt kíséretet.

Az önálló közlekedésre való felkészítés során szerintem nagyon fontos, hogy a gyerek is akarja, legyen meg hozzá az önbizalma, a felelősségérzete és legyen elég bátor segítséget kérni, ha bajba jutott. Nem mondom, hogy nincs bennem semmi rossz érzés, semmi félelem, amikor egyedül nekivágnak a városnak, de nem szabhatok gátat az önállósodásuknak, nem foghatom egy életen át a kezüket, és bízom abban, hogy jó tanáruk voltam.

Ha úgy gondolod, másoknak is segítenénk a cikkel, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk