Akik a csordából kiszálltak

Azokhoz szólok most, akikből még nem sikerült teljesen kinevelni a gyermeki lelküket. Azokhoz, akik nem szégyellnek beülni egy hintába, vagy leállni hócsatázni egyet. Azokhoz, akik nem görcsölnek azon, hogy mit gondolnak róluk az emberek, hanem felveszik a kedvenc ruhájukat, kimennek smink nélkül az utcára, tudnak nemet mondani, amikor szükséges, és vállalják a saját életükért a felelősséget.

Azokhoz, akik követik az álmaikat. Akik emlékeznek még, hogy mire vágytak sok évvel ezelőtt, és nem hajlandóak lemondani róla. Akik őszintén el merik mondani a véleményüket. Akikre furcsán néznek a többiek.

Ha ezeknek csak egy apró nyomát is megtalálod magadban, ha te is szűknek érzed azt a sablont, amit gyermekkorod óta próbálnak rád erőltetni, akkor még nem tűntél el a tömegben. Akkor még van rá esélyed, hogy olyan életet élj, amilyenre vágysz, és ne olyat, amit mások jónak gondolnak számodra. Mert tudod, a tutit bárki meg tudja mondani neked (akár kérdezed, akár nem), de a te boldogságod ügyében csak egyetlen személy kompetens.

Gyerekes komolyság

Tudom, sokan azt mondják rád, hogy őrült vagy és gyerekes, ha énekelsz a szökőkútnál, focizol a kisgyerekekkel, lecsúszol a kanyargós csúszdán, vagy éppen a lehetetlennek megbélyegzett álmaid megvalósításért teszel. Vigyorogva néznek Téged a játszótér széléről, ujjal mutogatnak rád, és titokban mélységesen irigykednek, mert Te szabad vagy, ők pedig nem. Mert Te nem másokon nevetsz, hanem a saját életed okoz számodra őszinte örömet.

Az emberek többsége inkább karót nyelve eljátssza a komoly felnőttet. Szeretne mindenkinek megfelelni – vagy legalább azoknak, akiktől valami hasznot remél –, és akár az egész életét úgy éli le, hogy nem tudja élvezni a pillanatot. Nem tud jelen lenni. Folyton azt figyeli, hogy mi lesz, ha nem felel meg a sztenderdnek. Hogy mi lesz, ha hibázik, és őt is kinevetik a többiek.

És miközben emiatt szorong, az idő könyörtelenül halad előre, míg végül az álmai mennek vele a temetőbe. Vagy ahogy Oliver Wendell Holmes nagyon szépen megfogalmazta: "úgy hal meg, hogy a dal benne marad."

Nagy különbség van a gyermeki lélek és a gyerekes viselkedés között. A leggyerekesebb embereket éppen az önmagukat legkomolyabbnak gondolók között találod meg. Nézd csak meg, milyen értelmetlen konfliktusokat képesek generálni a munkahelyükön, az utcán, vagy akár a saját szeretteikkel. Figyeld meg, mennyire jelen van bennük az ego, és milyen büszkén próbálják bebizonyítani, hogy a saját igazságuk az egyetlen létező abszolút igazság, amit mindenki másnak el kell ismernie.

Ők azok, akik elsőként szólnak le, hogy ne legyél már gyerekes. Ők próbálják elhitetni veled, hogy játszani szégyen, és hogy a sorból kilépni veszélyesebb, mint benne maradni végleg. Ők a gyerekesen komoly felnőttek.

Legyél önmagad! De ne úgy!

Nemcsak a ruháknak és a hajviseletnek van divatja, hanem az eszméknek is. Pontosabban egy-egy eszme zászlón lobogtatásának – akár érti magát az eszmét a zászlóvivő, akár nem. Többnyire nem érti.

Ma például nagyon divatos az önmegvalósítás zászlajának lobogtatása, és sokan ezt olyan elmélyültséggel teszik, hogy közben fel sem tűnik nekik, hogy a számukra ügyesen eladott önmegvalósítási úton egy egész csorda menetel. Persze semmi gond nincs azzal, hogy közösséghez tartozunk, és azzal sem, ha közös célokért dolgozunk, csak sokan valójában valaki másnak a céljáért dolgoznak, nem pedig egy közös célért, és pláne nem a sajátjukért.

"Legyél önmagad!" – harsogja bölcs tanácsadók, önjelölt nagyvezérek és villámtanfolyamon végzett spiritiszták egyre szélesebb rétege, és egyből meg is mondják neked, hogy pontosan milyen úton kell járnod ehhez – csak hogy hitelességük koporsójába maguk verjék be a szögeket.

Mindeközben az önismeret valódi tanítói nem biztos, hogy túl sok figyelmet kapnak, és ennek nemcsak az az oka, hogy ők nem próbálják túlkiabálni a többieket, hanem az is, hogy amit mondanak, azt kellemetlen lenne befogadni. Mert akkor nem lehetne a kitaposott úton haladni. Akkor fel kéne vállalni konfliktushelyzeteket. Akkor nem mondaná meg senki, hogy pontosan mit kell tenniük, hanem maguknak kéne a saját életükről szóló döntéseiket meghozniuk. Akkor nem lehetne másra mutogatni, ha valami nem úgy alakul, ahogy szerették volna. Ez pedig túl fájdalmas felismerés lenne.

Nem a szlogennel van a gond, hanem a tartalmával. Igen, legyél önmagad, ha a sablon szűk számodra. Arra azonban érdemes odafigyelned, hogy maga az önmegvalósítási módszer, amit készen kapsz, ne váljon ugyanolyan sablonná, mint amiből ki szeretnél törni.

Lehetsz valóban önmagad, ha elhiszed, hogy teljes értékű ember vagy. Ha bízol magadban. Ha bízol benne, hogy képes vagy a saját utadat járni, amin természetesen szükséged lehet segítségre, de semmi szükséged csordavezérre. Ha nemcsak egy zászlófelirat erejéig, hanem valóban felül tudsz emelkedni azon, amit beléd neveltek: hogy csináld úgy, ahogy a többiek, óvakodj a hibázástól, legyél jó gyerek, legyél jó tanuló, legyél jó munkavállaló, jó polgár, jó anya vagy jó családapa, és mindig tudd, hogy a "jó" azt jelenti: megfelelsz az elvárásoknak – függetlenül attól, hogy ez boldoggá tesz vagy sem.

Amikor hazatalálsz

Könnyen felismered azt, hogy megtaláltad valódi önmagadat, és végre tényleg a saját utadat járod: már nem akarsz senkire sem hasonlítani. Mindenkitől tudsz tanulni, vannak olyanok, akik inspirálnak is, de már nem követsz ész nélkül egyetlen tanácsot sem, hanem minden gondolat befogadásakor elgondolkodsz: "valóban hasznos ez nekem?" Még akkor is, ha ez a gondolat egy számodra megbízható embertől érkezik.

Már nem olvadsz bele a tömegbe, de nem olvadsz bele a tömegből kitörni próbálók tömegébe sem – abba a tömegbe, amelyben a "legyél önmagad" szlogenre menetelő, készen kapott válaszokat követelő emberek próbálják elhitetni magukkal, hogy szabadok.

Amint megtalálod a saját utadat, már nem akarsz mindenáron valakihez tartozni. És talán már nem is meglepő számodra, hogy pont ezért találod meg azokat, akikhez érdemes tartoznod. Azokat, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy, és akik szintén elő merik hívni a bennük élő gyermeket. Azokat, akik nem aggódnak, ha a többiek hülyének nézik őket.

Csak addig van értelmük a társadalmi szabályoknak, amíg azt szolgálják, hogy ne árts se másoknak, se önmagadnak. Minden, ami ettől eltér, az káros – még akkor is, ha a többség által elfogadott. És ha a felnőtté válás, vagy a társadalmi elfogadottság az álmaid feladását jelenti, akkor egyáltalán nem biztos, hogy baj, ha különcnek tartanak.

Mert tudod, a "mikor nősz már fel?" kérdésre a széles mosollyal kísért "soha" egy tökéletes válasz lehet.