ÉLET-STÍLUS

„Nem vagyok szuperanyu, és néha felragasztanám a gyereket a falra!” – a Covid miatt nincs óvoda, viszont dolgozni is kéne

A dolgok rendje az, hogy egy ötéves elmegy az óvodába, a szülő pedig ezalatt dolgozik. De ha világjárvány van és home office, az ötéves pár percenként megjelenik, és közöl valamit.

Link másolása

Figyelem! Az írás ironikus humort tartalmaz.

Egyszerűen nem tudom eldönteni, milyen színű ragasztószalaggal ragasszam a falra a gyermekemet, gondolkodtam el egyik reggel - mint azon a mémfotón, amin régebben annyit nevettünk. Ismeritek? Van olyan változat is, hogy az apa boldogan sörözget az előtérben. Imádom a fekete humort, annál jobban csak a gyerekemet, de nem szeretem a világjárványt, és még kevésbé az azzal járó embert próbáló helyzeteket, ezért néha ilyenek villannak be.

Szóval miután úgy döntöttem, hogy az átlátszó cellux nem tartaná meg a gyereket a falon, ráadásul nincs is itthon vastag szürke ragasztószalag, meg a vakolatnak sem tenne jót, valami mást kellett kitalálnom. Komolyan mondom, várom a további ötleteket, mert ez így nem lesz jó hosszú távon. Bár valószínűleg közeleg az idő, amikor visszaengedjük az óvodába - ahol tavaly év végén sajnos megjelent a Covid, de már állítólag eltűnt, hát nagyon ajánlom neki, hogy így legyen - , mert egyszerűen muszáj dolgoznunk.

Ja, hogy a probléma lényegéről nem beszéltem: így nem lehet nyugodtan dolgozni. Sőt, dolgozni sem annyira, csak valamennyire, és NAGYON idegesen.

Ezt már lehet, hogy írtam: nem igazán tudok egyszerre két dologra koncentrálni sok szuperképességekkel megáldott anyuci-társamhoz képest, és ha erre van szükség, rögtön ideges leszek. Lehet, hogy ez a képesség fejleszthető, nálam csak a pulzus és a hangerőm növekedéséhez vezet. Így aztán, amikor én veszítek, és a férjemnek muszáj a dolgozószobában lennie egy telefon vagy egyéb, ott végzendő dolgok miatt, akkor a nappaliban szórakoztatom a gyereket, miközben dolgozom. Egyszer már írtam erről, a nyári szünet kapcsán, de olyankor megváltást jelentettek a néha felbukkanó bébiszitterek és a gyermeket szívesen befogadó nagymamák. És olyankor volt egy kis pihi, azaz: lehetett nyugiban dolgozni.

De a gyermekem az idő múlásával egyre több energiával, kérdéssel és mondanivalóval rendelkezik. Akkor hároméves volt és hároméves dolgokat csinált, most meg ötéves, és mittudomén hány éves dolgokat csinál, de ebben a pillanatban például szerencsém van, mert egy sárga Belle-ruhában - fogalmam sincs, hogyan kell ejteni, a gyengébbek kedvéért: egy Disney-hercegnő, aki A szépség és a szörnyetegben főszerepel - , szóval épp egy sárga ruhában és tiarában egyenként sorba öltözteti palástokba csomagolt plüssállatait és tök jól elvan. Mindössze ennyi kell, és máris tudok dolgozni, ha egy adagban húsz percet, akkor az jó.

Decemberben azonban a bújócska volt a sláger, és az év végi hajtásban mondanom sem kell, mennyire kedvünkre volt, amikor – a tök jogosan – az unalomtól hisztiző gyerekkel szünetként bújócskáztunk.

Miközben a szekrény mögött lapultam, a férjem pedig megpróbált kijutni az ágy alól, szerintem ugyanarra a rövidke szóra gondoltunk, amit most inkább nem írok le. És továbbra is tudom, hogy nosztalgiával fogok gondolni pár év múlva azokra az időkre, amikor sokkal több időt töltöttem a gyerekemmel, mint amennyit normális időkben töltöttem volna.

Mert ugye a dolgok rendje az, hogy egy ötéves elmegy az óvodába, a szülő pedig ezalatt dolgozik, aztán vagy még hazaviszi, ami maradt, vagy nem, de utána foglalkozik a gyerekkel. De ha világjárvány van és home office, így az ötéves pár percenként megjelenik és közöl valamit, például hogy beütött valamit - nem látszik, megpuszilom, vagy látszik, leragasztom, lebetadinozom (üvölt), vagy keres valamit, ami a legrosszabb.

Ha még több dolgot keres, és a tízmillió játékán kívül csak az a név nélküli lila meg sárga műanyag basz kell neki, különben leáll a munkanapja, akkor én üvöltök.

Amikor szerencsém van, és én vonulok be a hálószobába dolgozni, amikor kilépek onnan, és a nappaliban ügyelő férjemet találom, érzem, hogy sűrű a levegő a feszültségtől. Ilyenkor is üvöltök, mert átveszem tőle, összességében véve elég sokat üvöltünk. Merjétek azt mondani, ti, akik otthon vagytok így, hogy ti nem!

Amúgy tök jó fej a gyerekem - most épp megkérdezte: "Anyu, leesett a bagoly palástja, visszakötnéd?" -, a legtöbbször megérti, hogy néha kell egyedül játszania, és kreatívan kitalál dolgokat, de hát nem várhatom el tőle nyolc órán át, hogy robot legyen.

Mindenesetre, hogy ne fulladjak öncélú önsajnáltatásba, leírom, mik a saját tapasztalataim, milyen foglalkoztatások működnek viszonylagos ideig, hátha valaki tudja hasznosítani, vagy bővíteni:

- A "játsszál valamit" teljesen kiszámíthatatlan instrukció.

- A "rajzolj valamit nekem" két napig működik, utána átlát a szitán.

- Viszont az "én rajzolok valamit és te kiszínezed" sokszor működik, mellyel egyúttal saját rajztudományomat is fejlesztem (nem).

- Gyurma: a "süss nekem sütit" egy napig működik. Én is unnám.

- Gyermek tusfürdős vízben fürdet állatokat: sokáig működik, minden tiszta dzsuva.

- Origamizás: működik, szülői részvétellel. Ha kishajókat úsztathat egy tál vízben, azalatt meg lehet írni egy cikket.

- A "játszd el nekem ezt és ezt a mesét" csodásan működik fantáziadús gyermekek esetében. Passzívabb gyermek esetében nem.

- És minden elvet elvetve a "Megnézed a Shreket?" (behelyettesíthető: Szörny Rt., Mancs őrjárat-maraton) működik.

Kibírjuk. Nehéz. Tele van szeretettel és szenvedéssel ez az időszak. A legviccesebb, amikor az egyikőnknek előjön a lumbágója, de az már a haladó verzió. Nem tudtuk, hogy egyszer haladók is leszünk, elég kezdőn csináljuk.

Mindenkinek hajrá!

A szerző írásai itt olvashatók:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Így kezelheted a pattanás után megmaradt foltokat
Honnan származnak az elszíneződések, és hogyan lehet megszabadulni a csúnya foltoktól? Az otthoni gyógymódokat vagy a speciális kúrákat és a gyógyszeres kezelést érdemes választani? Ha te is hasonló problémákkal küzdesz, akkor olvasásra invitálunk.

Link másolása

Az akne elszíneződése nem csak a tinédzserek körében egyre gyakoribb probléma. Pattanásos bőr, vörös foltok vagy hegek akár felnőtt korban is kísérthetnek minket. Ha te is hasonló problémákkal küzdesz, akkor ez a cikk neked szól!

Az akne utáni elszíneződés – a tizenévesek és a felnőttek problémája

A gyulladás utáni hiperpigmentáció nem csak a tinédzsereket érinti. Ha a múltban az akne problémája sokáig elhúzódott, vagy rosszul kezelték, előfordulhat, hogy felnőttkorba lépve a pattanás helyén lévő elszíneződés nem tűnik el. Az akné után kialakuló hegek és vörös foltok hosszadalmas kezelést igényelnek. Az esztétikus és egészséges arcszín elérése azonban teljesen reális cél. Az elszíneződések elfedése alapozóval vagy korrektorral csak átmenetileg takarja el a problémát, ami egyébként sokféleképpen orvosolható. Ráadásul az elszíneződéseket álcázó kozmetikumok napi használata gyakran még jobban megterheli a bőrt. A vitaminokban és AHA-savakban gazdag dermokozmetikumok és a megfelelő kezelés idővel megnyugtathatják, vagy akár teljesen megszabadíthatják az aknés elszíneződésektől arcát.

Akne utáni hegek és elszíneződések. Miben különböznek egymástól?

Az akne csúnya bőrelváltozásokat okoz, amelyek általában csak átmeneti időszakra korlátozódnak. Néha azonban ez az intervallum elhúzódhat, és a felnőtt létet is megkeseríthetik ezek a problémák. Először is nagyon fontos leszögezni, hogy az aknés hegek és az elszíneződések nem azonosak. Miben különböznek egymástól? Az akne utáni elszíneződések a rózsaszíntől a világosbarnáig terjedő színfoltok, amelyek kiemelkednek a bőrön. Az elszíneződés a pattanásos helyen gyulladás után következik be. A bőrben a pigmenttermelés zavart szenved, melynek feleslege vöröses foltokat okoz. Az elszíneződések a hegekkel ellentétben könnyen megszüntethetők, még otthoni gyógymódokkal is. Az aknés hegek sokkal problémásabbak, de léteznek módszerek az eltüntetésükre vagy enyhítésükre is. A hegek olyan bőrhibák, amelyek gödröcskék és mélyedések formájában jelentkeznek. Ezek általában szabálytalan alakúak, méretűek és mélységűek. A bőrelváltozások a dermis károsodásának következményei. A heghely regenerálásához és az elvesztett szövetek pótlásához a speciális mélyhámlasztó kezelés során a bőrt újra meg kell sérteni, és ezáltal befolyásolni kell a bőr rekonstrukcióját. A hegek eltávolításának ilyen módszerei azonban továbbra is ellentmondásosak, és a biztonságosságukkal kapcsolatos vélemények megoszlanak az orvosok között. A legjobb, ha megelőzzük a hegeket, vagy mielőbb elkezdjük a kezelésüket, mivel az aknés hegek elmélyülhetnek a kollagénvesztés következtében. Tudtad, hogy az eltömődött pórusok és a túlzott faggyútermelés slamasztikáját már a saját fürdőszobádban is hatékonyan kezelheted? A pattanás utáni foltok eltüntetése ily módon mintegy varázsütésre abszolválható.

Aknés hegek és elszíneződések – hogyan lehet megelőzni?

Gyakran előfordul, hogy az aknés elváltozások maguktól elmúlnak, és az arcbőr sokkal jobban néz ki, miután lecsillapodik a pubertáskorra oly jellemző hormonvihar. Érdemes azonban a megfelelő ápolást beiktatni a napi rutinodba, aminek köszönhetően tisztán tarthatod a pórusaidat. Nem árt fenntartani a baktériummentes közeget, hogy a gyulladás mértéke ne fokozódjon. Ehhez tökéletes társad lesz a regeneráló pattanás tapasz, amely minden típusú bőrön alkalmazható segítséget jelent. Neked van már?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
Lábköröm a szájban, bútorragasztóval rögzített korona – ezektől égnek áll a fogorvosok haja
Vannak köztük tényleg nagyon undorító dolgok.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2023. január 25.


Link másolása

Sokak számára rémálom a fogorvosi kezelés, de a dokik ereiben is gyakran meghűl a vér, amikor látják, illetve hallják, hogy a betegeik miket művelnek a fogukkal. A Daily Mailnek el is mondták, mi az a nyolc dolog, amit a legborzalmasabbnak tartanak.

1. Amikor a beteg nem az erre való tálba köp érzéstelenítés hatása alatt

Nyilván a fogorvosok is tisztában vannak vele, hogy az érzéstelenítés miatt a száj elzsibban, így a beteg nem tudja kontrollálni a szájmozgását. A melléköpés viszont hosszadalmas takarítási procedúrát jelent az asszisztenseknek. A rendelőben ilyenkor mindenki a fejét fogja a fogorvosok szerint.

2. Amikor a beteg megnyalja az orvos ujját

Igen, ez is sokszor előfordul. Ugyan a dokik által használt kesztyűk puhák a régimódi kesztyűkhöz képest, de nem nyalogatásra valók.

3. Ha a párok egy fogkefét használnak

A fogorvosok ezt nagyon ellenzik. Már csak azért sem ajánlatos ezt tenni, mert ha a pár egyik tagjának vérzik az ínye, akkor a vére a fogkefén keresztül átkerülhet a másik szájába, ezzel pedig baktériumokat és vírusokat is át lehet adni.

4. Kezet fogni szájba nyúlkálás után

Ugyan a koronavírus-járvány miatt kézfogás helyett könyökpacsival üdvözölték egymást az emberek, a vírus visszaszorulásával ismét gyakoribbá vált a kézfogás. A kezünkkel a szánkban turkálni amúgy sem jó dolog, de ha mégis ezt tesszük, mossunk kezet utána.

5. Szürcsölő hang a fogszabályzó levételekor

Akinek van, vagy volt már fogszabályzója, az tudhatja, hogy milyen ez a hang. A fogorvosok szerint elég undorító ezt hallani, nem csak nekik.

6. Szájban hagyott dolgok

Az sem kevésbé undorító, amikor a dokik különböző dolgokat találnak a betegek szájában. Például láttak már lábkörmöt, ceruzahegyet, rágógumit, műanyag csomagolást, élő pókot vagy éppen legyet egy hátsó fog mögé bújva. Ezt nagyon könnyen meg lehet előzni rendszeres fogmosással és fogselymezéssel (és azzal, ha odafigyelünk, mi kerül a szánkba).

7. Ha a páciens egyáltalán nem mos fogat

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez az, ami a legjobban kiakasztja a fogorvosokat. És itt most nem arról van szó, hogy valaki kihagyja egy-egy nap a fogmosást, vagy egy héten csak párszor teszi ezt meg, hanem ha évekig, akár 15-20 éven át egyáltalán nem mos fogat. A dokik hiába próbálnak segíteni, a fogak egészsége elsősorban a rendszeres fogmosáson múlik.

8. Ha a beteg sajátos módszerekkel akarja megoldani a fogproblémát

Van, amivel nem érdemes otthon kísérletezni, ilyen például a fogaink kezelése. A fogorvosok ennek ellenére elég sokszor tapasztalnak olyan hajmeresztő dolgokat, mint például amikor rágógumival, körömlakkal, vagy bútorragasztóval rögzítik a betegek a törött koronákat, vagy háztartási fehérítővel akarnak fogfehérítést végezni. A szakemberek figyelmeztetnek, hogy az ilyen módszerekkel csak kárt teszünk a fogainkban, ezért ha baj van, mindenképpen fogorvoshoz kell fordulni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezt a négy dolgot soha ne tedd egészségügyi vészhelyzetben egy sürgősségi orvos szerint
Nem könnyű higgadtnak maradni ismerősünk váratlan rosszulléte esetén, de ha nem az érzelmek vezérlenek minket, azzal akár életet is menthetünk.

Link másolása

Az orvosok szerint egy váratlan egészségügyi vészhelyzetben akár életet is menthet, ha valakit nem az érzelmei vezérelnek, hanem megfontoltan cselekszik, írja Daily Mail. Dr. John Torres, coloradói sürgősségi orvos négy olyan hibára hívta fel a figyelmet, amit egy ismerős hirtelen rosszulléte esetén sokan elkövetnek.

Ne a hozzátartozókat hívjuk először!

Bármennyire hihetetlen, sokan még most is az illető családtagjait hívják először a mentők helyett egy egészségügyi vészhelyzetben. Az orvos szerint ez komoly hiba: ilyen esetben mindig először a vészhívót tárcsázzuk, hogy a segítség minél hamarabb a helyszínre érhessen.

Ne vigyük a beteget kórházba!

Dr. Torres szerint ugyan ez tűnik egy váratlan helyzetben a leggyorsabb megoldásnak, valójában ez csak tovább késlelteti a páciens ellátásának megkezdését. Ennek egyszerű az oka: a mentőautók tele vannak egy ilyen esethez szükséges orvosi felszereléssel, melyek már út közben segíthetnek a betegen. Az orvos szerint ráadásul, ha az illető állapota út közben tovább romlik, könnyen elvonhatja a sofőr figyelmét az útról, ez pedig jelentősen növeli a balesetveszélyt. Az amerikai egészségügyi nyilvántartások szerint ennek ellenére a sürgősségi osztályokra érkező minden ötödik beteget még ma is autóval visznek a kórházba.

Ne hagyjunk senkit egyedül a sürgősségi osztályon!

Az emberek többsége úgy véli, hogy amint leadta a beteget a sürgősségi osztályon, már nincs is több dolga. Ez nem igaz: maradjunk addig a pácienssel, amíg meg nem kapja a megfelelő ellátást. A betegek közül sokan olyan komoly fájdalommal küzdenek ilyenkor, hogy képtelenek tisztán gondolkodni és válaszolni az orvosok kérdéseire. Gyakran előfordul az is, hogy az ellátásra szoruló személy állapota gyorsan romlani kezd, és ilyenkor életet menthet, ha valaki nyomást tud gyakorolni a kórházi dolgozókra a mielőbbi ellátás megkezdése érdekében.

Ne hagyjuk otthon a telefontöltőt!

Dr. Torres szerint ha lehet, mindig legyen kéznél a telefontöltőnk, és ne hagyjuk otthon egy ilyen helyzetben. Nagyon sokszor előfordul ugyanis, hogy egy egészségügyi vészhelyzet idején akár 6-12 órát is a kórházban kell maradni, miközben mindenki folyamatosan érdeklődik a beteg hogyléte felől. Ezzel szemben töltés nélkül, átlagos használat mellett egy teljesen felöltött készülék jó, ha egy teljes napot kibír. Intenzív igénybevétel esetén ez akár néhány órára is csökkenhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
10 önmérgező szokás, amit azért csinálsz, mert rettegsz az egyedülléttől
Vagyis attól, hogy nem fogadnak el, nem szeretnek, elhagynak. Ha ezeket észleled magadon, nagy bajok vannak az önbizalmaddal.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2023. január 19.


Link másolása

Mindannyian tudjuk, mi az a kapcsolatfüggőség. Amikor nem azért bonyolódsz újabb és újabb románcokba, mert valódi vonzalmat érzel a másik iránt, hanem mert félsz egyedül maradni.

Sokan annyira rettegnek egyedül maradni önmagukkal, hogy még a baráti, haveri körükbe is kétségbeesetten kapaszkodnak. A mindennapjaikat áthatják azok az önsorsrontó szokások, amelyeket épp azért vesznek fel, hogy soha senki ne hagyja el őket. Ez természetesen minden, csak nem egészséges.

A pszichológusok szerint íme a tíz legordítóbb jel, hogy nincs önbizalmad, és a tetteidet a magánytól való félelem irányítja.

1. Állandóan mentegetőzöl

Ha azon kapod magad, hogy azért is bocsánatot kérsz, hogy élsz, akkor valami nincs rendben. Egy egészséges önbizalmú ember általában észreveszi, ha megbánt valakit, és természetesen azért bocsánatot is kér.

De ha olyasmiért is mentegetőzöl, amit el sem követtél, vagy amiről egyáltalán nem tehetsz, akkor valószínűleg azért csinálod, mert félsz, hogy kiesel a téged körülvevő emberek kegyeiből.

Vagyis nem hiszel abban, hogy bármit csinálsz, szerethető vagy.

2. Nem mész bele vitákba

Az érzéseidért, a vágyaidért való kiállás az egészséges önértékelés jele. Ha soha, semmilyen konfliktusba nem mersz belemenni, ha csak magadban gyűjtöd a keserűséget, nyeled a békákat, de nem vagy képes kiállni magadért, akkor legbelül megint csak attól rettegsz, hogy magadra maradsz. Mert ha felvállalod önmagad, és ez konfliktushoz vezet, akkor majd a másik elhúz. Tudod, mit? Aki ezért elhúz, az húzzon is. Ilyen egyszerű.

3. Nem vállalod a véleményedet

Összefügg az előző ponttal. Nem kell mindig, mindenkinek ellentmondani, de ha valamiről van saját véleményed, azt jogod van elmondani. És ha ez eltér másokétól, akkor is. Ha rettegsz attól, hogy a véleménykülönbség miatt elveszítesz embereket, az nagyon kóros szokás, és csak önmagadnak ártasz vele.

Olyan emberekkel érdemes barátkozni, akik elbírják, ha valamiben különbözik a véleményetek.

Ez minden normális emberi kapcsolat alapja.

4. Lemondasz arról, amit szeretnél

Egy kapcsolatban mindenki köt kompromisszumokat. De ha folyton te vagy az, aki lemond arról, amire vágyik (legyen az egy közös program, egy új ruha, vagy bármi más), akkor téged a félelem vezérel. Nem azt mondjuk, hogy neked minden jár, de azért neked is jogod van a vágyaid beteljesítéséhez. Nem vagy senki rabszolgája.

5. Szemet hunysz afölött, ha bántanak

Ha egy kapcsolat számodra rossz, bántó, elnyomó, manipulatív vagy mérgező, azt neked nem kell megbocsátanod. Sőt. Nem szabad. Mert így vagy úgy, de tönkremész bele. Senkinek sincs joga állandó sebeket ejteni rajtad (képletesen vagy akár szó szerint), egy ilyen beteges, torz emberi viszonynál tényleg sokkal jobb az egyedüllét.

6. Feláldozod magad

Vagyis belemész abba, hogy egy kapcsolatért (akár szerelem, akár barátság) kizárólag te dolgozol. Te teszel bele minden energiát, míg a másik csak kivesz belőle, és szinte semmit sem viszonoz.

Megint csak azt tudjuk mondani: nem rabszolga vagy, és nem a másik édesanyja, dadája vagy pszichiátere.

Neked is jogod van ahhoz, hogy jól bánjanak veled, és erőfeszítéseket tegyenek érted.

7. Szabotálod a kapcsolataidat

Ha valaki betegesen fél az egyedülléttől, hajlamos arra, hogy tudat alatt "kiugorjon" egy kapcsolatból, még mielőtt az egyáltalán kialakulhatna. Vagy annyira vastag falakkal veszi körül magát, annyira nem nyílik meg, hogy a potenciális partnernek esélye sincs arra, hogy érzelmileg hozzáférkőzzön. Ha ezt észreveszed magadon, és többször ismétlődik, tanácsos szakember segítségét kérni. Ez már olyan fokú sérülés, hogy valószínűleg nem tudod egyedül megoldani.

8. Lábtörlő vagy

A fentebb említett pontok nagy részével összefügg. Ha hagyod, hogy bárki könnyen átgyalogoljon rajtad, semmibe vegye az érdekeidet, az érzéseidet, és úgy általában téged, akkor nagyon komoly önértékelési problémáid vannak.

9. Tapadós vagy

Aki fél az egyedülléttől, az gyakran úgy "rátapad" a partnerére vagy a barátaira, hogy szabályosan elviselhetetlenné válik.

Ha minden percben ragadsz a másikra, állandóan üzengetsz neki, lélegzethez se hagyod jutni, az egyértelműen a kétségbeesés jele.

Mindenki ki fogja szúrni, hogy félsz a magánytól, és ezért tapadsz. Szóval ez a taktika nemcsak káros és kóros, de még csak nem is válik be.

10. Soha nem mondasz nemet

Ismét a lábtörlő-effektus. Egy egészséges személyiség képes megszabni a saját határait, és ez azzal jár, hogy bizony néha nemet kell mondania. Szituációkra, programokra, sőt emberekre is. Ha ezt nem mered megtenni, csak azért, hogy valaki veled maradjon, akkor lehet, hogy tényleg emberek fognak körülvenni, csak éppen nem a neked valók. És végeredményben ugyanolyan magányos leszel, mintha egy lakatlan szigeten ücsörögnél.

Forrás: IHeartIntelligence


Link másolása
KÖVESS MINKET: