hirdetés

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

5 perced van, hogy küldj egy képet – megdöbbentő példák a bántalmazásra

Egy nő azt szerette volna bizonyítani, hogy a kapcsolaton belüli zaklatás közel sem csak tettlegességet jelenthet.

Link másolása

hirdetés

„Hol vagy? Mit csinálsz? Hol ebédeltél? Beszélnünk kell. Kivel vagy? Mikor mész ki enni? Mikor végzel? 5 perced van arra, hogy küldj egy képet, amiről biztosan tudom, hogy anyádnál vagy! Hol aludtál tegnap éjszaka? Gyűlöllek!”

Ilyen és ehhez hasonló üzeneteket kapott egy Imgur-felhasználó, aki később meg is osztotta őket az oldalon, hogy megmutassa, milyen bántalmazó kapcsolatban élni. Az igazi nevét nem szerette volna elárulni, így maradjon csak KrissyKross (ez a felhasználóneve), a HuffPostnak nyilatkozott arról, hogy volt férjét három évre ítélték, ennek az évfordulójára döntött úgy, hogy megosztja másokkal is a tőle kapott üzeneteket.

"Nehéz volt ezzel együtt élni. Soha nem jártam utána terápiára, mivel nem volt rá pénzem, úgyhogy azt sem tanultam meg, hogyan kellene megbirkóznom ezzel az egésszel. Soha nem említettem meg senkinek, és nem igazán beszéltem erről a családommal sem."

A KrisyKross által közzétett üzenetek lesújtó példái annak, milyen különböző formái vannak a házasságon vagy kapcsolatokon belüli erőszaknak és zaklatásnak. Felmérések szerint a másik inzultálása, az extrém féltékenység, a másik társasági életének irányítása, a tulajdonának a tönkretétele vagy az állatainak a bántalmazása mind ezt jelzik, KrissyKross volt férje pedig ezeknek a bántalmazó viselkedési formáknak mindegyikét mutatta.

A házasságuk során volt férje testileg, szexuálisan és érzelmileg is bántalmazta őt, az üzeneteket pedig saját bevallása szerint azért ennyivel később osztotta csak meg a nyilvánossággal, mert a bántalmazást átélt nőket, akik benne maradnak egy ilyen kapcsolatban, a mai napig megbélyegzik. Emiatt nem merte évekig felvállalni, mi történt vele.

hirdetés
"
Most, hogy közzétettem az üzeneteket, még mindig voltak olyanok, akik azt kérdezték: »Miért maradtál akkor vele?«. Nagyon keveset kerestem, anyagilag tőle függtem, és szerettem volna, ha működik a házasságom. Nem akartam feladni. Gondolom ezt egy kívülállónak nagyon nehéz megértenie

– mesélte a HuffPostnak.zakl2

Annak, hogy valaki nem lép ki egy bántalmazó kapcsolatból, természetesen számos oka lehet, akár anyagi, akár érzelmi, de lehet a bosszútól való félelem is, vagy az, hogy tönkremegy emiatt a család. Szerencsére a bejegyzés írójának elég ereje és bátorsága volt ahhoz, hogy elhagyja férjét, miután az bántalmazta az állatait. Ezek után hivatalosan is vádat emeltek ellene szabálysértésért és bűncselekményért, és KrissyKrossnak is sikerült valamennyire túllépnie a történteken, amit az is jól mutat, hogy bejegyzésének is pozitív a végkicsengése:

"Elköltöztem, rendes állásom van, az állataim is jól vannak. A válás miatt semmi megtakarításom nincsen, de legalább ezáltal a megfelelő helyen vagyok. Ez nem egy szomorú történet, nagyon büszke vagyok arra, amit egyedül elértem."

Persze arról is őszintén vallott, hogy az út idáig nem mindig volt könnyű, és nem egyik pillanatról a másikra sikerült továbblépnie. Ráadásul azt is kívánja másoknak, hogy ne egyedül kelljen ezt az egészet végigcsinálniuk, ahogyan sajnos neki kellett:

„Azoknak a nőknek (és férfiaknak), akiknek sikerül kimenekülnie ehhez hasonló helyzetekből, szükségük van valakire, akivel beszélhetnek róla. Nem szabad szégyenkezni. A bírósági tárgyalásokon való részvétel és a számlák kifizetése minimálbérből elég nehéz, de saját tapasztalatból tudom, hogy a legnagyobb küzdelem az volt, hogy visszafordítsam azt a sok mentális és érzelmi kárt, amiket elszenvedtem”.

Forrás: HuffPost, illusztrációk: Pixabay


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

Hódít a legújabb magyar szépségápolási márka! De mi a titok?

2020 márciusában robbant be a HAIRBOOM szépségápolási márka a magyar nők életébe. Hogy jutottak idáig és mi a hirtelen népszerűségük titka?

Link másolása

hirdetés

2020 márciusában robbant be a HAIRBOOM szépségápolási márka a magyar nők életébe. Prémium minőséget, természetes összetevőket és biztos gyógyszerészi hátteret kínálva. Mindezt 100%-ban magyar vállalkozásként. Hogy jutottak idáig és mi a hirtelen népszerűségük titka?

Termékpalettájuk kezdő szereplője a hajvitamin kapszula volt, amivel a női hajhullásra és hajnövesztésre kínálnak megoldást. Ugyan nem az első hajvitamin a piacon, de mégis kitűnik a többi közül.

Gondos szakmai fejlesztést követően sikerült egy végeredményben teljesen cukor-, laktóz-, és gluténmentes terméket létrehozni. Ezen felül adalékanyagokat sem tartalmaz, továbbá a vásárlói visszajelzéseik alapján, a konkurens termékektől eltérően se hányingert, se pattanásokat nem okoz.

Dr. Bögöthy Zsolt a HAIRBOOM tulajdonosa és vezető gyógyszerésze a márka indításáról:

„Egy olyan hajvitamint szerettünk volna létrehozni, amivel valós eredményeket lehet elérni. Tisztában vagyunk vele, hogy mennyire fontos a nők számára a magabiztos megjelenés és az ebből fakadó önbizalom. Támogatni szerettük volna a természetes szépséget mellékhatások nélkül.”

Az elmúlt év visszajelzései alapján mindez beigazolódni látszik. Vásárlóik imádják a HAIRBOOM hajvitaminját és ezt ötcsillagos véleményekkel bizonyítják is.

hirdetés

A „zászlóshajó” mellett azóta több termék is megjelent a kínálatban. A prémium vonalat erősítve, novemberben elérhetővé tették a Vitaker Hungary-val közös ajándék boxokat, „tökéletes hajápolás kívül-belül” címszó alatt. De ebben az évben is van újdonság: 100% halkollagén italpor. Ez a termék-kategória hihetetlenül népszerű, de már szinte megszokott velük járó negatívum a kellemetlen szag és utóíz. Úgy tűnik a HAIRBOOM-nál ezt is sikerült megoldani, a málnás Beauty drink-et ugyanis íz és illat garanciával kínálják!

Remek termékek, igazolt eredmények, de nem is feltétlenül ez az, ami miatt ennyire szerethető a márka. A HAIRBOOM 100%-ban magyar vállalkozás. A fejlesztéstől kezdve, a gyártáson és csomagoláson át, valamint a logisztikát is beleértve, minden kizárólag megbízható magyar vállalkozások közreműködésével történik, ezzel segítve a hazai vállalkozókat és gazdaságot.

De mégis, ami a leginkább szimpatikus számunkra, hogy nem mindennapi értékeket képviselve kínálják termékeiket, hiszen a termékek kifejlesztésekor nem szimplán a haszonszerzést állították középpontba. A HAIRBOOM márka értékei szerint a haszon ugyanis nem feltétlenül bizonyítéka a termék sikerességének, ha azt nem kíséri valódi segítségnyújtás.

A hajvitamin létrejöttével nem csak kizárólag Nektek akartak segíteni, és Te sem csak magadnak tudsz vele örömet szerezni. Hogy miért?

Mert Te is segíthetsz! Híd közted és a rákos gyermekek között.

Vannak olyan gyermekek, akiknek jelenleg nem adatik meg az áhított hajkorona. A legtöbbünkkel ellentétben, sokkal keményebb harcot vívnak nap mint nap. Ők az életükért küzdenek. Nekik és családjuknak a legkisebb segítség is akár egy életet jelenthet.

Akár már 1 doboz hajvitamin megvásárlásával lehetőséget nyújthatsz, hogy a kemo- és/vagy sugárkezelések következtében a hajkoronájukat elveszítő gyermekek számára is megadassék a szép haj érzése. Elsősorban, de nem kizárólagosan a valódi hajból készülő paróka elkészíttetésére adhatsz ezeknek a gyerekeknek Te is lehetőséget. Egyéni igényektől függően, mérlegelve a gyógyuláshoz vezető folyamatot, az adomány felhasználható más szükséges eszközökre is.

A példás munkához Veletek közösen, „A gyönyörű haj mindenkinek jár” című kampánnyal szeretne a HAIRBOOM is hozzájárulni. Így minden doboz eladott hajvitamin árából 500 Ft-ot a Gyermekrák Alapítványnak adományoznak, ezzel segítve az alapítvány további kiemelkedő munkáját.

A számtalan pozitív visszajelzés bizonyára arról árulkodik, hogy igazán hatásos termékeket sikerült összehozni a HAIRBOOM csapatnak. Úgy tudjuk, ez még csak a kezdet, és ismét újdonságokkal teli év következik náluk, garantálva az eddig megszokott prémium minőséget!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
ÉLET-STÍLUS

A női hónaljszőr egészségtelen, a menstruációs fájdalom egy mítosz – tévhitek a nőkről, amiket férfiak gondoltak róluk

Vannak, akik tényleg elhitték ezeket az égbekiáltó baromságokat.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. június 19.


Link másolása

hirdetés

A férfiak és a nők nem is különbözhetnek jobban egymástól. Sokan úgy vélik, hogy mindent tudnak a másik nemről, de egyrészt a sztereotípiák nem mindenkire igazak, másrészt olykor kiderül, hogy bizony vannak óriási hiányosságok abban a bizonyos tudásban.

A BuzzFeed most olyan tévhiteket gyűjtött össze, amelyeket egyes férfiak gondoltak a nőkkel kapcsolatban. Vannak köztük nagyon kínosak...

1. "Ha egy hónapig nem szexel a nő, újra szűz lesz."

Egy férfi nagyon boldogan osztotta ezt meg a közösségi médiában férfitársaival. Azt írta, egy nőtől tudja ezt, és a legjobb, hogy nem is kell egy hónapot várni minden esetben, akár egy hét után is képes a nő teste visszaállni az első szexuális élmény előtti állapotába.

Ugye mondanunk sem kell, hogy ez nettó hülyeség?

2. "A nők betétet viselnek fürdés közben."

Egy nő azt írta a közösségi oldalára, hogy amikor egy nő a menzesze idején kiszáll a zuhany alól, versenyt fut az idővel, amíg felöltözik. Ezen eléggé meglepődött egy férfi: "Nem betéttel együtt zuhanyoztok?"

hirdetés

Nem...

3. "A szeméremajak egyenlő a vaginával."

A Guardian egyik cikkében nők meséltek arról, hogyan viszonyulnak a külső nemi szervükhöz. Erre egy férfi odakommentelte, hogy "a vagina a helyes szó".

Erre mondják, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ja nem.

4. "A menstruációs fájdalom kamu, nem is létezik."

A Twitteren tette fel egy férfi azt a kérdést, hogy mi rosszabb az összetört szívnél. Egy nő azt válaszolta, hogy például az éhség, a hajléktalanság és a menstruációs fájdalom. Mire a posztoló azt válaszolta, hogy férfiként úgy gondolja, a menstruációs fájdalom csak egy mítosz.

Sajnos nem az, pedig valószínűleg minden nő azt kívánná, bárcsak az lenne.

5. "A nők a hüvelyen keresztül vizelnek."

"Nem a hüvelyünkön keresztül pisilünk" - írta ki egyszer egy nő a Twitterre egy humoros posztban, egy férfi pedig így reagált rá:

"Nos, nyilvánvalóan nem a feneketeken keresztül vizeltek, úgyhogy csak a hüvely marad, hacsak nincs egy harmadik lyukatok valahol, amiből kijöhet a vizelet".

Van, a húgycső nyílása.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Tudod már, mit teszel idén nyáron?

Tervezel nyaralást? Vagy épp semmit sem tudsz előre kalkulálni most? Belföld? Külföld? Akár két hétre is? Töltsd ki rövid kérdőívünket, hogy megtudjuk, mi a helyzet idén a nyári tervekkel.

Link másolása

hirdetés

Egy sok bizonytalanságot hozó év után végre itt az önfeledtebb nyár. Nem pont ugyanolyan persze, mint amilyet korábban megszoktunk, mert a nyaralás tervezését befolyásolhatja a védettségi igazolvány, vagy akár az, hogy milyen típusú oltást kaptunk, és azt elfogadják-e egy adott külföldi országban.

Mindezek ellenére sokunk vágya: végre kiszabadulni a hétköznapokból, vagy csak egyszerűen a négy fal közül, és élményeket gyűjteni, energiát feltankolni, pihenni.

De vajon hogyan tud ez idén megvalósulni? Ki milyen nyaralást tervez?

Összeállítottunk egy rövid kérdőívet, hogy megtudhassuk, hogy alakul olvasóink körében az idei vakációzás. Válaszold meg te is a néhány kérdést, három percet elég rászánnod – az eredményekről hamarosan beszámolunk egy újabb cikkben. Köszönjük, ha segítesz nekünk!

Kérdőívünkhöz görgess lentebb!

Praktikus társ a nyaraláshoz: OTP SZÉP kártya

Idén 10 éves az OTP SZÉP kártya: az egyik legnépszerűbb elektronikus cafeteria juttatás egy évtizede a belföldi turizmus, vendéglátás és élményszerzés motorja. Az évforduló alkalmából az OTP Pénztárszolgáltató három hónapos promóciót indított június 10. és szeptember 9. között, amelyben összesen 10 db, egyenként 100 ezer forint értékű Szallas.hu kedvezmény talál gazdára. Részletek az otpmindennap.hu/szep10ev oldalon.A több mint 43 000 elfogadóhelyen idén még sokoldalúbban használható az OTP SZÉP kártya, hiszen év végégig mindhárom zsebből (vendéglátás, szabadidő, szálláshely) költhetnek a kártyabirtokosok, elfogadóhely típusától függetlenül. Az OTP SZÉP kártya mobiltelefonos alkalmazásban, valamint a megújult otpportalok.hu felületen az egyenlegek követése, az elfogadóhelyek megtalálása, és az előlegfizetés is kényelmesebb és gyorsabb lett.

hirdetés

Create your own user feedback survey

Cikkünk az OTP Pénztárszolgáltató támogatásával készült.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Fogyjak nyárra vagy ne? – a nagy bikini body-dilemma

A szerző elmereng azon, mi a franc az a bikini body, miért nem felejtjük már el, és hogy belefér-e a tavalyi bikinijébe.

Link másolása

hirdetés

Először is kezdjük a fogalom tisztázásával, azon szerencsések kedvéért, akik nem tudják, mi az a bikini body, azaz a bikinitest. A bikinitest az a női test, amit formába hoz a nő, mire jön a nyár, hogy leadja a télen felszedett fölös kilókat, és feszes meg csodás legyen a strandon. Ennek a nőnek amúgy feje is van, de ez a bikini body szakértőit egyébként egyáltalán nem érdekli.

Erről most hirtelen az jut eszembe, hogy a negyvenedik szülinapomra kaptam egy wellness-hétvégét, amit be is váltottunk így másfél év után és beoltva. És a fürdőrészleg három falát három különböző óriásposzter díszítette. Mint megállapítottuk, az egyik a gyerekeknek volt kedvcsináló (kis hableány), a másik a férfiaknak (három hölgy háttal a kamerában, bikiniben, válltól lefelé), a harmadik pedig, mondjuk a nőknek, de inkább mindenkinek. A nőkre külön lehet, hogy nem gondoltak, de teljesen azonosulni tudtam egy képzeletbeli háromgyermekes anyával, aki, miközben a gyermekeit halássza a meleg vizes medencében, egy pillanatra elréved ezen az óriásposzteren: homokos tengerpart, végtelen tenger, napozóágyak, koktélok. Ez kell nekünk. Meg bikinitest. Vagy az utóbbi mégsem?

Ami amúgy - a három női [email protected] - pont a jacuzzi felett volt elhelyezve. Apáink-férjeink ott bugyognak, mellettük meg a három fenék, hogy gyönyörködhessenek a képben: három nő háttal, vállnál és térdnél levágva. Fenekek. Amúgy nagyon szép fenekek voltak, meg is beszéltük, melyik a legszebb. Meg azt is, hogy ez milyen üzenet: három női torzó, háttal nekünk, levágott fejjel (mert az kit érdekel nyáron). Ez a nyár sokaknak: sok arc nélküli, kalapos, napszemüveges nő, testtel.

Szebbel, megviseltebbel, de a lényeg: majdnem meztelennel.

Mert a bikini az egyik legnagyobb divat-találmány: úgy vagyunk benne meztelenek, hogy nem. Három vagy négy apró textilháromszög segít a szemérmünk őrzésében.

Amúgy engem nem zavar, mert imádok fürödni, meg napozni, a napon olvasni. Végigmenni bikiniben a strandon is szeretek, miközben átfúj a szél, és a nap felszárítja rólam a vízcseppeket. Azt is tudom, hogy mindenki nézelődik, akit ez zavar, ne menjen strandra. Nem ezzel van bajom.

hirdetés

Hanem azzal, hogy amint beindul a strandszezon, évek óta megfigyeltem, hogy fel-felbukkan a női magazinok címlapján - tisztelet a kivételnek - és az online női tartalmakban is: a bikini body fogalma, mint kitűzött cél. Hogy legyél szép nyárra. Hogyan feszesíts, mit csinálj, mit mozogj, mit egyél, hogy nyárra feszes legyél.

Nem egészséges - feszes! Mert akkor vagy jó nő. És sajnos néha hat ránk az üzenet, pedig már nem trendi.

Nézegetjük a combunkat, elkezdünk mozogni - ami jó - esetleg koplalni - ami nagyon nem jó -, és nézegetjük a többieket. Hogy ők hogy állnak. Bevallom, nem mindig tetszik, amit a tükörben látok, és olyankor nem eszek meg napi egy csokit. De már úgy vagyok - és nem menőzni akarok vele, hogy a női összetartás meg női istennőség meg satöbbi szószólója lennék -, hogy örülök, ha egy ragyogó és szép nőt látok, főleg, ha ismerem, mert akkor annak örülök, hogy ő jól van.

De látok feszes testeket és a hozzájuk tartozó szomorú vagy beesett arcokat is. Bikinitestük van? Igen. Jól vannak? Nem biztos. Melyik a fontosabb?

Hogy megéljem a nőiességemet, akárhogy is? Ha van rajtam egy-két kiló, de akkor is? Vagy az, hogy olyan legyek, mint amilyennek az aktuális szépségideált sugallják? Vagyis olyan legyek, mint amilyennek mások mondják? Ez jobb? Akkor önmagam vagyok? Szerintem csajok, akik olvastok, ha magatokba néztek, ti is pontosan úgy tudjátok, mint én, hogy mennyivel nehezebb és keményebb munka SZERETNI azt, amit épp a tükörben látunk, mint kíméletlenül sanyargatni magunkat. Önmagunkat szeretni.

A mozgás egészséges, az egészséges táplálkozás szuper - de a centik méregetése, önmagunk másokhoz való hasonlítása mérgező. Nem véletlenül hangzik el egyre több kutatás eredménye: hogy a közösségi média depresszióssá tehet. Miért?

Mert a behúzott hasú ismerős hölgy a képen szembesíteni és provokálni akar azzal, hogy ő talán jobban néz ki. Könyörgöm, ne higgyétek el, és még ha így is van - szerintetek boldogabb?

Magunkhoz kéne mérni végre magunkat, és a testünket. Belemenni a valódi problémáinkba, dolgozni rajtuk és lelkileg jobban lenni - csodák csodája, jobban fogunk tetszeni magunknak akkor. Mostanában híztam egy kicsit. Tegnap beírtam a súlyomat és a magasságomat egy kalkulátorba. Azt mondta a kalkulátor, hogy az egészséges tartomány felső határán vagyok.

És tudjátok, minek örültem a legjobban? Nem annak, hogy nem vagyok elhízott, hanem annak, hogy az EGÉSZSÉGES szónak örültem, és nem érdekelt a felső tartomány. Az tutira jó, hogy nem kell idén új bikinit vennem, mert nem szűk rám, amit tavaly vettem. Azt is tudom, hogy három éve már majdnem az alultáplált kategóriába estem. Na, akkor kell aggódni. Mindemellett elhatároztam, hogy többet mozgok, mert akkor nagyobb a teherbírásom.

És bikiniben fogok napozni idén is, akkor is, ha nem vagyok olyan gebe, mint a húszas éveimben. Majd jó, hogy nem csadort hordjak, hogy szégyelljem magam! 2021 van, az egyik nagy ruhamárka molett, sőt, túlsúlyos lányokkal reklámozza a termékeit, akik boldognak tűnnek.

Ez az üzenet. Hogy egészséges legyél és elégedett. Most már ezen van a hangsúly, a bikini body mint cél pedig már felszínes és üres. Az csak egy test. Fej nélkül.

Mindeközben tudom, hogy ez nagyon nehéz nekünk. Még mindig rengeteg a kimondatlan elvárás a nők felé. A külsődleges elvárás. Hogy egy adott pozícióban lévő nő legyen ápolt, sminkelt, ránctalan, frissen fodrásztól érkezett, csinos, trendi és a többi. Totális eltárgyiasítás, pont mint a levágott fejű három fenekes lánynál. És ha nem akar tiptop lenni, csak farmerben lazulni és copffal? És ha épp nincs kedve? Vagy ideje? Vagy energiája? És mi van az elhízott, sörhasú srácokkal? Őket nem cseszteti senki a külsejük miatt, pedig lehet, hogy magas a koleszterinjük. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy nem mindenből lehet ugyanazt az eredményt kihozni. Mindenkinek más a testalkata, mint ahogy minden emberből egy van, minden embernek van egy saját teste. Ki volt az az idióta, aki kitalálta, hogy minden nőnek ugyanúgy kell kinézni? Saját testet mindenkinek!

Szerencsére a trend, ha lassan is, de változik. Gyönyörű plus size modellek mutatják meg, milyen egy igazi nő, aki nem diétázik a súlya miatt. Ha magunknak tetszünk, már elég, a többieknek meg szerintem ha van rá ideje, meg energiája, méregesse a combkörméretét, ha úgy esik jól neki és ettől lesz több az önbizalma. Csak az lenne a jó, ha nem ártanánk magunknak és másoknak ezekkel a hülye, üres célokkal. Na megyek, eszek egy szalámis szenyát, mert azt kívánom.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: