ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

5 érv, hogy miért ajánld fel adód 1%-át

Idén is sok nagyszerű kezdeményezés munkáját segítheted pusztán azzal, ha felajánlod nekik adód egy százalékát. Ha bizonytalan vagy, meggyőzünk, miért érdemes neked is felajánlanod!


Mikor találkoztatok utoljára adó 1% felajánlására buzdító reklámmal? A következő hetekben várhatóan egyre gyakrabban fordulhat ez elő, aminek oka egyszerű: közeleg a személyi jövedelemadó-bevallás határideje, idén május 22-e. Bár évről-évre nő a rendelkezések száma, mégis az adózók csak kevesebb mint fele ajánlja fel adója 1%-át.

2017-től az adófizetők jó részének a NAV készíti el szja-bevallását. Ez ugyan könnyebbséget jelent az adózóknak, de így sokan megfeledkezhetnek az 1+1 százalékos felajánlásról, mivel a NAV által készített bevallásnak nem része az 1% -os nyilatkozat. Erről külön kell rendelkeznie annak, aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel.

A tavalyi évben például háromnegyed részben ajánlották fel azon adózók az 1%-ukat, akik maguk készítették el a bevallásukat. Ezzel szemben a NAV által készített adóbevallások csak kevesebb mint egyharmadához tartozott 1%-ról rendelkező nyilatkozat. Ez a különbség épp azzal magyarázható, hogy ha a NAV végzi el az adminisztrációt, sok adózó megfeledkezik róla, hogy külön figyelmet fordítson az 1% felajánlására. Ha a Ti adóbevallásotokat a NAV készíti el, akkor érdemes különösen odafigyelnetek, rendelkeztetek-e az adó 1%-otokról. Ha kétségetek merülne fel, miért is ajánljátok fel adótok 1%-át, összegyűjtöttünk nektek 5 érvet.

Te fel szoktad ajánlani adód 1%-át?

Kíváncsiak vagyunk, hogy szoktatok-e támogatni civil szervezeteket. Ha igen, milyen módon, és szoktatok-e rendelkezni adótok 1%-ával?

Segítsetek nekünk, töltsétek ki rövid kérdőívünket! A kérdőívünket ITT tudod kitölteni!

1. Minden egyes 1% számít!

A civil szervezeteknek nagy segítség az adózók 1%-os támogatása. Az adó 1%-ot felajánlók átlag 4000 forinttal támogatják munkájukat. Sok kicsi sokra megy - így ha sokan jelölnek meg támogatottként egy-egy szervezetet, akkor máris olyan összeggel gazdálkodhatnak, amiből komolyabb projektek is megvalósíthatók. A civil szervezeteknek egyébként is komoly kihívást jelent a forrásgyűjtés, pedig a támogatásnak mindig lenne helye.

2. Csak pár perc az egész!

A nyilatkozat kitöltése csak néhány perc, a civil szervezeteknek azonban annál nagyobb segítség! Sok szervezet oldalán már találhatsz letölthető nyilatkozatokat is, amelyeken már minden szükséges adat szerepel, neked csak mellékelned kell adóbevallásodhoz.

3. Neked nem kerül semmibe!

Az adód 1%-ának felajánlása nem rövidíti meg a pénztárcádat, hiszen nem a családi kasszából kell pénzt felajánlanod, hanem a befizetett adóidból. Ha még nem döntötted el, kinek add az egy százalékot, a regisztrált szervezetek listáját itt találod, de ha további segítségre van szükséged, lentebb összeszedtünk 5 megbízható alapítványt, akiknek bátran felajánlhatod. A rendelkezés módjáról pedig innen kaphatsz bővebb információt.

2014-I-turnus_ANI8151

4. Utánajárhatsz, annak, hogy az adott alapítvány, mire költi a pénzed!

A felajánlók többsége személyes érintettség és megbízhatóság alapján dönt. Érdemes körülnézned a kiszemelt szervezet honlapján, esetleg közösségi oldalán, meggyőződnöd arról, hogy a szervezet valódi programokat nyújt-e valódi embereknek, átláthatóan kommunikál-e egész évben a tevékenységéről.

Ha a számok érdekelnek, több alapítvány és civil szervezet oldalán találhatsz pénzügyi beszámolókat, és követheted, hogy mi történik a támogatásokkal. A közhasznú szervezetek közhasznúsági jelentései egyébként nyilvánosak, ez is egyféle garancia az átláthatóságra.

5. Adakozni jó!

A Karácsony elmúlt. Mi pedig hajlamosak vagyunk arra, hogy minden olyasfajta érzést, mint együttérzés, türelem, szeretet, megértés, békesség ezekre a decemberi ünnepnapokra tartogassuk. Az adománygyűjtő szervezetek és az adakozásra csábító reklámok is mind-mind karácsony táján sokasodnak meg, pedig nem szabadna úgy gondolnunk, hogy segíteni másokon csak bizonyos ünnepek közeledtével illetve alkalmával lehet.

Sajnos a legtöbb ember szezonális jótékonykodó, pedig egész évben találhatunk olyanokat, akiknek szükségük lenne a támogatásra, a segítségnyújtásra. Már adód 1%-ának felajánlása is óriási segítség lehet a szervezeteknek!

Adunk pár tippet, kik vehetik hasznát a felajánlott egy százalékodnak!

Bátor Tábor

A Bátor Tábor Alapítvány már több, mint 15 éve hisz abban, hogy vannak sorsfordító élmények, amik a daganatos és krónikus betegséggel élő gyerekek gyógyulását segítik. Míg 2001-ben még csak 35 táborozóval indult el a Bátor Tábor, tavaly már közel 1000 táborozó, az elmúlt 15 évben összesen 8000 fő meríthetett erőt és önbizalmat a gyógyuláshoz ingyenesen élményterápiás turnusaikban. További információkat róluk hivatalos oldalukon és Facebook oldalukon találsz. A Bátor Tábor Alapítvány adószáma: 18107913-1-41

VIDEÓ: Bátrak földjén

Magyar Élelmiszerbank Egyesület

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy non-profit szervezet amelynek célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszer-feleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítse a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését Magyarországon.

Az indulásuk óta összesen több mint 42,2 ezer tonnányi élelmiszert osztottak szét az országban, a szállítmányok értéke összességében meghaladta a 20,2 milliárd (!) forintot. Az adományok 325 civil szervezeten és önkormányzaton keresztül több mint 340 000 emberhez jutnak el. Munkájukról további információkat hivatalos oldalukon és Facebook oldalukon találsz. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület adószáma: 18120141-2-42

16797387_1266707346709774_4351997623390653368_oForrás: Magyar Élelmiszerbank Fb oldala

Rex Kutyaotthon

Az alapítvány az ember és az állatok harmonikus együttélésének biztosítását, a felelős állattartásra való nevelést, a kóbor állatok létszámának csökkentését, valamint az állatok szenvedésének megakadályozását tűzte ki célul. Az idén 25 éves Rex Kutyaotthon Alapítvány napi szinten több mint 250 elhagyott, sebesült, krízishelyzetben lévő állatnak nyújt segítséget. Teszik mindezt azért, mert úgy gondolják, hogy az élet minden formája tiszteletre, megbecsülésre és így védelemre méltó. Munkájukról további információkat hivatalos oldalukon és Facebook oldalukon találsz. A Rex Kutyaotthon Alapítvány adószáma: 18015676-1-41

VIDEÓ: 2017-es naptáraik megvásárlásával a gazdira váró állatokat támogatod! :)

Suhanj Alapítvány

Az alapítványnak 2010 óta az a célja, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal emberek között. Továbbá céljuk az is, hogy a fogyatékkal élőket sújtó előítéletekkel szembeni figyelemfelhívó és szemléletformáló kampányokat hozzanak létre, különös tekintettel a tömegsportra és sportrendezvényekre.

Fontos nekik, hogy a sérültek és fogyatékkal élők hozzátartozóit is segítség és támogassák. Nem rég adták át, hazánk első integratív, látás- és mozgássérültek számára egyaránt akadálymentesített, épek számára is nyitott edzőtermét, amiről bővebben itt olvashatsz. További információkat róluk hivatalos oldalukon és Facebook oldalukon találtok. A Suhanj Alapítvány adószáma: 18139493-2-41.

11203273_907973292577839_4764442597884624345_n

Transparency International Magyarország

Az alapítvány célja, hogy Magyarország független, szakmai szervezetként elősegítse a korrupció megfékezését, ösztönözze az átláthatóságot és számonkérhetőséget a közhatalmi döntéshozatalban és a közpénzeket érintő folyamatokban, valamint javítsa a közérdekű információk elérhetőségét. Az alapítvány munkáját kuratórium vezeti, mely egyszerre lát el stratégiai tervezési és operatív funkciókat. Tevékenységüket háromfős felügyelőbizottság ellenőrzi, és széleskörű szakmai tapasztalattal bíró tanácsadó testület segíti. További információkat az alapítványról hivatalos oldalukon és Facebook oldalukon olvashatsz. A Transparency International Magyarország adószáma: 18192444-2-41

16422837_10154820018750792_3354518577551977143_o

Ha minden adózó megtenné, hogy adója 1%-át felajánlja, közel 12 milliárd forint többlettámogatással járulnának hozzá a civilek és egyházak munkájához. Ennyi pénzből a civilek és egyházak rengeteg olyan dolgot valósíthatnának meg, amelyek jobbá tehetnék a közösségeket. Add meg nekik te is ezt az esélyt!

Semmiképpen ne hagyd elveszni adód 1%-át, ezzel Te is tudod segíteni a magyarországi civil szervezetek munkáját!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: