BUDAPEST
A Rovatból

5 budapesti tér, amelynek kevesen tudják, honnan jött a neve

Bosnyák tér, Harminckettesek tere, Kálvin tér, Széll Kálmán tér vagy Lövölde tér - honnan kapták a nevüket?


Gyakran járunk s kelünk rajtuk, de arról fogalmunk sincs, hogy honnan ered az elnevezésük. Nem olyan tereket gyűjtöttem, amelyek valakiről kapták a nevet, inkább olyanokat, amelyek valamiről. Egy életrajznál ugyanis izgalmasabbnak tűnik, hogy vajon miért neveznek el egy teret például egy nemzetről.

Következzen 5 ilyen példa!

1. Bosnyák tér

Szokás mondani, hogy a Bosnyák tér a világ vége, de legalábbis Budapesté. XVII. kerületi lakosként mondom, közel sem az! De vajon miért kapta a Bosnyák tér egy balkáni országról avagy annak népéről?

kep 1

Forrás: villamosok.hu

A válaszért 1901-ig kell visszamenni, a nevet pedig Ferenc József adta a térnek. Az Osztrák-Magyar Monarchia császára és királya Bosznia okkupációja majd annektálása után (előbbi 1878-ban történt, utóbbi 1908-ban azaz tulajdonképp a kettő között) a Budai Királyi Palota testőrségébe bosnyák katonákat soroztatott be, akiknek gyakorlóteréül a mai Bosnyák tér helyén lévő területet jelölték ki. Külön pikantériája a történetnek, hogy később éppen Boszniában próbálkoztak ellene gyilkossági kísérlettel.

2. Harminckettesek tere

Többeket megkérdeztem arról, hogy szerintük kik voltak a Harminckettesek. Többen a második világháborúhoz kötötték (tévesen), akadt, aki a Corvin-köz közelsége miatt keverte az ’56-os eseményekbe (szintén tévesen), de legtöbben egy egyszerű "fogalmam sincs" választ adtak.

Nos, itt az idő tiszta vizet önteni a pohárba: a tér az 1741-ben, Mária Terézia által alapított 32-es honvéd gyalogezredről kapta a nevét.

De akkor miért egy olyan katona szobra áll a téren, aki gránátot dob?

kep 2

Harminckettesek tere a József körútról nézve, háttérben a szoborral. Forrás: Fortepan

Azért, mert a gyalogezred az 1740-1748-ig tartó osztrák örökösödési háború után megmaradt és a toborzókerülete Budapestre került. 1890-ben Ferenc József elrendelte, hogy az osztag Mária Terézia nevét viselje. Az osztag óriási veszteségeket szenvedett az I. világháborúban, a trianoni békeszerződés értelmében pedig feloszlatták. A téren található szobrot 1933. május 14-én, közadakozásból állították fel, a József körút és a Baross utca sarkánál. Az ezred egy rohamsisakos katonáját ábrázolja, amint éppen egy nyeles gránátot dob jobb kezével, baljában pedig szuronyt tart, de a 3 méteres talapzat oldalán olyan domborművet találunk, amin magyar főurak életüket és vérüket ajánlják Mária Teréziának. A második világháborúban egyébként a 32-eseket újraszervezték, és egészen 2007-ig egy létező osztag volt. A tér 1933 óta viseli a nevet.

3. Lövölde tér

Vajon mi állt a Lövölde téren egykor? Hát, ha hiszed, ha nem: Lövölde. Ugyan a névválasztást egyszerű emberi logikával könnyen kikövetkeztethetted, azt nem biztos, hogy tudod, hogy kinek és miért állt Lövöldéje a Lövölde téren.

kep 3

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

Ennek a térnek is köze van Mária Teréziához: Egy 1701-ből származó rendeletben I. Lipót király kötelezte a céheket, hogy mestereik minden vasár- és ünnepnapon lövészetre járjanak, a távol maradókat pedig pénzbírság fenyegette. Mária Terézia 1740-ben elrendelte, hogy minden felnőtt férfipolgár egy éven át lövészeteken vegyen részt. Mivel Budán már 1696 óta (a Széna téren) állt lőház, kellett egyet Pestre is építeni. Így esett a választás az Astoriára, ám mivel a város rohamosan terjeszkedett, új helyet kellett keresni a lövöldének. Előbb a Fővám tér, majd a Kálvin tér környékén is volt egy, utóbbit az 1838-as árvíz pusztította el, ezért 1840-ben József nádor avatása mellett megtalálta végleges helyét a Lövölde téren. A teret 1874-ben nevezték el így, de 16 évvel később lebontották, és bérházakat építettek a lövölde helyére.

4. Kálvin tér

A sok háború, hadsereg és hódítás inspirálta név után egy sokkal békésebb következik.

- Tudtad, hogy a Széna tér régen a Kálvin téren volt?

- Hogy mivan?!

kep 4

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

Pedig ez a teljesen értelmetlennek tűnő kérdés abszolút releváns, mert a ma Budán, a Víziváros és Országút városrészek találkozásánál található tér egykor János tér volt (Johannes Platz), akkoriban pedig a Kálvin teret Széna térnek hívták. Érdekes költözés... Bár a teret hívták a 18. századtól Ketschkemeterplatznak (Kecskeméti tér), majd Heu- und Borstenviehhändler Platznak (Széna- és sertéskereskedők tere), a 19. századtól Heumarktnak (Széna piac), végül 1874-től Calvin tér a neve, 1953-tól pedig újabb írásmóddal Kálvin tér.

És ki az a Kálvin?

Jean Calvin francia származású svájci reformátor, keresztény tudós volt, aki megteremtette Genfben az "istenfélő város tökéletesen működő prototípusát." Bármit is jelentsen ez, az ő neve onnan kapcsolódik a térhez, hogy még ma is az egyik legjelentősebb református templom a Kálvin téri. 1801-ben kérvényezte az egyház, hogy építhessen egy templomot, és az akkori Széna téri piac területét kapták meg, a templom pedig 1816 és 1830 között épült fel. A környező utcákat is a református egyház nagy alakjairól nevezték el, mint Ráday Pál, Ráday Gedeon vagy Török Pál. Ez egyébként csak a tér elnevezésére ad magyarázatot, a Kálvin tér története korán sem itt kezdődött, és nem is itt ér véget. Érdekes olvasmány, talán egyszer külön cikkben megírom.

5. Széll Kálmán tér

Ez a tér két dolog miatt sokakat idegesít. Egyrészt, mert véget nem érő felújításon esik át, megrengetve annak a több ezer embernek a közlekedésbe vetett hitét, akik nap mint nap arra haladnak. Másrészt akad egy generáció (mit egy, három-négy), akik egyszerűen nem hajlandóak leszokni a Moszkva tér elnevezésről (ezt a nevet viselte a tér 1951 és 2011 között). Mi nagyon szeretjük ezt a teret, gyakran megyünk el arra felé munkába menet, de azért mi is várjuk a felépülését.

kep 5

Forrás: Fortepan

És ki az a Széll Kálmán, akiről a tér egykoron és ma újonnan a nevét kapta?

Széll Kálmán politikus, miniszterelnök, pénzügyminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, 1843-tól 1915-ig élt, így nem érte meg, hogy 1929-ben teret nevezzenek el róla. Például Vörösmarty Mihály lányának, Vörösmarty Ilonának volt a férje. És Deák Ferenc barátja. A családja III. Ferdinánd magyar királytól kapott címeres levelet, apja országgyűlési képviselő volt. Ő hozta létre az Osztrák-Magyar Bankot. Széll Kálmánnak köszönhetjük, hogy az 1870-es években rendbe jött az ország finanszírozása, hiszen 63 millió forintos éves deficittel vette át a költségvetést és évi 23 milliós plusszal zárt. Nagy szerepe volt abban, hogy a ’70-es évek válságát (ami a kiegyezést követő túlzott optimizmus eredménye volt) az állam meg tudta fékezni. Rengeteg kitüntetést kapott, például megkapta a királytól a király a Szent István-rend nagykeresztjét. Nekem jobban tetszik, mint a Moszkva...

Ha érdekes volt az összeállítás, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
25 zseniális hely Budapesten, ahol teljesen ellazulhatsz
Itt garantáltan kiszállhatsz a pörgésből, és végre pihenhetsz. Olvasós helyeket is tettünk a listára.
Szegedi Éva - szmo.hu
2025. július 07.



Nagy sikert aratott annak idején a 20 hely Budapesten, ahol lassíthatsz és lazíthatsz című cikkünk, többen is megírtátok kommentben vagy levélben, hogy ti mit tennétek a listára, hol töltődtök fel.

Az azóta eltelt évek alatt Budapest folyamatosan változott, (például a Margitutcakilenc 2017 márciusában bezárt, mindannyiunk nagy bánatára), új helyek születtek. Úgy gondoltuk, összegyűjtünk számotokra még 25 zseniális helyet a fővárosban, és írunk belőlük új listát, amit a változásokra reagálva 2025-ben is frissítettünk. Továbbra is várjuk kommentben a ti kedvenceiteket!

1. Római-part

Budapest egyik legtoleránsabb, legromantikusabb, legvidámabb, legérdekesebb területe, ahol boldog békességeben férnek meg egymás mellett a különféle korú, meggyőződésű, habitusú, életmódú emberek.

A part, ahová muszáj kinézni évről évre, ahol muszáj minden évben legalább egyszer hekkezni, sörözni, lángost enni, fröccsöt inni. Ahol olyan egyedülálló szórakozóhelyeket találtok egy csomóban, mint amilyen a Két Rombusz, a Nap bácsi vagy a Fellini Kultúrbisztró. Ahol lehet szörnyülködni emblematikus szellemházakon, mint amilyen az elhagyott Postás Üdülő. És amit a legtöbben mobilgát és lebetonozott part nélkül, fákkal együtt szeretünk.

A Római part Budapest egyik legjobb és legtoleránsabb helye számos büfével és az ellenállhatatlan DunaparttalA Római part ikonikus helyei a Két Rombusz, a Fellini Kultúrbisztró és a Nap bácsi

2. A Kiscelli kastély és környéke

Az 1914 januárjában brutálisan meggyilkolt Mágnás Elza sueretőjének (kitartójának) köszönheti Budapest ezt a gyönyörű helyet. Schmidt Miksa újíttatta fel, majd végrendeletében a városra hagyta. Ma múzeumként üzemel, itt láthatjátok többek között az október elejéig tartó Moszkva tér című kiállítást is. Az alábbi légifelvétel pár éve készült.

A régi trinitárius kolostort Schmidt Miksa újíttatta fel, majd végrendeletében a városra hagyta. Ma múzeumként üzemelA régi trinitárius kolostort Schmidt Miksa újíttatta fel, majd végrendeletében a városra hagyta. Ma múzeumként üzemel.

3. Az a kis pihenő a Marczibányi tér fölött

A Marczibányi térnél, a Felvinci út-Aranka utca-Ribáry utca kereszteződésében található ez a pici "tér", paddal. Ha csendes szemlélődésre vágytok, itt nyugodtan pihenhettek. Itt tényleg láttam olyan embert, aki olvasgatott a padon ülve, szóval kipróbált hely.

A Marczibányi térnél, a Felvinci út-Aranka utca-Ribáry utca kereszteződésében található ez a pici "tér", paddal. Ha csendes szemlélődésre vágytok, itt nyugodtan pihenhettek.

4. A Margit tér

Talán nem is tudtál róla, milyen kedves, parkos tér található a Margit körút fölött, a Margit utca és a Rómer Flóris utca találkozásánál. A bejáratnál szökőkút fogad, Beck Ö. Fülöp szobra díszíti. Kicsit elhanyagolt kert, ami talán annak is köszönhető, hogy kiesik a forgalomból és legutóbb, amikor ott jártunk, úgy tűnt, hogy a játszóteret is ritkán használhatják.

kedves, parkos tér található a Margit körút fölött, a Margit utca és a Rómer Flóris utca találkozásánál

5. Feneketlen-tó

Sokak kedvenc randihelye évtizedek óta. És a róla szóló - meglehetősen vérfagyasztó - legenda sem riaszt el senkit.

Update: a cikk írásakor még nem volt meg a Törőcsik Mari emlékhely, amit 2025 júniusában adtak át.

6. Bikás park

Pár éve gyönyörűen felújították, azóta mi is imádunk ide járni. A gyerekek kedvence a Bikás-domb, amire elképesztő energiával másznak fel újra és újra, illetve a kis halastó - legszívesebben órákig bámulnák a halakat, és ha tehetnék, bemásznának a vízbe...

@mysecretbudapest A Bikás parkot az 1970-es években hozták létre, és a 4-es metró megállójának építésekor a parkot felújították. #budapest #mysecretbudapest #budapesthungary #park #kert #kelenföld #nature #neked #nekedbelegyen #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe #basszadkiforyouba #magyartiktok #sunshine #summer #summervibes ♬ Sunrise - Official Sound Studio

7. Kopaszi-gát

Sajnáltuk, amikor a régi, eredeti West-Balkánt annak idején kisöpörték innen. Az átalakított, parkosított terület azonban egy csapásra meghódította a budapestiek szívét. Ha csak egy pléddel és egy kis elemózsiával érkeztek, akkor is órákat tölthettek itt, úgy, hogy nem unatkoztok.

Íme, egy drónvideó a Kopaszi-gátról

8. Budafok-Tétény: Péter-Pál utca

A nemrég felújított Stáció lépcső is szerepel az általatok ajánlott helyek között. De az egész Péter-Pál utca felkerülhet a listára, varázslatos hely.

Miért érdekes? A Stáció lépcső és környéke a XVIII. században kialakult városközpont része, amely megőrizte eredeti hangulatát. A jellegzetes, kétszintes házakkal szegélyezett Péter-Pál utca volt egykor a főutca. A romantikus lépcsők közül a legismertebb a Stáció. Az utca elején, a kápolnától indult az eredeti 14 stáció - 1762-ben szentelték fel -, amely a kálváriahegyre vezet. 1831-ben készült a régi helyett újabb stáció, ma is ezt láthatjátok.

VIDEÓ: Ilyen volt a Péter-Pál utca ősszel:

9. Corvin tér

A budai oldal egyik legszebb tere a Corvin tér - mai formája a 18. század végén alakult ki, lakóházainak alapja középkori, tatárjárás utáni, török uralom előtti.

@mysecretbudapest Corvin Square. #mysecretbudapest #budapest #citylife #budapesthungary #water #fountain #fontana #springvibes ♬ Sound of flowing water (ASMR) 3D sound(938614) - MN Field Record

10. Japánkert a Margitszigeten

Mondhatnánk, hogy még az Isten is randihelynek vagy olvasós helynek teremtette, de Magyar György, a Margitsziget főkertésze alakította ki a 19. században. A kis tóban a karcsú hölgy pedig Csikász Imre szobrász alkotása.

Tökéletes pihenőhely a Japánkert a Margitszigeten

11. A Múzeumkert a Nemzeti Múzeumnál

Már régóta ráfért a ráncfelvarrás a budapestiek egyik kedvenc parkjára, a Muzira, vagyis a Múzeumkertre. 2019 szeptemberére készült el a kert átalakítása, és mára kellemes és népszerű hellyé vált. Gyakran látunk itt turistákat üldögélni, környékbelieket pihenni. Van, aki csak azért ül le, hogy kényelmes elfogyassza a kávéját, mások ide járnak ebédszünetben a környező irodákból.

A Nemzeti Múzeum parkja, a Múzeumkert tökéletes hely olvasgatáshoz, zenehallgatáshoz, kávézáshoz, vagy arra, hogy itt kapd be az ebédedet egy padon ülve

12. Zsivago, Paulay Ede utca

Szolid eleganciájával bűvölt el bennünket is, amikor ott jártunk. Itt nyugodtan lehet beszélgetni, érdemes ide szervezni a baráti találkozókat, ha nem hangos bulizásra vágytok. Egy korábbi összeállításunkba ezért került be, mert amikor egy szórakozóhelyen téli randihelykről kérdeztük a vendégeket, a Zsivagót is ajánlották.

Még mindig imádni való hely a Café Zsivago Budapesten

13. Az egykori török temető környéke a Várkert Bazár fölött

A Várbazár - anyukámnak örökké csak Ifipark - felett, a Buzogány torony alatt, a Várhegy oldalában található a mára csak pár négyzetméteressé zsugorodott régi török temető a turbános kopjafákkal. A régi képeken még több kopjafa volt, és az utóbbi évtizedekben volt, amit megrongáltak, letörtek, éppen ezért védik most kerítéssel azt a keveset, ami megmaradt.

Különleges hely, ahol lelassíthatjátok az időt. Ha éppen nincsen buli a Várkert Bazárnál, akkor csend van. Üldögélhettek a padon vagy a füvön, teljesen mindegy. Ide hallani a város zaját, a hajókürtöt, a környék zörejeit. Ha pénteken jöttök, belfuthattok egy.egy esküvői fotózásban is. Mivel kiesik a legforgalmasabb turistaútvonalakról, rendszerint kevesen tévednek erre, nem fognak benneteket tömegek zavarni a pihenésben.

14. A gellérthegyi rózsakert

Cikkünk 2025-ös frissítésekor vettük fel a listára ezt a lenyűgöző helyet. A Citadella mögött, a Jubileumi park fölött Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára készült el, és 2025-ben tovább bővítették. Több mint 50 rózsafajt és több ezer rózsatövet láthattok, valamint egy csapadékvíz megőrzésére kialakított esőkertet,

@mysecretbudapest Több ezer tő virágot ültettek Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára a gellérthegyi Jubileumi parkba. Így jött létre a Rózsakert. #mysecretbudapest #budapest #budapesthungary #hiddengem #rose #rosegarden #rozsa #rózsa #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #parks ♬ Roses - Mr. Hong

15. A magyar irodalom tere a Jókai téren

Szintén újabb hely Budapesten: 2022-ben hoztak létre a Jókai-szobor mögött. Itt-ott irodalmi utalások, idézetek díszítik. Bent asztalokat, padokat találsz az étkezéshez.

@mysecretbudapest A magyar irodalom terét 2022-ben hozták létre a Jókai téren. Itt-ott irodalmi utalások, idézetek díszítik. Bent asztalokat, padokat is találsz az étkezéshez. #mysecretbudapest #budapest #budapesthungary #magyartiktokker #magyar #budapesti #magyartiktok #park #pov #povs #irodalom #irodalomtok #kultúra #kultura ♬ Literature - Ember

16. Rengeteg Romcafé, Tűzoltó utca

Budapesten talán itt található a legtöbb játékmackó, tele van velük a kávézó. Kiváló kávézós, teázós, csokizós hely, néhány éve írtunk róla.

17. Wekerle-telep

Az 1900-as évek elején döntötték el a lakónegyed felépítését, ám csak 1926-ra készült el. 48-féle háztípust láthattok a sugaras elrendezésű Wekerlén. Többségük mesebeli házikónak tűnik. A kor egyik legkorszerűbb "lakótelepe" volt, vízvezetékhálózattal, 1926-től villanyvilágítással. A főtér Kós Károly munkája, ezért viseli most a nevét.

Bár az eltelt évtizedek alatt változott is a 19. kerületnek ez a része, és a házakon is átalakításokat hajtottak végre a lakók (mert már nem él a régi, igen szigorú házirend), érdemes itt sétálgatni, egészen más dimenzióba kerültök.

Elbűvölő házikóival még mindig az egyik legszebb városrész a kispesti Wekerletelep

18. A Czakó-kert

A Naphely közelében találjátok a régi, elpusztított Tabán egyik megmaradt épületét, a Czakó utca elején, a sarkon. A XVIII. század végén épült házat pár éve vásárolták meg és alakították át az udvarral együtt, így hozták létre ezt a tündéri helyet. Itt nem csak pihenni lehet, szombatonként piac működik az udvaron.

19. Millenáris Széllkapu

Néhány éve készült el a park a Millenáris testvéreként, Közép-Európa legnagyobb, háromdimenziós függőkertjével, cseresznyefa-ligettel, halastóval, látványos design-napelemekkel, és egy olyan szökőkúttal, és kötélpályás játszótérrel, ahol egész nyáron játszanak a gyerekek.

20. Napos Oldal Vegetáriánus Étterem

21. Az I. kerületi lépcsők

A hepehupás, meredek Gül Baba utcához hasonlóan lelassítanak és megnyugtatnak.

22. A Budai Arborétum

A Móricz Zsigmond körtértől egy nem túl megerőltető sétával juthatsz ebbe a lenyűgöző kertbe. A budai oldal füvészkertje egyetemi campus és természetvédelmi terület is. Ezen a helyen alapított a Bach-korszak idején kertészképző iskolát dr. Entz Ferenc, az 1848-as szabadságharc orvosa. Az arborétum jelenlegi növényanyaga csaknem 2000 fásszárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt foglal magában.

Két részre oszlik, a Felső-kertre és az Alsó-kertre. Iskolai időben, hétköznap minkét kert nyitva tart, a belépés pedig ingyenes. A legszebb tavasszal és ősszel.

23. Rombusz Terasz a Ráday utcán

A kaviccsal felszórt udvarról a Kultiplex kertje jutott eszünkbe, az is ezen a környéken volt, sokáig gyászoltuk. A Rombusz talán még a változatos programokkal idézi a Kulti szellemét. Italokban és ételekben is elég jók, ezért is ajánljuk. Kérjetek hamburgert vagy nachost.

24. Dunaparty Megálló a 11. kerületben

Különös hely, majdhogynem bizarr, éppen ezért került fel a listára. Valahogy így indult egyébként annak idején a Zöld Pardon is: egy lakókocsi a semmi közepén, néhány asztal székkel, napernyő, Duna, és kész.

A Dunapartyban rendelni egy Londonból leselejtezett piros busznál tudtok. A választék és a zene is a retróra épül, ha hekket, palacsintát és lángost akartok, akkor nem kell a Rómaira menni érte.

dunaparti

25. Bálint Galéria Kávézó

Decens budai hely egy második kerületi villában és annak kertjében. Pazar látvány, nyugalom. Eredetileg bárpulttal felszerelt műhely volt, bútorkereskedésnek indult, aztán hála Istennek és a lassan ideszokó vendégeknek gazdag gyűjteménnyel rendelkező izgalmas és stílusos kávéház lett belőle. Ilyen egészen biztosan nincsen még egy Budapesten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Ilyen volt, amikor dél előtt leállt tíz percre a tömegközlekedés Budapesten - videón, amikor megáll az élet egy kicsit a fővárosban
„Van, aki szerint sok a 10 perc, mások szerint kevés, de a valóság az, hogy ha a város sarcolása folytatódik, akkor a leállás legközelebb nem 10 perces, hanem 10 órás, 10 napos vagy 10 hetes lesz” - mondta a főpolgármester.


Pénteken 11 óra 50 perc és déli 12 óra között tíz percre leálltak a BKK járatai Budapesten. A főpolgármester, illetve a főváros vezetése a leállást figyelmeztetésnek szánta, mert a kormány a szolidaritási adó növelésével és egyéb lépésekkel nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatot. Karácsony Gergely kifejezetten úgy fogalmazott, hogy ellehetetlenítik a működést.

@szeretlekmagyarorszag.hu #budapest #bkk #karácsonygergely #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

„A pénteki leállást nevezzük első figyelmeztetésnek. Figyelmeztetés a kormánynak, hogy Budapestet nem lehet legyűrni, és jelzés a budapestieknek, hogy mi is a tét: a város működése, a hétköznapjaink nyugalma, a budapestieknek járó közszolgáltatások biztosítása” – mondta a HVG-nek adott interjújában Karácsony Gergely.

„Van, aki szerint sok a 10 perc, mások szerint kevés, de a valóság az, hogy ha a város sarcolása folytatódik, akkor a leállás legközelebb nem 10 perces, hanem 10 órás, 10 napos vagy 10 hetes lesz”

- tette hozzá a főpolgármester, aki azt is kijelentette, hogy erkölcsi és politikai kötelessége megvédeni Budapestet, és ehhez minden jogi és politikai eszközt felhasznál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Vitézy Dávid szerint 23 városra szakadhat szét Budapest, ha elfogadják a helyi önazonosság védelméről szóló törvényt
A Podmaniczky mozgalom vezetője szerint a törvény lebéníthatja a városfejlesztést és megnehezítheti a letelepedést. Szerinte Budapest jövője most komoly veszélybe került.


Vitézy Dávid szerint komoly következményekkel járhat a fővárosra az a törvényjavaslat, amely a helyi önazonosság védelméről szól – írta Facebook-oldalán a politikus. A Podmaniczky mozgalom vezetője úgy látja, hogy ha elfogadják a javaslatot, Budapest 23 különálló városként működhetne tovább, mivel a kerületi önkormányzatokra kellene alkalmazni az új szabályokat.

A közösségi oldalán azt írta, hogy

a kerületek saját hatáskörben korlátozhatnák a lakosságszámot, és akár azt is eldönthetnék, hogy ki költözhet be. Szerinte ez azt jelenti, hogy egy kerület megtilthatja más kerületekből vagy más településekről érkezők letelepedését, vagy ehhez jelentős anyagi feltételeket szabhat.

A politikus szerint ez a változás komolyan visszavetné a főváros fejlesztését, és hozzájárulhat a lakosságszám csökkenéséhez is. Hozzátette: a gazdasági növekedés szempontjából a legfontosabb munkahelyek továbbra is Budapesten jönnek létre. Úgy véli,

az új szabályozás „tovább erősítheti a hosszabb távon fenntarthatatlan agglomerációs szétterülést”,

miközben a főváros rozsdaövezeteiben nagy lehetőség rejlik – például csak Rákosrendezőn körülbelül 10 ezer új lakás épülhetne.

Vitézy a Fővárosi Közgyűlés májusi ülésére olyan előterjesztést nyújtott be, amelyben többek között arra kéri az Országgyűlést, hogy ne fogadja el a törvényjavaslatot a jelenlegi formájában. Az előterjesztés célja az is, hogy Budapest továbbra is egységes város maradjon, ahol biztosított a szabad mozgás, a letelepedés és az otthonteremtés lehetősége.

A dokumentumban az is szerepel, hogy minden olyan jogszabály, amely a letelepedés, lakcím létesítés vagy ingatlanszerzés feltételeit érinti, biztosítsa a budapestiek és a fővárosba költözni vágyók jogait. Vitézy úgy fogalmaz: „Budapest fejlesztése nem lehet a kerületi részérdekek széttartó halmaza”, hanem közös városi célokat kell követnie, különös tekintettel a lakhatásra, a rozsdaövezetek hasznosítására, a közösségi közlekedésre és a közszolgáltatások összehangolására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Vadregényes udvarok és üvegbe zárt virágok – mutatjuk az idei Budapest100 legizgalmasabb kertjeit
Bejutottunk az idei Budapest100 legérdekesebb és legzöldebb házaiba. Mutatjuk, mi vár rád a nyitott házak hétvégéjén.


15. alkalommal rendezik meg a Budapest100 nyitott házak fesztiválját május 22–25. között. Az idei téma a KÖZ/ZÖLD, vagyis házaink zöldfelületei, klímatudatossága, és a velünk együtt élő állat-, növény-, rovarvilág fontossága kerül főszerepbe.

Mi már bejuthattunk 4 izgalmas házba, amelyek zöldellő, virágzó belső kertje téged is nyitott kapukkal vár a Budapest100 hétvégéjén. Megtudtuk, mit adnak a városlakóknak a város zöld oázisai, és mit tehetnek a városlakók ezekért az oázisokért. Láttunk dzsungelszerű udvarokat, környezettudatos közösségi kertet és Róth Miksa legszebb üvegvirágait is. Nézd meg velünk az idei Budapest100 legzöldebb kertjeit!

Budapest100

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) építészeti és kulturális fesztiválja 2011-től hozza össze a lakóközösségeket és a városlakókat a nyitott házak hétvégéjén minden évben. 2016-tól olyan témákat vagy városrészeket választanak, amelyek kapcsán nemcsak városképi jelentőségű épületeket mutathatnak be, hanem felhívhatják a figyelmet aktuális városi problémákra, örökségvédelmi és társadalmi kérdésekre.

A barátaim szerint budai sznob vagyok, mert nem szeretek átjárni Pestre. Igazuk is van, nem vonz a belváros betonrengeteg. A zöldterületeket szeretem, abból pedig nincs sok Pesten. Erzsébetvárosban konkrétan az egy főre jutó zöldterület 0,4 m²! Éppen ezért kíváncsian indultam a Budapest100 sajtósétájára, ahol megmutatták nekünk, milyen csodálatos, vadregényes kerteket rejtenek a belváros szürke bérházai.

Első állomásunk a Városliget közelében álló Ilka utca 30 volt. Meg merném kockáztatni, hogy ennek az épületnek van a legjellegtelenebb homlokzata az egész utcában. Vörös kapuján belépve azonban egy valódi paradicsom tárult a szemünk elé páfrányokkal, magnóliafával és burjánzó vadszőlővel.

A ház önkéntese elmesélte, hogy 9 évvel ezelőtt a ház lakóinak összefogásával alakult át a romos belső udvar zöldellő kertté. A háznak nem volt elég pénze, hogy költséges tájépítészt vagy kertrendező szakembert bízzon meg, így mindazt, amit ma itt láthatunk, minimális pályázati pénzből, közösségi tervezéssel és a közös munkájukkal hozták létre.

Volt olyan idősebb lakó, aki fizikai erejét nem tudta beleadni, de helyette saját költségen vett padot, illetve frissítőket, uzsonnát készített a kerten dolgozó szomszédoknak.

A kertet fenntarthatóra tervezték, és direkt olyan növényeket választottak, amik jól bírják ezt az éghajlatot, és amelyeket csak június közepétől, a legnagyobb kánikulában kell locsolni.

Voltak persze viták a kert funkciójával és a vadszőlővel kapcsolatban, de összességében a zöldítés pozitív hatását mindenki érzi. Olyan szempontból is, hogy a gyönyörű belső udvar miatt a házban lévő lakások értéke is emelkedett.

A Budapest100 hétvégéjén az Ilka 30-ban Mágikus kert florárium – műhelylátogatással, háztörténeti kiállítással és koncerttel várják majd az érdeklődőket.

A következő helyszínünk a Nefelejcs utca 26 volt, Róth Miksa világhírű iparművész egykori otthona, ahol ma a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény működik.

A ma múzeumként működő ház kiállításai a Róth-műhely gyönyörű mozaik- és üvegmunkáiból mutatnak be válogatást, az emeleti terekben pedig a család egykori bútoraival berendezett szobákat is bejárhattuk, és izgalmas részleteket tudtunk meg az iparművész életéről.

A Budapest100 hétvégéjén a ház udvarán közösségi kertészkedés és közösségi mozaiképítés is szerepel a programok között.

Természetesen a múzeum is megnyitja kapuit. Ingyenes tárlatvezetéseken és épülettörténeti sétákon is részt vehetsz, ha előzetesen regisztrálsz.

A Budapest100 idei témájához kapcsolódva Üvegbe zárt természet címmel különleges tárlatvezetésen vehetsz részt, ahol megtudhatod, hogyan kapcsolódik az épület és a kiállított alkotások a zöld szemlélethez. A séta során felfedezheted a természet ihlette szecessziós motívumokat – a növényi díszítéseket, organikus formákat és zöld színvilágot –, amelyek Róth Miksa üvegablakain és mozaikjain is megjelennek.

Az üvegvirágok után valódi oázisra bukkantunk a nyüzsgő bulinegyed közepén. A Király utca 28. alatt lévő ház zöldellő kertje csendes menedéket nyújt lakóinak.

A Budapest100 önkénteseitől megtudtuk, hogy a romantikus-eklektikus bérház az 1860-as években épült Dobler János megrendelésére, aki kora igazi botrányhőse volt. A ház nagyon lassan, 5–7 év alatt készült el, mert Dobler mindig csak akkor építtette tovább, amikor épp hitelhez jutott.

Napjainkig természetesen több felújítás is történt, azonban a vörös mészkő kőlapok és a lépcsőház öntöttvas korlátja is eredeti.

A legtöbb lakás Airbnb-re van kiadva, a zöld belsőkertet azonban nagy odaadással gondozza az a kevés lakó, aki életvitelszerűen itt él.

Érdekesség, hogy a kert közepén álló hatalmas fenyőfa a ház egyik idős lakójának karácsonyfája volt még gyermekkorában. Családja ültette ki az udvarra, és a fenyő úgy nőtt ekkorára, hogy az évtizedek alatt egyszer már félbevágták.

A Budapest100 hétvégéjén itt a századforduló bulinegyedének hangulatát is megelevenítik DJ-vel és kertipartival. Lesz háztörténeti kiállítás, háztörténeti előadás, felolvasószínház és gyereksarok is.

Sétánkat egy gyönyörű, zöldellő, virágzó közösségi kertben zártuk, ahol egy dézsába telepített koi-tó is helyet kapott. A Kisdiófa Közösségi Kert Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával, a KÉK – Kortárs Építészeti Központ szakmai vezetésével és koordinációjával nyílt meg 2016-ban a Kisdiófa utca 4. szám alatti foghíjtelken.

A 44 egyéni/családi parcella és 4 tanparcella gondozói nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra és a környezettudatosságra. A kertben kiemelten fontosnak tartják a mulcsolást és a víztakarékos művelési módot, a szomszédos épületről is gyűjtik az esővizet, amit szintén felhasználnak a locsoláshoz.

Elsőként indítottak el lakossági komposztátvevő pontot. A kertben van rovarszálló, számos madáretető és itató. Vegyszert nem használnak, csak ökológiai módszerekkel védekeznek, és saját komposztjukat rendszeresen visszaforgatják.

A kert ezen kívül számos közösségi, szakmai és kulturális eseménynek ad otthont, amivel nyitni tudnak a szomszédság felé is. A Budapest100 hétvégéjén kézműves programokkal, gyógynövény-felismerő sétákkal várják az érdeklődőket, és lehetőséged lesz beszélgetni is a kerttagokkal a fenntartható, vegyszermentes kertészkedésről, komposztálásról.

Idén rekordmennyiségű, csaknem 80 ház és közösségi kert nyitja meg kapuit. A négynapos eseménysorozat május 22-én egy szakmai nappal kezdődik. A program május 23-án az első Budapest Fafesztivállal folytatódik, amely a város fáit ünnepli kéttucat tematikus sétával, majd a hagyományos nyitott házak hétvégéjével zárul május 24–25-én.

A Budapest100 minden programja ingyenes, és a legtöbb nem regisztrációhoz kötött. A részletes programokról a Budapest100 oldalán tájékozódhatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: