Bizony, de legalább három órával lefekvés előtt. Ettől egy kicsit izzadni kezdesz, így a tested hőt ad le, mire ágyba kerülsz.
8. Este már ne edzz!
Nyáron alakítsd át az sport-menetrendedet. Minden keményebb mozgás inkább reggelre, vagy nappalra kerüljön. Este ugyanis úgy felforrósítja a testedet, hogy abból nem lesz nyugtató alvás.
9. Langyos esti zuhany
A lényeg, hogy langyos legyen, tehát se túl meleg, se túl hideg. Minden véglet ugyanis sokkolja a testet, amire hőmérséklet-növekedéssel reagál.
10. Zárt ablakok napközben
És behúzott sötétítők. Ezzel védjük meg a legjobban a lakást a beáramló hőségtől. Éjszaka már kinyithatjuk az ablakot, a bejövő hűvös levegő akkor már kifejezetten jót tesz.
11. Semmi elektromosság
Éjszakára minden elektromos kütyüt kapcsoljunk ki a szobában. Az a legjobb, ha a konnektorból is kihúzzuk. Ugyanis ezek is hőt termelnek.
12. Hideg lábfej
Ne takard be, és/vagy tegyél alá jégakkut.
13. Tegyél egy jéggel teli lábast vagy palacsintasütőt a ventillátor elé!
Jobban lehűti a szoba levegőjét, mint hinnéd.
14. Sok víz
Napközben rendszeresen és sok vizet igyál, de lefekvés előtt fél órával állj le. Éjszaka már nem hiányzik, hogy állandóan felkelj pisilni.
15. Külön ágy a pároknak
Nem túl romantikus, de praktikus. A franciaágyban a testetek melege összeadódik. Ha külön alszotok, az jóval hűsítőbb.
16. Aludj az alsó szinten!
Már ha emeletes házad vagy lakásod van. Mindegy, hol a háló, lent mindig hűvösebb van.
17. Nedves ruhák
Ezt a megfázósaknak nem ajánljuk, de az enyhén nedves póló és zokni nagyon hatásosan hűt éjszaka.
18. Hideg zuhany a csuklódra és a lábfejedre
Közvetlenül lefekvés előtt.
19. Mentol
Ez lehet illóolaj, illatpárna, szappan, bármi. Mindenképp hűsítő érzetet ad, ha a hálódban tartod, vagy akár a párnádra teszed.
20. Hideg borogatás
Tegyél egy vászonkendőt vagy egy száraz törölközőt a hűtőbe egy órára, és lefekvés után tedd a homlokodra. Segít könnyen elaludni.
A tartós hőséghez az európaiak nagy része nem nagyon van hozzászokva, ezért a brit lap, a The Independent orvosokat és alvásszakértőket kérdezett arról:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ma, január 25-én lett 65 éves Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi, akinek a neve a kilencvenes évektől egyet jelentett a magyar populáris szórakoztatással. Pályája a Zeneakadémiától a kereskedelmi televíziózás csúcsán át a börtönig, majd onnan vissza a képernyőre ívelt. A tavaly áprilisi szabadulása utáni első interjúk egyikében hangzott el az a mondat, amely talán a legpontosabban jelzi a fordulatot és a jövőt:
„Megkeresett egy nemzetközi televíziótársaság, és csak azt kérték, hogy nyissam ki a pofámat.” Ez a nyers őszinteség jelzi azt az új fejezetet, amely egy évtizedes jogi kálvária és egy letöltött börtönbüntetés után kezdődött el.
A Budapesten, sváb gyökerű családban született Galambos Lajos a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola trombitaművész-zenetanár képzésén szerzett klasszikus zenei alapokat. Fiatalon a Magyar Rádió Stúdió 11 zenekarában és a Budapest Szimfonikusokkal is játszott, mielőtt a saját, jóval populárisabb útját választotta. Ez az út vezette el a kereskedelmi televíziózás hajnalán a TV2-höz, ahol 1997 szilveszterén debütált a Dáridó. A műsor 1998-tól péntek esténként futott, és néhány hónap alatt kulturális jelenséggé vált.
A Dáridó nem egyszerűen egy zenés műsor volt, hanem egy országos platform, amely a korábban lenézett, rétegműfajnak tartott „lakodalmas-mulatós” zenét a teljes lakosság körében elfogadott, sőt, elsöprő népszerűségű családi szórakozássá tette.
Kaput nyitott olyan feltörekvő előadóknak, mint a Romantic, Márió vagy Komonyi Zsuzsi, és állandó teret adott az Irigy Hónaljmirigynek is. A siker hátterében a jugoszláviai „muskátlizene” és a 3+2 együttes által már megalapozott közönségigény állt, amelyet Lajcsi profi televíziós formátumba öntött. A képernyős sikert színpadi is követte: a Zámbó Jimmyvel és Pataky Attilával közös „Három királyok” turné minden addigi nézőszámrekordot megdöntött, bizonyítva, hogy a Dáridó közönsége a sportcsarnokokat is megtölti.
2015 szeptemberében a rendőrség hajnali akciót tartott a zenész boldogasszonypusztai birtokán. A vád illegális gáz-, víz- és áramvételezés, valamint vesztegetés volt.
Az évekig húzódó eljárás végén, 2022 decemberében megszületett a jogerős ítélet: 3 év 6 hónap börtönbüntetés és 4 év közügyektől eltiltás. A súlyosbítás indokaként a bíróság a generálprevenciót, azaz a társadalmi elrettentést jelölte meg. „…ha nincsen energiaválság, védencem nem kap három év hat hónapot” – nyilatkozta akkor dr. Fröhlich Krisztián ügyvéd, jelezve, hogy az ítélet szigorúságában a korabeli közéleti kontextus is szerepet játszhatott.
Galambos az ítélet után visszaküldte állami kitüntetéseit a köztársasági elnöknek, mondván: „Ezek fényét nem kívánom csorbítani a velem kapcsolatos ügy méltatlan lezárásával.”
A bevonulás 2023. április 26-án történt meg, a baracskai börtönbe egy magánmentővel érkezett, majd a gyengélkedőre került. A rácsok mögül két évvel ezelőtt júliusban szabadult, amikor reintegrációs őrizetbe helyezték, és nyomkövetőt kellett viselnie. Az otthon töltött időszakot beárnyékolta egy családi tragédia: elhunyt volt felesége, három gyermekének édesanyja, Galambos Boglárka. A tényleges szabadságot tavaly április 21., húsvéthétfő hozta el, amikor levették a lábáról a nyomkövetőt.
„Attól, hogy egy reintegrációs őrizet lejár… olyan, mint amikor valakibe beleszúrják a kést, az emléke, a nyoma örökre ott marad”
„A lelkem mindig szabad volt…” – hangzott az egyik első mondata, de a keserűségét sem rejtette véka alá. „Ha tudtam volna tíz évvel ezelőtt, hogy ennek az egész sz*rnak ez az ára, akkor inkább azt mondtam volna, hogy OK, megyek!” – mondta a Borsnak. Ez a hangnem jelezte, hogy a visszatérés nem a múlt csendes lezárásáról, hanem egy új, a korábbinál is szókimondóbb korszak kezdetéről szól.
Ez a visszatérés pedig látványosra sikerült. Tavaly szilveszterkor, 23 év után, a Dáridó visszatért a TV2 képernyőjére. A csatorna közleménye szerint egy „életigenlő, jövőbe mutató, mégis klasszikus” show-val készültek, nagyzenekarral, új díszlettel és olyan fellépőkkel, mint a TNT, Zoltán Erika és az Irigy Hónaljmirigy.
Ma, január 25-én lett 65 éves Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi, akinek a neve a kilencvenes évektől egyet jelentett a magyar populáris szórakoztatással. Pályája a Zeneakadémiától a kereskedelmi televíziózás csúcsán át a börtönig, majd onnan vissza a képernyőre ívelt. A tavaly áprilisi szabadulása utáni első interjúk egyikében hangzott el az a mondat, amely talán a legpontosabban jelzi a fordulatot és a jövőt:
„Megkeresett egy nemzetközi televíziótársaság, és csak azt kérték, hogy nyissam ki a pofámat.” Ez a nyers őszinteség jelzi azt az új fejezetet, amely egy évtizedes jogi kálvária és egy letöltött börtönbüntetés után kezdődött el.
A Budapesten, sváb gyökerű családban született Galambos Lajos a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola trombitaművész-zenetanár képzésén szerzett klasszikus zenei alapokat. Fiatalon a Magyar Rádió Stúdió 11 zenekarában és a Budapest Szimfonikusokkal is játszott, mielőtt a saját, jóval populárisabb útját választotta. Ez az út vezette el a kereskedelmi televíziózás hajnalán a TV2-höz, ahol 1997 szilveszterén debütált a Dáridó. A műsor 1998-tól péntek esténként futott, és néhány hónap alatt kulturális jelenséggé vált.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egyetlen rossz mondat a rendőrnek, és a rutinellenőrzésből jogi rémálom lesz
Jogi szakértők szerint a spontán beismerés rendőri igazoltatáskor önmagunk elleni bizonyítékká válhat. Ezzel a helyszíni bírság elleni jogorvoslat jogát is elveszíthetjük, és eljárás is indulhat.
Villognak a kék fények a visszapillantóban, és a gyomrunk azonnal görcsbe rándul. A legtöbb autós számára ismerős a helyzet, ez az igazoltatás. Az adrenalin és a stressz ilyenkor rossz tanácsadó, egyetlen elhamarkodott mondat pedig könnyen jogi útvesztőbe sodorhat, még egy banális szabálysértés esetén is.
A rendőri intézkedés kereteit Magyarországon a Rendőrségi Törvény szabja meg. A jogszabály egyértelmű: a rendőrnek joga van igazoltatni, az állampolgárnak pedig kötelessége hitelt érdemlően igazolnia magát.
Január óta ehhez már nem feltétlenül kell a plasztikkártyát keresgélni, a digitális okmány adatainak vagy kódjának bemutatása is elfogadott.
Az igazi buktató azonban nem az okmányoknál, hanem a kommunikációnál kezdődik. A jogi szakértők egybehangzóan figyelmeztetnek: a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az a spontán beismerő vallomás.
A „Tudom, miért állítottak meg” vagy az „Igen, én követtem el a szabálysértést” típusú mondatok azonnal rögzíthetők, és egy későbbi eljárás során bizonyítékként használhatók fel önmagunk ellen. Ugyanez a csapdahelyzet a helyszíni bírság elfogadása is.
Bár csábító lehet gyorsan lezárni a kellemetlen szituációt, a csekk aláírása a szabálysértés elismerését és a jogorvoslati jogról való lemondást jelenti.
Egy tavaly decemberi, zagyvarékasi intézkedés tragikus végkimenetele is rávilágított, milyen feszültséggel járhat egy igazoltatás. Az eset során egy férfi életét vesztette. A közúti ellenőrzésről készült felvételen az intézkedés alá vont férfi segélykiáltása hallatszott: „Rosszul vagyok, nem bírom!”.
A hatóság belső vizsgálata szerint az intézkedés jogszerű volt, és a halált „nem a rendőri intézkedés, különösen nem szükségtelen erőszak okozta”. A rendőrség a közösségi oldalán egyértelművé tette álláspontját: „Kiállunk rendőreink mellett!”.
A tengerentúlon egy egészen más jellegű, de tanulságos ügy zárult le nemrég. Egy vermonti férfinak 175 ezer dollárt, átszámítva körülbelül 58 millió forintot ítéltek meg, miután egy rendőr azért állította meg és tartóztatta le, mert a sofőr a középső ujját mutatta fel neki.
A bíróság szerint a gesztus a véleménynyilvánítás szabadsága alá esik.
„A rendőröknek mindenkinek az első alkotmánykiegészítésben biztosított jogait tiszteletben kell tartaniuk – még akkor is, ha a megnyilvánulást sértőnek vagy durvának tartják” – nyilatkozta Hillary Rich, a férfit képviselő jogvédő szervezet munkatársa.
Villognak a kék fények a visszapillantóban, és a gyomrunk azonnal görcsbe rándul. A legtöbb autós számára ismerős a helyzet, ez az igazoltatás. Az adrenalin és a stressz ilyenkor rossz tanácsadó, egyetlen elhamarkodott mondat pedig könnyen jogi útvesztőbe sodorhat, még egy banális szabálysértés esetén is.
A rendőri intézkedés kereteit Magyarországon a Rendőrségi Törvény szabja meg. A jogszabály egyértelmű: a rendőrnek joga van igazoltatni, az állampolgárnak pedig kötelessége hitelt érdemlően igazolnia magát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Olyan, mint egy meleg ölelés” – Ezért cserélik le egyre többen a kávét erre a furcsa italra
Egyre többen számolnak be arról, hogy a napindító kávé helyett valami más hozza el számukra a nyugalmat. De mi áll a furcsa szokás mögött, és tényleg képes helyettesíteni a reggeli koffeinlöketet?
Elfelejthetjük a jeges lattét: egyre többen kortyolnak forró vizet egész nap, és esküsznek rá, hogy ettől jobban érzik magukat. A közösségi médiát elárasztották a gőzölgő poharak, a trendet pedig olyan hírességek is népszerűsítik, mint Hailey Bieber vagy Gwyneth Paltrow.
A divathullám mögött azonban évezredes hagyományok állnak, melyek a keleti orvoslásban gyökereznek – írta a HOLA!.
Az indiai ájurvédikus gyógyászatban a meleg víz az „agni”, vagyis az emésztőtűz serkentésére szolgál, amely nemcsak az ételek, de az érzelmek feldolgozásáért is felelős.
A hagyományos kínai orvoslás szerint pedig a forró víz segít egyensúlyban tartani a Yin és Yang energiákat, míg a hideg italok felboríthatják ezt a harmóniát. A gyakorlat hívei szerint a meleg víz ellazítja az emésztőrendszert, támogatja a bélmozgást és csökkenti a puffadást, ezért több ázsiai kultúrában is javasolják a reggeli, éhgyomorra történő fogyasztását.
A meleg víz emellett serkenti a vérkeringést, mivel a hő hatására kitágulnak az erek, ami csökkentheti az izomfeszültséget.
Sokan azonnali nyugalmat és ellazulást tapasztalnak ivása közben.
A hideg italokkal ellentétben „a forró víz olyan, mint egy meleg ölelés – megnyugtató, hidratáló és kiegyensúlyozó”. A tudományos kutatások egyelőre korlátozottak, de egy klinikai vizsgálat kimutatta, hogy a forró italok jelentősen enyhítették a megfázás és az influenza szubjektív tüneteit, mint a torokfájás, a köhögés vagy a fáradtság. Más tanulmányok szerint az ital hőmérséklete befolyásolhatja a gyomorürülés sebességét és a nyelőcső mozgását, ami magyarázatot adhat arra, miért esik jobban egyeseknek a meleg folyadék.
A szakértők azonban óvatosságra intenek. Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége szerint a 65 °C-nál forróbb italok fogyasztása valószínűleg növeli a nyelőcsőrák kockázatát a folyamatos hőterhelés miatt.
A kulcs a mértékletesség: a langyos vagy kellemesen meleg víz biztonságos, de a forrázó italokat kerülni kell.
A szokás beépíthető a napi rutinba egy reggeli pohárral, vagy a napközbeni folyadékfogyasztás részeként, de nem kell minden más italt kizárni miatta. A lényeg a tudatosság, nem a dogma.
Elfelejthetjük a jeges lattét: egyre többen kortyolnak forró vizet egész nap, és esküsznek rá, hogy ettől jobban érzik magukat. A közösségi médiát elárasztották a gőzölgő poharak, a trendet pedig olyan hírességek is népszerűsítik, mint Hailey Bieber vagy Gwyneth Paltrow.
A divathullám mögött azonban évezredes hagyományok állnak, melyek a keleti orvoslásban gyökereznek – írta a HOLA!.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyarok 49 százaléka állandó stresszben van: Belső Nóra szerint egy egész generáció idegrendszere van vészüzemmódban
Belső Nóra pszichiáter a Covid-járvány és a háború mentális hatásairól beszélt egy friss interjúban. Az áprilisi választás kampánya tovább növeli a társadalmi feszültséget, ami testi tünetekhez is vezethet.
A folyamatos zaj, a pittyegő telefon és a soha véget nem érő hírfolyam állandó készenlétben tartja az idegrendszert – ez a 21. századi alapélmény mára sokaknál szorongássá, testi tünetekké és kiégéssé érett.
Ezt egy interjúban Belső Nóra pszichiáter fejtette ki, elmondta, hogy a modern életmódra egyszerűen nem vagyunk bekalibrálva, a bizonytalanság pedig tehetetlenségérzést szül, ami a szorongás melegágya.
Sulyok Tamás köztársasági elnök január közepén április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját, a politikai tér pedig azonnal felpörgött. „Április 12. A biztos választás” – írta Orbán Viktor miniszterelnök, míg a másik oldalon Magyar Péter úgy fogalmazott: „Hivatalos: 89 nap múlva, április 12-én Magyarország választ. Zászlókat a magasba! Fel, győzelemre!”.
Ez a felfokozott kommunikáció Belső Nóra megfigyelései szerint tovább terheli a társadalom idegrendszerét, amely a Covid-sokk és a szomszédban zajló háború óta amúgy is sérülékenyebb.
a korábban nem tapasztalt fenyegetettségek beszivárogtak a mindennapokba, és ez még azokra is hatással van, akik korábban nem voltak hajlamosak a szorongásra.
A klinikai tapasztalatokat egy tavalyi, országos kutatás adatai is alátámasztják: a magyar felnőttek 49 százaléka rendszeresen él át negatív stresszt, minden harmadik ember pedig tartós pénzügyi szorongással küzd, a legterheltebb korosztály a 30-39 éveseké.
A szakember rámutat, fontos különbséget tenni a félelem, a szorongás és a pánik között: a félelemnek konkrét tárgya van, míg a szorongás egy tárgy nélküli, szétterülő rossz érzés.
Amikor a háború kitört, sokan éreztek félelmet, de ez gyakran cselekvésbe fordult át. „Persze, hogy félnek, de nem ez uralkodik el rajtuk, hanem elsősorban a cselekvés fontossága.” Ezért a pszichiáter javaslata szerint a megoldás a tudatosságban rejlik.
Javasolja a hírfogyasztás korlátozását, a napirend és az alvásritmus védelmét, valamint a minőségi emberi kapcsolatok ápolását.
„Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá.” Ez a mondat Selye Jánostól származik, aki a mai napon 119 évvel ezelőtt született. Egyetlen szóval forradalmasította, ahogyan a testünk és lelkünk terhelhetőségéről gondolkodunk. A bécsi születésű, de Kanadában kiteljesedő orvosprofesszor volt az, aki először írta le tudományosan a stresszt mint a szervezet nem-specifikus válaszát bármilyen igénybevételre. Elméletében három szakaszt különített el: a vészreakciót, az ellenállást és a végső kimerülést. Selye arra is rámutatott, hogy a stressz nemcsak negatív lehet: ő vezette be az „eustressz” (jó stressz) és a „distressz” (rossz stressz) fogalmát is.
A kontrollérzet visszaszerzésében segíthet az előre tervezés, a kis, elérhető célok kitűzése, a mindennapokban pedig érdemes tudatosan keresni az örömforrásokat, legyen az a természet, egy jó könyv vagy a főzés.
A szakember nemrég újra kiadott könyvei is gyakorlati segítséget nyújtanak. „A bátorság nem a félelem teljes hiánya, hanem az, amikor képesek vagyunk átjutni a félelmeink által emelt korlátokon” – írja a HVG Könyveknél megjelent kötetében.