hirdetés
tammy.jpg

„Elaludtam a barátaim autójában és lebénulva ébredtem” – egy balesetet szenvedett lány megrázó története

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 21.


hirdetés

"Most már sokkal hálásabb vagyok az apróbb dolgokért, például az ételért, mióta tudom, hogy mekkora luxus lehet az, ha az ember egyedül étkezhet."

A fiatal nőnek nem csak fizikai rehabilitációra volt szüksége, hanem érzelmileg és mentálisan is rendbe kellett jönnie. Állítása szerint ez még mindig folyamatban van, de azóta elfogadta élete áramlását és ezt a balesetet is.

Jelenleg otthonról dolgozik és kerekesszékkel mozog.

Amikor elmondták neki, hogy lebánult, attól tartott, hogy elveszti a teljes függetlenségét, ám az, hogy visszanyerte azt a képességét, hogy önállóan táplálkozni tudjon, további reményekkel tölti el.

Tammy reméli, hogy esetével megmutathatja, hogy annak ellenére, hogy az életünk történéseit nem mindig szabályozhatjuk, mindig van rá indok, hogy pozitívak maradjunk. Azt szeretné, ha történetével arra inspirálná az embereket, hogy ne adják fel a reményt.

"Szürreálisnak visszatekintenem az első néhány hónapra. Nagyon sok dolog van, amit másképp csinálnék, de a múltat nem lehet megváltoztatni."


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
elte.jpg

Hét hónapos kisfiával vizsgázott egy anyuka az ELTE-n

Korábban az órákra is magával vitte őt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Csaknem 1800 hallgató ad számot a tudásáról a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központban, beleértve a levelezőn tanuló diákokat is. A központ ma arról számolt be Facebook oldalán, hogy olyan is akadt, aki kisbabával az ölében teljesítette a szigorlatát – írta meg a 24.hu.

A poszt úgy fogalmazott, hogy a kisfiú „szinte már rutinos egyetemista”, hiszen édesanyja az őszi félévben az órákra is magával vitte.

A kisfiú állítólag nagyon fegyelmezetten viselkedett, és ameddig anyukája, Niki, a német szigorlatát írta, addig ő is csendben tanulmányozta a papírlapot.

ELTE Savaria Egyetemi Központ

Hallgatók véleményezik az oktatást Az egyetem tervszerű kurzusfejle... sztéshez használja fel az eredményeket. Január 31-ig van lehetőségük az ELTE hallgatóinak (Budapesten és Szombathelyen egyaránt) arra, hogy kitöltsék az Oktatás Hallgatói Véleményezése elnevezésű kérdőíveket, hozzájárulva ezzel az egyetemi képzések minőségének fejlesztéséhez. Az ELTE számára kiemelten fontos, hogy megismerje a hallgatók képzésekről alkotott véleményét, ezért nagy figyelmet fordít az oktatás hallgatói véleményezésére.

hirdetés

„Ezen kívül Levente figyelmét főleg a helyiség lámpáinak fénye kötötte le, úgy tűnt, egyenesen ellenállhatatlannak tartja – mint ahogy őt, a körülötte megforduló felnőttek; fényt hozott az életükbe ezen a szürke, ködös januári napon” – írta a poszt szerzője.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zente-smai-levi.jpg

Tökéletesek Zente véreredményei – édesanyja osztotta meg az örömhírt

A friss leletek adták az okot az örömre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Zente édesanyja ígéretéhez híven közösségi oldalán folyamatosan tájékoztatja az érdeklődőket fia sorsáról, és ez most sem volt másként: újabb információkat osztott meg a kisfiú egészségi állapotáról.

Most derült ki, hogy Zente legutóbbi véreredményei tökéletesek lettek, ezzel együtt pedig az orvosok megpróbálkoznak a szteroid leépítésével.

Ráadásul egy új motort is kapott a kisfiú, hogy újra nekivágjanak a motorozásnak, és bár sajnos túl nagy méretet vettek, már azzal is ügyesen próbálkozik.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
beszedkeptelen-no-elso-szavai-videon-1000x567.jpg

„Szeretlek anya” – ezek voltak a súlyos beteg nő első szavai 36 év hallgatás után

Az angol nő születése óta nem tud beszélni. Most egy speciális számítógép segítségével „szólalhatott meg”.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Egy Angliában élő nő, Pauline Worrall egy ritka, de súlyos betegségben, a Rett-szindrómában szenved. Ez az idegrendszer fejlődési és működési zavara, ami csak lányoknál jelentkezik, általában 1-2 éves korban, és sajnos nem gyógyítható. A betegek egész életükben halmozottan sérültek lesznek, állandó felügyeletet igényelnek.

Pauline-nál 2 éves korban jött elő a Rett-szindróma, amely miatt nem képes beszélni és járni sem.

Most 36 éves, és egész eddigi életét kerekesszékben és némán töltötte. Csak a feje mozgatásával és korlátozott arckifejezésekkel tud kommunikálni.

Édesanyja, Judith mindig gondját viselte, de szerette volna, ha javíthat lánya helyzetén. A család összespórolt 9000 fontot (3,5 millió forint), amelyből vettek egy olyan számítógépet, amely a szem mozgását vizsgálja infrafénnyel. A gép az így kapott adatokat megjeleníti a monitoron, majd egy mesterséges hang "elmondja" azt, amit Pauline nem tud, de szeretne. Ezt a számítógépet használta a néhai Stephen Hawking is.

A család számára ez hatalmas ajándék, hiszen több mint három évtized után végre kommunikálhatnak a nővel, aki így még állítólag vicceket is tud mondani. Az első szavai pedig mindenkit meghatottak.

hirdetés

"Lehet, hogy ez egy kis dolognak tűnik, de még sosem hallottam Pauline-t beszélni ezelőtt. Az első mondata az volt, hogy 'szeretlek, anya', ami csodálatos érzés volt. Így már nevetni és beszélgetni is tudunk, ami sokat jelent mindkettőnk számára"

- mondta a 64 éves édesanya, aki mindig is tudta, hogy a lánya tudatában van annak, mi történik körülötte, és azt is érti, amit mondanak neki, csak válaszolni nem tudott.

Az asszony úgy érzi, a számítógép segítségével még közelebb kerültek egymáshoz Pauline-nal.

"A legjobb az, amikor azt mondja, hogy szeret minket, és amikor anyának hív. Mindig is erős volt a kapcsolatunk, mindig imádtam őt. De úgy érzem, most jobban szórakozunk. Mondta, hogy milyen nehéz így élnie, és mennyire sajnálja ezt, de most örül, hogy végre kifejezheti magát"

- tette hozzá Judith.

VIDEÓ: A pillanatról, amikor Pauline 36 év után kimondhatta első szavait

Forrás: Daily Mail

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
koala-figura-agyagbol-ausztralia-adomany-gyujtes-1000x667.jpg

Koalafigurákat készít agyagból egy hatéves amerikai fiú, és ezzel milliókat gyűjt az ausztráloknak

A kisfiúnak és apró koaláinak köszönhetően egy hét alatt 6 millió forintnyi adomány gyűlt össze, jelenleg pedig már 10 millió felett jár ez az összeg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Owen Colley egy 6 éves kisfiú, aki az amerikai Massachusetts államban él. Bár Ausztrália nagyon messze van tőle, ő is értesült arról, milyen pusztításokat okoznak ott az erdő- és bozóttüzek, amelyekben sajnos rengeteg állat is életét vesztette már.

Amikor édesanyja mesélt neki erről, nagyon megérintette. Csendben bement a szobájába, majd készített egy rajzot, amin egy kenguru, egy koala és egy dingó szerepelt, ahogy az esőben állnak. Ezt kívánta ugyanis Owen Ausztráliának: esőt és békét a vadállatoknak.

"Ez volt az első alkalom, amikor Owen nem Legót vagy valami olyat kívánt, amint magának akart"

- mondta az édesanyja a CNN-nek.

hirdetés

A szülők megkérdezték a fiukat, hogy szeretne-e valahogy segíteni az ausztráloknak, amire igen volt a válasz. Együtt kitalálták, hogyan segíthetnének:

agyagból készítenek aranyos koalafigurákat, amelyeket a családtagoknak és a barátaiknak adnak, cserébe egy kis adományért, amit elküldhetnek Ausztráliába, az egyik vadállatmentő csoportnak.

Owennek nagyon megtetszett az ötlet, azóta pedig szorgalmasan gyártja a kis koalákat. Három-négy perc alatt készül el egy darab, a kisfiúnak pedig a fej megformázása a kedvenc része. Édesanyja segített neki kialakítani a koalák kinézetét, amihez szürke agyagot használt. Amint kész a figura, 17 percig sütik 275 fokon a sütőben, hogy megkeményedjen.

Eddig már 55-öt csinált, és azok kaphattak belőle, akik legalább 50 dollárt vagy ennél többet adományoztak az ausztrál állatmentőknek. A kisfiú már több mint 20 ezer dollárt, azaz majdnem 6 millió forintot gyűjtött így alig egy hét alatt.

Az első cél csak 1 dollár volt, amit nagyon gyorsan elértek, ezért a szülők a GoFundMe oldalon is gyűjtést indítottak, ahol a kiírt 5000 dolláros célt is jócskán túlteljesítették már:

jelenleg már 35 ezer dollár körül, azaz több mint 10 millió felett jár az összeg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!