Vécén ülve, videóban üzent Miló Vikinek a férje, miután ő azt mondta, Attila túl gyakran végzi a nagydolgát
A Házasság első látásra című műsorban Miló Viki Janicsek Attilához ment feleségül, és bár az esküvőn még kölcsönös volt a szimpátia közöttük, gyorsan lejtmenetbe került a házasságuk. Az egykori bokszoló a nászúton teljesen elutasította férje közeledését, azt mondta, már attól is gyomorgörcse van, ha Attila közelében kell lennie. A párkapcsolati reality szakértőinek segítségével ugyan már jobban alakul a kapcsolatuk, még mindig nem kerültek igazán közel egymáshoz.
Miló Viki nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy a túlzott közeledés mellett az is zavarta a férjében, hogy szerinte túl gyakran járt a mellékhelyiségbe.
– mondta a volt ökölvívó.
Úgy tűnik, Janicsek Attila is olvasta az interjút, mert erre reagált most a Tiktokon. A videóban a sales managerként dolgozó férfi a vécén ül, miközben a Házasság első látásra egy másik szereplőjével, Ricsivel beszélget.
A TikTok-videót már több mint 100 ezerszer nézték meg, és rengeteg lájkot és hozzászólást is kapott.
„Ezt a világot csak humorral lehet kezelni. Ti erre jó példa vagytok” – írta egy kommentelő.
„Ez a nő többször lealázott, mégis mindenki téged kedvel” – olvasható egy másik népszerű hozzászólásban.
@atesz313 Ti is olvastátok??? @ricsivibe @TV2 hivatalos @Házasság első látásra TV2 #foryoupagе #virral #nekedbe #hazassagelsolatasra ♬ Western Music: Arizona Dreaming - Piero Piccioni
Via nlc.hu