FELFEDEZŐ
A Rovatból

Twitter-bejegyzése mentette meg egy amerikai zenész életét: új vesét kapott követőjétől

Követői közül 19-en ajánlották fel a veseelégtelenségben szenvedő férfi posztja után, hogy szívesen segítenének neki, egyikük végül alkalmasnak bizonyult donornak.


A minnesotai zenész, Chris Strouth évek óta vesebetegségben szenvedett, mielőtt 2009-ben leálltak a veséi. Az 53 éves férfi ekkor kezdte el a dialízist, de mivel meglehetősen tehetetlennek érezte magát, a közösségi médiához fordult. Twitter-posztjában írta: "B*sszus, szükségem van egy vesére".

Meglepetésére, miközben Chris a moziban volt, 19 követője válaszolt, és felajánlották, hogy megvizsgáltatják magukat, hátha ők lehetnek a megfelelő donorok.

Chris elmondta a LADbible-nek: "Éppen akkor értem haza egy istenverte filmről és két és fél óra alatt érkezett ez a hihetetlen támogatás-áradat. Mielőtt még tudattam volna a vércsoportomat, az emberek már önként felajánlották a saját veséjüket, mindenféle vizsgálatra mentek.+

A sok támogatás ellenére még mindig szüksége volt egy megfelelő vércsoportú donorra. Ekkor jelentkezett az 56 éves Scott Pakudaitis, és felajánlotta veséjét. A két férfi csak közvetve ismerte egymást, akik a minnesotai zenei életből ismerték egymást.

„Scott volt a donorom, menedzselt egy zenekart, akivel együtt dolgoztam korábban, de igazából sosem foglalkoztam vele különösebben. Scott egy nagyszerű példa, nem igazán ismertük egymást, most pedig közösen nyaralunk, egyszerűen imádom a srácot”

- mesélte Chris a történteket.

A veseadományozó Scott így nyilatkozott: „Ismertük egymást annyira, hogy köszönjünk egymásnak, de ennyi volt. Mindig is csodáltam Chris-t, mint művészt, nagyon tehetséges ember, és úgy gondoltam, hogy 'nos, ha van lehetőségem segíteni valakinek, akkor megyek és megragadom az esélyt'. Ha tehetek valamit, ami néhány hétig kellemetlenséget okozhat nekem, szemben azzal, hogy sok éven át segítek valakinek, akkor megteszem.”

A 2009-es sikeres transzplantáció ellenére Chris most újra dialízisre szorul, de a közösségi média talán ismét a segítségére siet. Chris elárulta, hogy rossz érzés újra átmenni ezen. Az új donor végül a felesége távoli unokatestvére lehet.

Viccesen megjegyezte: "Az ősz hajam ellenére még mindig elég fiatal vagyok. Még mindig egyidős vagyok Paul Rudddal, úgy érzem, szükségem van egy pólóra, amin ez áll".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: