„Nézzünk szembe ezzel: a középkorban hagytuk őket!” – Százezrek élnek ma is vezetékes víz nélkül
Szokatlan látvány fogadta azokat, akik március 14-én délelőtt elmentek a Hősök terére a Civil Sugárút nevű rendezvényre: egy csapat aktivista tucatnyi vödröt töltött meg vízzel, majd megfogták és átcipelték azokat a tér egyik pontjáról a másikra.
Nagyjából 150 métert tettek meg odafelé, majd ugyanennyit vissza – a törvény szerint legfeljebb ennyit lenne szabad gyalogolniuk a legközelebbi kútig azoknak, akiknek nincs a lakásukban folyóvíz. Sok településrészen, ahol szinte kizárólag romák élnek, majdnem mindenki így hordja a vizet.
A menet elején ott volt Ficzu Imréné, Terike is, akit a csoport felhozott erre az alkalomra a Budapesttől 3 órányi autóútra lévő Tornanádaskáról, a fiával együtt.
A szlovák határ mellett élő asszony reggel fél 6 körül kel, nem sokkal később már hozza is a friss vizet a kútról, hogy az iskolába készülő gyerekek mosakodhassanak. Utána reggelit készít, már ha épp van mit enni, majd miután a gyerekek elindultak, nekilát a főzésnek, ha tud miből főzni, és ha van mosószere, a házimunkának is – ehhez mind vízre van szükség, így újabb köröket tesz meg a kúthoz és vissza. Miután hazaértek, az esti mosakodáshoz kezdődik az egész elölről.
„Csak a mosáshoz ötször kell fordulnom. A fürdővíz melegítéséhez először ki kell menni fáért, amit általában előző este hordunk be. Fürdéskor minden gyereknek új vizet melegítek, emiatt órákig is eltart, mire mindenki sorra kerül” – meséli már a lakóhelyén, ahol azért látogattuk meg, hogy a saját szemünkkel lássuk, milyen az élet vezetékes víz nélkül.
15 évvel is rövidülhet a várható élettartam
Több százezren lehetnek még mindig hasonló helyzetben Magyarországon, ennek az állapotnak pedig olyan következményei is vannak, amire elsőre nem is gondolnánk: az élet gyakorlatilag minden területére kihat.
A Hősök terei akciót is szervező Kiss Anikó, a SZOCSOMA alapítvány vezetője évek óta küzd azért, hogy ráirányítsa a közvélemény figyelmét erre a problémára, ami egészen elképesztő módon még a XXI. században is létezik Európában. Tizenkét évnyi terepjárás után arra a következtetésre jutott, hogy a kérdés elhanyagolása mögött súlyos etnikai diszkrimináció áll.
„A helyi önkormányzatok sok helyen lenézik a romákat, úgy vannak vele, hogy minek nekik vezetékes víz, járjanak csak a kúthoz, van idejük erre” – állítja. Magyarországon a becslések szerint 1600 szegregátumban 300 ezer roma ember él, nagy részük érintett lehet.
Ugyan jól hangzik a 98 százalékos vízhálózati lefedettség, amit a vízügyi szakemberek büszkén hangoztatnak, abba viszont szerinte senki nem gondol bele, hány embert takar a maradék 2 százalék, és tulajdonképpen kik is ők.
A falu egyik utcájában, az Akácos úton egyáltalán nincsenek kutak, mivel a házakba az építéskor, 20 évvel ezelőtt bevezették a vizet. Azonban mára gyakorlatilag mindenki kútra jár. Ennek oka, hogy nem tudták fizetni a vízdíjat, így kikapcsolta a szolgáltató. Sok házban a fűtetlenség miatt szétfagytak a vezetékek, a karbantartásukhoz itt senki nem ért, és pénz sincs a javításra. Ezeken a helyeken ráadásul szakemberek is nehezen hívhatók.
Az Akácos út látképe
A házak vízvezeték-rendszerének hamar bekövetkezett meghibásodásáért a lakók a kivitelezőt okolják: szerintük hanyag munkát végzett, és miután felmarkolta a pénzt, csak sajnálkozva széttárta a karját a problémák láttán. Az itt élőknek egy másik utcába kell gyalogolniuk a legközelebbi kútig, telente pedig, ha az épp befagy, még ennél is távolabb.
A faluban eleve kevés a közkút, 15-ből jelenleg mindössze talán ha 5 működik. Ez a probléma más, Tornanádaskához hasonló helyzetű településeken is jellemző: az önkormányzatok rendszerint arra hivatkoznak, hogy nem tudják finanszírozni a fenntartásukat. Van aki azt is hozzáteszi, hogy a romák „pazarolnak”, ami annyit jelent, hogy mosáshoz, illetve öntözéshez is használják a vizet.
„Valójában sokan egy vödör vizet se fogyasztanak egy nap. Ezzel szemben még az a csúfság is megesik, hogy egy-egy romákkal kritikus, hibáztató szellemű polgármester kocsimosást és medencefeltöltést vízionál olyan emberek esetén, akiknek egy főre eső bevétele jó, ha 10-12 ezer forint” – fakad ki Anikó.
Bár a törvény szerint 150 méteren belül mindenkinek kellene vízvételi lehetőséget találnia, az önkormányzatok nem igazán tartják magukat ehhez a szabályhoz. Költséges lenne lajtos kocsival hordani a vizet, vagy más alternatív megoldással bíbelődni minden nap, nem is teszik.
Ebben a reménytelen helyzetben egyébként a Habitat for Humanity magyarországi csoportjának éves jelentése szerint a népesség 10,2%-a tengődik: ők azok, akik képtelenek előteremteni a megélhetési költségeiket, mindennapos körükben az éhezés és a lakhatási szegénység.
A Covid idején nagy volt a SZOCSOMA aktivistáinak aggodalma, mivel errefelé igen elterjedt az ún. vödrös vízivás, amikor többen merítenek, akár ugyanazzal pohárral a vödörből. Ez azt is jelenti, hogy egy házban, ahol több generáció lakik egy fedél alatt, könnyen végigsöpörhetett volna a fertőzés.
Ezek a félelmek végül nem váltak valósággá, talán épp az amúgy káros szegregált élethelyzet miatt, ami elszeparálja a romákat a szélesebb társadalomtól. Ettől függetlenül súlyos egészségügyi kockázatot hordoz magában, hogy egy vödörből akár 15-en merítenek – különösen olyan helyen, ahol a kézmosás, fertőtlenítés lehetősége is korlátozott, sokszor annak kellékeiben sem bővelkednek. Hosszú évekkel, akár 10-15-tel is rövidítheti a várható élettartamot, ha nem adottak az alapvető higiéniai körülmények.
El sem hiszik, hogy jobb sorsuk is lehetne
A SZOCSOMA története 2014-ben kezdődött, Kiss Anikó ekkor hozott létre egy Facebook-csoportot, amibe behívta ezer ismerősét. A célja az volt, hogy egyfajta „szembenézés-mozgalmat” hirdessen a romákkal kapcsolatban, és olyan hatást váltson ki, hogy a magyar társadalom megkövesse roma polgárait az ellenük elkövetett diszkriminációért, amit generációkon keresztül elszenvedtek.
– magyarázza, hozzátéve: „Tegyenek úgy például a vízhordás terhe mellett, fürdőszoba nélkül, mintha a komfortos lakásukból indulnának dolgozni teli hassal, teljesítsenek úgy, mint azok, akiknek nincsenek efféle gondjai!”
Kiss Anikó
Szerinte a szegregált viszonyok a gyakorlatban egyszerűen nem biztosítják a fentiekhez szükséges feltételeket. Az egyik probléma rárakódik a másikra: aki egy romatelepen él intimszféra nélkül, ahol nem tud rendesen tisztálkodni, és még sorolhatnánk, az lejjebb fog adni az igényeiből és el sem hiszi, hogy jobb sorsa is lehetne.
„Itt jön be a képbe a többségi társadalom azon tagjainak biztatása, akik minden eszközzel tiltakoznának, ha a szükségletük szerinti vízhez jutásuk jogát valaki csorbítaná. Innen megközelítve tudjuk, hogy nekik is szükségük van erre a szolgáltatásra, belegondolunk, mi is lenne velünk, ha ezt megvonnák tőlünk. Mi szeretnénk a legjobb lehetőséghez juttatni embertársainkat is, mert így lesz igazságos és működő a mi társadalmunk is.”
Hozzáteszi azt is: személyes tapasztalata a terepútjai során, hogy nemcsak a többségi társadalom tagjai bizalmatlanok a romákkal szemben, hanem a részükről is szinte leküzdhetetlen akadályt jelent, hogy nem bíznak azokban, akik segíteni szeretnének nekik. Már annyi ártó szándékot tapasztaltak a többségi oldal felől, hogy ez nem is csoda. Jelenleg nagyon nagy a szétesettség a roma családokban és közösségekben is, minden kapcsolatra kiterjed a létharc.
Anikó nagyjából 10 éve ismerkedett meg egy miskolci aktivistával, Pém Mihályné Gabriellával, aki tanárként már nagyon fiatalon elkezdett szegényekhez és romatelepekre járni. Könnyen megtalálták a közös hangot, ő vitte el először Tornanádaskára.
Telepakolták Anikó autóját adományokkal, de a látogatás majdnem csúfos kudarccal végződött: annyian rohamozták meg őket egyből az érkezésük után, hogy inkább azonnal kitolatott a faluból, mert káoszba fulladással fenyegetett a helyzet. Már ebből is látszott, mennyire súlyos nyomorban él a falu. Később egyre többeket megismert, és lassan egyfajta bizalom is elkezdett kialakulni közte és a falusiak között.
„Már kezdettől fogva rengeteg fotót készítettem terepen. Útjaim után számtalanszor visszanéztem azokat, és kérdések sorjáztak. Közben egyre jobban ráláttam a problémákra, és egy idő után már folyamatosan az foglalkoztatott, mit lehetne tenni a helyzet javításáért. De rá kellett jönnöm, hogy nem csupán a mindennapok problémáit kell megoldani, hanem a gyökerekre kell hatnunk, mert enélkül nem változunk meg. A probléma gyökere pedig a többségi társadalom hatalmából eredő viszonyulásában van, ami fenntartja a generációs mélyszegénységet, és ezeket az embereket mozdulni se engedi.”
Anikó szerint demonstrációra van szükség, hogy a többségi társadalom tájékozódjon, ezt szolgálta a cikk elején említett figyelemfelhívó akció is a Hősök terén.
„A vízhelyzetet minden lehetséges eszközzel tematizálni kell, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson a hír: hiába írunk 2023-at, sokan ma is ilyen körülmények között tengődnek. Akár az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is fordulnék – bár tudom, hogy az ombudsmani hivatal részlegévé vált –, hogy felhívjam a figyelmet a romák hátrányos megkülönböztetésére, mivel erről a problémáról az ország egyébként szociálisan érzékeny lakosságának nagy része sem tud” – jelenti ki. Szerinte vizsgálatot kell kieszközölni, például erre a diszkriminációra fókuszálva is.
Kép forrása: SZOCSOMA
Pár hónap után visszavonták a pályázati lehetőséget
Egyelőre úgy tűnik, hiába van több százezer érintett, ezeket az embereket a politika gyakorlatilag az út szélén hagyta.
Az ellenzéki pártok közül a Párbeszéd mutatott némi érdeklődést a téma iránt, még 2015-ben nyújtottak be egy törvényjavaslatot annak érdekében, hogy az államnak, illetve az önkormányzatoknak kötelezően kelljen szolgáltatniuk az ivóvizet minden bejelentett lakcímen. Ők persze a devizakárosultak helyzetével érveltek csupán, Anikó szerint fogalmuk sem volt arról, hogy több százezer roma is hasonló cipőben jár.
A javaslatot a kormánytöbbség, ahogy lenni szokott, lesöpörte az asztalról, ugyanakkor két évvel később kiírtak egy pályázati lehetőséget, ami új bekötések létesítése esetén ingyenessé tette az ivóvíz- és szennyvízhálózathoz való csatlakozást – a hírek legalábbis erről szóltak. Ködös volt, hogy a csatlakozás adminisztrációs terheit vették volna le a vízhez jutni kívánók válláról, vagy magát a vízbekötést is. A SZOCSOMA aktivistáinak öröme ugyanakkor hatalmas volt, reménykedtek benne, hogy végre beindulhat valami ezen a téren.
A terhek ráadásul egyre csak nőnek: ha az elszabaduló infláció nem lenne elég, bejött a képbe egy úgynevezett talajterhelési díj is, amit elméletileg azoknak kell fizetniük, akiknek a lakóhelyén van csatornázás, de nem tudják, vagy nem akarják igénybe venni.
Az összege évente akár 180 ezer forint is lehet, mint azt egy körömi nagycsalád példája is illusztrálja, akiket közelről ismer és támogat a SZOCSOMA. Köztartozásnak minősülő díjról van szó, amit méltányosságból sem lehet elengedni. Befizetni viszont a nagy többség nem tudja: egyre csak görgetik maguk előtt a tartozást és ez már akkora teher, hogy bele kell törődniük, hogy elindultak a teljes elszegényedés, akár az otthonuk elvesztése, és a tömeges hajléktalanná válás felé, ami a családok szétesésével is együtt járna.
„A romák azért nem forszírozzák a saját hálózati vízhez jutást, mert ennek van egy tisztázatlan oka, egy belső gát: miből is fizetnék ki a vízdíjat?! Erre is tudunk megnyugtató választ adni, ha ezt a célt is kitűzzük és sikerre visszük. Ugyanis a SZOCSOMA számításai szerint havonta, személyenként 1 köbméter vízre volna szüksége egy embernek” – mondja Anikó.
Ezért azt szeretnék elérni, hogy ekkora mennyiség járjon mindenkinek ingyen – ha tetszik, akár egyfajta kompenzációként a generációs mélyszegénységük elviseléséért, mivel csak így férhetnek hozzá ehhez az alapvető emberi joghoz. Anikó úgy véli, ennek a célnak a megvalósulása látványosan javítana a fennálló helyzeten. Az biztos, hogy ő nem fogja feladni az ügyért folytatott küzdelmet, nem olyan fából faragták.
Ha egyetértesz a SZOCSOMA céljaival, a következő számlaszámon támogathatod a munkájukat: 16200151-18547333. Várják önkéntesek jelentkezését is a [email protected] címen.
