SZEMPONT
A Rovatból

„A szülésem lutri lett, kutyaszorítóban érzem magam” – így hatott a kismamákra a hálapénz betiltása

Olyan kismamákat és anyukákat kérdeztünk a tapasztalataikról, akik az új, hálapénzt tiltó törvény január 1-i bevezetése óta szültek, vagy még várandósok. Sok a kérdés, nagy a bizonytalanság és a félelem.
Báthory-Beck Nóra, Címkép:Pixabay/illusztráció - szmo.hu
2021. február 24.



" - Néha elhatározom magam ősanyai erővel, hogy márpedig én bemegyek szülni, aztán lesz, ami lesz.

De aztán rámtör a félelem, hogy mi van, ha kifogok valakit, aki bánt, vagy ne adj Isten elront valamit. Két másik gyerekem is van, nem akarok az asztalon maradni."

" - Még nem történt meg, de szeretnék neki pénzt adni. Próbálom úgy megoldani, hogy ne legyen belőle baja.

Én úgy vagyok ezzel a hálapénz dologgal, hogy amíg nincsenek egységes protokollok meg feltételek a kórházakban, addig hagyni kéne ezt a rendszert, hogy az ember választhasson. Csak legális útra kell terelni."

" - Itt inkább a testi-lelki folyamatok a lényegesek, a női szempontok mégis teljesen eltűntek a rendszerből,

attól lesz jó a szülészeti ellátás, ha a sorsom nem azon múlik, hogy mi az irányítószámom."

" - Sajnos vannak olyan orvosok, akik visszaélnek a helyzetükkel amikor ott fekszik a szülő nő teljesen kiszolgáltatva,
ráadásul a járvány és az új szabályok miatt most már tényleg senki nem lehet ott vele, akiben megbízik. Gyakorlatilag azt csinálnak vele és úgy beszélnek vele, ahogy akarnak. Ezt kéne szabályozni előbb, és csak aztán a hálapénzt."

Kismamák és anyukák, akik az elmúlt hónapokban szültek, vagy a következő néhányban fognak.

A 2021. január 1. óta hatályos törvénymódosítás értelmében azonban rájuk már egészen más szabályok vonatkoznak mint azokra, akik még tavaly, vagy korábban adtak életet.

Ha valaki kivételes elbánás, vagy más előny érdekében pénzhez vagy jogtalan előnyhöz juttat valakit, az vesztegető, aki pedig elfogadja, szintén bűnös. Ez vonatkozik az egészségügyben dolgozókra is január 1-től. Az új jogszabály szerint a hálapénzt adó 1, az azt elfogadó egészségügyi dolgozó 3 év szabadságvesztéssel büntethető.

A magyar egészségügy hálapénzzel legjobban „fertőzött” része a szülészeti ellátás volt. Az Ígyszültem.hu 2020 nyarán-őszén 11 ezer magyar nő beszámolóját rögzítette önkéntes alapon, a hálapénzzel kapcsolatban.

A válaszokból sok más mellett kiderült az is, hogy a szülések 68 százalékánál fizetnek, ennek átlagos összege pedig 111 ezer forint.

A szülészetben tehát évente körülbelül 7 milliárd forint fekete pénzt mozog.

Ennek ellenére a korábban a KSH Népességtudományi Kutatóintézet által indított reprezentatív kutatás szerint Magyarországon a várandós nők több mint kétharmada tervezett fogadott orvossal szülni.

A hálapénzmentes magyar egészségügy nemcsak a fogadott orvosos rendszert vezeti ki, de életbe lépett a magánpáciensek közkórházi ellátásának tilalma is, vagyis – papíron – a szülés helyszínénél nem az orvos, hanem a lakcímkártya dönt.

Januárban több kórház szülészete bejelentette, hogy azonnali hatállyal eltörlik az orvosválasztást és nem engedik a már felfogadott orvosoknak és szülésznőknek sem, hogy részt vegyenek a szüléseken.

Rita néhány hete szült egy budapesti kórházban. Ő is, ahogy a cikkben szereplő többi kismama és édesanya azt kérte, hogy ne írjuk le a valódi nevét, mert fél, hogy bajba kerülhetnek azok, akik segítettek neki.

Rita tudta, hogy az új szabály szerint nem szülhet a fogadott orvosával, aki egyébként végigkísérte a terhességét és az előző szülésénél is ott volt. De úgy döntött a szülésznőhöz ragaszkodik.

"Egy olyan barátnőmtől kaptam meg a számát, aki nagyon hálapénz ellenes, és ő is nála szült két gyereket.

Ők semmit nem is adtak a szülésznőnek, ennek ellenére a második gyereket is elvállalta."

Rita azt mondja, a kórházban nagyon sok pozitív élménye volt. Már a szülést megelőzően is.

"Már korábban a vizsgálatok alatt is legalább 4 doktornővel találkoztam, akik körülbelül 30 évesek voltak és azt éreztem, hogy ők alapvetően máshogy állnak a szüléshez, mint a férfi orvosok. Nagyon kedvesek és megértőek voltak."

A szülést végül a negyvenedik héten meg kellett indítani, mert már kevés volt a magzatvíz.

"Szóltam a szülésznőnek, aki bejött a kórházba. Amíg a férjem nem ért be, addig végig ő volt velem, beszélgettünk. Miután megérkezett a férjem, már nem járt a nyakunkra, néha benézett, hogy minden rendben van-e, ez így nekem teljesen megnyugtató volt. Az ügyeletes orvost csak a finishben hívta be. Szerencsém volt, az egyik fiatal doktornőnél szülhettem, nyugodtan, komplikáció nélkül" - meséli az asszony.

Rita nagyon hálás a szülésznőnek. Azt mondja tudja, hogy törvénybe ütközik, de mégis kompenzálni szeretné a fáradozásait.

"Még nem történt meg, de szeretnék neki pénzt adni. Próbálom úgy megoldani, hogy ne legyen belőle baja. Én úgy vagyok ezzel a hálapénz dologgal, hogy amíg nincsenek egységes protokollok meg feltételek a kórházakban, addig hagyni kéne ezt a rendszert, hogy az ember választhasson. Csak legális útra kell terelni – mondja a fiatal anyuka, aki hozzáteszi:

"Valahogy úgy képzelem el, hogy az orvos adjon számlát, fizesse be az adót, és adjon le belőle a kórháznak, ha ott vezeti le a szülést."

Csilla is valami hasonlóban bízik. Ő majd csak júliusban fog szülni, és reménykedik, hogy addig még valami változni fog.

"Az új helyzetnek köszönhetően még nem jutottam dűlőre a helyszínt illetően. Van orvosom, de ő már nem dolgozik a helyi kórházban, ezért egy másik városban tudnék nála szülni, programozott császárral. Viszont én ezzel nem vagyok kibékülve, úgyhogy a B verzió, hogy amikor vajúdni kezdek bemegyek a kórházba és lesz, ami lesz. A szülésem konkrétan lutri lett."

Csilla azt mondja: kutyaszorítóban érzi magát.

"Úgy gondolom, ha van egy problémamentes terhesség - 29 éves vagyok - akkor nem tartom indokoltnak a programozott császárt. Viszont ragaszkodnék az orvosomhoz, akinél előzőleg is szültem és most is hozzá járok gondozásra."

Azt meséli: sokat beszélget környékbeli kismamákkal a terveikről, és próbál információt szerezni néhány más közeli kórházról is.

"Azt hallom, hogy eddig azért mindenhol megoldották így vagy úgy azt, hogy a fogadott orvosok ott legyenek a szülésnél, viszont azt mondják, márciustól ez sokkal szigorúbb lesz.

Sok a rémtörténet is, de ami a legfeltűnőbb, hogy rengeteg dolog a kórháztól és az orvostól függ" - magyarázza Csilla.

Ezt megerősíti Roszik Linda a Másállapotot a szülészetben csoport aktivistája is, aki klinikai szakpszichológusként sok várandós nővel találkozik.

"Semmilyen módon nincs a szakmától elvárva az, hogy a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően végezzék a munkájukat. Pedig létezik szülészeti irányelv már 2019 óta, de sok orvos nem is tud erről.

A nemzetközi irányelvekből tudjuk hány százalékban lenne reális a császár, hány százalékos lehet a gátmetszés. Megtanulható lenne a vízbenszülés kísérése, de fontos a tiszteletteljes kommunikációt is a nőkkel" - mondja Linda, és hozzáteszi:

"Vannak csodálatos szakemberek, de ez rendszerszinten nem elvárás, nincs hozzá képzés."

A pszichológus szerint az irány alapvetően jó, és ma már van amiben jobb a szülő nők helyzete mint 10 éve volt, de ez főként az alulról szerveződő kezdeményezéseknek köszönhető.

Roszik Linda azt mondja, a kismamáknak ijesztő, hogy nem lehet saját orvosuk. De nem feltétlenül lenne az, ha egységes lenne az ellátás és biztosított lenne a méltóságteljes bánásmód.

"Magyarországon a hálpénzt megtiltották, de semmi mást nem változtattak meg, így csak a nők jártak rosszul."

Csilla úgy fogalmaz: a szülése egy lutri lett.

"Néha elhatározom magam ősanyai erővel, hogy márpedig én bemegyek szülni, aztán lesz, ami lesz, de aztán rámtör a félelem. Mi van, ha kifogok valakit, aki bánt, vagy ne adj Isten elront valamit. Két másik gyerekem is van, nem akarok az asztalon maradni"- mondja az aggódó kismama.

Korábban ikerterhessége volt és császározták, most viszont szeretne természetes úton életet adni gyermekének, és úgy érzi, nagyban megbonyolítja a dolgát, ha egy ügyeletes orvossal kell szülnie.

"Nekem biztonságérzetet ad, ha van egy fogadott orvos, aki ismeri a terhességet, és VBAC-re készülök, ami ugye azt jelenti, hogy most természetes úton szeretnék szülni, annak ellenére, hogy korábban császárral szültem. Ezt azonban nem minden kórház és orvos támogatja. Attól is tartok, hogy pont kifogok valakit, aki szerint ez nem jó és már visznek is a műtőbe."

A törvény, ami bünteti az egészségügyi dolgozókat, ha pénzt vagy bármi mást fogadnak el a szolgáltatásért, ami értékesebb mint 8000 forint, január 1-től hatályos. Március 1-ig azonban egy átmeneti állapot van, és az ilyen ügyeket felderítő Nemzeti Védelmi Szolgálat korrupció ellenes csoportja is csak ekkor kezdi meg élesben a munkát.

Addig ugyanis az egészségügyben dolgozóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy vállalják-e az egészségügyi szolgálati jogviszonyt vagy vállalkozóként, kizárólag magánpraxisban gyógyítanak majd.

Az már látszik, hogy az új szabályozás miatt a szülészeteken dolgozókra sokkal több munka hárul, eddig ugyanis sok olyan fogadott orvos is vezetett szülést a kórházakban, akik egyébként nem dolgoztak ott.

Januártól azonban már ezeket a szüléseket is az ügyeletes orvosoknak kell levezetniük, de ezért nem kapnak több fizetést.

Korábban a Magyar Orvosi Kamara részéről felmerült egy áthidaló megoldás. Ez egy szerződés lenne, amely az orvos, a kismama és a kórház között köttetne a többletszolgálatásról.

Pénz ugyan nem szerepel benne, de az orvos önként vállalhatná, hogy fogadott orvosként részt vesz a szülésen. Ezzel a javaslattal kapcsolatban azonban az EMMI egyelőre nem válaszolt sem a MOK-nak, sem nekünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk