GASZTRO
A Rovatból

Nők a kávé mögött

A Caffè Vergnano egy olyan kezdeményezéssel borítja fel a hazai kávépiacot, ami nemcsak a kávékultúrát emeli új szintre, de a nők szerepvállalását is óriási lendülettel támogatja.


A Caffè Vergnano, a prémium olasz kávémárka idén júniustól egyedülálló programmal robbant be a köztudatba. A Women in Coffee névre hallgató kezdeményezés nem csupán a vendéglátó szektor számára kínál komplex képzést, de egy fontos társadalmi érzékenyítő kampányt is elindít, fókuszban a női baristák szakmai fejlődésével. A vállalat az elmúlt években a hazai kávépiac TOP 3 szereplőjévé nőtte ki magát, megduplázva partnerei számát és 55 százalékkal növelve értékesítési volumenét 2024 végére.

A Caffè Vergnano forgalmazója, a Coca-Cola HBC Magyarország évek óta komoly energiát fektet a hazai kávékultúra fejlesztésébe, több ezer órányi képzést és professzionális barista tréninget nyújtva partnereinek. Mostantól azonban szintet lépnek: a Women in Coffee programmal egy olyan globális társadalmi felelősségvállalási projekt hazai adaptációját valósítják meg, amelyet 2018-ban indított útjára a Caffè Vergnano tulajdonosa és vezérigazgatója, Carolina Vergnano.

A program célja a nők szerepvállalásának erősítése és a nemek közötti egyenlőség előmozdítása a kávéiparban, kezdve a kávéültetvényeken dolgozó nőktől egészen a kávézóig.

Caffè Vergnano

A Casa del Caffè Vergnano egy családi tulajdonban lévő kávéipari vállalkozás, székhelye Santenában található. Olaszország egyik legrégebbi kávépörkölőjeként gyökerei egészen 1882-ig nyúlnak vissza. Prémium minőségű, kiváló kávékból álló termékkínálata az olasz hagyomány és autentikusság tökéletes jelképe. A Caffè Vergnano portfóliójában különböző eredetű és intenzitású espresso variánsok, koffeinmentes, illetve a helyi ökoszisztémát figyelembe vevő organikus termesztésű bio kávék találhatók, amelyek szemes, őrölt és kapszulás kiszerelésekben érhetőek el. Figyelemre méltóak a vállalat fenntarthatósági törekvései is: a Caffè Vergnano Nespresso-kompatibilis kapszulái 100%-ban komposztálhatóak, emellett a vállalat elsőként fejlesztett ki 100% újrahasznosított PET-ből készült kávébabtartályt a vendéglátó egységek számára, és támogatja a kávétermelő nőket a kisközösségekben. 2020-ban mintegy 7000 tonna kávét értékesített a világ több mint 90 országában. A Coca-Cola HBC AG vállalatcsoport 30%-os részesedést szerzett a Caffè Vergnano vállalatban 2021-ben.

Rózsszín kávézók és női baristák – egyedülálló támogatás a HoReCa szektornak

A magyarországi Women in Coffee program a kiválasztott vendéglátó partnerek szakmai fejlesztésére és társadalmi érzékenyítésére összpontosít.

A szakmai fejlesztések mellett olyan Women in Coffee üzleteket is nyítnak Budapesten, Szegeden, Pécsett és a Balaton környékén, ahol a vendégek egy új, társadalmi felelősségvállalással átitatott koncepcióval találkozhatnak.

A csatlakozó partnerek teljes körű szakmai és marketing támogatást kapnak, beleértve limitált kiadású kávét, speciális barista eszközöket és a "rózsaszín kávézók" kialakításához szükséges marketing anyagokat.

A program különösen nagy hangsúlyt fektet a résztvevő HoReCa egységek által delegált, többségében női képviselők személyre szabott tréningjére és professzionális barista képzésére, ezzel is támogatva a képzett női baristák szakmai fejlődését. Ez a kezdeményezés kulcsfontosságú a vendéglátásban tapasztalható kihívások kezelésében, mint például a munkaerő-megtartás és a hosszú távú szakmai fejlesztés hiánya. A program üzleti, szakmai és marketingkommunikációs támogatást is nyújt, amely valós változást hozhat a vendéglátóhelyek életébe.

A forradalmi program nemrég indult, a Caffè Vergnano várja a kávézók jelentkezését, és remélhetőleg hamarosan számos „rózsaszín kávézóval” találkozhatunk majd országszerte.

www.caffevergnano.hu/women-in-coffee


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Valentin-napi vacsora Budapesten: exkluzív menüvel vár a White Salon
A White Salon séfje, Kiss Krisztián egy különleges menüsorral készült, amelyet kifejezetten a szerelmesek napjára álmodott meg. A menü néhány elegáns, játékos és letisztult fogással ünnepli az alkalmat: két előétellel, két főétellel és egy közös desszerttel.


Az Anantara New York Palace Budapest Hotelben, a New York-palota hátsó, elegáns szárnyában működő White Salon továbbra is azt a modern, kísérletező, mégis közérthető gasztronómiát képviseli, amely miatt évek óta stabil helye van a város ajánlott éttermei között.

A tér kifinomult, világos, arany részletekkel és puha kárpitokkal fogadja a vendégeket, és itt is jelen van a ház egyik védjegye, az élő zene, amely intimebb, elegánsabb atmoszférát teremt.

A konyhát Kiss Krisztián vezeti, aki hosszú éveken át dolgozott az Anantara falai között, mielőtt executive chefként tért vissza. Stílusa egyszerre épít a magyar alapokra és a nemzetközi konyhára, az ételekben pedig a játékosság és a technológiai pontosság találkozik.

A White Salon koncepciója ma is világos: elegáns, letisztult, kreatív ételek, amelyek a külföldi vendég számára is könnyen érthetők, de közben hordozzák a hely egyedi karakterét.

A séf most egy kifejezetten február 14-ére megálmodott menüt állított össze két előétellel, két főétellel és egy kétfős desszerttel, a vendégeket pedig ezen a napon 12:00 és 23:00 között, nyitvatartási időben várják.

Valentin-napi menü

Előételek:

Szarvas carpaccio céklával és kacsamájjal

Félig főtt tojás fűszeres parajjal és szarvasgombával

Főételek:

Rózsaszín kacsamell kacsazsíros fánkkal és meggyel

Juhtúrós polenta erdei gombákkal

Desszert:

Yuzus sajttorta mandarinnal

Asztalt foglalni és a teljes menüt megtekinteni az alábbi linken tudod.

A séf a menüsor összeállításánál nemcsak a húsos fogások kedvelőire gondolt, hanem a vegetáriánus vendégekre is, így a két húshangsúlyos étel mellett két, zöldségre, tojásra és tejtermékre épülő fogás is helyet kapott az est kínálatában.

A menüsor egy friss, mégis mély ízű fogással indul: a vékonyra szeletelt szarvas carpaccio mellé különböző textúrákban jelenik meg a cékla – roppanós bébicéklától a selymes ketchupig –, amelyet citrusos extraszűz olíva dresszing frissít fel. A fogás különlegessége, hogy az asztalnál kerül befejezésre: a lágy kacsamájkrémet ott reszelik a tetejére, ami egyszerre elegáns és látványos gesztus. A medvehagyma termése könnyű, tavaszias karaktert adnak hozzá.

A második előétel a sous vide technológiával készített, félig főtt tojás, amely egy intenzív, indiai fűszerezésű parajkrémmel és egy friss parajsalátával érkezik. A tetejére reszelt szarvasgomba aromás, földes réteget ad, így a fogás egyszerre lesz különleges és nagyon letisztult.

A főételek közül az egyik a rózsaszínre sütött kacsamell, ami mellé vaníliás paszternákkrém kerül. Ez szépen ellensúlyozza a hús karakteres ízét. A kacsazsírral készített, hagymás mini fánk játékos elem, a meggyragu friss, savas kiegészítést hoz, amit a jus fog össze.

A másik főétel egy vajas, sajtos, juhtúrós polenta, rajta pirított erdei gombákkal (róka-, kucsma-, sün- és ördögszekér gomba). A friss zöldfűszerek, a juhtúró-morzsa és a roppanós polentachips a fogás textúráit teszik változatossá, miközben a gombák mély, földes aromája dominál.

A menü lezárása egy két főre készült desszert: frissítő, citrusos yuzus sajttorta mandarinnal, mellette krémes vaníliamousse meggyel és pekándióval. A desszert könnyed, elegáns befejezése az estének.

A Valentin-napi menüt kizárólag február 14-én szolgálják fel a White Salonban.

Érdemes rá bejelentkezni, az alábbi elérhetőségek egyikén:

+36 1 886 6111

guestrelations@cafeandevent.eu

Nyitvatartás:

hétfőtől vasárnapig 12:00 - 23:00 óráig


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
Nem akarok nagy szavakat használni, DE... ez az egyik legfinomabb leves, amit valaha kóstoltam
A Hachi 2024-ben nyílt, és azóta nemcsak a turisták, hanem a városlakók egyik kedvenc ázsiai fúziós helye lett. Most itt a kistestvér, a Hachi-Ko, ami teljesen más, de pillanatok alatt elvarázsolt.
Vass Adrienn - szmo.hu
2026. január 29.



A Hachi-Ko egy apró, félhomályban úszó, fűszeres illatokkal teli zug, ahol már belépés után jó előérzetem támadt. Azonnal a nyitott konyhával találtam szembe magam. Pár centire tőlem már készültek az ételek: rotyogott az alaplé és sistergett valami a grillen. Mindez Hegedűs Levente executive séf vezetésével, aki még munka közben is mindig kedélyes.

Dél környékén jártunk, szóval az érzékszerveimnek kellett pár perc, hogy alkalmazkodjanak a sötétebb térhez, a meleg pára finom fátylához, az ázsiai aromákhoz. Aztán szépen lassan kirajzolódott az egész tér: lent a pultnál is vannak ülőhelyek, de én a fenti asztalok egyikénél foglaltam helyet. Nincs sok díszítő elem, csak pár kép a falon, méretes textil lámpák és menü az asztalon, ezért azonnal ismerkedni kezdtem vele.

Az étlap tetején ott sorakoznak a ramenek. A marhahúsos az alap, én pedig azon kaptam magam, hogy már előre izgulok: mit gondolnak majd, ha miközben feltérképezni jöttem a helyet, mégis a vegán verzióra megyek rá?

Lehet egy húsmentes ramen ugyanolyan mély, rétegzett, emlékezetes? Elég ahhoz, hogy beleszeressek a helybe?

Már a címben lelőttem a poént: abszolút!

A nagytestvér és a kishúg - Hachi és Hachi-Ko

Szöllősi Mihály, az egyik tulajdonos mutatott be nekem mindent, és a vele való beszélgetés közben realizáltam, hogy a történet valójában nem itt, hanem a Bazilika közelében található Hachiban kezdődik.

A Hachi 2024-ben nyílt meg, és mára Budapest egyik legnépszerűbb ázsiai fúziós étterme.

Nagy, tágas térrel rendelkezik, és folyamatos benne a nyüzsgés. Napi 400–500 vendéget szolgál ki a nagyjából 20 fős személyzet, hogy az élmény gördülékeny legyen. Na a Hachi-Ko teljesen más közeg.

A két hely első pillantásra sem hasonlít egymásra, talán csak a név az összekötő kapocs. A Hachi eredetileg az Október 6. utca 8. alatt nyílt meg, innen jön a nyolcas. Ugyanis japánul a hachi a 8-as számot jelenti, ami szerencsét és bőséget szimbolizál. A „ko” pedig egy nőnemű kicsinyítő képző, ezért a Hachi-Ko a Hachi kishúga... (Bár miután végigettem a fogásokat, én inkább egy tüzes nővérre asszociáltam.)

A helyszín is ezt a különbséget mélyíti. A Hachi a Bazilika környékének nyugodtabb alaphangulatát viszi tovább, míg a Hachi-Ko a Madách tér fiatalos, vibráló közegébe simul bele. Mindkettő turistás környék, de teljesen máshogy.

Technológia és a konyha filozófiája

A Hachi-Ko konyhája modern gasztropub-alapokra épül, erős japán gyökerekkel, de messze nem ragad le a hagyományos vonalnál. A technológiák között a japán mellett ott vannak a francia vagy a nordic konyhákból átvett megoldások is. Ez a fúzió pedig pont azt az izgalmas, játékos rétegzettséget adja, ami végigvonul az étlapon. Jó példa erre a császárhúsos fogás: egy klasszikus alapanyag, amit nordic marinálás után, francia hangulatú zöldborsmártással tesznek tányérra.

A konyha középpontjában a ramen áll, de nem a Hachi-féle, turistabarátabb verzió irányából közelítve. Ott ugyanis sósabbra húzzák az ízeket, hogy könnyebb legyen befogadni.

A Hachi-Koban viszont kifejezetten törekedtek arra, hogy az ízvilág visszalépjen az autentikusabb irányba.

Más alaplevet főznek, külön taret készítenek hozzá, és tudatosan kevesebb sót használnak. Így a lé, a tare és a zsiradék hármasa nem takarja ki egymást, hanem szépen külön-külön is érezhető, karakteres rétegeket ad.

Az egésznek az a vége, hogy a ramen kevésbé harsány, viszont sokkal árnyaltabb, és jobban előjönnek a finom kontrasztok.

Aktuális kínálat

A Hachi-Ko jelenleg a nyitás előtti, úgynevezett soft opening időszakát éli, így az étlapot még folyamatosan finomítják. Bár a választék még alakulhat, a vendégek visszajelzései alapján már most látszik, hogy a marhahúsos ramen abszolút kedvenc.

A ramen-felhozatal három különböző stílust képvisel. Ott van a Shoyu Beef Ramen, ami sous vide és steak marhahússal készül (5480 Ft), a csirkehúsos Shoyu Chix (4980 Ft), illetve a vegetáriánusoknak szánt, krémesebb Miso Vegan Ramen (4380 Ft). A levesek mellett érdemes felfedezni a kistányéron érkező (small plate) ételeket is. A Smoked Nappa Cabbage (3680 Ft) például egy füstölt káposzta mogyoróval és szezámmal, ami egyszerűnek hangzik, de az íze kifejezetten mély. Aki szereti a japán grillnyársakat, kipróbálhatja a marhanyakat (4280 Ft) vagy a szezonális zöldségeket is (1980 Ft). Emellett választhatunk még pikáns rákos batyut (3980 Ft) és a fentebb már említett borsmártásos császárhúst is (5780 Ft).

A desszertek között két izgalmas, mégis könnyű édességet találunk: az egyik a Bubble Tea Crème Brûlée, a másik pedig a yuzuval és fekete teával készülő japán piskóta, a Castella (mindkettő 2080 Ft).

Az itallap bár nem hosszú, de jól átgondolt. A fűszeresebb ételek mellé választhatunk Sosa üdítőket vagy kyotói teákat, de ha alkoholos italt innánk, japán kézműves sörök és könnyű highball koktélok is szerepelnek a listán. A ház egyik különlegessége a Hachi-Ko G&T, ami Nikka ginnel és cseresznyevirágos tonikkal készül (3580 Ft).

Amit én kóstoltam

Amikor az étlapra néztem, azonnal a Miso Vegan Ramen ragadta meg a figyelmemet. A leves alapja egy cold brew technikával készült dashi, algával és fafülgombával, amiben a zöldségek tiszta ízei érvényesülnek. Ebbe kerül a misós-mogyorós tare, ami a krémességet adja, majd a házi ramentészta biztosítja a tartalmat, hogy a leves ne csak ízben, hanem mennyiségben is teljes legyen. A különböző zöldségek (gomba, sütőtök, feketeretek, hagyma) pedig pont elég új textúrát adnak, így a leves nem válik unalmassá, hanem minden falatban van valami új élmény.

És hogy miért lengettem be úgy ezt az egészet, hogy ez életem egyik legfinomabb levese? Mert ez az étel tényleg napokig velem maradt. (Ami még rutinos kóstolóként is ritka alkalom.) Volt olyan este, amikor konkrétan úgy aludtam el, hogy arra gondoltam: "Úristen, mennyire szeretnék enni belőle újra!"

Lehet, hogy a kinti hideg és a krémes leves kombinációja tette, de nem tudom kizárni annak a lehetőségét sem, hogy ez egy objektíven fantasztikus fogás.

A small plate-ek közül a Smoked Nappa Cabbage számomra is kiemelkedő élmény volt. Nem véletlenül signature fogás. Ízvilága nagyon hasonló a vegán ramenéhez: a káposztát leforrázzák, grillezik, majd mogyorós-szezámos pasztával, chilipehellyel és chiliolajjal tálalják. A füstös ízek és a roppanós textúrák tökéletesen kiegészítik a levelek krémességét.

Kóstoltam még a Nduja Prawn Jiaozit is, ami bár egészen apró tálon érkezik, mégis igazán tartalmasnak bizonyult, és az ízeiben is remek: pikáns, de nem túl csípős, a rák miatt jó kis textúrával.

Összességében minden étel gondosan felépített, harmonikus.

A levesek és a small plate-ek együtt adják a Hachi-Ko teljes élményét.

Csak önmagában a levesért is bármikor visszamennék, de érdekes lesz majd később azt is látni, hogy a kínálat hogyan alakul, és hogy milyen lesz a hely vendégköre.

Tök jó, hogy van egy izakaja hangulatot adó japán hely a Madách téren.

Cím: 1075, Budapest, Madách Imre út 3.

facebook.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Megérkeztek a Jóbarátok a McDonald’s-ba - már elérhető a Friends menü
Sokan csalódtak, hogy a menük mellé csak a figurák érkeztek meg, de számukra is van egy jó hírünk!


Február 2-tól hivatalosan is megérkezett a McDonald’s és a Jóbarátok együttműködés Magyarországra.

A Friends menü február 2-án először app-exkluzív kuponnal vált elérhetővé, február 3-tól pedig már minden étteremben megvásárolható.

A csomag tartalma a következő:

– Big Mac vagy McCrispy vagy 9 darabos Chicken McNuggets

– 1 nagy sült krumpli

– 0,5 literes szénsavas üdítő vagy Lipton Ice Tea

– 1 adag Monica’s Marinara szósz (olasz stílusú paradicsomszósz oregánóval és bazsalikommal)

– 1 Friends figura, véletlenszerűen csomagolva

Ha valaki a 9 darabos McNuggets mellett dönt, két szósz jár: ebből az egyik kötelezően a Marinara, a másik szabadon választható.

Árat a McDonald’s nem közölt, valószínűleg azért, mert az éttermek között pár száz forintos eltérés lehet. A Facebook-kommentek alapján nagyjából

4690 forint körül mozog egy menü.

A McDonald’s Facebook-oldalán megjelentek a csalódott rajongól is: sokan szóvá tették, hogy nem jelentették be az ikonikus Friends bögréket, amelyek más országokban már rég a kampány részei.

A kommentelőket a McDonald’s azzal nyugtatta, hogy: hamarosan jó hírük lesz a bögrékre váróknak, és már nem is kell sokat várni.

A kampány része még a sorozat legendás kanapéjának életnagyságú másolata is, amivel a rajongók fotózkodhatnak. Budapesten, a Nyugati téri McDonald’s-ban végig elérhető, vidéken pedig vándorol:

Debrecen: február 3–16.

Kecskemét: február 17. – március 2.

Győr: március 3–17.

A Friends menü és a figurák a készlet erejéig, de legkésőbb március 31-ig kaphatók a hazai McDonald’s éttermekben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
A 3. legjobb magyar étel a világon a hóvégi spórolós bundás kenyér: a TasteAtlas listáján csak két világhírű hungarikum előzte meg
A csabai kolbász és a szegedi szalámi mögött a filléres bundás kenyér lett a harmadik legjobb magyar étel a világon


A tojásba forgatott, olajban kisütött szikkadt kenyér, amit a legtöbben a hónap utolsó, pénztárcakímélő napjaihoz kötünk, váratlanul felkerült a gasztronómiai térképre.

A nemzetközi ételeket rangsoroló TasteAtlas legfrissebb, magyar toplistáján a bundás kenyér ugyanis a harmadik helyre tört be, olyan nehézsúlyú versenyzőket utasítva maga mögé, mint a lángost vagy a Rákóczi túróst.

Csak a csabai kolbász és a szegedi szalámi tudta megelőzni, ami annyira abszurd, mintha a egy sport szelet verné meg a fine dining csokikat egy cukrászversenyen.

A listát összeállító oldal, amely közel tízezer szavazatból szűrte ki a több mint hatezer érvényeset, 4,4-es pontszámot adott a magyarok kedvencének. A leírásuk szerint a bundás kenyér a francia pirítós magyar verziója sós, amit reggelire vagy könnyű vacsorára eszünk, gyakran tejföllel vagy majonézzel, hagymával, mellé citromos teával igazi nosztalgia étel.

Addig a bundás kenyér a világ más részein egészen mást jelent.

Franciaországban a pain perdu („elveszett kenyér”) egy vaníliás-tejes, vajban sült, porcukros-gyümölcsös desszert, Spanyolországban torrijas néven böjti édesség, Hongkongban pedig két szelet közé mogyoróvajat töltenek, és az egészet sziruppal locsolják meg. A britek eggy bread-je áll legközelebb a miénkhez, ők is gyakran eszik sósan, sajttal vagy baconnel.

A technika egyébként ősibb, mint gondolnánk: már az ókori római szakácskönyvekben is szerepelt.

A lényeg pedig épp a spórolásban, a szikkadt kenyér megmentésében rejlik, így az ókori recept is egy tejbe áztatott mézes verzió.

Nemcsak takarékosságból, hanem technológiai okokból is: a kissé száraz szelet kenyér jobban magába szívja a tojást anélkül, hogy szétázna, így lesz a végeredmény kívül ropogós, belül pedig szaftos.

A TasteAtlas listái rendszeresen váltanak ki heves vitákat, de az alapító szerint épp ez a lényeg. „A TasteAtlas a hétköznapi étel és földközeli emberek platformja. Nincs fine dining, nincs modern csavar, nincs cicoma” – mondta egy interjúban Matija Babić alapító.


Link másolása
KÖVESS MINKET: