EGÉSZSÉG
A Rovatból

Mik a teendők lézeres szemműtét után?

A lézeres szemműtétek, kiváltképp a lebenyképzéssel történő beavatkozások ma már szinte teljesen biztonságosak és szövődménymentesen is gyógyulnak.


Azonban ennek az egyik feltétele az, hogy betartsa azokat az alapszabályokat, amelyeket az ilyen látásjavító lézeres szemműtéteket követően szeme épségének és vágyott látásélességének érdekében feltétlenül szükséges.

Érdemes előre felkészülnie arra, hogy lézeres szemműtét után mit szabad és mit nem.

Mire érdemes figyelnie a felszíni, lézeres látáskorrekciós műtéteket követő hetekben?

A lézeres szemműtét egy ambuláns kezelés így azt követően kórházi benntartózkodásra nincs szükség. Azonban amíg maguk a lézeres szemműtétek alig 20-30 percet vesznek igénybe az életéből, addig a kezelt szaruhártya érzékenysége és így a gyógyulási idő eltarthat napokig vagy akár hetekig is.

Érdemes az egylézeres, felszíni eljárások esetén előre számolni azzal, hogy a műtétet követő 1-4 napban szüksége lehet eleinte egy segítőre, kísérőre.

Egyes egy lézeres felszíni eljárások esetében (pl. hagyományos PRK, vagy régebbi LASEK és az alkoholos Epi-Lasik) ugyanis közvetlenül műtét után előfordulhat, hogy leragasztott szemmel, valakinek a kíséretére hagyatkozva kell elhagyni a klinikát.

A műtét utáni napon bár a szemről levehető a kötés, a látás csak pár hét elmúltával lesz teljes így a napi szintű kontrollra való bejáráshoz továbbra is kísérő segédletére lehet szükség.

A PRK kezelések esetében hosszadalmasabb a gyógyulási idő is, de a fájdalom és a szúró érzet gyógy-kontaktlencse viselésével mérsékelhető.

Az egy lézeres, felszíni látáskorrekciós beavatkozásokat követően a szteroidos szemcsepp valamint az UV szűrős napszemüveg használata akár 4-6 hónapig is javasolt lehet a tökéletes gyógyulás és a maximális látásélesség elérése érdekében.

Mi az a tevékenység, ami tilos a felszíni szemműtéteket követően?

A felszíni látáskorrekciós műtéteket követően 2-3 hónapig tilos az 1-2 kg-nál nagyobb súly cipelése és a megerőltető, erőlködéssel járó munkák végzése így a sport is. Továbbá érdemes szigorúan betartania az alábbiakat:

- nem javallott a műtétet követő 2-3 hétig a számítógépen való munka,

- legalább 2 hétig, ha teheti, ne vezessen,

- nagyon ügyeljen arra 1-2 hétig, hogy fürdés közben ne menjen víz a szemébe, valamint 3-4 hónapig kerülje az úszást,

- 4-5 hétig ne sminkeljen, és ne szaunázzon!

Fél évig ráadásul a szolárium és a közvetlen napozás még UV szűrős szemüveg viselése mellett is kerülendő.

Mire érdemes figyelnie a felszín alatti, lebenyes műtéteket követő időben?

Még a modernebb, felszín alatti egy vagy két lézerrel végzett eljárások esetén is számolni kell legalább 1 nappal, míg a látás kitisztul és ezek után is kötelező 3-4 héten át a szteroidos szemcsepp használata.

Ugyan elvileg fényérzékenységgel kevésbé kell számolni ezeknél a szemműtéteknél, az UV szűrős napszemüveg kültéri viselése pár hónapon át a két lézeres szemműtétek után is erősen ajánlott.

Mi az, ami tilos a felszín alatti, lebenyes szemműtéteket követően?

A lebenyképzéssel járó műtétek után is ügyelni kell arra, hogy az első héten ne dörzsölje meg a szemét és ne menjen víz a szembe. Úszni (védőszemüvegben is) és szaunázni, valamint sminkelni tilos 1-2 hétig.

Kerülni kell 3-6 hétig az erősebb rázkódással, ütéssel és nyomásváltozással járó tevékenységeket, úgy, mint a lovaglás, a boksz vagy a búvárkodás és a repülés.

Azonban egyes sportok űzése az első kontrollt követően, orvosi engedménnyel lehetséges (például a kerékpározás, a golf, a tenisz és a kocogás, valamint kisebb súlyok emelése).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogyan lehet akár másnapra is szakrendelési időpontot foglalni
Az EgészségAblak applikációban már 1,8 millió szabad időpont közül lehet választani. A rendszer célja a várakozási idők csökkentése és a betegutak egyszerűsítése.


Az EgészségAblak alkalmazás új funkciója segít minél korábbi szakrendelési időpontot foglalni. Ráadásul 1 millió 800 ezer szabad időpontból lehet választani - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-vel.

Aki az EgészségAblakban az Időpontok menüpontot megnyitja, annak az alkalmazás automatikusan felkínálja a vármegyei, illetve a fővárosi rendelők legkorábbi szabad időpontjait az adott szakrendelésre. Így a beteg az összes lehetőséget látva tudja eldönteni, hogy mikorra és hova megy el szakorvoshoz - tájékoztatott.

Ráadásul ez a lehetőség fennáll akkor is, ha valaki módosítja az időpontját, azaz bármikor átfoglalhat a beteg egy korábbi időpontra az eredetileg lefoglalthoz képest. Az EgészségAblak használata gyorsabbá és egyszerűbbé teszi az időpontfoglalást - írta.

Ez a funkció jelentősen csökkenti a várakozási időt, hiszen lehetővé teszi, hogy a páciensek a legkorábban elérhető időpontokat válasszák, akár még aznapra, vagy másnapra is. Ráadásul egy nemrég elfogadott jogszabálynak köszönthetően az EgészségAblakban nincs lakóhelyhez kötöttség, bárhova foglalható időpont. Akár a szomszéd kerületbe vagy településre, akár a munkahely közelébe vagy a nyaralás helyszínére is

- tette hozzá.

Az EgészségAblak alkalmazás népszerűségét mutatja, hogy már több mint négymillióan töltötték le - tájékoztatott. Az alkalmazás könnyen kezelhető, és számos további hasznos funkcióval is segíti a betegeket. Lehetőség van többek közt az elektronikus beutalók kezelésére, betegdokumentumok, leletek, zárójelentések letöltésére, a gyógyszerek kiváltásához szükséges eReceptek megtekintésére - közölte.

Az EgészségAblakban ezen felül megtalálható a háziorvos elérhetősége, a patikakereső funkció segítségével pedig gyorsan megtalálható a legközelebbi gyógyszertár. Az applikációban kismamák számára elérhető a várandósgondozási kiskönyv digitális változata is, amely naprakészen követi a vizsgálatok eredményeit és a terhesgondozás folyamatát. Az "Egészség A-tól Z-ig" funkció közérthető módon nyújt tájékoztatást a betegségekről és kezelésekről - sorolta Rétvári Bence.

Az EgészségAblak alkalmazás tehát nemcsak az egészségügyi dokumentumok kezelését teszi egyszerűbbé, hanem a bejelentkezések terén is új lehetőségeket nyit meg, elősegítve ezzel a betegek gyorsabb gyógyulását - összegezte az államtitkár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Három hónapig követte a ChatGPT étrendi tanácsait, ritka mérgezéssel került kórházba egy férfi
A férfinál bromizmust diagnosztizáltak, miután só helyett nátrium-bromidot használt. A ritka betegség súlyos pszichiátriai tüneteket okozott.


Ritka betegség alakult ki egy 60 éves férfinál, miután a ChatGPT-vel próbált egészségesebb étrendet összeállítani. Három hónapig követte a mesterséges intelligencia tanácsait, majd a sürgősségin kötött ki paranoiával és hallucinációkkal – írta a Live Science alapján a 24.hu.

A vizsgálatok során kiderült, hogy bromizmusban szenvedett, amit a bróm tartós fogyasztása okoz. A ChatGPT azt javasolta neki, hogy a sót nátrium-bromiddal helyettesítse.

Régen a bromizmus jóval gyakoribb volt, mert a 19–20. században sok gyógyszer tartalmazott brómot. Később rájöttek, hogy mérgező, ezért kivonták a használatból. A betegség tévképzeteket, memóriazavart és pszichózist is okozhat.

A férfi azért ment kórházba, mert félt, hogy a szomszédja mérgezi. Az orvosok kezelés alatt tartották, de állapota romlott, hallucinációi lettek és erős paranoiája alakult ki. Még a kórházból is megpróbált megszökni.

Amikor jobban lett, elmondta, hogy a ChatGPT tanácsait követte. Piros kiütéseket is talált a testén, ami szintén a bromizmus egyik tünete. Három hétig kezelték a kórházban, mire stabilizálódott, és a hazabocsátása után a tünetei nem tértek vissza.

A ChatGPT-t fejlesztő OpenAI hangsúlyozta a Live Science-nek, hogy a szolgáltatás tanácsait nem szabad szakértői véleményként kezelni, és nem lehet egyedüli forrásként használni tényszerű információkhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Nem csak diéta, nem csak időszakos böjt – mi kell valójában a bélrendszer tartós rendbetételéhez?
A Diagnózis egészségpodcast 14. epizódjában Norbi történetén keresztül tudhatjuk meg, miért lehet fontos a kivizsgálás, miben segíthet a dietetikus, és mik azok a szabályok, amelyek betartásával érezhető változás érhető el.


Bár külső szemlélő számára egészséges életet élt Hosszú Norbert korábban is, valami mégsem volt rendben a bélrendszerében, az emésztésével, mert refluxos panaszok jelentkeztek nála. Orvoshoz fordult, javaslatra savlekötőt szedett, majd talált másfajta kezelési módot: refluxtornát és speciális diétát próbált ki.

„Nem láttam, hogy mitől jön majd a változás, mikor hagyhatok fel a szigorú diétával. Akkor hallottam egy interjút dr. Schwab Richárddal, és azt gondoltam, hogy ő lesz az én emberem: ő majd kideríti, mik az igazi okok, mit kell helyre tenni”

– meséli Norbi.

Így került Norbi a Biomteam csapatához, ahol alapos kivizsgáláson, állapotfelmérésen ment keresztül. Kiderült, hogy sérült a bélbarrierje és a mikrobiomja. Személyre szabott tanácsokat kapott Erdődi-Ádám Veronika dietetikustól, ami egy életmódváltást jelentett.

„A jótól annyira messzire voltak az eredményeim, hogy elsőre kikerekedett a szemem. Mégis megnyugvást adott, hogy láttam, hogy a körülöttem lévő szakemberek tudják, mi lesz a megoldás, hogyan tudunk változást elérni.”

Veronika megerősíti, hogy elég gyakori, hogy a Norbiéhoz hasonló problémával fordulnak hozzájuk páciensek, ezért egyáltalán nem számított rendkívülinek az ő kezelése. Persze olyan is van, hogy valaki pusztán preventív célból, az egészsége megőrzése érdekében szeretne változtatásokat beiktatni, de jellemzőbb, hogy akkor vesszük komolyan az életmódváltás szükségességét, ha már panaszok is jelentkeznek.

Norbinak a kávéról való lemondás jelentette a legnagyobb kihívást. Korábban kávéval és kiadós reggelivel indította a napot – az életmódváltás miatt mindkettőt el kellett engednie. Igaz, neki is, ahogy általában mindenkinek a változtatások fokozatos bevezetését javasolták, ám ő saját bevallása szerint úgy működik, hogy valamit vagy rögtön 100%-osan csinál, vagy sehogy. Így az első naptól igyekezett maximálisan betartani a szabályokat: nem ivott kávét és kerülte az alkoholfogyasztást, este 10-ig igyekezett ágyba kerülni és már éjfél előtt értékes alvással töltött órákat begyűjteni, 18 órán keresztül tartotta a böjti időszakot és csak dél és este 6 között evett, és bizonyos élelmiszereket (esetében a glutén, a tejtermékek, a feldolgozott élelmiszerek lettek tiltólistásak) kiiktatott az étrendjéből.

Érdekelnek az egészséggel kapcsolatos témák?

Iratkozz fel YouTube csatornánkra, hogy ne maradj le az újabb részekről!

Csatlakozz a Diagnózis egészségpodcast zárt Facebook-csoportjához, hogy értesülj az új témákról, és akár a szerkesztésben is közreműködhess!

Így fordulhatott elő, hogy nemsokkal a dietetikai tanácsadás után következő edzőtáborban a közös kirándulásra Norbi már felkészülten érkezett: délben előkapta a kis műanyagdobozát a bekészített nyers zöldségekkel, és arra is készült, hogy az étteremben nem talál majd olyan fogást, ami befér a diétájába.

A változást viszonylag hamar megérezte, már csak azért is, mert tartva a szabályokat, hetente egy kiló leolvadt róla – súlyát azóta is tartja.

Veronika azt mondja, hogy az esetek 80%-ában beválhat csupán az, ha betartják a páciensek az általános szabályokat – nem isznak alkoholt és kávét, nem dohányoznak, eleget alszanak, legalább 16 órát böjtölnek, nem fogyasztanak feldolgozott élelmiszereket –, de van mégis 20%, akinek alaposabb kivizsgálásra van szüksége a megfelelő módszer megtalálásához. Például vérnyomásprobléma, magas BMI, magas vércukor esetén más tanácsokra lehet szükség. Ahogyan azt sem lehet ránézésre eldönteni, hogy kinek mennyire károsodott a mikrobiomja, jót tesz-e neki, ha kiiktatja a glutént, tejet, vagy nyugodtan fogyaszthatja, sőt, többet árt magának, ha a mindenféle egyéb adalékanyagot tartalmazó mentes termékeket keresi.

Hallgasd meg a teljes beszélgetést, hogy megtudd ...

... hatékonyabb-e az időszakos böjt, mint a kalóriaszámolás?

... miben segített Norbinak a dietetikusi útmutatás?

... mi van akkor, ha valakinek nem sikerül tartania a szigorú szabályokat?

... van-e összefüggés a mentális állapotunk és a bélrendszerünk egészsége között?

... hogyan lehetséges napi fél kiló zöldséget megenni?

A videónkat itt találod:

 

A Diagnózis egészségpodcast aktuális adását a BP Podcast Stúdióban rögzítettük.

Ha profi minőségben szeretnéd rögzíteni a saját podcastedet, a BP Podcast Stúdióban minden adott hozzá – prémium hang- és videófelszerelés, modern, letisztult stúdiókörnyezet, és maximális kényelem. Neked csak a tartalmat kell hoznod, a stúdió biztosítja a tökéletes felvételi környezetet!

Foglalj könnyedén a budapestpodcaststudio.hu weboldalán!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
Ezért van szükséged kollagénre – és ezért nem mindegy, hogyan pótolod
Kapszula, por, ital vagy kozmetikum – vajon melyik kollagénforma működik tényleg? A BioTechUSA szakértői segítenek eligazodni a tények és mítoszok között.


A kollagén hosszú időn át észrevétlenül végezte a munkáját a testünkben, mostanra viszont az egészség és a szépség egyik legnagyobb sztárjává vált. Sokan a fiatalos külső és az energikus mindennapok titkát látják benne – nem véletlen, hogy ma már kapszula, por, ital, krém, sőt injekció formájában is elérhető. De vajon tényleg ennyire sokoldalú? Mit tud a tudomány igazolni, és hol van szó inkább marketingfogásról? A BioTechUSA szakértői utánajártak.

Miért nélkülözhetetlen a kollagén?

Ez a fehérje testünk egyik legfontosabb építőköve: jelen van a bőrben, az ízületekben, a csontokban és még a belső szervekben is.

Elképzelhetjük úgy, mint egy erős kötélhálózatot, amely megtartja a szöveteket, miközben rugalmasan követi mozgásukat.

Fiatalabb korban a szervezetünk gond nélkül pótolja, amit lebont – ám az évek előrehaladtával a termelődés lassul. Ehhez jön még a stressz, a dohányzás, a rossz étrend vagy akár a túl intenzív sportterhelés, amelyek mind felgyorsítják a kollagénvesztést. Ilyenkor érdemes külső támogatást is bevetni.

Hogyan pótolhatjuk?

Ma már rengeteg lehetőség van: ital, por vagy kapszula formájában is elérhető a kollagént, például a BioTechUSA kínálatában – ráadásul többféle ízben (például barackos ice tea, eper–vörösáfonya, limonádé vagy fekete málna), így mindenki megtalálhatja a számára legkényelmesebb megoldást.

Érdekesség, hogy nemcsak marha- és sertésalapú termékek léteznek, hanem hal- és csirkeeredetűek is. Így az étkezési szokásokhoz vagy diétás irányelvekhez igazodva bárki választhat.

Van olyan italpor is, amelyik hialuronsavval, aminosavakkal, ásványi anyagokkal és vitaminokkal is kiegészített.

Mítosz vagy valóság?

  • Kozmetikumokban: jól hangzik, hogy kollagént tartalmaznak, de a molekulák túl nagyok ahhoz, hogy átjussanak a bőrön. Ezek inkább hidratálnak, de a mélyebb rétegeket nem befolyásolják.

  • Étrend-kiegészítőkben: a hidrolizált, vagyis előemésztett kollagénpeptidek jól felszívódnak, és a kutatások szerint rendszeres fogyasztás mellett (kb. 6–12 hét alatt) látható javulást hozhatnak a bőr hidratáltságában és rugalmasságában, sőt a finom ráncok csökkenésében is.

És mi a helyzet a konyhával?

Sokan a csontlevest tartják a természet egyik legjobb kollagénforrásának. Valóban sok értékes anyag oldódik ki belőle a főzés során, de fontos tudni: a kollagén bármilyen formában is kerül a szervezetbe, először aminosavakra bomlik. Akkor tud igazán beépülni, ha van hozzá elég „segítő”: például C-vitamin, cink, és egy kiegyensúlyozott, gyulladásmentes szervezet.

Tudatosság a kulcs

A kollagén kétségkívül fontos szereplője testünk működésének – de nem mindegy, hogyan pótoljuk. Nem minden ígéret mögött áll valós hatás, ezért a tudatos választás elengedhetetlen. A szépség és egészség felé vezető úton a legjobb, ha a kiegyensúlyozott étrend és az egészséges életmód mellé választunk jól felszívódó kollagénkészítményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk