BUDAPEST
A Rovatból

„Magyarország olvasztótégely volt Európa közepén, ez a mi természetes közegünk” - mondják a hossszúlépés.járunk alapítói

A Hosszúlépés Budapesten című könyv kapcsán beszélgettünk emlékezetpolitkáról, Bauhausról és arról, hogy miért döntött két fiatal úgy, Anglia helyett itthon próbálnak érvényesülni.


A hosszúlépés.járunk? évek óta szervez kulturális sétákat Budapesten, és újabban vidéken is. A két alapító, Koniorczyk Borbála és Merker Dávid a pandémia miatti kényszerszünetben döntött úgy, hogy megpróbálják könyvbe foglalni hivatásukat.

– Nagyon irigylem az ötletet. 23 éves koromig én is Budapesten laktam, és nagyon szerettem járkálni a városban, de arra sosem gondoltam, hogy erre akár vállalkozást is lehetne építeni. Nektek hogy kezdődött, honnan jött az ötlet?

Dávid: 2013-ban indult a Hosszúlépés, amikor Bori és én találkoztunk. Ez egy nagyon fura és személyes történet. Mind a ketten Angliában jártunk egyetemre, de más városban tanultunk, nem ott ismertük meg egymást.

Hazajöttünk, és mindkettőnktől nagyon sokan kérdezték, hogy miért tettük ezt, miközben a többség azon gondolkodott, hogy mehetne el innen. Ebből jött az ötlet, hogy meséljük el, miért olyan jó hely Budapest, mit szeretünk annyira ebben a városban.

Ez az egyik fele, a másik, hogy mind a ketten várossal foglalkozunk. Nekünk fontos, hogy városról, tudományról olyan nyelven beszéljünk, amit a városlakók könnyen megértenek. Szörnyű jelenség, hogy iszonyat mennyiségű publikáció lát napvilágot, amit a mi adónkból fizetnek és rólunk szól, de olyan bikkfa nyelven van, amit külön kihívás értelmezni, és olyan folyóiratokba elzárva, amit aztán jó, ha száz-kétszáz ember elolvas.

Mi azt gondoltuk, a mi történetünk, a mi városunk, az rólunk szól.

Mindenkinek joga van megismerni, és a séta remek eszköz arra, hogy átadjuk. Egyszerre szórakoztató és tartalmas is, hiteles információ anyaggal.

– A végzettségetek kapcsolódik ehhez a témához, vagy semmi köze hozzá?

Bori: Én urbanisztikát végeztem Londonban. Ez egy olyan tudomány terület, ami építészetre, földrajzra és szociológiára alapoz. A képzésemben volt nagyon sok képzőművészet, irodalom is.

Nagyon tetszett benne, hogy nem mondták meg, mit csináljunk vele. Sok tudást, eszközt kaptunk arra, hogy városokkal foglalkozzunk, városokat kutassunk, de rengeteg szabadságot kaptunk mellé.

Nagyon szerettem az egyetemen emlékezetpolitikával, irodalom és város, illetve képzőművészet és város kapcsolatával foglalkozni.

Dávid: Én itthon szociológiát végeztem, kint pedig nemzetközi fejlesztést és társadalomtudományi módszertant hallgattam, és az utóbbit abszolút használom.

De a sétát, mint műfajt, azt most teremtjük meg, ilyet nem lehet tanulni sehol.

– Hogy találkoztatok?

Bori: Dávid egy másik cégnél vezetett sétát, amire én elmentem, és elkezdtünk beszélgetni. Ez nyilván nem egy szokványos érdeklődés, az emberek nagy részét nem hozza lázba a várostörténet, és nagyon vonzó volt számomra, hogy itt van egy fiú, aki nagyjából ugyanazokat a dolgokat szereti, mint én.

– Ezek szerint valamiféle séták már akkor is léteztek, ha egyszer Dávid ilyet vezetett. Mi az, ami hiányzott?

Bori: Az, hogy valaki ezt főállásként csinálja, és ne csak a tartalommal foglalkozzon, hanem az unalmasnak tűnő, operatív részével is. Addig ez a sétálás nagyon bölcsész dolog volt. Körülbelül úgy működött, hogy valaki, valahol vezet majd egy sétát, gyertek oda 10 órára. Aztán vagy meg lesz tartva, vagy nem, az egész egy ad hoc, helyes dolog volt. Mi voltunk azok, akik bele tették ebbe a hátteret is.

Az első lépéstől nagyon ügyeltünk rá, hogy az ügyfélélmény teljes legyen, mert az nem ott kezdődik, hogy megjelensz a sétán.

Dávid: Az elsők között vagyunk, akik elkezdték intézményesíteni a sétákat. Egyre többen vannak, akik sétával foglalkoznak. Nem vagyunk egyedül a piacon, hanem egymást erősítjük más szervezetekkel.

Amiben mi akkor kilógtunk, hogy eldöntöttük, mindenképp a piacból szeretnénk megélni. Nem egyesületet alapítottunk, nem pályázatokat adtunk be. A magyar kulturális életből – sokszor objektív okokból –hiányzik ez a piaci hozzáállás. Ez a mi legnagyobb előnyünk, hogy a legelső pillanattól együtt lélegzünk a közönségünkkel.

– A pandémia hogy hatott? Volt ugyan egy időszak, amikor nem lehetett tömegesen sétálni, viszont olyan is volt, amikor sétáláson kívül gyakorlatilag semmit nem lehetett csinálni.

Bori: Alapvetően inkább visszavetett, hosszú hónapok teltek el úgy, hogy nem működhettünk. De amikor jöttek a nyitások, akkor érzékelhető volt, hogy hiányoztunk az embereknek.

Ugyanakkor, ha nincs járvány, akkor sosem írunk könyvet, mivel ebben a kényszer szünetben született meg az ötlet. A könyv egy olyan csatorna, ami független a lezárásoktól.

– Mi alapján döntöttétek el, hogy mi kerüljön be a könyvbe?

Dávid: A könyv írásának legnagyobb része azzal telt, hogy kitaláljuk, mivel szeretnénk foglalkozni. Ezzel hónapok teltek el. Végül azt a koncepciót választottuk, hogy olyan sétákat írunk meg, amiket csoportosan bejárni úgysem tudunk, mert annál mélyebbek, hosszabbak, átfogóbbak.

Amint ez megvolt, onnan nagyon gyorsan ment. A könyv anyaga új kutatás eredménye, semmiféle újrahasznosítás nincs benne.

Ezt a négy túrát kimondottan a könyvhöz írtuk meg, és nem is lehetne őket vezetett formában megvalósítani.

Bori: Számomra nagyon fontos volt, hogy a 21. század kiadó semmilyen tartalmi megkötéssel nem élt. Terjedelmi kéréseik voltak, ami viszont nekem kimondottan sokat segített, hogy megmondták, milyen hosszú legyen.

- Mindegyik téma nagy kedvencem. Külön öröm számomra, hogy a pesti zsidósággal foglalkozó fejezetben megemlítitek a kabarét. Csak a kabaré emlékekből összejönne egy önálló séta.

Dávid:- Ezt a fejezetet eredetileg nem is akartuk belevenni, de aztán Bori erősködött, hogy van nekünk erről annyi mondanivalónk, ami érdekessé teszi.

Mi vegyes pár vagyunk, Bori katolikus, én zsidó vagyok. Nagyon sok a hasonló budapesti család. Ebből a kiindulási helyzetből akartuk megírni, két nagyon eltérő perspektívát belevinni.

Még mindig nagyon kevesen tudják, hogy Budapestnek mi a jelentősége a zsidóság világtörténete szempontjából.

Nincs még egy hasonló város.

Ennek a nyomait próbáltuk megmutatni, és nagyon izgalmas kihívás volt úgy felfűzni egy útvonalra, hogy értelmezhető legyen. Szerintem ez nagyon fontos, ezek olyan gyökerei Budapestnek és a világ zsidóságának, ami nélkül mind a kettő jelentősen szegényebb lenne. Szerettünk volna új hangot bevinni ebbe a párbeszédbe.

– Sokan nem is tudják, vagy nem akarják tudni, hogy az, amit ma magyar identitásnak tartunk, abból milyen sokat köszönhetünk a zsidóságnak.

Dávid:– Nemcsak a zsidóságnak, hanem mindenkinek. Magyarország olvasztótégely volt Európa közepén, ez a mi természetes közegünk.

Az a fura, hogy most egy homogén nemzetállamban élünk.

– A következő fejezet a Bauhaus-zal foglalkozik. Miért pont ezt a stílust emeltétek ki?

Dávid: – Már önmagában az nagyon izgalmas, hogy milyen népszerű. Az ingatlanhirdetésekben nem látsz olyat, hogy „gyönyörű, szecessziós épület” vagy „nagyon szép, neobarokk ingatlan”: Mindenki Bauhaus épületet szeretne eladni.

Nagyon hamar kiderült, hogy ez egy olyan intenzív életérzést jelenít meg, ami jó száz évvel ezelőtt volt jellemző Magyarországon. Kifejezi a városi, kozmopolita polgárság igényét arra, hogy egy picit őszintébb, igazabb világban éljen.

Ugyanazok a dilemmák mutatkoztak meg benne, amelyek a mai napig végigkísérnek minket. A Bauhaus azt mutatta meg, hogy egy épület lehet egyszerre funkcionális, szép, modern és mégis egyéniséget kifejező.

A Bauhaus iskola Németországban működött, de óriási hatással volt Európa mellett Amerikában és Ázsiában is, és elképesztő változásokat hozott a kultúrában.

Az önmagában is nagyon izgalmas, hogy ebből mennyire vették ki a szerepüket a magyarok.

A másik, amire felfűztük ezt a témát, az a túra mozgalom, ami szintén ennek a világra nyitott, polgári középosztálynak volt a szórakozási és kikapcsolódási formája. A kettőt gyönyörűen össze lehetett hozni, mert van egy túraútvonal Budán, a zöld háromszög, amely gyakorlatilag Bauhaus épületek közt megy végig.

– Bori, említetted, hogy foglalkoztál az egyetemen emlékezetpolitikával. A Kölcsönvett múlt című fejezetben gondolom ezt kamatoztattad.

Bori: – Minden sétának volt egy elméleti vezérfonala, amit persze nem szeretnék ráerőltetni az olvasóra. De a Kölcsönvett múltnál kifejezetten az volt a cél, hogy olyan tereket mutassunk meg, amelyek valamilyen módon minden budapesti generációnak fontosak.

Olyan épületek, szobrok, helyek szerepelnek, amiket a nagymamánk, az anyukánk és mi is használtunk valamilyen módon.

Például a Tőzsdepalota épülete teljesen mást jelentett a XIX. század végén, mint most. Mégis bevonzott olyan XX.-XXI. századi eseményeket, amelyek meghatározzák az életünket.

A másik hasonló, kedvenc épületem ebből a fejezetből az a Corvin Áruház, ami elképesztő újítás volt a XX. század elején, és rengeteg helyen megírták, hogy végre felzárkózunk a nyugathoz, és olyan árukészlete van, amit Párizsban is megirigyelhetnének.

Játszóházat is csináltak a 30-as években, hogy a szülők nyugodtan tudjanak vásárolni karácsony előtt.

– Mi volt a munkamegosztás?

Dávid: – Először megbeszéltük, hogy miről szeretnénk írni, azután mindenki elmondta a gondolatait a másik ötletéről.

Bori – Mindenki írta a saját fejezeteit, és szerkesztettük egymást. A szerkesztőnk, Laik Eszter nagyon kedvesen azt mondta, hogy kevés munkája volt a kézirattal, amit azért én nem hiszek el neki.

Nyilván vannak fejezetek, amik közelebb állnak egyikünkhöz vagy másikunkhoz, de keresztül-kasul „szántottuk” egymást.

Dávid: – Szendvicsben dolgoztunk.

– Meséljetek kicsit azokról a sétákról, amik a könyvben nem szerepelnek. Mi a kedvencetek?

Dávid: – Azért nehéz, mert a bőség zavarával küzdünk. Egyszerre 30-40 féle sétánk van Budapesten, Debrecenben, Tihanyban és Keszthelyen. Utóbbi kettő szezonális, de Budapesten egész évben működik.

Nekem mindig az a kedvencem, ami az utolsó. Ez jelen esetben a könyv.

Bori: – Nekem az Aczél György nyomában Újlipótvárosban séta a kedvencem. Egyrészt azért, mert azt a Dávid vezette még nagyon régen, és szerintem egészen zseniálisan csinálta.

Dávid: – És ezen találkoztunk.

Bori: – Másrészt eltelt kilenc év, de még mindig havonta megtelik 1-2 Aczél György séta. Nem tudom, kik érdeklődnek ennyire a korszak iránt, de fantasztikus érzés, hogy ilyen mély háttértudást igénylő sétára van igény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Két napra megbénul a közlekedés a Puskás Aréna körül a Metallica miatt
A Metallica csütörtöki és szombati koncertjei miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni a Puskás Aréna környékén. A Dózsa György út és a Stefánia út szakaszos lezárása mellett több troli- és buszjárat útvonala is módosul.


Budapest ma és szombaton Metallica-üzemmódra vált: 17 órától késő estig szakaszos útlezárások jönnek a Puskás Aréna körül, cserébe sűrűbben jár az M2-es, az M4-es metró és az 1-es villamos.

A Puskás Arénában ma és szombaton este is koncertet rendeznek, a forgalmi változások és lezárások mindkét napon várhatóan 17 és 23 óra között érintik a stadion környékét.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint 18 órától 23 óra 30 percig lezárják a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, valamint a Verseny utcát.

A koncertek után, 22:30 és 23:30 között az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között, valamint a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között zárják le.

A korlátozott parkolási lehetőségek miatt a BKK azt kéri, hogy a koncertekre érkezők a közösségi közlekedést részesítsék előnyben, elsősorban a sűrűbben induló 2-es és 4-es metró, valamint az 1-es villamos használatát.

A koncert után, illetve szombaton a koncert előtt is a megszokottnál sűrűbben indul a 2-es és a 4-es metró, valamint az 1-es villamos – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A Thököly úton közlekedő buszok mindegyike megáll 17 órától üzemzárásig a Reiner Frigyes park és a Thököly út/Stefánia út megállóhelyen.

A koncertek miatt 18 óra és üzemzárás között a 30-as autóbusz mindkét irányban a Thököly út–Dózsa György út útvonalon közlekedik, nem érintve a Verseny utcai megállót.

A 75-ös és a 77-es trolibuszra a Puskás Ferenc Stadionnál csak a Hungária körúton, a Kerepesi út előtti trolivégállomáson vagy a 901-es busz Óbuda irányú megállóhelyén lehet felszállni. Emellett a Stefánia út késő esti lezárása miatt 22:30-tól a 75-ös trolibusz a Thököly út–Hungária körút útvonalon, a 77-es trolibusz pedig az Egressy út és a Puskás Ferenc Stadion között a Hungária körúton közlekedik, mindkét járat kihagyja az Egressy út/Stefánia út és a Szobránc köz megállókat.

A stadionba a Dózsa György út és a Stefánia út felől lehet belépni. A helyszín gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Karácsony Gergely elárulta, mennyit keres a BKV egy filmforgatás miatti metrólezáráson
Karácsony Gergely főpolgármester beszélt a hétvégi 2-es metró lezárásának anyagi hátteréről, amit egy amerikai filmforgatás miatt rendeltek el. A BKV a plusz költségek megtérítésén felül keresi meg az összeget.


Két napra megáll a 2-es metró fél vonala egy hollywoodi akciófilm miatt – Karácsony Gergely szerint a BKV „nagyjából 50 millió forintot” keres rajta, de ha a budapestiek nem kérik, kész erről vitázni.

Nagyjából 50 millió forintot keres a BKV a Schwarzenegger-film forgatása miatti metróleálláson

– mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Népszava videójában.. A főpolgármester jelezte, hogy ha a budapestiek úgy érzik, ezt nem szeretnék, akkor lehet erről beszélgetni, de a magyar filmszakma versenyelőnye fontos szempont.

A produceri iroda a BKV összes plusz költségét finanszírozza, és a bevétel ezen felül keletkezik.

A korlátozás ezen a hétvégén, szombat üzemkezdettől vasárnap üzemzárásig tart, ez idő alatt nem közlekedik az M2-es metró a Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között.

A pótlóbuszra az Örs vezér terénél a Fehér úti autóbusz-végállomáson, illetve a Kerepesi út befelé vezető oldalán lehet felszállni. A járat a Deák Ferenc térről, a 9-es autóbusz Kőbánya irányú megállóhelyéről indul.

A lezárás oka, hogy egy amerikai akciófilm forog Arnold Schwarzenegger és Sharon Stone szereplésével a Stadionok állomás alagúti részében. A filmforgatást a BKK szerint nem tudják a forgalomtól biztonságosan elválasztani, ezért van szükség a forgalom teljes leállítására az érintett szakaszon.

A főváros érvelése szerint a filmszakma támogatása gazdasági haszonnal jár, a mostani esetben a BKV bevétele a közösségi közlekedés finanszírozását segítheti. A Metróért Egyesület ugyanakkor a lezárás aránytalanságára hívta fel a figyelmet, mivel a korlátozás számos utast érint.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Ukrán kőszállító uszályból lett Budapest egyik legismertebb szórakozóhelye – új séta mutatja be az A38 kulisszatitkait
A résztvevők olyan közönség elől elzárt részeket is láthatnak, mint a backstage vagy a kapitányi híd, közben pedig rengeteg izgalmas és vicces sztori hangzik el a hajó múltjából. Mi is részt vettünk az Imagine Budapest új sétáján.


Az A38 Hajó a budapesti Duna-part egyik legikonikusabb, nemzetközileg is elismert kulturális központja. Rengeteg embernek van innen koncertélménye, azt viszont jóval kevesebben tudják, hogyan lett belőle szórakozóhely, és milyen élet zajlik itt a kulisszák mögött.

Ezekre a kérdésekre ad választ az Imagine Budapest új sétája, amelynek egyik első alkalmán mi is részt vettünk. A másfél óra során annyi érdekesség hangzott el, hogy egy cikkbe lehetetlen lenne mindent bezsúfolni, ezért inkább csak néhány kiragadott részletet mutatunk be.

Háromszáz elefánt is elférne a fedélzeten

Az A38 története valójában sokkal korábban kezdődött annál, hogy a hajó 2003-ban megnyitotta volna kapuit. Az ötletgazda és alapító, Bognár Attila a 90-es években a legendás Bahia üzletlánc és a hazai underground zenekarokat felkaroló Bahia Kiadó vezetője volt. Ezeket az előadókat (például az Európa Kiadót, a Balatont vagy Kamondy Ágnest) sűrűn meghívták Európa-szerte, ilyenkor pedig a vendéglátók feltették a kérdést: „Tök jó, hogy ti itt vagytok, de vissza tudtok minket hívni?”

Attila és társai ekkor kezdtek el gondolkodni egy olyan budapesti koncerthelyszínen, ahol a fellépésekkel nem zavarják a lakókat. A végső lökést 2000-ben egy párizsi utazás adta meg, amikor meghívást kaptak a Szajna partján álló Batofar koncerthajóra, amely eredetileg egy ír tengeri világítóhajó volt.

Bognárnak megtetszett a koncepció, a hazai bürokrácia viszont hozta a formáját – amikor a budapesti Városházán arról érdeklődött, hogyan lehetne egy hasonlót megvalósítani a Dunán, tömören csak annyit mondtak neki: „Sehogy.”

Az elutasítás ellenére a projekt elindult. Ebben kulcsszerepe volt Szabó Endrének, a Ganz Művek akkori műszaki igazgatójának, akit a szervezők látatlanban kerestek meg, ő pedig azonnal a kezdeményezés mellé állt.

A segítségével találták meg a megfelelő hajótestet: egy 1967-ben a Kijevi Lenin Hajógyárban épített, önjáró kőszállító uszályt, amelynek eredeti neve Tripolje volt. Az A38 elnevezés valójában a típust és a szériaszámot jelöli, az Artemovsk 38 rövidítése.

Az uszály átalakítása igazi mérnöki és dizájn-kihívást jelentett. Bognár Attila volt a kreatív motor, rajta kívül Patonai Péter bankár, valamint Váncza László és Mirtényi Miklós építészek közös munkájával valósult meg a terv. A hajótest oldalán eredetileg mind a négy tulajdonos keresztnevének kezdőbetűje (A, P, L, M) fel volt tüntetve hegesztett betűkkel, de kettőt ma már eltakar a hajóhoz utólag rögzített kiegészítő szennyvíztartály. A P-t és az A-t viszont azóta is látni lehet.

Az építkezés során a legnagyobb fejtörést a hangszigetelés okozta. Nemcsak azt kellett megoldani, hogy a benti koncertek hangja ne szűrődjön ki, hanem fordítva is: ha a felső étteremben valaki elhúz egy széket, vagy elmegy a hajó mellett egy nagyobb dunai jármű, a koncertterem közönsége abból semmit ne érezzen.

A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóinak bevonásával végül egy „ház a házban” szerkezetet hoztak létre: a belső és a külső doboz közé masszív rugókat és speciális hangszigetelő szivacsokat építettek be, amelyek elnyelik a Duna természetes ringását és a külső rezgéseket.

Az A38 eredeti hajóteste 85 méter hosszú, 18 méter széles és 1200 tonnát nyom. Ezt a gigantikus méretet a sétavezető, Czakó Zsófia azzal szemléltette, hogy a fedélzetre elvileg simán felférne 300 ázsiai elefánt (afrikai elefántból a nagyobb méretük miatt csak 200). Ha elefántok nem is, évente körülbelül félmillió látogató megfordul a fedélzeten, akik több mint 750 programon vehetnek részt.

A látogatószámmal arányosan nagy fogyasztás is jár: becslések szerint évente legalább félmillió liter sör fogy el a pultoknál. A hajó 30 köbméteres szennyvíztartálya a nagy forgalom miatt naponta félig megtelik, így a szippantós kocsinak majdnem minden nap meg kell látogatnia a kikötőt.

Bár az A38 hivatalosan állóhajó, a jogszabályok megkövetelik, hogy mindig legyen a fedélzetén két hivatásos matróz. Ők már a nyugdíjas éveikben járnak, de az életük közel sem eseménytelen: folyamatosan takarítják a Duna által hozott uszadékot, emellett a koncertteremben is ők raknak rendet a programok végén.

A legizgalmasabb feladatuk viszont az, amikor a hajónak el kell hagynia a megszokott kikötőjét. Tízévente egyszer ugyanis kötelező hatósági felülvizsgálatra viszik a révkomáromi hajógyárba, egy vontató- és egy tolóhajó segítségével.

A matrózok szerint ez a legszebb és legfeszültebb pillanat, amelyre hetekig készülnek, hiszen az összes rögzítőkötelet és a Petőfi híd mélyén fekvő hatalmas vasmacskákat is fel kell vonni a fedélzetre. A következő ilyen alkalom 2027 januárjában lesz.

Már meg se lepődnek, ha egy fellépő egyszínű M&M’s-t kér

Bár az A38 lassan 25 éve üzemel, a személyzet tagjai közül jó néhányan az első perctől itt dolgoznak. Jó példa erre Herr Krisztián, aki a nyitás óta ül rendületlenül az információs pultban. Bár eleinte az éjszakai műszakokat húzta, az évek során rájött, hogy a hosszú és egészséges élet titka a nappali munka, így azóta ő a hajó nappali arca és élő emlékezete.

Krisztián az évtizedek során számtalan világsztárt látott megfordulni a lépcsőkön. Elmesélte például, hogy meglepően sok hollywoodi híresség rendelkezik saját zenekarral, és közülük többen az A38-on is felléptek már.

Járt itt például Kiefer Sutherland a country-zenekarával, de a legnagyobb port Juliette Lewis és metalegyüttese, a Juliette and the Licks kavarta. A 90-es évek ikonikus, Oscar-jelölt színésznője – akit a nagyközönség decens filmekből vagy Brad Pitt egykori barátnőjeként ismerhetett – a színpadon teljesen kivetkőzött magából, és elképesztő energiájú, kőkemény rockkoncertet nyomott le a hajó gyomrában.

Ennél is emlékezetesebb sztori volt, amikor nagyjából 10-15 éve egy februári reggelen Krisztián jött nyitni a hajót, és egy alsógatyás férfi várta őt a bejárat előtt. Kiderült, hogy ő az aznapi fellépő, a Madball frontembere, de elhagyta a zenekarát.

Előző este ugyanis Bécsben léptek fel, majd a turnébuszban kissé nekivetkőzve pihenőre tértek, hajnali kettő környékén viszont a sofőr az autópályán, Győr mellett leállt tankolni. A frontember, Freddy ezalatt pont felébredt és elment könnyíteni magán, de erről nem szólt senkinek, ezért amikor a sofőr végzett a tankolással, simán elhajtott, ott hagyva az énekest egy szál alsónadrágban.

Ő viszont pánikolás helyett azonnal elkezdett stoppolni, és szinte abban a percben felvette egy kamionos, aki gyorsabban felhozta Budapestre, mint ahogy a többiek a kisbusszal ideértek. Krisztián ráadta a pulóverét, főzött neki egy teát, majd beültette az infópultba. Az aznap esti koncert pedig remekül sikerült.

A backstage világa a fellépők különféle, sokszor egészen abszurd kívánságairól is híres. Az A38 stábja már szinte meg sem lepődik az olyan kéréseken, mint a kizárólag vékony csíkokra vágott répa, vagy az egyszínű M&M’s drazsék. Utóbbi esetében a személyzet már rutinosan, kézzel válogatja szét a tálakat: ha a zenekar úgy kéri, az asztalra csak a barna, csak a piros vagy csak a zöld szemek kerülhetnek.

Van azonban egy olyan visszatérő kérés is, ami elsőre furcsának tűnhet, de a matrózok és tengerészek világában teljesen logikus: több külföldi zenekar kifejezetten kéri, hogy legyen elhelyezve egy Szent Miklós-kép a backstage-ben. Ő ugyanis többek között a hajósok védőszentje, így a babonásabb zenészek szeretik maguk mellett tudni a képét a Duna felett koncertezve.

Szirénázás és sűrű füst a backstage-ben

Az A38 belsejét járva lépten-nyomon a régi uszály újrahasznosított darabjaiba botlunk: Drabik István képzőművész a hajóról leesett fém- és vasmaradványokból készített szobrokat a fedélzetre és a backstage-be, az ajtókon kilincsek helyett 16 tonna teherbírású seklis csatok találhatók, Lois Viktor szobrászművész pedig az eredeti hajócsavarokból épített egy működő „propeller-hangszert”, amelynek meglehetősen meditatív – vagy egyesek szerint horrorfilmbe illő – hangját a mai napig előszeretettel szólaltatják meg.

A legnagyobb „játszótér” azonban a backstage-bárban található, ahol megőrizték a kőszállító uszály eredeti mechanikus vezérlőpultját. Ez az a monumentális pult, ahol a Titanic-szerű filmekből ismert karok és utasításjelző gépek találhatók, amelyekkel egykor a gépháznak üzenték: „Teljes gőz előre!”

A hajó technikusai a hosszú, eseménytelen órákban – például amikor egy-egy zenekar sokat késett a beállásról – elunva magukat úgy döntöttek, hogy egy kis saját szórakozást építenek a rendszerbe. A pultot titokban átkábelezték, és különféle meglepő effekteket varázsoltak mögé. Ha valaki ma a backstage-ben meghúzza a hatalmas főkapcsolót, és a gombokon beüti a megfelelő kombinációt, a pult nem a motort indítja be, hanem vad villogásba kezd, és vizet fröcsköl a gyanútlan bámészkodókra.

Eredetileg volt egy olyan gomb is, amely a hajó falán lévő régi fényjelző készüléket hozta működésbe: az elkezdett eszeveszetten szirénázni, villogni és sűrű füstöt okádni. Ezt a funkciót azonban a backstage-bár pultosa egy idő után inkább lekapcsoltatta.

Történt ugyanis, hogy az egyik buli végén a technikusok kicsit túlzásba vitték a füsteffektet, aminek köszönhetően a gyanútlan vendégek és a zenészek azt hitték, kigyulladt a hajó, és kisebb pánik tört ki a zárt térben.

Rengeteg hasonló sztori hangzott még el a sétán, ráadásul a századelő Budapestjéről, illetve a hajós életformáról is számos érdekességet megtudhattunk. Legközelebb július 11-én, majd augusztus 23-án indul egy napon belül több turnus is, további infók itt találhatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen csodálatos az Országház kupolája és lépcsőháza – ritka lehetőséget kapott egy fotós
Harcz Balázs Dániel sorra járja hazánk gyönyörű épületeit, hogy megmutassa, milyen szépségeket rejtenek. Nagy kedvencei a folyosók, belső terek, kupolák, a finom részletek. Most a Parlament néhány különlegességét mutatja meg.


Az épületek szerelmese Harcz Balázs Dániel, aki sorra járja a gyönyörű középületeket, lakóházakat, hogy megörökítse szépségüket - kint és bent is. Külön engedéllyel jutott be az Országházba is, az ott készített fotókat pedig most megosztja veletek is.

„Az Országházban bármerre néz az ember, páratlan látvány tárul a szeme elé. Nem véletlenül szokták a világ egyik legszebb épületeként emlegetni.

Nekem fotósként a kapualjak, lépcsőházak (különösképp a csigalépcsők), a korlátok, gangok, homlokzatok, mennyezetek és egyéb építészeti elemek, az épületbelsők a specialitásom, és az Országházban ezek valóságos tárháza rejlik. Főleg a folyosói ihletnek meg minden alkalommal, amelyek egészen egyedülállóak.

A most bemutatott válogatásban lévő képek közül a Kupolateremben lencsevégre kapott látvány fogott meg leginkább. Az úgynevezett look-up fotók a kupolabelsőt mutatják. Most nyílt alkalmam először a kupolaterem lefotózására.

A díszlépcsőházban szabadon mozoghattam, aminek köszönhetően több irányból és szögből is meg tudtam örökíteni”.

A fotósnak tavaly egy albuma is megjelent. Erről azt mesélte: „Tavaly ősszel jelent meg Szédületes Budapest címmel első könyvem (Corvina Kiadó), mely 210 budapesti fotómat mutatja be Lackfi János szórakoztató verseivel fűszerezve, melyeket a fotóim ihlettek. Ebben is szerepel pár fotóm az Országházról. Nem csak belső fotók, hanem pocsolyatükröződéses fotóm is.”

A fotózás szakmai titkairól is beszélt: „Eddig háromszor volt alkalmam az Országházban fotókat készíteni. Egyre jobb felszereléssel, egyre kifinomultabb technikával, egyre ügyesebben és gyakorlottabban... Legutóbb pár napja jártam ott fotózni a Nikon full-frame gépemmel és a Sigma Art 12 - 24 mm-s objektívemmel, amellyel nagylátószögű felvételeket tudok készíteni (főleg épületbelsőkről).”

Az eredményt pedig itt láthatjátok:

Képgaléria: Országház

(A fotókért kattints a képre)

További képek a fotóstól: ITT nézhetők meg


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk