HÍREK
A Rovatból

Legalább három hétre online oktatásra áll át az ELTE

Az omikron variáns gyors terjedése és a sok fertőzött diák miatt döntött a lépés mellett az intézmény.

Link másolása

Online oktatással kezdődik a tavaszi félév az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) – írja az Eduline.hu.

Az egyetem tájékoztatójában azt írják, a február 7-én kezdődő félévet az omikron vírusvariáns gyors terjedése miatt kénytelenek távoktatásban elkezdeni. Egyelőre három hétre rendeltek el online oktatást, utána döntenek majd arról, hogyan folytatódik a szemeszter.

Hozzáteszik: mivel az egyetem dolgozói körében az átoltottság szinte teljes, és a hallgatók körében is kifejezetten magas, azt remélik, hogy a félév második felében már hagyományos formában tudják majd megtartani az előadásokat, szemináriumokat és gyakorlatokat.

„Az áttérés időpontjáról az egyetem külön tájékoztatót ad majd ki, egy hét felkészülési időt biztosítva az érintettek számára” – közölték.

Az ELTE több karán egyébként a vizsgákat is online tartották meg az elmúlt hetekben, így döntött például a természettudományi, a jogi és a bölcsészkar is – írja a portál.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ha megválasztanak, két ciklusig lehet valaki országgyűlési képviselő, mentelmi jog nélkül
Ha a magyar emberek bizalmat szavaznak a TISZA Pártnak, akkor két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, két ciklusig lehet valaki országgyűlési képviselő. Erről is beszélt Magyar Nyíregyházán.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

"Itt szeretném elmondani, hogy ha a magyar emberek bizalmat szavaznak a TISZA Pártnak, akkor két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, két ciklusig lehet valaki országgyűlési képviselő"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.

"Maximum két ciklus, mentelmi jog nélkül"

- folytatta Magyar, aki elmondta azt is, hogy nem lesz olyan, hogy valaki a Fidelitas tagjaként bekerül a parlamentbe, és onnan megy nyugdíjba.

A teljes beszédet itt lehet visszanézni!


Link másolása
KÖVESS MINKET: