SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kulka János: „Én egyszer már meghaltam”

A színész azt mondja, jelenleg úgy érzi, egyszerre rettenetesen hálás, hogy itt lehet, azonban a másik énje depresszióval küzd és tudja, sohasem kaphatja vissza régi életét.

Link másolása

2016-os sztrókja után Kulka János A játszma című filmben kapta meg első nagyobb, szöveges szerepét, amelyet a valódi állapotához formáltak: az általa alakított egykori tartótiszt ugyanis megért mindent, amit mondanak neki, de a szavakat nehezen formálja.

A színész a Marie Claire-nek mesélt arról, hogy már nagyon hiányzott neki a szereplés, és amikor Köbli Norbert forgatókönyvíró felkérte őt, sírva fakadt örömében - szúrta ki a 24.hu.

Ennek ellenére beárnyékolja a mindennapokat, hogy Kulka afázia betegségével nem igazán tudnak mit kezdeni az emberek:

Vigyázok magamra. Csak az a rossz, hogy az orvosok tanácstalanok. Meg az is, hogy mindenki eltűnt körülöttem.

A színész nagyon meghatározó élménynek tartja sztrókját:

Én egyszer már meghaltam. Kedd volt. Csodálatos élmény. Felmentem a mennybe, és ott várt egy kapu

- fogalmazott a színész, aki arról is beszélt, jelenleg úgy érzi, egyszerre rettenetesen hálás, hogy itt lehet, azonban a másik énje depresszióval küzd és tudja, sohasem kaphatja vissza régi életét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy milliárdosok hajói ütköztek a Monacói Nagydíj mellett
A kamera felvette, ahogy egy motorcsónak teljes sebességgel nekiütközött két másik hajónak, majd felugratva a mólóra állt meg. Két járókelőt csak a szerencse mentett meg a végzetes tragédiától.

Link másolása

Miközben a helyi hős, Charles Leclerc, a Ferrari pilótája megnyerte a 70. Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérőjét, Monte-Carlo kikötőjében egy hihetetlen balesetet örökített meg egy kamera - írta meg a 24.hu.

A felvételen az látszik, hogy egy motorcsónak teljes sebességgel nekiütközött két másik hajónak, majd felugratva a mólóra állt meg, miközben két járókelőt csak a szerencse mentett meg a végzetes tragédiától.

A pletykák szerint a baleset pontosan ott történt, ahol a Williams amerikai pilótájának, Logan Sargeant-nak a családja is tartózkodik ezen a héten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Magyar Péter Rost Andreával bulizott Azahriah vasárnapi koncertjén a Puskás Arénában
A Sváby Andrásnak adott élő interjú után rögtön Azahriah koncertjére ment a politikus. Hétfőn folytatja az országjárását, ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok megyébe látogat.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa korábban a Facebook-oldalán is jelezte, hogy a Sváby Andrásnak adott élő interjú után már rohan is a Puskás Arénába, hogy Azahriah harmadik Puskás Arénában tartott koncertjén eressze ki a gőzt.

Magyar Péter vasárnap este a Facebook-oldalán posztolt a koncertről, ahol Rost Andreával együtt bulizott.

A képhez csak annyit írt:

Showtime.


Az országjárás pedig folytatódik: hétfőn hajnalban már indul is Jász-Nagykun-Szolnok megyébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
10.000 Ft-ért árulják az Azahriah repoharat - bánhatja, aki nem vette meg 500 Ft-ért a koncerten
Sokan próbálnak hasznot húzni az énekes elképesztő sikeréből. Néhányan például a koncerteken 500 forintért vásárolt, visszaváltható és újrahasznosítható poharakat kezdték el árulni.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. május 27.


Link másolása

Azahriah körül egyre inkább tetőzik a sztárkultusz, ami a múlt hétvégén lezajlott tripla Puskás Aréna-koncertek után sem hagyott alább.

Az esemény annyira sikeres volt, hogy sokan próbálnak hasznot húzni belőle. Néhányan például a koncerteken 500 forintért vásárolt, visszaváltható és újrahasznosítható poharakat kezdték el árulni.

A Blikk a Redditen talált olyan embert, aki 10 ezer forintért kínálja azt a poharat, amelyből az eseményen itta az italát, és amelyen Azahriah neve díszeleg. Aki kifizeti ezt az összeget, egy különleges ereklyéhez juthat, és talán kárpótolhatja magát az esetlegesen kihagyott élményért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Nagy Ervin: nem tudom, ki ez a fiú, de mindig kitakarja Azahriah-t
Együtt bulizott Azahriah koncertjén Nagy Ervin, Rost Andrea és Magyar Péter. Magyar feltűnt Nagy Instagram-sztorijában is.
FM. Kép: RTL - szmo.hu
2024. május 27.


Link másolása

Vasárnap este Azahriah harmadik koncertje dübörgött a Puskás Stadionban, a bulit pedig Nagy Ervin sem hagyta ki.

„Nem tudom, ki ez a fiú itt előttem, de mindig kitakarja Azahriah-t”

idézi Nagy Instagram-történetét a 24.hu. Az első sztoriban hátulról látható férfiről a következőben már kiderül, hogy nem más, mint Magyar Péter. Ebben a második sztoriban Rost Andrea is szerepel. Az operaénekessel pedig Magyar is megosztott egy képet, amihez ezt fűzte hozzá:

„Showtime”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk