KÉK HÍREK

Átverés az interneten, testrészek a vízben: így működik a szervkereskedők világa

Kihasználják az online randizók naivitását, de a menekülteket is gyakran rákényszerítik a szerveik átadására. A hálózat csúcsán nagyon intelligens emberek vannak.


A világ legveszélyesebb fekete piacai - ezzel a címet jelent meg egy beszélgetés néhány napja Julian Dorey csatornáján. A podcaster vendége Remi Adeleke, egy korábbi amerikai tengerészgyalogos volt, aki egy mexikói nő tavalyi meggyilkolásán keresztül mutatta be, hogyan működik a szervkereskedelem világa, írja a Daily Star.

Blanca Arellano az interneten ismerkedett össze egy perui férfival, aki idővel rávette, hogy látogassa meg. Az 51 éves nő vett egy repülőjegyet, majd 4800 kilométert repült, hogy megismerhesse szerelmét. Arellanót azonban soha többet senki nem látta élve, mígnem néhány héttel eltűnése után a testrészeit a perui Huachónál kezdte el partra vetni a víz.

Előkerült a nő arc nélküli feje, karjai, lábai, és a törzse is, melyből a belső szervek nagy részét műtéti úton eltávolították.

„A fickót csak azért kapták el, mert a szerveket a feketepiacon árulta” – mondta a podcastban a tengerészgyalogos. Juan Pablo Villafuerte még videókat is feltöltött a TikTokra arról, ahogy felboncolja áldozata testét. A férfit azóta 35 évre börtönbe csukták a gyilkosság miatt.

Egy másik esetben egy Londonban élő nigériai szenátor lánya súlyos beteg lett, és új vesére volt szüksége. A politikus megkeresett egy Nigériában élő férfit, akinek 7000 dollárt (2,5 millió forint) ígért azért, hogy repüljön Angliába, ahol egy vesedonáció előtti orvosi vizsgálaton kellett volna részt vennie.

A kórházban az orvosoknak gyanús lett a történet, ezért felhívták a férfi figyelmét arra, hogy mi fog történni. Ennek köszönhetően végül a terv meghiúsult, és májusban a 60 éves Ike Ekweremadut, az 56 éves Beatrice Ekweremadut és az 51 éves Dr. Obinna Obetát börtönbüntetésre ítélték, amiért megpróbálták kicsalni a férfi veséjét.

A podcastban beszélő egykori tengerészgyalogos szerint az ezekhez hasonló bűncselekmények mindennaposak. Néha az emberkereskedők gyakorolnak nyomást a menekültekre, hogy alávessék magukat az eljárásoknak, amivel elegendő pénzt szerezhetnek az utazásukhoz. Máskor pedig munkát, pénzt vagy otthont ígérve csábítják el az embereket a szervkereskedelemmel foglalkozók.

„Nagyon intelligens emberekről beszélünk, akik egy kifinomult vállalkozást irányítanak” – mondja Remi Adeleke a szervkereskedelem csúcsán állókról.

A teljes, angol nyelvű beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.


Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén

egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.

Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nem vette észre a torlódást, kamionnak rohant és meghalt az M3-ason egy férfi
A 44 éves sofőr autója a vontatmány alá szorult, a kiérkező mentők hiába próbálták újraéleszteni. A balesetnél egy szabadnapos tűzoltó és több civil is segített.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délelőtt tragikus baleset történt az M3-as autópályán, Kerekharasztnál. Egy 44 éves férfi személyautóval ütközött egy élő állatokat szállító kamionnal. A jármű a kamion vontatmányának csapódott, majd alászorult.

A Tények riportja szerint

a sávelterelés miatt lelassult a kocsisor, amit a sofőr nem vett észre.

A helyszínen tartózkodott egy szabadnapos tűzoltó, aki civilekkel együtt emelte ki a férfit az autóból, és azonnal megkezdték az újraélesztést. A kiérkező mentők átvették az életmentést, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a férfi életét már nem tudták megmenteni.

A kamion sofőrje sértetlenül szállt ki a járművéből. A baleset miatt sávelterelést vezettek be az M3-ason, ami lassította a forgalmat, a szembe sávban pedig torlódás alakult ki a nézelődő autósok miatt.

A Tények riportját a balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: