Alkoholista játszma életre-halálra: így lehet belehalni abba, ami „a kultúra része”
Rendszerszemléletű megközelítés
A rendszerszemléletű megközelítés szerint a család egy rendszer, melyben minden tag kapcsolatban és hatással van egymásra, mind egy egyensúlyi állapot fenntartására törekszenek, mely azonban patológiás is lehet. Ennek tükrében az addikció az egész család, a rendszer betegségére utal.
Az alkoholfüggő hordozza a család diszfunkcionális működésének tüneteit, azonban a család többi tagja is érdekelt ennek a patológiás egyensúlynak a fenntartásában.
Hogy miért? Mert pl. a gyermek alkoholfüggősége eltereli a figyelmet a szülők rossz házasságáról, vagy a nem alkoholizáló házastárs az üldöző vagy a megmentő szerepében a külvilág számára normálisnak, egyben áldozatnak tűnik, akire együttérzéssel tekintenek, az alkoholfüggő pedig azáltal húz nyereséget a kapcsolatból, hogy nem kell vállalnia a felelősséget semmiért, hisz azt mindig megteszi helyette valaki.
Gerd Altmann képe a Pixabay -en.
A család többi tagja önkéntelenül támogatja, fenntartja viselkedésével a helyzetet, így öntudatlanul elfogadván a szenvedélybetegséget. Teszik ezt a családtagok a saját rossz érzésük csökkentése céljából, szeretetből, a család védelmében. Erre a saját életemből is bőven tudnék példát hozni, mi minden lehető módon megpróbáltuk megmenteni édesapámat a teljes egzisztenciális csődtől, emberi hitelének teljes elvesztésétől kezdve az albérletének fizetésétől a tartozásainak rendezéséig. Hogy jól tettük-e? Bizonyos szempontból igen, nem került utcára, és élete végéig megőrzött valamit emberi tartásából, viszont a felelősséget mindig levettük a válláról fenntartván a rendszer patológiás egyensúlyát. Az igazi mélypont, amikor már mindenki kihátrál az alkoholbeteg mögül, így őt elkerülte, a változtatás igazi szándéka pedig enélkül nem született vagy nem is születhetett meg benne. Nem akart változtatni, nem fogadott el valódi segítséget, és ami ma már látható, önmagától nem tudtuk megmenteni sem szeretetből, sem félreértelmezett segítséggel.
A családtagok számos szerepet betölthetnek egyszerre, egyszemélyben, vagy a szerepeket váltva, igyekezhetnek megmenteni, feladatait átvállalni, pénzforrást biztosítani, gondoskodni a függő személyről, vállalni helyette a felelősséget, enyhíteni az általa okozott károkat vagy akár együtt inni vele, vigyázni rá, részt venni a hazugságaiban.
A gyermek könnyen magáévá teheti a lázadó szerepét, akinek a problémái elterelik a figyelmet a szenvedélybetegről, vagy a hősét, aki kiváló eredményeivel próbálja megmenteni a család becsületét. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az alkoholfüggők mellett sok esetben egy társfüggő házastárs áll, akinek tudatalatti szándéka az addikcióhoz való alkalmazkodás. A házastárs könnyen belecsúszhat a vádló szerepébe, aki minden rosszért a szenvedélybeteget teszi felelőssé. A szerepek tárháza tehát széles, de ami biztos, hogy egyik sem segíti a változást, a változtatást. Ennek tükrében azonban a családterápia a diszfunkcionális működési módok feltárása, a családi dinamika felismerése, a szerepek tudatosítása és a változások elindítása útján alkalmas lehet az alkoholfüggőség kezelésére.
Az Alkoholista játszma
Eric Berne, a tranzakcióanalízis atyja az emberek közötti társas érintkezés egyik formáját játszmának nevezi, melynek célja egyrészt hogy pótolja az emberek közötti intimitást, másrészt hogy strukturálja az időt.
Az életjátszmák között kapott helyet az Alkoholista elnevezésű játszma, melyet életre-halálra szól, és mely számos ember életére, sorsára kihat. A tranzakcióanalízis nem alkoholizmusról és nem egy alkoholistáról beszél, hanem az Alkoholistának nevezett szerepről, amelynek hátterében nem biokémiai vagy fizikai rendellenesség áll – ahol ez áll a háttérben, arra nem érvényesek a következő játszma szabályai -, hanem különböző társadalmi tranzakciók kapcsolódnak a mértéktelen iváshoz.
Az Alkoholista egy 5 személyes játszma, az Alkoholistához mindig kapcsolódik egy Üldöző, aki leggyakrabban a házastárs, a Megmentő, aki felelősséget érez az alkoholista iránt és a problémája is érdekli, a Balek, aki hitelez, pénzügyileg támogatja, kisegíti az Alkoholistát, és megértéséről biztosítja őt az Üldöző ellenében.
Ezt a szerepet leggyakrabban az Alkoholista anyja játssza, de a saját életemből merítve játszhatják ezt a gyermekek is, akik kisegítik a szülőt, aki valamilyen átlátszó indokkal pénzt kér, majd mindannyian úgy csinálnak, mintha valóban arra kellene, pedig mindenki tudja, mi a valós helyzet. Egy személy, leggyakrabban a házastárs több szerepet is magára vállalhat, egyszemélyben korholhatja, próbálhatja megváltoztatni, megmenteni a társát, illetve kisegítheti minden bajból, amelyekért pedig a másiknak kellene a felelősséget vállalnia. Ez összecseng azzal a nézőponttal, mely szerint az alkoholfüggő mellett általában egy társfüggő áll, akik így kölcsönösen segítik egymást abban, hogy ez a családi szereposztás fennmaradjon.
Időnként társul az Alkoholista mellé egy jó barát, az Agitátor, aki mindig kész őt meghívni egy újabb italra. A játszma egyik mellék-, de fontos szerepe a Közvetítőé, aki alkohollal látja el az ivásra vágyót.
A függőség fokozódásával az Üldöző és a Megmentő szerepe egyre inkább háttérbe szorulhat, az Alkoholista azonban eltűri mind a feddést, mind az ingyen segítséget, ha az biztosítja, hogy alkoholhoz jusson általa.
Berne elmélete és tapasztalatai szerint az Alkoholista játszma nyeresége nem az alkohol nyújtotta öröm, hanem a másnaposság. A másnaposság lelki gyötrelemmel jár, és ez a szenvedés, valamint a másik fél, egy szülőfigura dorgálása jelenti a játszma pszichológiai előnyét az alkoholfüggő számára.
Az Alkoholista játszmához különböző időtöltések is kapcsolódnak, a Martini nevű időtöltés a társasági ivók körében népszerű, itt arról folyik a szó, a nosztalgikus hangulatú beszélgetés, hogy ki mikor mennyit ivott, míg a keményebb ivók inkább a Másnap reggelt részesítik előnyben, mikor a saját másnaposságukról anekdotázhatnak. A játszma egyéb szereplői más emberi játszmában is érdekeltek lehetnek, a Megmentő például gyakran játssza az „Én csak segíteni szeretnék rajtad”, az Üldöző a „Nézd, mit tettél velem.” elnevezésűt, a Balek pedig a „Jótét lélek”-hez vonzódik. Ha belegondolunk, számos családban, ahol valamelyik családtag alkoholproblémákkal küzd megtalálható ez a felállás, a házastárs a végletekig próbál segíteni a szenvedélybetegen, vagy egy életen át őt hibáztatja a saját elrontott életéért, illetve azt emlegeti, hogy ha a másik nem ivott volna, akkor milyen boldogok lehettek volna. Rettentő nehéz kérdés ez, hogy hogyan tudunk jól segíteni, jól működni, jó döntést hozni akkor, ha a családunkban valaki alkoholfüggő, és nagyon nehéz a hozzátartozók számára végignézni azt, hogyan megy tönkre, hogyan veszíti el a gerincét, hogyan deformálódik a szeretett személy személyisége, de a mi lett volna ha típusú kérdéseknek nem sok értelme van, ahogy annak sem, hogy egy másik embert teszünk felelőssé a saját boldogtalanságunkért.
Berne szerint a megfelelő pszichológiai terápia a játszma abbahagyása, melynek érdekében a terapeutának mind az Üldöző, mind a Megmentő, mind a Balek szerepét el kell utasítania, a döntést, a felelősséget pedig az Alkoholista kezébe kell adnia. Felnőttként kezelvén az alkoholfüggőt abban kell bíznia, hogy mind az ivástól, mind a játszmától képes lesz tartózkodni. Berne arra is felhívja azonban a figyelmet, hogy az Alkoholista számára kevés olyan izgalmas dolog van, mint a saját játszmája, és mivel fél a valódi intimitástól, így egy játszmamentes kapcsolat fenntartása különösen nehéz számára.
A szerepcserére ösztönöznek a különböző Anonim Alkoholista szervezetek, amikor az Alkoholistát abban segítik, hogy Megmentő legyen, mely szerepben az okból is nagyon hiteles, hogy jól ismeri a játszma szabályait. Ha a teljes játszmamentes élet nem is, de a szerepcsere megoldást jelenthet, sok esetben sikeres az alkoholfüggőség kezelésében.
Mi a konklúzió?
Nehéz kérdés. Egyrészt az alkoholizmus betegség, nem akaraterő-hiány vagy jellemgyengeség, ilyen formán gyógyítható vagy kezelhető. Másrészt egy komplex probléma, amivel való megküzdés során a család többi tagja sem teheti fel a kezét és mutathat vádlón csak a szenvedélybetegre. A saját tetteiért a felelősséget neki kell vállalnia, és senki nem hibáztatható, vagy felelős az ő életéért, de nekünk, többieknek is szembe kell néznünk a saját szerepünkkel a rendszer fenntartásában. Nagyszerű, hogy ma már elérhetők olyan módszerek, mint a családterápia, mely segíthet a megküzdésben. Amikor én gyerek voltam még az volt az általános vélekedés, hogy aki mértéktelenül iszik, az gyenge, a kezelés sem a család egészére irányult, csak a függőre, és szó sem esett a függőség lelki oldaláról, arról, hogy miért iszik valaki. Így mi sem, és még sok más család sem tudta – és még bizonyára ma sem tudja - kezelni az alkoholizmust.
LEEROY Agency képe a Pixabay -en.
Azt gondoltuk, hogy csak annyi az egész, hogy ne igyon többet, miközben a családi rendezvényeken mindenki más ihatott, és természetesen édesapám is kapott ajándékba jó pár üveg bort, pezsgőt, mert bár mindenki tudta, hogy alkoholista, de mégis mi mást lehetne adni neki. Ahogy én is megvettem a napi három sörét, amikor nálunk volt, mert tudtam, ennyi kell ahhoz, hogy működni tudjon.
Öntudatlanul, a legjobb szándékkal működtettük a rendszert. Mert az alkoholizmussal együtt élni nehéz, vagy teljesen tönkremész benne, vagy valamilyen módon mented magad, bár továbbra is érintett maradsz.
Ezért fontos, hogy beszéljünk róla, hogy lássuk a problémát a maga komplexitásában, hogy tudjuk, van megoldás, mert az alkoholfüggőség nem csak az egyén problémája, hanem a körülötte élőké is, Magyarországon majd minden családé.
A saját megéléseim, tapasztalataim, gondolataim szubjektívek, én most itt tartok a családom történetének boncolgatásában.
