A saját unokáját szülte meg 60 évesen a magyar nagymama Londonban, itthon ugyanis túlkorosnak nyilvánították a szüléshez
Ilona örömmel vállalta a baba kihordását és a szülést, ugyanis a lánya már hétszer próbálkozott lombikprogrammal, de egyik beültetés sem járt sikerrel. Itthon nem végezték el a beavatkozást, Nagy-Britanniában nem volt akadálya.
Az egész világon szenzációnak számít, ami Londonban történt egy magyar házaspárral szeptemberben: a kisfiukat ugyanis a nagymamája hordta ki és szülte meg 60 évesen.
Epres Ilona szülése valószínűleg világrekord is lehet, hiszen első és mostani szülése között 43 év telt el, és az eddigi rekord csak 41 év volt - írta a Blikk.
A boldog (nagy)szülő, Ilona a Londonban élő vejének, Zoltánnak és a 40 éves Bernadett lányának tette meg ezt a hatalmas gesztust, a pár már kis híján feladta, hogy gyerekük lehet.
– Bernadett a hosszú évek alatt hétszer próbálkozott lombikprogrammal, hogy gyermeke szülessen, kisebb vagyont költöttek az orvosi beavatkozásra. A sok beültetés azonban nem járt sikerrel, mindig elvetélt. Ez annyira megviselte szegényt lelkileg, hogy letargiába esett, sőt, már megkérdőjelezte az élete értelmét is.
Nagyon aggódtam érte, édesanyaként rossz volt nézni a vergődését, amikor Budapesten az orvosom felvetette, miért nem próbálom meg én a kihordást, hiszen makkegészséges vagyok. Örömmel mentem bele a hosszas egészségügyi vizsgálatokba, valamint a lányom petesejtjének és a vejem hímivarsejtjének a beültetésébe, amit idehaza azzal az indokkal nem végeztek el, hogy túlkoros vagyok, de Angliában ennek nem volt akadálya
– mondta a Blikknek Ilona.
Ilona szerint a terhesség alatt semmi problémája nem volt, és a szülés is annyira simán folyt le, hogy az angol orvos így gratulált neki: „Ilyenre még a kórházunkban nem volt példa! Anyuka, ez olyan könnyen ment magának, hogy visszavárjuk egy újabb szülésre!”
A legnagyobb gyermeke már 43 éves, de rajta kívül még három saját gyermeket szült. Illetve összesen most már ötöt.
A másfél hónapos Danika egyébként az angol anyakönyvi kivonat szerint Ilona fia.
– Most készül a lemondási nyilatkozatom, a lányom részéről pedig az örökbefogadási. Nem béranyaként, hanem dajka anyaként szerepelek a nyilvántartás szerint, és ez óriási különbség.
– Nagy öröm, hogy a lányoméknak tudtam segíteni, és felemelő érzés, hogy ezzel óriási boldogságot szereztem az egész családnak.
A lányom bent volt velem a szülőszobában, és ő jobban izgult, mint én. Amikor meglátta a kis Danit, zokogásban tört ki, akár csak én. Hosszasan együtt sírtunk a boldogságtól a kórteremben. Nekem ez amúgy is dupla boldogság.
Rengeteg tejem volt, négyhetes koráig szoptattam a kicsit, akit legközelebb karácsonykor látok majd újra, amikor Londonba utazom a párommal - tette hozzá az anyuka-nagymama.
Az egész világon szenzációnak számít, ami Londonban történt egy magyar házaspárral szeptemberben: a kisfiukat ugyanis a nagymamája hordta ki és szülte meg 60 évesen.
Epres Ilona szülése valószínűleg világrekord is lehet, hiszen első és mostani szülése között 43 év telt el, és az eddigi rekord csak 41 év volt - írta a Blikk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miközben a Parkinson-kórral élők száma 2050-ig akár a háromszorosára is nőhet, egy nagyszabású, közel 11 ezer fős vizsgálat most rámutatott, mennyire másképp sújtja a betegség a férfiakat és a nőket, és hogy a leggyakoribb tünetek sokszor teljesen „láthatatlanok”.
A Parkinson-kór egy progresszív idegrendszeri betegség, amelyben az agy „substantia nigra” nevű területén pusztulni kezdenek a dopamint termelő sejtek.
Bár leginkább mozgászavarként ismert, amely nyugalmi remegéssel, lelassult mozgással, izommerevséggel és egyensúlyproblémákkal jár, a betegséghez számos nem motoros tünet is társul. Ezek közé tartoznak a hangulati változások, a memória és a gondolkodás nehézségei, az alvászavarok, valamint olyan autonóm működési problémák, mint a székrekedés vagy az alacsony vérnyomás, melyek gyakran jobban rontják az életminőséget, mint a látható mozgásbeli panaszok.
Egy nagyszabású kutatásban 10 929, Parkinson-kórral élő aszemély vett részt, akik kérdőíveket töltöttek ki és nyálmintát adtak genetikai elemzésre.
Ez jelenleg a legnagyobb aktív Parkinson-kohorszvizsgálat a világon. Az eredmények megerősítették, hogy a nem motorikus tünetek rendkívül gyakoriak: a résztvevők 52 százaléka szaglásvesztésről, 65 százaléka memóriaváltozásokról, 66 százalékuk pedig fájdalomról és szédülésről számolt be.
Különösen kiugró adat, hogy a betegek 96 százaléka küzdött valamilyen alvászavarral, például álmatlansággal vagy nappali álmossággal.
A kutatás tisztább képet adott a kockázati tényezőkről is. Az életkor továbbra is az elsődleges rizikófaktor, a tünetek átlagosan 64 éves korban kezdődtek, a diagnózist pedig 68 évesen állították fel.
Bár a betegek negyedénél a családban már előfordult a kór, az eseteknek csupán 10-15 százaléka köthető egyértelműen specifikus génmutációkhoz.
A betegség kialakulásáért a legtöbb esetben – 85-90 százalékban – a genetikai hajlam, a környezeti hatások és az idősödés komplex kölcsönhatása felelős.
A betegség másfélszer gyakrabban fordul elő férfiaknál, és a tünetek is eltérően jelentkeznek a nemek között.
A nők átlagosan fiatalabbak voltak a tünetek megjelenésekor (63,7 év a férfiak 64,4 évével szemben) és a diagnózis idején is (67,6 év a férfiak 68,1 évével szemben). A nők körében gyakoribb volt a fájdalom (70 százalék a férfiak 63 százalékához képest) és az esések (45 százalék a 41 százalékhoz képest).
Ezzel szemben a férfiaknál gyakrabban fordultak elő memóriaváltozások (67 százalék a nők 61 százalékával szemben) és impulzív viselkedésformák, különösen a szexuális jellegűek (56 százalék a 19 százalékkal szemben), bár a legtöbb résztvevőnél az impulzivitás enyhe volt vagy teljesen hiányzott.
A tanulmány egy pillanatképet ad, de nem hasonlítja össze a betegeket egy egészséges kontrollcsoporttal, és nem követi a tünetek időbeli változását. Mindezek ellenére az eredmények kulcsfontosságúak lehetnek a kockázati tényezők jobb megértésében, ami elvezethet a veszélyeztetettek korábbi azonosításához és a betegség személyre szabottabb kezeléséhez.
Miközben a Parkinson-kórral élők száma 2050-ig akár a háromszorosára is nőhet, egy nagyszabású, közel 11 ezer fős vizsgálat most rámutatott, mennyire másképp sújtja a betegség a férfiakat és a nőket, és hogy a leggyakoribb tünetek sokszor teljesen „láthatatlanok”.
A Parkinson-kór egy progresszív idegrendszeri betegség, amelyben az agy „substantia nigra” nevű területén pusztulni kezdenek a dopamint termelő sejtek.
Bár leginkább mozgászavarként ismert, amely nyugalmi remegéssel, lelassult mozgással, izommerevséggel és egyensúlyproblémákkal jár, a betegséghez számos nem motoros tünet is társul. Ezek közé tartoznak a hangulati változások, a memória és a gondolkodás nehézségei, az alvászavarok, valamint olyan autonóm működési problémák, mint a székrekedés vagy az alacsony vérnyomás, melyek gyakran jobban rontják az életminőséget, mint a látható mozgásbeli panaszok.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A tavaszi fáradtság nem létezik – svájci kutatók szerint egészen más áll a kimerültségünk hátterében
A Bázeli Egyetem kutatása nem talált bizonyítékot a szezonális kimerültségre. A jelenség mögött valójában az óraátállítás, a D-vitamin-hiány és a pollenallergia áll.
Végre kisüt a nap, rügyeznek a fák, a téli szürkeséget felváltja a madárcsicsergés, az ember mégis úgy érzi magát, mintha egy úthenger ment volna át rajta.
Reggelente kínszenvedés kikelni az ágyból, a kávé literszámra fogy, a munkahelyi koncentráció pedig a nullához közelít.
Ilyenkor a legtöbben megvonják a vállukat, és ráfogják a jól ismert, mindenki által elfogadott jelenségre: utolért a tavaszi fáradtság. Évtizedek óta kényelmes takaróként húzzuk magunkra ezt a kifejezést minden márciusban, amikor az energiaszintünk megmagyarázhatatlanul zuhanni kezd.
De mi történik akkor, ha az a biológiai állapot, amire a kimerültségünket fogjuk, a valóságban egyáltalán nem is létezik?
Bármilyen meglepő, a legújabb tudományos vizsgálatok alapjaiban cáfolják a tavaszi fáradtság mítoszát. Svájci alváskutatók, Christine Blume és Albrecht Vorster négyszáztizennyolc ember bevonásával végeztek egy tizenkét hónapon át tartó, hathetente ismételt felmérést. A kutatás során a résztvevők kimerültségét, nappali álmosságát és álmatlanságát vizsgálták, ám a várt eredmény elmaradt.
Semmilyen bizonyítékot nem találtak arra vonatkozóan, hogy az emberek tavasszal fáradtabbak lennének, mint az év bármely más szakaszában. A kimerültséget mérő pontszámok egyszerűen nem emelkedtek meg a tavasz beköszöntével.
„Ha a tavaszi fáradtság valódi biológiai jelenség lenne, a gyorsan hosszabbodó nappalok időszakában ennek látszania kellene” – mondta Christine Blume, a Bázeli Egyetem pszichológusa a Journal of Sleep Research folyóiratban.
A szakember szerint a tavaszi fáradtság valójában sokkal inkább egy kulturális címke, mintsem egy önálló szezonális szindróma. „Ez egy társadalmilag teljesen elfogadott magyarázat” – tette hozzá a kutató a Journal of Sleep Research hasábjain, rávilágítva arra, hogy egyszerűen megtanultuk ezt a kifejezést használni a tavasz eleji nyomottságra.
Ettől függetlenül a kimerültség, amit rengetegen tapasztalnak ezekben a hetekben, nagyon is valóságos, csupán az okokat kell máshol keresnünk. A háttérben több, jól azonosítható és kezelhető tényező áll.
A téli hónapokban a biológiai éjszaka jóval hosszabb, a szervezetünk több alvást igényel, és általánosságban is fáradtabbnak érezzük magunkat. Amikor beköszönt a tavasz, a napfényes órák száma hirtelen megnő, az emberek elkezdenek aktívabb életet élni, az alvásidő pedig lerövidül. Ez a hirtelen váltás komolyan ütközik a télen megszokott hétköznapi rutinunkkal.
Emellett a szervezetünk D-vitamin-raktárai a tél végére teljesen kimerülhetnek. Ehhez adódik hozzá a hónapokon át tartó mozgáshiány, valamint a téli étkezési szokások: a nehéz, zsíros ételek fogyasztása és a friss zöldségek, gyümölcsök hiánya mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ólmos fáradtsággal induljunk neki az új évszaknak.
A helyzetet tovább rontja az óraátállítás, amely bizonyítottan óriási terhet ró az emberi szervezetre. Az Egyesült Államokban március nyolcadikán tekerték előre a mutatókat, és a tapasztalatok évről évre riasztóak.
A tavaszi időszámításra való átállás rövid távon drasztikusan megnöveli a közlekedési balesetek számát, emeli a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázatát, és súlyos hangulati ingadozásokat idéz elő. A szakmai szervezetek évek óta küzdenek a szezonális időátállítás eltörléséért és az állandó téli időszámítás bevezetéséért.
A tavasz beköszönte egy másik, sokszor alulértékelt energiavámpírt is magával hoz: a szezonális allergiát. A levegőben szálló pollenek nemcsak tüsszögést és orrfolyást okoznak, hanem komoly fáradtságot és úgynevezett agyi ködöt is.
Ennek oka rendkívül prózai: az orrdugulás miatt a betegek éjszaka folyamatosan felébrednek, az alvásuk felszínessé válik, így a szervezetük képtelen regenerálódni.
Azonnali, bizonyítékokon alapuló lépéseket tehetünk a kimerültség ellen. A legfontosabb a belső óránk újrakalibrálása a napfény segítségével.
Ha a kora délelőtti órákban tizenöt-harminc percet töltünk természetes fényben, az helyrebillenti az éberség és az álmosság ciklusát, éjszaka pedig támogatja a megfelelő melatonintermelést.
A kora délelőtti tizenöt-harminc perc napfény optimalizálja az alvás–ébrenlét ciklusokat. Ugyanilyen kritikus a következetes alvásritmus kialakítása.
Hétköznap és hétvégén is ugyanabban az időpontban kell lefeküdni és felkelni, az óraátállítás körüli napokban pedig érdemes napi tíz-tizenöt perces fokozatos eltolással csökkenteni a szervezetünket érő sokkot.
A pollenszezonban a zárt ablakok, a légkondicionálók és a speciális szűrők használata sokat segíthet. Egy hosszabb kinti séta után az azonnali zuhanyzás és ruhacsere eltávolítja a polleneket a bőrről és a hajról, megakadályozva, hogy azokat bevigyük az otthonunkba.
Végre kisüt a nap, rügyeznek a fák, a téli szürkeséget felváltja a madárcsicsergés, az ember mégis úgy érzi magát, mintha egy úthenger ment volna át rajta.
Reggelente kínszenvedés kikelni az ágyból, a kávé literszámra fogy, a munkahelyi koncentráció pedig a nullához közelít.
Ilyenkor a legtöbben megvonják a vállukat, és ráfogják a jól ismert, mindenki által elfogadott jelenségre: utolért a tavaszi fáradtság. Évtizedek óta kényelmes takaróként húzzuk magunkra ezt a kifejezést minden márciusban, amikor az energiaszintünk megmagyarázhatatlanul zuhanni kezd.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy kutya heteken át a gazdája száját szaglászta, és ezzel a zavaró, furcsa szokással végül megmentette az életét. Amikor az angol Colleen Ferguson először vette észre, hogy Inca nevű kutyája valamiért a leheletére vadászik, és minden egyes alkalommal aggodalmas fintorral odébbáll, még a legrosszabb rémálmaiban sem sejtette, mekkora a baj.
A makacs, megmagyarázhatatlannak tűnő állati jelzés végül egy alapos, teljes testes orvosi vizsgálathoz vezetett, amely feketén-fehéren kimutatta, hogy a nő bal tüdejében egy korai fázisú rosszindulatú daganat lappang.
A ritka szerencsének és az állat kitartásának köszönhetően a szakemberek még azelőtt elcsípték a halálos betegséget, hogy az áttéteket képzett vagy végzetessé vált volna.
A történet akkor kezdődött, amikor a hatvanéves nő német juhásza hirtelen, minden előzmény nélkül megváltoztatta a viselkedését. A kutya napokon, majd heteken keresztül kitartóan a gazdája szája körül szimatolt, mintha valami láthatatlan, de rendkívül intenzív nyomot követne. Ferguson először a legkézenfekvőbb magyarázatra gyanakodott, vagyis arra, hogy valami gond lehet a fogaival vagy az ínyével.
Haladéktalanul felkereste a fogorvosát, de a szakember a legalaposabb vizsgálat után is mindent teljesen rendben talált a szájüregében.
Mivel az állat továbbra is nyugtalanul viselkedett, és a szaglászás nem maradt abba, a nő a háziorvosához fordult segítségért. A vérvételek és az általános vizsgálatok során sorra zárták ki azokat a rejtett betegségeket, például a gluténérzékenységet vagy a cukorbetegséget, amelyek jellegzetes szájszagot okozhatnak, de minden lelete negatív lett.
Inca azonban nem adta fel.
„A viselkedése megváltozott velem szemben, elkezdett a számra fókuszálni. Mintha csak a számra koncentrált volna az egész lénye, és addig nem lehetett elhessegetni, amíg ki nem fújtam a levegőt”
– idézte fel Ferguson a Daily Mirrornak. A nő a kutya állhatatossága miatt egyre jobban aggódott, ezért úgy döntött, az orvosok megnyugtató leletei ellenére inkább kifizet saját maga egy teljes testes képalkotó vizsgálatot, hogy minden kétséget kizárjanak. A diagnózis lesújtó volt:
a felvételek egy golf-labda nagyságú, nagyjából 4,3 centiméter átmérőjű tumort mutattak ki a bal tüdejében, I. stádiumban.
A nemdohányzó, korábban biológiatanárként dolgozó nőt sokkolta a hír. „Eszembe sem jutott, hogy tüdőrák lehet. Olyan megrázó volt, mert nem dohányzom, és a fáradtságon kívül semmilyen tünetem nem volt.”
Fergusont hamarosan megműtötték. Az operáció sikeres volt, a daganatot teljes egészében eltávolították. Mivel a rákot korai fázisban fedezték fel, sem kemoterápiára, sem sugárkezelésre nem volt szükség. A beavatkozást végző sebész is elismerte az eset rendkívüliségét.
„A sebész azt mondta: ‘Sosem kapjuk el az I. stádiumban; a kutyája megmentette az életét’”
– emlékezett vissza a nő. A tudomány mai állása szerint a kutyák rendkívül érzékeny szaglása képes lehet a daganatos sejtek által termelt, a lehelettel vagy más testnedvekkel távozó illékony szerves vegyületek (VOC) kiszűrésére. Klinikai kísérletek sora igazolta már, hogy a speciálisan kiképzett ebek nagy pontossággal képesek azonosítani többek között a tüdő-, mell- vagy prosztatarákos mintákat. A kutatók jelenleg olyan elektronikus „orrok” fejlesztésén dolgoznak, amelyek mesterséges intelligencia segítségével képesek lennének utánozni ezt a képességet, széles körben elérhetővé téve a korai, nem invazív szűrési módszereket.
Inca kutya a PDSA állatvédő szervezet hivatalos elismerésében részesült életmentő tettéért.
Egy kutya heteken át a gazdája száját szaglászta, és ezzel a zavaró, furcsa szokással végül megmentette az életét. Amikor az angol Colleen Ferguson először vette észre, hogy Inca nevű kutyája valamiért a leheletére vadászik, és minden egyes alkalommal aggodalmas fintorral odébbáll, még a legrosszabb rémálmaiban sem sejtette, mekkora a baj.
A makacs, megmagyarázhatatlannak tűnő állati jelzés végül egy alapos, teljes testes orvosi vizsgálathoz vezetett, amely feketén-fehéren kimutatta, hogy a nő bal tüdejében egy korai fázisú rosszindulatú daganat lappang.
A ritka szerencsének és az állat kitartásának köszönhetően a szakemberek még azelőtt elcsípték a halálos betegséget, hogy az áttéteket képzett vagy végzetessé vált volna.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Furcsa, hálószerű kiütés jelent meg a bőrödön? Egy ártalmatlannak hitt szokás állhat a háttérben
A bőrünk így tiltakozik a laptopból vagy ülésfűtésből áradó folyamatos hő ellen. Ha nem hagyjuk abba, a folt maradandóvá válhat, sőt, bőrrák is kialakulhat.
Aki esténként az ölében tartja a laptopját, bekapcsolja az ülésfűtést vagy melegítőpárnával melegíti magát, könnyen lehet, hogy észrevétlenül „lassan süti” a bőrét.
Orvosok egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet a „pirított bőr szindrómának” nevezett jelenségre, amely ezekből a mindennapos szokásokból fakadhat, és ritka esetekben komolyabb bajt is okozhat.
Az orvosi szaknyelvben erythema ab igne néven ismert állapotot a bőr tartós, ismétlődő, alacsony fokú hőhatása vagy infravörös sugárzása okozza.
A jelenségre egy TikTok-videóban hívta fel a figyelmet Dr. Joe Whittington, aki szerint az emberek lényegében „lassan megsütik” magukat az állandó hőforrásokkal. A jellegzetes tünet egy vörösesbarna, hálószerű elszíneződés, amely az érintett bőrfelületen alakul ki – írta a LADbible.
Ez akkor történik, amikor a bőröd túlságosan meghitt viszonyba kerül az állandó hőforrásokkal – például egy melegítőpárnával vagy hősugárzóval.
Sokan azt gondolnák, hogy az ilyen hőhatás égési sérülést okoz, de valójában nem erről van szó. A kiütést kiváltó hőmérséklet nem elég magas ahhoz, hogy megégessen, de kitágíthatja a bőr alatti felszíni ereket.
Ez okozza idővel a bőr elszíneződését. A tipikus modern kiváltók közé tartozik a laptop, a melegítőpárna, az elektromos takaró, a hősugárzó, az ülésfűtés és a melegvizes palack is.
Dr. Joe szerint a bőrünk ilyenkor azt üzeni: „Hé, nem vagyok gofrisütő.”
Ha a hőhatás megszűnik, a kiütés általában hetek alatt lassan elhalványul. „De ha továbbra is lassan ‘sütögeted’ magad, az valójában károsíthatja a bőrödet és az ereket, és a kiütés tartóssá válhat. Sőt, egyes esetekben bőrrákkal is összefüggésbe hozták” – tette hozzá a szakértő.
Bár a rák kockázata nem gyakori, szakértők szerint a tartós hőhatás a bőrsejtekben daganatos elváltozásokat indíthat el, például laphámrákot, Merkel-sejtes karcinómát vagy bőrlimfómát.
Bár a rák nem gyakori szövődménye a ‘pirított bőr szindrómának’, fontos, hogy minden észlelt bőrváltozásról beszélj szakorvossal.
A megelőzés egyszerű: csökkentsük a hőforrás intenzitását és a használat idejét, vagy tegyünk fizikai akadályt a bőr és a melegedő eszköz közé. Ha a laptop a probléma, tegyél közéd és a készülék közé ölbe helyezhető asztalt vagy más védőréteget.
A kiütésnek hetek alatt halványodnia kell. Ha nem, fordulj orvoshoz!
Aki esténként az ölében tartja a laptopját, bekapcsolja az ülésfűtést vagy melegítőpárnával melegíti magát, könnyen lehet, hogy észrevétlenül „lassan süti” a bőrét.
Orvosok egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet a „pirított bőr szindrómának” nevezett jelenségre, amely ezekből a mindennapos szokásokból fakadhat, és ritka esetekben komolyabb bajt is okozhat.
Az orvosi szaknyelvben erythema ab igne néven ismert állapotot a bőr tartós, ismétlődő, alacsony fokú hőhatása vagy infravörös sugárzása okozza.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
