A műtőasztalon végzett feleségével egy plasztikai sebész – rács mögött várja az ítéletet
A vád szerint megölte a feleségét egy floridai plasztikai sebész a nemtörődömségével. Még azt is az áldozatára bízta, hogy a saját érzéstelenítését megoldja, az asszisztenseknek pedig nem engedte, hogy mentőt hívjanak.
A vád szerint megölte a feleségét egy floridai plasztikai sebész – írja a LadBible. A 41 éves Benjamin Jacob Brownt azzal vádolják, hogy egy beavatkozás közben a 33 éves Hillary Ellington Brown halálát okozta. A nő férje klinikáján, a műtőasztalon szenvedett szívleállást. Kórházban még életben tudták tartani egy hétig, de többé nem tért magához, majd elhunyt.
A vád szerint Brown gondatlanságból idézte elő felesége halálát: lidokain túladagolást okozott, majd megtiltotta az asszisztenseinek, hogy mentőt hívjanak.
„Szólt, hogy a látása homályosodni kezdett, és azt mondta Dr. Brownnak, hogy narancssárgán látott. A nyugtalanság, az izomrángások és a homályos látás mind a lidokain-mérgezés korai jelei”
– sorolja a Santa Rosa megyei seriff hivatalának egy jelentése, hogy mi mindenből tudhatta volna a férfi, hogy baj van. Az is kiderült, hogy Hillary – akinek nem volt hivatalos orvosi képzettsége – maga készítette el az érzéstelenítő oldatot, amit kapott. A jelentés szerint nem is tudta, hogy pontosan milyen gyógyszerek voltak a szervezetében, csak annyit: „színes tabblettákat, köztük váliumot” vett be. Az orvosról a hatóságok azt állapították meg emiatt: nem tud, vagy nem akar törődni betegeivel.
„A családom az örökkévalóságig a könnyek tengerében él egyetlen gondatlan ember tettei miatt”
– idézi a nő apját a cikk. Brown jelenleg börtönben van, orvosi engedélyét pedig felfüggesztették.
A vád szerint megölte a feleségét egy floridai plasztikai sebész – írja a LadBible. A 41 éves Benjamin Jacob Brownt azzal vádolják, hogy egy beavatkozás közben a 33 éves Hillary Ellington Brown halálát okozta. A nő férje klinikáján, a műtőasztalon szenvedett szívleállást. Kórházban még életben tudták tartani egy hétig, de többé nem tért magához, majd elhunyt.
A vád szerint Brown gondatlanságból idézte elő felesége halálát: lidokain túladagolást okozott, majd megtiltotta az asszisztenseinek, hogy mentőt hívjanak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.
A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.
A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.
Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.
A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.
Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.
A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.
Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.
A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.
A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.
Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.
Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.
Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.
A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:
Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejjel lefelé esett a mély kútba egy asszony, a gyorsan kiérkező rendőrök élesztették újra
Az ötven éves nő a lányát látogatta meg. A rokonok vették észre, hogy a kertbe kisétáló asszony eltűnt. Mikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket.
A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.
Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.
A rokonok azonnal kihúzták és telefonon kértek segítséget, majd megkezdték az újraélszetését. A közelben lévő rendőrök öt perc alatt megérkeztek, de az asszony még ekkor sem volt magánál. Így a rendőrök vették át az újraélesztést, ami sikeres volt. A kiérkező mentők végül helikopterrel vitték kórházba a nőt.
A szakemberek szerint ilyenkor minden perc számít.