A gyerekek körében is tarol a koronavírus új variánsa, a gyermekorvos szerint azonban komoly aggodalomra egyelőre nincsen ok

Voltál-e az elmúlt egy évben méhnyakrák-szűrésen? Ha férfi vagy, utánajártál-e valaha is, hogy hordozol-e HPV-vírust? Ha esetleg nemmel válaszolnál, akkor azért érdemes továbbolvasnod, sőt, megnézni a Diagnózis podcast legújabb epizódját, mert megtudhatod, hogy

Ha pedig azok közé tartozol, akik egészségtudatosak és rendszeresen eljárnak szűrővizsgálatokra, akkor is érdemes maradnod: megtudhatod, hogy mi jelenti a lebiztosabb védekezést a méhnyakrák ellen, ha valakinél mégis felüti fejét a betegség, hogyan küzdhető le, és mi minden segít ma már a tájékozódásban.

A podcast aktuális adásában megismerhetjük Tóth Icó történetét, akinél 15 évvel ezelőtt diagnosztizáltak méhnyakrákot. Második gyermekével volt várandós, amikor már tapasztalt furcsa tüneteket, de akkor még az orvosok megnyugtatták, hogy nincs oka aggodalomra. Miután megszületett kislánya, egy védőnő hívta fel arra a figyelmét, hogy a jelek, amiket észlel, akár méhnyakrák jelenlétére is utalhatnak, jobb, ha utánajár a dolognak.

Sajnos igaza lett a védőnőnek, Icónál valóban találtak rákos elváltozásokat. A diagnózis sokként érte:

– meséli Icó.

Dr. Tóth Richárd, a Semmelweis Egyetem Nőgyógyászati klinikájának nőgyógyász orvosa és daganatsebésze, a beszélgetés másik résztvevője megerősítette, hogy a daganatos diagnózis a legtöbbször tényleg igazi sokként éri a betegeket, és jó, ha az elhangzottak 10%-ára emlékeznek közvetlenül az orvossal folytatott beszélgetés után.

„Ebben benne van a szorongás, a félelem, de az is, hogy mi orvosok elárasztjuk a pácienseket egy sor információval. Ez mindenképp bénító hatású. Nagy segítség, hogy ma már vannak olyan kiadványok, mint amilyeneket a Mályvavirág Alapítvány készít, és segítenek az érintettek tájékoztatásában” – emeli ki a szakértő.

– hangsúlyozza dr. Tóth Richárd.

Icó komplex kezelést kapott, műtétre, sugárterápiára és kemoterápiára is szüksége volt – de meggyógyult. Remélte, hogy az ő történetéből mások is erőt merítenek, ezért magánkiadásban megjelentette azokat az írásait, amelyeket a gyógyulási folyamata alatt alkotott. A könyvbemutatókon találkozott sok sorstárssal, ez pedig megerősítette benne, hogy van tennivaló az érintettekkel való kommunikációban, a felvilágosításban. Létrehozta a Mályvavirág Alapítványt, amelynek vezetőjeként sokat tesz a méhnyakrákban érintettékért, de azért is, hogy minél többen megtudhassák: a méhnyakrák gyógyítható, de el is kerülhető.

Dr. Tóth Richárd is ezt tartja a legfontosabbnak, hogy

Mivel jellemzően a HPV vírus két fajtája, a 16-os és a 18-as a legnagyobb maliginitású típusok, ezek hordozzák a legnagyobb kockázatot, amit már azzal csökkenthetünk, ha utánajárunk, hogy vajon a mi szervezetünkben megtalálható-e ez a vírus. De van egy még biztosabb lépés: létezik már oltás a HPV vírus ellen. Ausztráliában az oltás segítségével érték el, hogy ma már alig van méhnyakrákos megbetegedés az országban.

És hogy miért nem csak a nők számára kulcskérdés a HPV vírus szűrése, megelőzése?

Mert a férfiak is lehetnek érintettek. Egyrészt hordozhatják a vírust, és szexuális érintkezéskor továbbadhatják partnerüknek. Másrészt a HPV nemcsak a méhnyakrák kialakulásával okolható: a férfiaknál okozhat daganatot az ivarszerveknél, vagy a fej-nyaki régiót érintő daganatos megbetegedéseket.

Nézd vagy hallgasd meg a teljes beszélgetést, hogy megtudd:

- Mi az orvos tanácsa, kinek, mikor, milyen szűrés ajánlott?

- Hogyan gondolkodik Icó a HPV oltásról és vajon ajánlotta-e a lányainak?

- Milyen korosztályt érint a méhnyakrák?

- Mit kell tudnunk a HPV vírusról?

- Mit csinálna Icó másként, ha visszamehetne az időben?

A podcastepizódot a gondoskodás szakértője, az OTP Egészségpénztár támogatta.

Hiába győztük le a vírust, a maradványai tovább rombolnak a szervezetünkben – derült ki egy friss kutatásból. A tudósok szerint a koronavírus halott, „zombi” fehérjedarabkái felelősek lehetnek a hosszú COVID kínzó tüneteiért, mivel célzottan vadásznak és pusztítják a legfontosabb immunsejtjeinket. Egy kaliforniai egyetem kutatócsoportja január végén tette közzé az eredményeit, amelyek

- írta a LADbible.

A kutatók rájöttek, hogy a vírus tüskefehérjéjének lebomlása után visszamaradó darabkák képesek megtámadni és elnyomni bizonyos immunsejteket. Gerard Wong, a Kaliforniai Egyetem biomérnöke szerint a folyamat nem véletlenszerű. „Ezek a töredékek a sejtek membránjának egy meghatározott görbületét célozzák. Azok a sejtek, amelyek tüskések, csillag alakúak, vagy sok csáppal rendelkeznek, elsődlegesen nyomás alá kerülnek” – magyarázta a szakember.

ami megmagyarázza, miért lehetnek az immunszupprimált emberek még egészségesen is fogékonyabbak a maradványok támadására.

A tanulmány az Omikron variáns egyik rejtélyére is fényt derített. Bár ez a változat rendkívül fertőző volt, általában enyhébb lefolyású betegséget okozott. Yue Zhang, a kínai Westlake Egyetem biomérnöke szerint az Omikron sok rejtélyes viselkedést mutatott.

– mondta. A kutatás most választ adott erre. „Azt találtuk, hogy az Omikron tüske darabjai sokkal kevésbé voltak képesek elpusztítani ezeket a fontos immunsejteket – ami arra utal, hogy a páciens immunrendszere nem merül ki annyira.”

A felfedezés megerősíti a megelőzés fontosságát, mivel a kevesebb fertőzés egyben kevesebb hosszú COVID esetet is jelent. Ravi Jhaveri, a chicagói Lurie Gyermekkórház gyermekgyógyásza szerint ez az egyik legerősebb érv a védőoltások mellett.

– hangsúlyozta az orvos. A kutatók hozzáteszik, a mostani laboratóriumi eredmények egy lehetséges mechanizmust vázolnak fel, és további vizsgálatok szükségesek annak teljes megértéséhez, hogy a vírusmaradványok pontosan hogyan járulnak hozzá a hosszú COVID tüneteihez a betegekben.

Via LADbible

Évtizedekig a testtömegindex, vagyis a BMI volt a szent grál, a kikezdhetetlen mérőszám, ami megmondta a tutit az egészségünkről. Aztán jöttek a kellemetlen kérdések: miért lesz daganatos valaki, akinek papíron tökéletes a súlyba, és miért él vígan az, akit a BMI-táblázat rég a veszélyzónába száműzött?

Egy brutális méretű, 340 ezer embert 15 éven át követő európai kutatás mutatott rá a British Journal of Cancer hasábjain, hogy a testalkatunk sokkal többet elárul a kockázatokról, mint a BMI-szám. A probléma az, hogy a BMI nem tesz különbséget izom és zsír között, és fogalma sincs arról, hova rakódik le a felesleg. A tanulmány arra jutott, hogy a specifikus testforma – vagyis a magasság, a súly és a zsíreloszlás matematikai kombinációja – sokkal pontosabb jelzőrendszer, mint a puszta testsúly. Ennek alapján négy, szinte archetípusos testalkatot különítettek el, és megdöbbentő mintázatokat találtak.

Az első csoportba tartoznak az „általánosan adipózus” emberek: magas testsúly, magas BMI, bő derék- és csípőkerület. Náluk az általános rákkockázat minden standard deviációnyi eltolódással 7%-kal nőtt.

Aztán jönnek a „magas és karcsú” alkatúak, akiknél a magasság önmagában is rizikófaktor. Hiába a lapos has és az alacsony derék-csípő arány, az általános rákkockázat náluk is enyhén, 3%-kal emelkedett.

A harmadik fenotípus a „magas, hasra hízó” típus, ami a nagy testmagasságot központi elhízással, vagyis hasi zsírpárnákkal kombinálja, miközben a csípő viszonylag keskeny marad. Itt a kockázatnövekedés 4%-os volt.

A dohányzóknál ráadásul az ajak-, szájüreg-, garat- és gégerák kockázata is megugrott.

És végül a negyedik, ritkább kategória a „súlyos, de keskeny derekú” fenotípus, ami leginkább az atletikus, izmos testalkatú emberekre, például a súlyemelőkre jellemző. Magas testsúly és BMI párosul viszonylag keskeny derékkel és csípővel.

Egy kezdeti, gyenge jel utalt a pajzsmirigyrák esélyére, de a statisztikai elemzések ezt végül kizárták.

Mielőtt bárki rohanna a mérőszalagért, fontos leszögezni: ezek statisztikai valószínűségek, nem pedig kőbe vésett jóslatok. A kutatók hangsúlyozzák, hogy egy „kockázati fenotípus” még nem jelent halálos ítéletet, ahogy a „kedvező” alkat sem jelent védelmet. A rák egy rendkívül komplex betegség, amiben a genetika, a környezeti hatások és az életmód legalább akkora, ha nem nagyobb szerepet játszanak, mint a testünk arányai. A tanulmány üzenete inkább az, hogy a BMI-n túli mutatók, mint a haskörfogat, sokkal több hasznos információt hordoznak az egészségünkről.

Sokan a hosszú élet titkát a növényi étrendben keresik, egy friss kutatás azonban most épp az ellenkezőjére jutott a legidősebbek körében. Egy nagyszabú kínai vizsgálat szerint a 80 év feletti vegánoknak kisebb eséllyel adatott meg, hogy megéljék a 100 éves kort, mint a vegyes étrendet követő kortársaiknak – írja egy amerikai szaklap.

A vegetáriánus, vagy vegán étrendről általában ismert, hogy számos egészségügyi előnnyel jár, például csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Idős korban azonban a kép ennél árnyaltabb, mivel a szervezetnek kiemelten fontos a megfelelő fehérje- és tápanyagbevitel a fizikai leépülés és az alultápláltság elkerüléséhez.

A kutatók egy 1998-ban indult, nagyszabású kínai egészségfelmérés adatait elemezték.

Ezt követően megvizsgálták, hogy az étkezési szokásaik – mindenevő, vegán, vagy a vegetáriánus étrend enyhébb formái – miként függtek össze a matuzsálemi kor elérésének esélyével.

Az adatokból kiderült, hogy a vegetáriánusoknak összességében 19 százalékkal kisebb esélyük volt a százéves kor elérésére, mint a mindenevőknek. A legszigorúbb, vegán étrendet követőknél ez a különbség még markánsabb, 29 százalékos volt. Ezzel szemben a halat, illetve a tejet és tojást is fogyasztó vegetáriánus alcsoportokban a kutatók nem találtak statisztikailag kimutatható eltérést.

A felfedezés nem előzmény nélküli: ugyanennek a kínai adatbázisnak egy másik, friss elemzése a vegetáriánus étrendet a fizikai törékenység magasabb kockázatával hozta összefüggésbe. Egy harmadik, szintén a felmérésen alapuló tanulmány pedig azt találta, hogy a vegetáriánusoknál kisebb volt az esély az úgynevezett „egészséges öregedés” elérésére, bár a jobb minőségű étrend tompíthatta ezt a hatást.

Fontos hangsúlyozni, hogy a megfigyeléses vizsgálat összefüggéseket tárt fel, de ok-okozati kapcsolatot nem bizonyít. Az eredményeket torzíthatta, hogy az étrendre vonatkozó adatok önbevalláson alapultak, és más, nem vizsgált tényezők is befolyásolhatták a résztvevők élettartamát.