DUNAKANYAR

Világhírű alkotásokat láthatsz Komáromban, Közép-Európa legnagyobb erődrendszerében

A Szépművészeti Múzeumban hetven évig vártak a régi szobrok arra, hogy méltó helyre kerülve újra elkápráztassák a látogatókat. Maga a helyszín is fantasztikus, a sokat megélt épület impozáns környezete is rabulejtő.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2022. június 17.


Link másolása

Komáromban, a Duna jobb partján fekvő kulturális, idegenforgalmi és kereskedelmi központban számtalan program várja a turistákat. A gyógyfürdő és szabadidőpark mellett érdemes felkeresni a város nemrég átadott új látványosságát a Csillagerődöt, ahol a meglepő tárlaton szó szerint karnyújtásnyira nézhetjük meg a világ leghíresebb szobrait - másolatban.

Az erődrendszer létrejötte

A komáromi erődrendszer a Duna két oldalán található. Egyik fele a szlovákiai Észak-Komáromban, a másik pedig a magyar Komáromban. A bal parton lévő erődrendszer felújításáért 1994-ben Europa Nostra-díjat kaptak.

Az erődök története messzi régmúltba vezet vissza.

Már a Római Birodalom idején itt lévő, a Pannonia provinciához tartozó - a “limes romanus” mentén kiépülő - Brigetio a provincia egyik legjelentősebb települése volt az I-IV. században. A túlparton pedig a Vág menti kereskedelmi vonal biztosítására, és az északi irányból várható támadások megállítására készült el először itt is egy fa, majd kő erődítmény.

A hely stratégiai és gazdasági fontosságú volt, hiszen a Duna és a Vág folyók találkozásánál fekszik, és védelmi célokra is alkalmas volt. Ezért is épülhetett fel itt a középkorban a vár, majd az Öregvár.

Az erődítmények a törökök elleni küzdelemben is fontos szerepet kaptak, és a várvédők hősies ellenállásának köszönhetően Komárom nem került török kézre. Később az Öregvárat kibővítették, a 17. században felépült az Újvár, amely így Bécs előretolt bástyája lett. Az 1848-as szabadságharcban itt zajlott a komáromi csata, majd a Habsburg Birodalom építette ki a folyók találkozásánál legerősebb katonai erődrendszerét, amely 200 ezer katonát is képes volt befogadni.

Így épült fel a mai magyar területen a Csillagerőd, majd 1871-ben a Monostori erőd és 1877-re az Igmándi erőd. Ám a hatalmas erődrendszer a 20. századra elvesztette katonai jelentőségét.

A Csillagerődöt története majdnem véget ért 1850-ben, mert szinte teljesen lebontották. Később azonban kőből és téglából újraépítették, a védelmi rendszer fő részeként. A Monarchia katonái laktanyaként és raktárként használták, majd 1920 után a Magyar Királyi Hadsereg lőszerraktára lett. 1944-ben pár hónapig a deportáltak gyűjtőhelye volt. A 2. világháború után szükséglakásokat alakítottak ki benne, azt követően zöldségraktárként is funkcionált.

A mostani renoválás során, ahol lehetett, eredeti állapotban újították fel az épületet. Az új komplexum a kiállítóhelyen kívül vetítő- és előadótermet, múzeumpedagógia foglalkoztató, ajándékboltot és kávézót is kapott. Az udvarán pedig egy szabadtéri színpadként is használható teret alakítottak ki.

A vizesárokkal védett, kívülről kővel megerősített erőd a nevét a jellegzetes csillag alakjáról kapta.

A komáromi Csillagerőd

A Csillagerődöt, a Monostori Erődöt és az Igmándi Erődöt magába foglaló

komáromi erődrendszer Közép-Európa legnagyobb erődrendszere.

Közülük a Csillagerőd – mely egy korábbi palánkvár helyén épült 1850 és 1871 között - teljesen felújításon ment át, és a fantasztikus tereket rejtő építmény egy különleges funkciót is kapott.

Az új kulturális központban látható ugyanis a Szépművészeti Múzeum több mint százéves gipszmásolat gyűjteményének kiállítása. Ezzel 70 év hányattatás után lelt otthonra a gyűjtemény.

A másolatok bemutatása jó ideig népszerű volt, ám lassan vesztettek népszerűségükből. A múzeum a 20. század első évtizedében már több ezer alkotással rendelkezett az antikvitástól a reneszánszig terjedő időszakból. A 2. világháború után azonban már nem védték őket, így fokozatosan romlásnak indult állaguk. Az anyag nagy része több mint hét évtizede raktárba került, vagy szétszóródott az országban, és számos mű súlyosan megsérült.

Végül 2015-ben több mint kétszáz kiemelkedő fontosságú antik, középkori és reneszánsz másolatot restauráltak, és ezek a Csillagerődben leltek otthonra. Így itt most

közel háromszáz másolat csodálható meg, köztük számos világhírű alkotás másolata is.

Köztük például Praxitelész klasszikus kori műve, a Hermész és a gyermek Dionüszosz, a hellenisztikus Méloszi Aphrodité (Milói Vénusz) és a római Laokoón-csoport másolatai, vagy Donatello, Luca della Robbia és Michelangelo másolatok. Az erőd udvarán egy hatalmas csarnokot is építettek, ahol több monumentális reneszánsz másolatot állítottak ki, például Donatello Gattamelata és Andrea del Verrocchio Bartolomeo Colleoni lovas szobrainak öntvényeit.

A csillagerődről bővvebben ITT és ITT olvashatsz.

A Monostori Erőd, a Láthatatlan erőd

Közép-Európa legnagyobb újkori erődje, a klasszicista stílusú hadtörténeti műemlék impozáns látványt nyújt. A monumentális Monostori Erőd faragott kövekből épült fala, a védműveket borító 3-4 méter vastag földtakarója és több kilométer hosszú földalatti kazamata-rendszere igazi kuriózum. A 25.680 négyzetméteres területen 640 helyiség található.

A helyet a filmesek is kedvelik, gyakran használják forgatási helyszínként is a ma már több kiállítást is tartalmazó erődöt. Többek között a katonai életet bemutató kiállításokat nézhetünk meg, van lőoktató terem, hadtörténeti kiállítás is. A valaha gabonaraktárként használt épületrészben kenyérmúzeum, az udvaron haditechnikai park, a Legénységi szállón a Monarchia katonaélete ismerhető meg. Mivel az erődöt évekig a szovjet Vörös Hadsereg használta, így erről az időszakról is megemlékeznek.

A legfiatalabb, Igmándi erőd most felújítás miatt zárva van.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


DUNAKANYAR
Videó: Ilyen csodás a Dömör-kapu a téli fagy ölelésében
A Bükkös-patak vízének zubogása a köveken lezúdulva egyszerre megnyugtató és egyszerre félelmetes is. A hideg időben jegesedő partja pedig különleges látványt nyújt.

Link másolása

A természet és a Dunakanyar szerelmese - Milotai Richárd - így látja a Dömör-kaput télen, a fagynak köszönhetően egyre jobban jégbe fagyó vízparton:

"Olyan jó nyáron a Bükkös-patak partján kalandozni. Nézni a víz csillogását, figyelni a kövek között az apró rákokat vagy hallgatni a madarak csivitelését. És mégis, így télen is olyan szép itt minden.

Csak álljatok meg egy picit a vízesés mellett és hallgassátok ahogy morajlik a lezúduló víz. Nézzétek a jégcsipkéket, ugye milyen gazdag látvánnyal halmoz el minket a természet?"

A természetnek ezt a csodáját videón is megörökítette:

A patakot 360 fokban is megnézhetitek:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

DUNAKANYAR
A Rovatból
Fotók: Ilyen csodás hangulata van a Varázskertnek a Szentendrei-szigeten
Lila virágmezők, levendulaillat a levegőben, megannyi szín és látvány, amit nem lehet megunni.

Link másolása

Újra nyitva a Varázskert a Szentendrei-szigeten. A csodás levendula-mezők látványa mellé vendégül látnak egy finom kávéra, sütire, házi szörpre vagy ha megéheznél akkor egy igazi retró melegszendvicsre vagy hotdogra.

Az idei évtől kerékpárt is tudtok kölcsönözni, amivel felfedezhetitek a környék szépségét.

Bővebb információk ITT


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

DUNAKANYAR
A Rovatból
Itt a tavasz: sétálójeggyel nyit újra a Szentendrei Skanzen
Idén már március első hétvégéjétől ellátogathatunk Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeumába, ahol bebarangolhatjuk hétvégenként a 75 hektáros területet.

Link másolása

A tavaszi előszezon 2024-ben március 2-i hétvégével indul a Skanzenben, ahol

a kilenc tájegységen keresztül nemcsak a magyar nyelvterület népi építészetével, lakáskultúrájával, gazdálkodásával és életmódjával ismerkedhetnek meg az idelátogatók, hanem megtapasztalhatják a gyönyörű természeti környezet különleges varázsát is.

A Skanzen a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, a Sztaravoda-forrás és patakvölgy szomszédságában helyezkedik el. Kiemelt természeti értéke a patakvölgy környéke, ahol az őshonos flóra még háborítatlanul él a völgy vonalát követő galériaerdőben.

A múzeum területén sétálva nemcsak hóvirágot láthatunk, hanem számos más védett növény és állat tavaszi újraébredését is megfigyelhetjük. Kicsik és nagyok egyaránt felfedezhetik a Skanzen rejtett ösvényeit és 7 km-t felölelő sétaútját, amelyek igazi természetközeli kikapcsolódást kínálnak.

Érdemes felfedezni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézettel közösen kialakított tanösvényt is, ahol a madarak etetésével, gondozásával, a különböző odútípusokkal, sőt még süntanyával is megismerkedhetnek a családok.

A bejárattól rövid, oda-vissza 3 km-es túrával elbarangolhatunk a Skanzen görögkatolikus templomához, az erdőkkel övezett dombtetőn álló Mándoki templomhoz, útba ejtve a Bakony, Balaton-felvidék tájegység utcasorát. A rejtett fatemplomocskától csak rövid séta a „tokaji szőlőhegy”, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik Szentendrére és a környező hegyekre.

A gyerekek nagy kedvence a patak mentén, a vízimalom mellett található Mesekert játszótér. A Kő Boldizsár által készített játékokon olyan magyar népmesék elevenednek meg, mint A kisgömböc, Az iregi kakasok, Az igazmondó Góbé vagy A kismalac és a farkasok. A mesék pedig nemcsak a játékszereken élhetők át, hanem a helyszínen olvashatóak is, így azok a szülők és gyerekek is ismerősként üdvözölhetik a színes figurákat, akik itt találkoznak először az adott népmesével.

A kerékpárral és babakocsival is bejárható, biztonságos, forgalomtól mentes sétautak kisgyerekeseknek is kiváló kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak, a séta közben megéhezőket pedig aranybarnára sült kiflivel, sajtos pogácsával, kakaós csigával, szilváspapuccsal és sok más finomsággal várja a Skanzen Pékség. A múzeum meglátogatására akár négylábú kedvencünk is velünk tarthat, amennyiben vállaljuk, hogy pórázon vezetjük őket.

Az előszezon hétvégéin a porták, enteriőrök, kiállítások nem lesznek látogathatók, a sétálójeggyel a Skanzen tájegységeit lehet megtekinteni. Az előszezon hétvégéi: március 2-3., március 9-10. és március 23-24.

Bővebb információk ITT

Link másolása
KÖVESS MINKET:


DUNAKANYAR
Egynapos nyaralás Vácon? - kulturális, gasztronómiai és zenei programban is lehet részünk
Vác kellemes kikapcsolódást ígér, akkor is, ha csak egy napunk van rá.

Link másolása

Budapestieknek egynapos kirándulásra tökéletes helyszín lehet a Dunakanyar egyik legbájosabb települése, Vác.

Egész évben találunk itt rengeteg látnivalót, de ezen a hétvégén zenei programokból sincs hiány, hiszen július 21 és 23 között megrendezésre kerül a XXIX. Váci Világi Vigalom.

Fellép többek között a Valmar, a Budapest Bar és a Kiscsillag is, de komolyzene, utcabál és színházi előadás is lesz a különböző helyszíneken. Ráadásul a legtöbb program ingyenes!

De ha egy nyugalmasabb hétvégét választanánk, akkor is rengeteg izgalmas dolgot fedezhetünk fel egy nap alatt. Jöjjön pár tuti tipp, a tartalmas barangoláshoz.

Szárnyashajóval az utazás is élmény

A Budapest - Vác - Visegrád - Esztergom útvonalon közlekedő szárnyashajó gyors és kényelmes választás.

09:30-kor indul Budapestről, és már 10:10-re Vácon lehetünk. Visszafele 17:50-kor indul, így egy szűk napunk van felfedezni a várost.

De a MAHART oldalán más hajózási lehetőségek is a rendelkezésünkre állnak, ha a Dunakanyar valamelyik településére készülünk.

Árak és további lehetőségek: ITT

Kisvonat

Ha már az élményszámba menő utazásról van szó, Vácot a legkönnyebben egy kisvonattal fedezhetjük fel.

Az utazás mellé idegenvezetés is jár, így megismerhetjük a legfontosabb történelmi tényeket, és közben elsuhanhatunk az összes, fontos helyszínt mellett.

Menetrend és árak: ITT

Finom falatok

Ha vízparti panoráma mellet költenétek el az ebédet, a Remete Étteremben hagyományos ízek, és bőséges adagok várnak.

A gasztronómiát figyelemmel követők pedig biztosan tudják, hogy a többszörös díjnyertes, Mihályi Patisserie a környék kihagyhatatlan büszkesége.

Az itt feltálalt desszertek a szemünknek legalább olyan kedvesek, mint az ízlelőbimbóinknak.

Sajdik karikatúra gyűjtemény

2021-től a Pannónia-házban kapott helyet az állandó Sajdik Gyűjtemény. De még mielőtt belépnénk a karikatúrák elbűvölő világába, az udvarban is tegyünk egy sétát, mert itt van berendezve Vertel Andrea, gödi keramikusművész Tündérkertje.

A Ludas Matyi hetilap legendás rajzolója, Csukás István népszerű mesefiguráinak életre keltője, Pom Pom és Gombóc Artúr megformálója, a 91 éves művész, Sajdik Ferenc az ünnepélyes megnyitón úgy fogalmazott: nagyon jó érzés számára, hogy méltó környezetbe kerültek a képei.

A patinás, több mint 300 éves épületben négy teremben kapott helyet a közel 150, eredeti alkotásból álló életmű.

A Sajdik Gyűjteményhez és a Pannónia Házhoz tartozik Kolodko Mihály, Vácon élő szobrászművész közelmúltban felállított három alkotása is: Mária Terézia, Morzsa kutya és Csúzli miniszobrai, a vasútállomástól a Diadalívig tartó útvonalon.

Mária Terézia melange

Mária Terézia magyar királyné látogatásának köszönheti Vác a barokk belvárosának mai képét. Ekkor épült az ország egyetlen diadalíve is, amely alatt állítólag a fenség soha nem ment át.

Az ő tiszteletére fogott össze 14 váci vendéglátóhely és megalkottak a királyné kedvenc édessége, a mézes mandulás, fahéjas alma alapanyagainak felhasználásával egy kávékülönlegességet.

Mi az Adullám Kávézóban kóstoltuk az ízletes kreációt, ráadásul alternatív, mandulatejes verzióban is el tudták készíteni nekünk.

Memento Mori

1994-ben Vácon, amikor a Domonkos templom helyreállítási munkálatai során a templom alatti kripta több, mint 150 évvel ezelőtt elfalazott lejáratára bukkantak az építők.

A megtalált kriptában 262, többnyire jó állapotú színes, díszített koporsóban, spontán mumifikálódott váci polgárok testei nyugodtak.

A 2016. júniusában felújított állandó kiállítás a főtér egyik lakóházának középkori pincéjében nyert elhelyezést. A meredek lépcsőn a hűvös és mély pincébe leereszkedő látogatót a korabeli kripta képe mellett azon váci polgárok névsora fogadja, akiket koporsófeliratuk alapján sikerült beazonosítani.

A terem hátsó részében Stefanovics György szabómester, egy név szerint nem ismert középkorú polgárasszony és egy 9 éves kislány, Salamon Magdolna nyugszik, rekonstruált, az eredeti alapján készült viseletben, üvegkoporsóba zárva.

Sokkoló, de mégis kihagyhatatlan élmény!

+ 1 tipp:

Ha Vácra készülünk, a Visit Vác oldalára mindenképpen érdemes fellátogatni, mert programok széles tárháza és hasznos tudnivalók egyaránt állnak a rendelkezésünkre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk