Újabb 6 arc Budapest utcáiról
Belelapoztunk megint Budapest katalógusába, és igazi kincsekre bukkantunk. Mesélnek a városhoz fűződő kapcsolatukról, életükről örömükről és bánatukról.
Két fiatalember vállalkozott arra, hogy bemutassa Budapest arcait, akiken keresztül talán ti is jobban megismerhetitek a várost. A csapat tagja Szöllősi Mátyás, aki a képeket és a rövid interjúkat készíti, illetve Tóth Gábor, aki az arculatért felelős.
Niki | Március 15-e tér
"Régóta nyomon követed a vízilabdát?"
"Igen, régóta. Székesfehérvári vagyok, és ott elég kevés a vízilabda-mérkőzés, sajnos. Rendeztek egyszer egy magyar-olaszt és azóta imádom! A magyar mellett egyébként az olasz is a kedvenc csapatom."
"Szerinted ki a legjobb a magyar csapatból?"
"Vámos Marci, minden tekintetben."
"Szerinted mi lesz este? Nyerünk, ugye?"
"Én úgy érzem, hogy szoros meccsen nyerünk. Szerintem 9-8-ra. Úgyhogy: Hajrá, magyarok!"
András | Mészáros utca
"Hosszú ideig voltam egy plébánia gondnoka Baján, illetve a kikötőben mindenes, ahol közel száz embert irányítottam. Csak pár éve költöztem föl Budapestre, egy otthonba, ahol végül is a szakmámmal tudok foglalkozni nyugdíjas koromra. Rendbe raktam a Krisztina téri plébánia kertjét, és gondoskodom a tisztaságról is. Szörnyűnek tartom, hogy milyen mocskot képesek hagyni maguk után az emberek, hogy milyen önteltek tudnak lenni, nagyképűek."
"Mondja meg, ha tévednék, de úgy látom, hogy az aktivitás, a tenni vágyás az egész életét meghatározta..."
"Igen, ezt tartom a legfontosabbnak. 87 éves vagyok, de most is én söpröm itt a járdát. Fiatalon például tornáztam. Sosem felejtem el a partneremet, Magdit, milyen jó fogása volt. Egyik nap - ez volt vagy hatvanöt éve -, meséli nekem az egyik barátom, hogy reggel mentek a misére, és a Magdit megtámadta két suhanc. Kérdeztem tőle, hogy ő akkor mit csinált. Csak arrébb álltam - válaszolta a barátom. Merthogy a Magdi úgy elpáholta a két fickót, hogy csak na. És azt is hozzátette, hogy képzeljem el, mi lenne, ha elvenné a Magdit, és csak egy rossz szót szólna azután... Javasolta, hogy inkább én udvaroljak neki."
Alex és Áron | Budapest Barber Shop
Áron: "Az volt a célunk, hogy egy igazi, original Barber Shop-ot hozzunk létre, amilyen még nincs a városban. Nálunk ez családi hagyomány, mindenki fodrász a családban, apámtól tanultam én is mindent, aztán kint Ausztráliában is dolgoztam sokáig, ottani Barber Shopokban."
"Mitől vagytok igazán különlegesek?"
Alex: "Egyrészt attól, hogy a felfogásunk az, hogy mindenki igazán jókedvűen, elégedetten távozzon innen, és a barber shopok hagyományához hűen, mi csak férfiakat szolgálunk ki, rájuk specializálódtunk minden tekintetben. És hogy igazán minőségi cuccokkal dolgozunk."
"Sok előkészületet igényelt gondolom a bolt megvalósítása, vannak itt elég speciális kellékek.."
Áron: "Pár hónap. Igazából a székekre kellett sokat várni, azok Amerikából jöttek. Ilyeneket nem látsz máshol a városban. Mindenképp itt a hetedik kerületben szerettük volna nyitni az üzletet, itt pörgés van, sok a külföldi, meg tudjuk mutatni magunkat, és a tudásunkat."
"Milyen korosztály jár hozzátok?"
Áron: "Leginkább a velünk egykorúak, akik még nyitottak, és tetszik nekik ez a stílus, hogy ilyen újdonsággal találkoznak itt a városban. De persze vannak idősebbek is. Valamelyik nap bejött egy kanadai fickó, és annak ellenére, hogy nyilván Észak-Amerikában sok ilyesféle helyet látott már, azt mondta, hogy ez a legszebb, legigényesebb, amihez eddig szerencséje volt."
Az ötletgazda, Szöllősi Mátyás már régóta próbált megoldást találni arra, hogy a főváros éjszakai életét bemutassa, és kiderüljön, nem is olyan elrettentő, ahogy azt sok ember képzeli. Rövid interjúkat képzelt el, amik egy-egy fotóval ízelítőt adnak az éjszakai Budapestből.
Az alapötletet tovább bővítve elkezdték a Budapest, hogy budapesti arcokon keresztül mutassák be a várost. Van már ilyen külföldön - a Humans of New York – és ez alapján vetődött fel, hogy itthon is meg lehetne csinálni.
A csapat tagja Szöllősi Mátyás és Mohai Balázs fotósok és Tóth Gábor, aki az arculatért felelős.
Eszter | Széll Kálmán tér
"Hogyhogy ide, a tűző napra ült ki?"
"A János Kórházban dolgozom, és ott elég kevés nap ér, úgy gondoltam, hogy most jót fog tenni, még nincs túl késő, talán nem káros."
"Mivel foglalkozik?"
"Nővér voltam, aztán egyszer csak közölték, hogy előnyugdíjba akarnak küldeni, én meg azt feleltem, hogy engem ne küldjenek sehová, találok én munkát magamnak máshol is. Szerencsére nem így lett, és a nyugdíj után felhívtak a kórházból egyik nap, hogy menjek be reggel nyolcra. Azóta takarítok napi négy órában, amit egyáltalán nem szégyellek. Ez is tisztességes munka, sokaknak még ez sem adatik meg. Kiegészítésnek, időtöltésnek jó, addig is emberek közt vagyok."
"Hogy érzi magát Budapesten?"
"Ezen sokat gondolkodom mostanában. Nagyon zavar, hogy piszkos. És ez nem a közterületeseken múlik, hanem rajtunk. A fiamék kint élnek Németországban, évente többször is megyek, és ott nem sértődik meg senki, ha rászólnak az utcán, hogy "Ne dobd már el a szemetet." Itthon, ha egy idős embernek átadja egy jól nevelt fiatal a helyét - ilyen is akad -, legtöbbször nem kap érte köszönetet. Nem csoda, hogy sokan nem adják át. Nem szokásom, de egyszer meg is kérdeztem egy nőtől a metrón, hogy az a srác nem érdemelte volna meg a köszönetet? Annyit felelt, hogy a fiataloknak állni kell. Már bocsánat, de sokan olyan sötétek, hogy a Negro világít a szájukban."
Viki | Pillangó Park
"Írással foglalkozol. Csak csöndben, egyedül tudsz dolgozni? Vagy inkább a nyilvános helyszín a jó?"
"Legjobban nyilvános helyen szeretek dolgozni. Olyan hamar elunom ugyanis, amit írok, hogy jó, ha folyamatos "mozi" vesz körül. A figyelmem úgyis mindig ide-oda ugrál. És akkor már sokkal izgalmasabb embereket látni mindenféle történés közben, mint mondjuk egy állólámpát."
"Emlékszel, hogy mi volt az első írás, amit azzal a szándékkal vetettél papírra, hogy abból valami komoly dolog is lehet?"
"Hogyne! Egy verses mese volt, ami egyáltalán nem rímelt és egy légyről szólt. Marha büszke voltam rá, csak az bosszantott, hogy miután én még nem tudtam írni, apa jegyezte le és belejavított egy rímet."
"Mi vagy ki inspirál a legjobban?"
"Az a rengeteg dilis barátom például. Meg a két nagydumás gyerekem."
"És milyen zenét hallgatsz, ha netán szomorú vagy?"
"Hát... általában olyat, amitől még szomorúbb leszek. Valószínűleg a homeopátia elvén."
Ben | Szimpla Design Shop
"Lakberendező-bloggerből blogger-boltos lettem, ami azt jelenti hogy indítottam régen egy blogot, közben lakberendeztem, aztán nyitottam ezt a kísérleti műhelyboltot, de továbbra is egy elég masszív online közösséggel tartom a kapcsolatot, több témában is. Nem tudom, veletek megesett-e már, hogy az a munka, amiről álmodtatok, egyszer csak hétköznapi valósággá vált. Én most konkrétan itt ülök a közepén. Imádom, hogy azokkal az emberekkel, akikkel évek óta tartom a kapcsolatot az online világban, végre személyesen is találkozhatok, ráadásul egy olyan kreatív közegben, ami még keresi és feszegeti a határait. Az a célom, hogy szerethetőbb, személyesebb és humorosabb saját otthona legyen minél több embernek. Vagyis hogy jó legyen otthon lenni. Na, ezt a részét nagyon szeretem."
Nyomj egy lájkot, ha tetszett a cikk!
