CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Igazi csodavilágba pillanthatsz be: ilyen a bogarak miniatűr univerzuma

A környezetünkben színpompás élőlények milliói élik életüket anélkül, hogy bárki felfigyelne rájuk. Pedig e parányi lények élete is izgalmakkal, drámákkal vagy épp szerelemmel teli.

Link másolása

Ujvári Zsolt – aki magát ugyan amatőr fotósnak tartja - már korábban is lenyűgözött minket elképesztő fotóival.

Egy olyan csodát tár fel előttünk, amelyet a hétköznapokban így soha nem láthatunk, de az ő objektívjén keresztül elkalauzol minket a bogarak miniatűr világába.

Hitvallása szerint: „nem csak mutatok, hanem igyekszem megosztani azt a tudást is, aminek egyetemi és akadémiai éveim alatt birtokába kerültem, illetve a tapasztalatokat, amiket fotósként szereztem. Mind a tudás, mind a tapasztalat kizárólag akkor nyer értelmet, ha az ember ezt képes továbbadni másoknak, és bárki meríthet belőle”.

Legújabb válogatásával újra bebizonyítja, hogy mennyire sokszínű, változatos világban élhetünk. Bízunk benne, hogy ezek a képek is arra inspirálnak majd, hogy tegyünk együtt a természetért, a Földért, az élőlényekért, még ha azok szabad szemmel szinte alig vehetők észre.

Egy nagyjából 1 mm-es gömböcugróka (Sminthurus maculatus) egy aprócska avarlakó csiga házán. Az első októberi esők előcsalták őket is.

Apró álskorpió (Neobisium sp.) egy patakparti, bomlásnak indult levél felületén.

Fiatal gömböcugróka (Dicyrtomina violacea) sétál egy levél szőrei között, a lemenő nap ellenfényében.

Egy apró erdei kaszáspókfajt (Platybunus sp.) próbáltam behelyezni környezetébe az in-camera multiexpozíciós technika segítségével.

Kaszáspók faj (Platybunus sp.) érinti meg tapogatásra módosult áttetsző lábával a faágon kivirágzott penészgombákat.

Egy levélben összegyűlt víz felületén valóságos ízeltlábú-szigetecskék hánykolódnak. Egy hangyának (Solenopsis fugax) sikerült felkapaszkodnia néhány ugróvillás (Ceratophysella denticulata) hátára.

Az avarban mozgó apró gömböcugrókák (Dicyrtomina violacea) gyakran sétálnak fel mindenféle "tereptárgyra", még ha azok olykor élőlények is, mint ez a fiatal csiga (Hygromia cinctella).

Fiatal gömböcugróka (Dicyrtomina violacea) az őszi erdőn, őszi színekben, in-camera multiexpozíciós technikával.

Gömböcugróka (Sminthurus maculatus) pihen egy faágon megbúvó aprócska gomba kelyhében.

Gömböcugrókák (Dicyrtomina violacea és Sminthurinus aureus) legelésznek a lepényfa lehullott termésének felületén kivirágzott gombamezőn.

Egy sziklafalba vájt pince falán, harmatos pókhálók alatt sétálgató gömböcugróka (Caprainea marginata).

Egy gomba borostyánsárga "könnyein" sétálgató páncélosatka (Oribatida). Ezek az állatok gyakran viselnek testükön mindenféle törmeléket, saját és más állatok levedlett páncéljait, így rejtőzve el a ragadozók szeme elől.

Egy különleges nyálkagombán (Trichia decipien) pihenő gombafogyasztó páncélosatka faj (Oribatida).

A Pilis és Börzsöny hűvös, nyirkos völgyeinek avarjában milliószámra nyüzsgő takarító gömböcugrókák (Caprainea marginata).

Nyári esők után előbújó színpompás gömböcugróka (Dicyrtoma fusca var. rufescens) és az erdei lombkorona (in-camera multiexpozíciós technikával).

A nyári szárazságokkor is aktív, nagy termetű (2-3 mm-es) gömböcugróka (Allacma fusca), háttérben a csillagos nyári égbolttal (in-camera multiexpozíciós technikával)

Nyári gombán legelésző nagy termetű (2-3 mm-es) gömböcugróka (Allacma fusca).



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
A legerősebb képek a pénteki gyerekvédelmi tüntetésről - 50 ezren gyűltek össze a Hősök terén
A péntek este tartott eseményen az áldozatokért és a gyerekért tüntettek a Hősök terén. Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.

Link másolása

Az áldozatokért és a gyerekért tüntettek péntek este a Hősök terén. Az eseményen teljesen megtelt a tér, a felszólalók között volt többek között Azahriah, Pottyondy Edina és Osváth Zsolt is.

Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.

Itt írtunk arról, hogy bántalmazott áldozatok idéztek fel a Hősök terén zajló nagyszabású tüntetésen olyan mondatokat, amik az egész életüket meghatározták.

A tüntetés után nagyjából 200 tiltakozó nekifeszült a rendőröknek a Fidesz székháza előtt.

Itt vannak a legerősebb képek a tüntetésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
Látványos képek a budapesti áradásról – a Parlament lépcsőjét nyaldossa a víz, de sok a „katasztrófaturista”
A Szeretlek Magyarország fotósa a rakparton és a Római Parton járt. Rég nem látott áradás van a fővárosban.

Link másolása

Ahogy mi is beszámoltunk róla, az előzetes várakozásoknak megfelelően elérte Budapestet a hatalmas dunai árhullám. Emiatt korábban elszállították az ott parkoló autókat, a rendőrség lezárta a vízhez közeli részeket a gyalogosok elől is, szerdán pedig a 2-es villamos közlekedését is le kellett állítani.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen fotózta le a rég nem látott mértékű árvizet, amit a figyelmeztetések ellenére rengetegen testközelből igyekeztem megcsodálni.

A kiöntött Duna már az Országház lépcsőjéig is felért.

A Római-parton szintén nagyon magasan áll a víz. Innen nem messze a napokban frissen ültetett fákat vágtak ki, amire Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze szerint semmi szükség nem volt.

A tetőzés csütörtökön dél körül várható körülbelül 700 centiméteres vízálláson.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fideszes celebgaléria: így érkeztek Orbán évértékelőjére a közönség tagjai
Fotósunk lencsevégre kapott néhány érkező ismertebb résztvevőt.

Link másolása

A Várkert Bazárban tartotta évértékelőjét Orbán Viktor miniszterelnök. A közönség soraiban szokás szerint a kormány tagjai, a Fidesz képviselői és pártemberei, valamint a párt holdudvarának tagjai foglaltak helyet.

Fotósunk lencsevégre kapott néhány érkező ismertebb résztvevőt:

Demeter Szilárd

Nemcsák Károly

Miklósa Erika

Hidvéghi Balázsék érkeznek

Nagy Feró (a szavai szerint "Fidesz csicska")

Ókovács Szilveszter is megjött

Kálomista Gábor producer érkezik

Huth Gergely


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Robbanó petárdák és féktelen bulizás: így búcsúztatták az évet Budapest utcáin – fotók
Több ezren búcsúztatták az évet Budapest belvárosában, ami egy hatalmas, szabadtéri bulivá alakult át. A forgatagban mi is ott voltunk, hogy megmutassuk a szilveszter éjszaka leglátványosabb pillanatait.

Link másolása

Idén is féktelen bulival búcsúztatták az évet Budapesten. A belvárosi utcákban több ezren gyűltek össze, robbantak a petárdák és a tüzijátékok, durrantak a pezsgős üvegek.

A Vörösmarty téren egy kordonnal elzárt területre lehetett elhelyezni a petárdákat és a különböző pirotechnikai látványosságokat. Sokan azonban mégis úgy gondolták, jó vicc inkább az emberek között eldobálni ezeket. Itt szemtanúi voltunk egy kisebb szóváltásnak is egy csapat külföldi fiatal, illetve a biztonsági személyzet között, de szerencsére gyorsan lecsillapodtak az indulatok, és békésen oldott meg a helyzet.

Az egész éjszakán át tartó bulizást láthatóan nem mindenki bírta szuflával:

volt, akinek még éjfél előtt, a járda szélén hányva ért véget a szilveszteri parti.

Fotós kollégánk ott volt a vasárnap esti budapesti forgatagban, hogy megörökítse 2023 utolsó pillanatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk