CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

7 évesen 80 kilométert gyalogolt az őserdőben, hogy újra láthasson

Hajdú D. András lenyűgöző képriportjából megismerhetitek Mbedji történetét, akit egy önkéntes magyar szemészorvos gyógyított meg.

Link másolása

A hétéves Mbedji három évvel ezelőtt mindkét szemére megvakult. A Nkembe-ben élő családja 80 kilométerről hozta be a kislányt Dr. Hardi Richárd doktor Kole-ben felállított ideiglenes műtőjébe. Dr. Hardi Richárd önkéntes magyar szemész és misszionárius, évek óta gyógyítja a betegeket önkéntes alapon az afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban. Mbedji látását is ő adta vissza.

A kórház felé vezető úton kézen fogva kísérték, a nehezebb terepen a nagymama a hátán cipelte Mbedjit. Miután csak az utolsó műtéti napra értek oda, Richárd doktor a protokollt felrúgva a kislány mindkét szemét egyszerre műtötte meg – hiszen ki tudja, mikor vágna neki a család még egyszer egy ilyen nagy útnak. A műtét sikerült, másnap Mbedji már tökéletesen látott. A látásával együtt visszakapta az életét is – nincs többé magányra és nyomorúságra kárhoztatva.

Hajdú D. András húszszoros Magyar Sajtófotó-díjas és Picture of the Year-díjas dokumentarista fotós két hónapot töltött az Kongói Demokratikus Köztársaságban, hogy Dr. Hardi Richárd munkáját dokumentálja. Így sikerült megörökítenie Mbedji történetét is.

Mbedji_01

Mbedji három évvel ezelőtt, négyévesen mindkét szemére megvakult szürkehályog miatt.

Mbedji_02

A Nkembében élő családja 80 kilométerről hozta el a kislányt. Az úton kézen fogva kísérték, a nehezebb terepen a nagymamája a hátán cipelte.

Mbedji_03

A harmadik világban a vakság egyik leggyakoribb oka a szürkehályog.

Mbedji_04

A szürkehályog műtét szemenként 15 percet vesz igénybe. Mbedji kettős műtétje – ami visszaadta a látását – mindössze félóráig tartott.

Mbedji_05

Mbedji_06

Dr. Hardi Richárd a gyerekeket ingyen operálja. A műtétek költségét alapítványi pénzekből finanszírozzák.

Mbedji_07

Richárd doktor egy percre elszunnyad két műtét között. A műtétes napok embert próbálóak: az egyenlítői hőségben a doktor reggel 9 és délután 4 között megállás nélkül operál, akár napi 20-22 pácienst is.

Mbedji_09

Az altatásból ébredező Mbedjit a nagymamája viszi haza az ablaktalan sárkunyhóba, amit szívességből kaptak kölcsön egy távoli rokontól néhány napra.

Mbedji_10

A családot Mbedji édesapja elhagyta, így a nagymama cipelte a világtalan kislányt a három napos úton Koléba, keresztül az esőerdőn.

Mbedji_08

24 órával a műtét után Mbedji már csak arra vár, hogy levegyék a kötést a szeméről a kórházban.

Mbedji_11

A kötés levétele után Richárd doktor zseblámpával vizsgálja Mbedji szemét, mert a kórház áramellátása ismételten akadozik.

Mbedji_12

Mbedji 3 év után újra boldogan bóklászik a ház mögötti kukoricásban. Pár órával később a szemüvegét is eldobta, mondván, anélkül is tökéletesen lát.

Mbedji_13

A műtét után 48 órával a család felkerekedik, és hazatérnek 80 kilométerre lévő falujukba.

Mbedji_14

Mbedji a látásával együtt visszakapta az életét is!

„Nem csak azt keresem, hogyan lehet az adott történetből jó képanyagot csinálni; elkezd őrülten járni az agyam, miként tudnék ezzel változtatni az ügyön, egyes emberek helyzetén, ráirányítani a figyelmet bizonyos dolgokra, jelenségekre. Ezért csinálom, olyan erővel hajt a segítő szándék és a megismerés vágya, hogy akár kapok a projektre pénzt, akár nem, belevágok.” – mesélte Hajdú D. András fotóriporter.

András tervei szerint idén nyártól szeretné tovább folytatni a kongói projektet, most ezen a linken egy szavazattal lehet őt támogatni! További munkái és projektjei itt követhetőek nyomon.

Ha neked is tetszett a fotósorozat, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
A legerősebb képek a pénteki gyerekvédelmi tüntetésről - 50 ezren gyűltek össze a Hősök terén
A péntek este tartott eseményen az áldozatokért és a gyerekért tüntettek a Hősök terén. Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.

Link másolása

Az áldozatokért és a gyerekért tüntettek péntek este a Hősök terén. Az eseményen teljesen megtelt a tér, a felszólalók között volt többek között Azahriah, Pottyondy Edina és Osváth Zsolt is.

Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.

Itt írtunk arról, hogy bántalmazott áldozatok idéztek fel a Hősök terén zajló nagyszabású tüntetésen olyan mondatokat, amik az egész életüket meghatározták.

A tüntetés után nagyjából 200 tiltakozó nekifeszült a rendőröknek a Fidesz székháza előtt.

Itt vannak a legerősebb képek a tüntetésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
Látványos képek a budapesti áradásról – a Parlament lépcsőjét nyaldossa a víz, de sok a „katasztrófaturista”
A Szeretlek Magyarország fotósa a rakparton és a Római Parton járt. Rég nem látott áradás van a fővárosban.

Link másolása

Ahogy mi is beszámoltunk róla, az előzetes várakozásoknak megfelelően elérte Budapestet a hatalmas dunai árhullám. Emiatt korábban elszállították az ott parkoló autókat, a rendőrség lezárta a vízhez közeli részeket a gyalogosok elől is, szerdán pedig a 2-es villamos közlekedését is le kellett állítani.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen fotózta le a rég nem látott mértékű árvizet, amit a figyelmeztetések ellenére rengetegen testközelből igyekeztem megcsodálni.

A kiöntött Duna már az Országház lépcsőjéig is felért.

A Római-parton szintén nagyon magasan áll a víz. Innen nem messze a napokban frissen ültetett fákat vágtak ki, amire Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze szerint semmi szükség nem volt.

A tetőzés csütörtökön dél körül várható körülbelül 700 centiméteres vízálláson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fideszes celebgaléria: így érkeztek Orbán évértékelőjére a közönség tagjai
Fotósunk lencsevégre kapott néhány érkező ismertebb résztvevőt.

Link másolása

A Várkert Bazárban tartotta évértékelőjét Orbán Viktor miniszterelnök. A közönség soraiban szokás szerint a kormány tagjai, a Fidesz képviselői és pártemberei, valamint a párt holdudvarának tagjai foglaltak helyet.

Fotósunk lencsevégre kapott néhány érkező ismertebb résztvevőt:

Demeter Szilárd

Nemcsák Károly

Miklósa Erika

Hidvéghi Balázsék érkeznek

Nagy Feró (a szavai szerint "Fidesz csicska")

Ókovács Szilveszter is megjött

Kálomista Gábor producer érkezik

Huth Gergely


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Robbanó petárdák és féktelen bulizás: így búcsúztatták az évet Budapest utcáin – fotók
Több ezren búcsúztatták az évet Budapest belvárosában, ami egy hatalmas, szabadtéri bulivá alakult át. A forgatagban mi is ott voltunk, hogy megmutassuk a szilveszter éjszaka leglátványosabb pillanatait.

Link másolása

Idén is féktelen bulival búcsúztatták az évet Budapesten. A belvárosi utcákban több ezren gyűltek össze, robbantak a petárdák és a tüzijátékok, durrantak a pezsgős üvegek.

A Vörösmarty téren egy kordonnal elzárt területre lehetett elhelyezni a petárdákat és a különböző pirotechnikai látványosságokat. Sokan azonban mégis úgy gondolták, jó vicc inkább az emberek között eldobálni ezeket. Itt szemtanúi voltunk egy kisebb szóváltásnak is egy csapat külföldi fiatal, illetve a biztonsági személyzet között, de szerencsére gyorsan lecsillapodtak az indulatok, és békésen oldott meg a helyzet.

Az egész éjszakán át tartó bulizást láthatóan nem mindenki bírta szuflával:

volt, akinek még éjfél előtt, a járda szélén hányva ért véget a szilveszteri parti.

Fotós kollégánk ott volt a vasárnap esti budapesti forgatagban, hogy megörökítse 2023 utolsó pillanatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk