KULT
A Rovatból

Többet fogunk sírni, mint nevetni A galaxis őrzői 3. részén – Kritika

Csoda, hogy megúszta a 16-os karikát a galaxis őrzőinek kalandjait lezáró harmadik epizód, amit James Gunn jóval sötétebbre és komorabbra hangszerelt az előzőeknél. Persze továbbra is hatalmas móka!

Link másolása

A galaxis őrzői volt talán az első igazán rizikós vállalkozás a Marvel Mozis Univerzumában. 2014-ben jött ki az első rész, hogy kibővítse az akkor még csak 6 éves vállalkozás 2. fázisát, ez volt a 10. film az MCU-ban. Előtte viszont olyan szuperhősök arattak sikert a mozikban, mint Vasember, Thor vagy Amerika Kapitány, vagyis széles körben régóta ismert és kedvelt karakterek. A galaxis őrzői azonban, noha egészen 1969-ig mehetünk vissza az időben az első feltűnésükig (bár az még nem ez a banda volt, Űrlord csapata csak 2008-ban bukkant csak fel a képregények hasábjain), csupán a Marvel-füzetek lapozgatóinak szívverését gyorsította fel a róluk szóló film ígérete, az átlag néző nem nagyon hallott róluk korábban (jelen sorok írója sem).

Épp ezért volt rendkívül kockázatos kiperkálni a Disney-Marvel részéről nagyjából 200 millió dollárt egy olyan filmre, amelyben egy űrzsiványokból álló szedett-vedett banda (köztük egy beszélő fával és egy beszélő mosómedvével) kalandozik a galaxis különböző pontjain.

A fő sztárnak pedig egy Chris Pratt nevű fickót szerződtettek, akit akkoriban nagyjából csak a Városfejlesztési osztály és az Everwood című sorozatok rajongói ismertek, a mozikban a legnagyobb (mellék)szerepét pedig talán a Brad Pitt-féle Pénzcsinálóban (2011) játszotta. És ha mindez még nem lenne elég, a rendezésre felkértek egy James Gunn nevű fazont, aki addig csupán két kis költségvetésű filmet rendezett, egy horrorvígjátékot (Slither: Féltél már nevetve? – 2006) és egy felnőtteknek szánt véres szuperhős-paródiát (Super – 2010), illetve forgatókönyvíróként benne volt az Elbaltázott szuperhősökben (2000), az élőszereplős Scobby Doo-filmekben (2002, 2004) és a Holtak hajnalában (2004). Adjunk hát neki 200 millió dollárt!

Szinte mindenki bukást várt A galaxis őrzőitől, a Marvel addigi első nagy lebőgését, a kétkedőket azonban gyorsan lehűtötte a premier, Gunn ugyanis összehozott egy remekbe szabott, vicces, megható, dögös, látványos, kreatív és imádnivaló űroperát, ami ráadásul 773 millió dollárt hozott a világ mozijaiból, ami akkor a harmadik legnagyobb bevétel volt az MCU-n belül, csak a Bosszúállók (2012) és a Vasember 3 (2013) előzték meg...

A folytatás sem okozott csalódást 2017-ben, szintén Gunn vezénylete alatt jött össze ugyanis 863 millió dollár, ráadásul a minőség (és menőség) is szinten maradt. Azóta pedig Űrlordék, bár több filmben is feltűntek (Bosszúállók: Végtelen háború – 2018, Bosszúállók: Végjáték – 2019, Thor: Szerelem és mennydörgés – 2022, A galaxis őrzői: Ünnepi különkiadás – 2022), egész estés, saját mozis kalanddal csak most jelentkeztek újra 6 év után.

Persze már előbb is jöttek volna, ám James Gunnt újra felhánytorgatott régi, sértő tweetjei miatt kirúgta a Disney a franchise éléről, a rivális DC-Warner pedig azonnal lecsapott rá.

Emiatt kellett tehát ennyit várni a Vol. 3-ra, mivel, bár a Disney végül visszafogadta őt, addigra leszerződött a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag (2021) levezénylésére, így meg kellett várni Gunnt, amíg azt befejezi.

Na de csak sikerült kivárnunk A galaxis őrzői 3. részét, ami az MCU-nak egy olyan korszakában érkezett meg, amikor épp nem nagyon találnak valamirevaló fogást a mindent átívelő sztorin, a Bosszúállók: Végjáték óta legalábbis sokat romlott az átlagszínvonal a hullámzó 4. fázisra. Az 5. ráadásul a Marvel egyik leggyengébb darabjával, a Hangya és a Darázs – Kvantumániával startolt idén februárban. Szóval köszönjük meg szépen együtt James Gunnak, hogy visszaadta a Marvel becsületét, és hogy talán A galaxis őrzői lett az első trilógia az MCU-n belül, amelynek mindhárom része kifejezetten jól sikerült (az Amerika Kapitánynak az első, a Vasembernek, a Thornak és a Pókembernek a második, a Hangyának pedig a harmadik részével voltak gondok).

A 3. rész kapásból magasról tesz a Marvel univerzumának többi darabjára. Nincsenek benne más szuperhősök, talán még egy-egy utalás erejéig sem (s ehhez igazodik a stáblista utáni két jelenet is), ez a sztori csak és kizárólag Űrlordékról szól, vagyis a film egy önálló entitás a manapság mindent behálózó univerzumon belül.

A csapat jelenleg Űrlordból (Chris Pratt), Nebulából (Karen Gillan), Draxből (Dave Bautista), Mordályból, Grootból és Mantisból (Pom Klementieff) áll, hiszen Gamora (Zoe Saldana) ugyebár Thanos általi halálát lelte a Végtelen háborúban, a Végjátékban pedig egy múltbeli Gamora tűnt fel ismét, aki nem ismeri sem Űrlordot, sem a többieket, így nem is igazán foglalkozik velük.

A sztori középpontjába ezúttal Mordály került, akinek történetét Gunn már régóta el akarta mesélni, hiszen eddig csupán ködös, elharapott mondatfoszlányokat kaptunk arról, hogy ő honnan ered, és miért olyan, amilyen (egy két lábon járó, beszélő, nem mellesleg pedig technikailag zseni mosódmedve). Most megismerhetjük Mordály szomorú és sötét múltját, amelynek során egy magát Evolúció Mesterének hívó gaz (Chukwudi Iwuji kétségtelenül a franchise leginkább utálható gonoszát hozza) vétlen, aranyos állatkákból próbált először gépi, majd emberi mutánsokat létrehozni, hogy megalkossa később a tökéletes társadalmat. Mindeközben pedig a jelenben a szuverének megbízásából Adam Warlock (Will Poulter), egy amolyan űrbeli aranyozott Superman csapódik be az őrzők közé, hogy magával vigye Mordályt, s bár a támadását visszaveri a banda, a mosómedvén súlyos sebet ejt, így a többiek nyakukba veszik a galaxist, hogy megmentsék a barátjukat.

A galaxis őrzői: 3. részt (a fentiek tükrében talán nem meglepő módon) Gunn sötétebbre festette a korábbiaknál. Jóval több benne a dráma és talán kevesebb a humor. Persze azért az utóbbiból is akad bőven, ahogy azt tőle és a franchise-tól megszokhattuk, de a hangsúly a traumatikus múlton van, Mordály sztorija pedig valóban szívettépő.

Az állatkedvelő nézők legalábbis átélhetnek néhány kimondottan kemény pillanatot is. A finálék kapcsán persze megszokhattuk a baljósabb, fajsúlyosabb, komorabb képsorokat, mindazonáltal Gunn nem felejtette el, hogy ez azért mégiscsak egy A galaxis őrzői-film, így a rajongók kielégítése sem maradhatott el: vizuálisan kreatív és szuperlátványos jelenetek, eszement helyszínek, vicces beszólások és szituk, nem mellesleg pedig annyiféle fura, visszataszító, idegen és ötletes lény/maszk/jelmez sorjáz benne, amennyit a Men in Black vagy a Dr. Moreau szigete is megirigyelhetne. Kétségtelenül ott lesz a film helye a 2024-es legjobb látvány és legjobb smink/maszk Oscar-kategóriáiban.

A színészek kapcsán sincs persze panasz most sem, úgy hozzák a karaktereiket, ahogy azt tőlük elvárjuk, Nebula az első rész óta bejárt karakteríve pedig egészen csodálatos. Gunn egyébként hozta a kedvenc színészeit, a Peacemaker – Békeharcosból például itt van a már említett Chikwudi Iwuji, valamint Jennifer Holland (aki egyúttal a rendező felesége) is, Nathan Fillion sem maradhat ki a jóból, Az öngyilkos osztagból pedig áthívta Daniela Melchiort egy kisebb, aranyos szerepre.

Mindent összevetve tehát A galaxis őrzői: 3. rész az MCU-n belül mindenképp az emlékezetesebb darabok sorát erősíti, Gunn talán a legjobb filmet hozta össze a Bosszúállók: Végjáték óta, ami nem kis szó, tekintve, hogy azóta 4 év telt el. A galaxis őrzőit pedig kilencéves pályafutásuk során örökre a szívünkbe zártuk, mert bár nem mindig cselekednek helyesen, nem mindig tudják, mi illendő és mi nem, s nem mindig folyamodnak céljaik elérésében a többség által megfelelőnek gondolt eszközökhöz, a szívük nagyon is a helyén van, egy hőshöz pedig ennyi elég is. Azért reméljük, nem utoljára láttuk őket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk