KULT
A Rovatból

Többet fogunk sírni, mint nevetni A galaxis őrzői 3. részén – Kritika

Csoda, hogy megúszta a 16-os karikát a galaxis őrzőinek kalandjait lezáró harmadik epizód, amit James Gunn jóval sötétebbre és komorabbra hangszerelt az előzőeknél. Persze továbbra is hatalmas móka!


A galaxis őrzői volt talán az első igazán rizikós vállalkozás a Marvel Mozis Univerzumában. 2014-ben jött ki az első rész, hogy kibővítse az akkor még csak 6 éves vállalkozás 2. fázisát, ez volt a 10. film az MCU-ban. Előtte viszont olyan szuperhősök arattak sikert a mozikban, mint Vasember, Thor vagy Amerika Kapitány, vagyis széles körben régóta ismert és kedvelt karakterek. A galaxis őrzői azonban, noha egészen 1969-ig mehetünk vissza az időben az első feltűnésükig (bár az még nem ez a banda volt, Űrlord csapata csak 2008-ban bukkant csak fel a képregények hasábjain), csupán a Marvel-füzetek lapozgatóinak szívverését gyorsította fel a róluk szóló film ígérete, az átlag néző nem nagyon hallott róluk korábban (jelen sorok írója sem).

Épp ezért volt rendkívül kockázatos kiperkálni a Disney-Marvel részéről nagyjából 200 millió dollárt egy olyan filmre, amelyben egy űrzsiványokból álló szedett-vedett banda (köztük egy beszélő fával és egy beszélő mosómedvével) kalandozik a galaxis különböző pontjain.

A fő sztárnak pedig egy Chris Pratt nevű fickót szerződtettek, akit akkoriban nagyjából csak a Városfejlesztési osztály és az Everwood című sorozatok rajongói ismertek, a mozikban a legnagyobb (mellék)szerepét pedig talán a Brad Pitt-féle Pénzcsinálóban (2011) játszotta. És ha mindez még nem lenne elég, a rendezésre felkértek egy James Gunn nevű fazont, aki addig csupán két kis költségvetésű filmet rendezett, egy horrorvígjátékot (Slither: Féltél már nevetve? – 2006) és egy felnőtteknek szánt véres szuperhős-paródiát (Super – 2010), illetve forgatókönyvíróként benne volt az Elbaltázott szuperhősökben (2000), az élőszereplős Scobby Doo-filmekben (2002, 2004) és a Holtak hajnalában (2004). Adjunk hát neki 200 millió dollárt!

Szinte mindenki bukást várt A galaxis őrzőitől, a Marvel addigi első nagy lebőgését, a kétkedőket azonban gyorsan lehűtötte a premier, Gunn ugyanis összehozott egy remekbe szabott, vicces, megható, dögös, látványos, kreatív és imádnivaló űroperát, ami ráadásul 773 millió dollárt hozott a világ mozijaiból, ami akkor a harmadik legnagyobb bevétel volt az MCU-n belül, csak a Bosszúállók (2012) és a Vasember 3 (2013) előzték meg...

A folytatás sem okozott csalódást 2017-ben, szintén Gunn vezénylete alatt jött össze ugyanis 863 millió dollár, ráadásul a minőség (és menőség) is szinten maradt. Azóta pedig Űrlordék, bár több filmben is feltűntek (Bosszúállók: Végtelen háború – 2018, Bosszúállók: Végjáték – 2019, Thor: Szerelem és mennydörgés – 2022, A galaxis őrzői: Ünnepi különkiadás – 2022), egész estés, saját mozis kalanddal csak most jelentkeztek újra 6 év után.

Persze már előbb is jöttek volna, ám James Gunnt újra felhánytorgatott régi, sértő tweetjei miatt kirúgta a Disney a franchise éléről, a rivális DC-Warner pedig azonnal lecsapott rá.

Emiatt kellett tehát ennyit várni a Vol. 3-ra, mivel, bár a Disney végül visszafogadta őt, addigra leszerződött a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag (2021) levezénylésére, így meg kellett várni Gunnt, amíg azt befejezi.

Na de csak sikerült kivárnunk A galaxis őrzői 3. részét, ami az MCU-nak egy olyan korszakában érkezett meg, amikor épp nem nagyon találnak valamirevaló fogást a mindent átívelő sztorin, a Bosszúállók: Végjáték óta legalábbis sokat romlott az átlagszínvonal a hullámzó 4. fázisra. Az 5. ráadásul a Marvel egyik leggyengébb darabjával, a Hangya és a Darázs – Kvantumániával startolt idén februárban. Szóval köszönjük meg szépen együtt James Gunnak, hogy visszaadta a Marvel becsületét, és hogy talán A galaxis őrzői lett az első trilógia az MCU-n belül, amelynek mindhárom része kifejezetten jól sikerült (az Amerika Kapitánynak az első, a Vasembernek, a Thornak és a Pókembernek a második, a Hangyának pedig a harmadik részével voltak gondok).

A 3. rész kapásból magasról tesz a Marvel univerzumának többi darabjára. Nincsenek benne más szuperhősök, talán még egy-egy utalás erejéig sem (s ehhez igazodik a stáblista utáni két jelenet is), ez a sztori csak és kizárólag Űrlordékról szól, vagyis a film egy önálló entitás a manapság mindent behálózó univerzumon belül.

A csapat jelenleg Űrlordból (Chris Pratt), Nebulából (Karen Gillan), Draxből (Dave Bautista), Mordályból, Grootból és Mantisból (Pom Klementieff) áll, hiszen Gamora (Zoe Saldana) ugyebár Thanos általi halálát lelte a Végtelen háborúban, a Végjátékban pedig egy múltbeli Gamora tűnt fel ismét, aki nem ismeri sem Űrlordot, sem a többieket, így nem is igazán foglalkozik velük.

A sztori középpontjába ezúttal Mordály került, akinek történetét Gunn már régóta el akarta mesélni, hiszen eddig csupán ködös, elharapott mondatfoszlányokat kaptunk arról, hogy ő honnan ered, és miért olyan, amilyen (egy két lábon járó, beszélő, nem mellesleg pedig technikailag zseni mosódmedve). Most megismerhetjük Mordály szomorú és sötét múltját, amelynek során egy magát Evolúció Mesterének hívó gaz (Chukwudi Iwuji kétségtelenül a franchise leginkább utálható gonoszát hozza) vétlen, aranyos állatkákból próbált először gépi, majd emberi mutánsokat létrehozni, hogy megalkossa később a tökéletes társadalmat. Mindeközben pedig a jelenben a szuverének megbízásából Adam Warlock (Will Poulter), egy amolyan űrbeli aranyozott Superman csapódik be az őrzők közé, hogy magával vigye Mordályt, s bár a támadását visszaveri a banda, a mosómedvén súlyos sebet ejt, így a többiek nyakukba veszik a galaxist, hogy megmentsék a barátjukat.

A galaxis őrzői: 3. részt (a fentiek tükrében talán nem meglepő módon) Gunn sötétebbre festette a korábbiaknál. Jóval több benne a dráma és talán kevesebb a humor. Persze azért az utóbbiból is akad bőven, ahogy azt tőle és a franchise-tól megszokhattuk, de a hangsúly a traumatikus múlton van, Mordály sztorija pedig valóban szívettépő.

Az állatkedvelő nézők legalábbis átélhetnek néhány kimondottan kemény pillanatot is. A finálék kapcsán persze megszokhattuk a baljósabb, fajsúlyosabb, komorabb képsorokat, mindazonáltal Gunn nem felejtette el, hogy ez azért mégiscsak egy A galaxis őrzői-film, így a rajongók kielégítése sem maradhatott el: vizuálisan kreatív és szuperlátványos jelenetek, eszement helyszínek, vicces beszólások és szituk, nem mellesleg pedig annyiféle fura, visszataszító, idegen és ötletes lény/maszk/jelmez sorjáz benne, amennyit a Men in Black vagy a Dr. Moreau szigete is megirigyelhetne. Kétségtelenül ott lesz a film helye a 2024-es legjobb látvány és legjobb smink/maszk Oscar-kategóriáiban.

A színészek kapcsán sincs persze panasz most sem, úgy hozzák a karaktereiket, ahogy azt tőlük elvárjuk, Nebula az első rész óta bejárt karakteríve pedig egészen csodálatos. Gunn egyébként hozta a kedvenc színészeit, a Peacemaker – Békeharcosból például itt van a már említett Chikwudi Iwuji, valamint Jennifer Holland (aki egyúttal a rendező felesége) is, Nathan Fillion sem maradhat ki a jóból, Az öngyilkos osztagból pedig áthívta Daniela Melchiort egy kisebb, aranyos szerepre.

Mindent összevetve tehát A galaxis őrzői: 3. rész az MCU-n belül mindenképp az emlékezetesebb darabok sorát erősíti, Gunn talán a legjobb filmet hozta össze a Bosszúállók: Végjáték óta, ami nem kis szó, tekintve, hogy azóta 4 év telt el. A galaxis őrzőit pedig kilencéves pályafutásuk során örökre a szívünkbe zártuk, mert bár nem mindig cselekednek helyesen, nem mindig tudják, mi illendő és mi nem, s nem mindig folyamodnak céljaik elérésében a többség által megfelelőnek gondolt eszközökhöz, a szívük nagyon is a helyén van, egy hőshöz pedig ennyi elég is. Azért reméljük, nem utoljára láttuk őket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk