Újlipótvárosi csodák
Dömötör Niki cikke, Kardos Ildikó fotóival
„… s valahol s valahányszor az embereknek megjön az esze, lelkiismerete s jó ízlése: politikában, művészetben szecesszió támad. Tartani addig tart, míg megint elvesztik az eszüket, lelkiismeretüket, jó ízlésüket.” – az idézet Ignotustól származik, aki 1905-ben vetette papírra a kor egyik vezető művészeti irányzatáról való gondolatait.
Ez a citátum volt vasárnapi körsétánk mottója, amelyet a Miénk a ház! szervezésében tettünk meg röpke három óra alatt. Az időjárás nem volt épp kegyes hozzánk, de a hidegért-szélért bőven kárpótolt a lélekmelegítő élmény és a megannyi rejtett ékességre való rácsodálkozás pillanatai.
Tizenegy újlipótvárosi házat látogattunk meg, szinte mindegyik másképp hordozza magán a szecessziós jegyeket, kívül is és belül is. Ezeknek a házaknak hangulatuk, sőt – ha merészek akarunk lenni és nem ódzkodunk a kissé spirituális megközelítéstől –, lelkük van. Legtöbbje már túl van a századik születésnapján, sajnos látszik is rajtuk, hogy eljárt felettük az idő.
Ugyanakkor, ha képesek vagyunk az imitt-amott omló vakolattól, félig letört stukkóktól, málladozó díszítőfestéktől és igencsak megviselt kazettás mennyezetektől elvonatkoztatni és teret engedni a fantáziánknak, nem is nehéz annyira elképzelni, milyen volt a Visegrádi utca 17. vagy a Balzac utca 8-10. És talán épp ez adja a rejtett romantikáját az egésznek; a múló szépség, ami lassan az enyészeté lesz.
A szecesszió az elvágyódás művészi kifejezése volt – ez az érzés kísérte a századfordulót és lengte be a következő néhány évet. Az egyre magasabbra ívelő technikai fejlődés egy kis kiábrándulást is hozott magával. Hamar kiderült az, amit máig hatóan tapasztalunk mi is a mindennapokban: a gépesítésnek, a rohamos modernizációnak nem csak áldásos hatásai vannak, nem csak a komfortot és a fejlődést biztosítják.
Hozadékuk szinte szükségszerűen az elidegenedés, ami ellen a kor művészei az alkotásaikon keresztül üzentek a világnak. Festészetben és iparművészetben egyaránt teret nyert a szecesszió, de az építészetben is jól látható nyomokat hagyott maga után. Például a tizenharmadik kerületben, ahova utunk vezetett.
Ez a gyönyörű homlokdísz a Visegrádi utca 17-es házat ékesíti. Biztos kevesen tudják, hogy a sárga csempék egyenesen a Zsolnay-műhelyből valók… Az összhatás kicsit a népművészeti motívumokra hajaz, viszont a csempék geometriája megtöri a lágyabb, stilizált levélformákat.
Habár ez a homlokdísz a háznak szinte a legmagasabb utcafronti pontján található, érdemes megemlíteni, hogy egy ideig a legalsó szint volt a leggazdagabban kidolgozott. Mégpedig abból adódóan, hogy, amíg nem voltak liftek, a módosabbak laktak a földszint környékén – hogy minél kevesebbet kelljen gyalogolniuk.
A felvonók megjelenésével mindez a fordítottjára változott; immár a gazdagok éltek a felső szinteken, mert onnan szebb kilátás nyílt (és a levegő is tisztább volt). Természetes volt hát, hogy a díszítés sem marad a szegényebb szinteken.
A szecessziós építészek előszeretettel nyúltak vissza a folklór hagyományaihoz, nem egy, ekkoriban épült házon vehetünk észre hasonló mintákat. Láttunk például réges-régi vasredőny előtt csókolózó gerlepárt, de aki szemfüles, akár ablaküvegeken is észrevehet néhány „ottfelejtett” virágot.
Sétánk során a lépcsőházakba is bemerészkedtünk – nem egy helyen ért minket az a meglepetés, hogy a szomorúan elhanyagolt külcsín és a viszonylag jól karbantartott belbecs között mekkora a különbség. A Visegrádi utcában például egy templomhoz hasonló előtér fogadott minket, a falakon áhítatosan imádkozó, szoborszerű, lehunyt szemű, sápadt angyalok vették körbe az érkezőket.
A Hegedűs Gyula utcában domborműbe illesztve elevenedtek meg hasonló figurák, ugyanitt már a kapu vasrácsain is egy nőalak köszöntött minket. (A szecesszió gyakran és előszeretettel ábrázolta a női testet mint az elvágyódás, a misztikum, az erotika szimbólumát – gondoljunk csak Mucha alakjaira.) A Pannónia utcai házban a frissen felújított kazettás mennyezetet csodálhattuk meg.
Rengeteg szépséget lehetne megmutatni és újra felfedezni, némely ház történetéről pedig kisregényt lehetne írni… olyan apróságokról például, hogy miért olyan szélesek a százéves házak kapualjai; melyik az a ház, amelynek 1911-ben készült üvegét még a golyó sem törte darabokra; hol működött nyomda a pincében és még lehetne sorolni napestig. Nem fogjuk. De ha érdekel titeket, nem kell mást tennetek, mint nyitott szemmel-füllel járni. És ha kedvetek tartja, benevezhettek egy izgalmas várostúrára, hogy megismerjétek a hely szellemét.
Ha kedvet kaptatok a nosztalgikus körsétához, további információért keressétek fel a Miénk a ház! facebook-oldalát vagy WEBOLDALUKAT. Itt értesülhettek a túrák időpontjairól, témáiról és árairól is.
Nyomj egy lájkot, ha tetszett a séta! :)
