A Rovatból

Népszava: kabátban és sálban dolgoznak az orvosok és az ápolók a baleseti intézetben a hideg miatt

A lap értesülései szerint az épület északi oldalán több osztályon is napok óta 10 fokban dolgoznak az orvosok és az ápolók. Néhol pedig még ennél is hidegebb van.


A betegek költöztetésével és olajradiátorok bevetésével próbálják óvni a pácienseket az épületbe is betörő hideghullámtól a baleseti intézetben – számolt be róla a Népszava.

A lap értesülései szerint

az épület északi oldalán több osztályon napok óta 10 fokos hőmérsékletben, illetve olykor még ennél hidegebb helyiségekben dolgoznak az orvosok és az ápolók. Az ablakok nem zárnak rendesen, így a helyiségek kifűthetetlenek. A nővérpultoknál, illetve folyosókon pulóverben, sálban, kiskabátban lehet csak megmaradni.

A lapnak az egyik orvos arról mesélt, hogy vannak kórtermek, amelyekben viszonylag elviselhető a hőmérséklet, de még mindegyik így sem használható. Ezért a bennfekvők egy részét át is kellett költöztetni. A kórház vezetése olajradiátorokat és pokrócokat szerzett az érintett épületrészbe, de a hideg maradt, miután az olajradiátorokat nem bírja el az elektromos hálózat. A gyermekosztályon a hőmérsékletet jelenleg két, otthonról behozott olajradiátorral próbálják biztosítani, több osztályon, valamint orvosi szobákban, a sebkötözőben hasonló a helyzet.

Egy másik szakdolgozó arról beszélt, hogy ő napok óta 8-12 fokos helyiségekben dolgozik. Szerinte ilyen körülmények mellett nem túl biztonságos, sőt fokozott kockázattal jár a nap 24 órájában baleseti sérültek ellátása.

A Népszava úgy tudja, a kórház vezetése évek óta jelzi, hogy mielőbb szüksége lenne a nyílászárók cseréjére, mert amint mínusz öt fok alá süllyed a hőmérséklet, az épület a huzat miatt kifűthetetlenné válik. A Fiumei úti épület utoljára 1984-ben kapott teljes felújítást. Legutóbb tavaly januárban lehetett olvasni arról, hogy az Egészséges Budapest Program keretében hamarosan hozzálátnak a felújításához, ám erre mindeddig nem került sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk