Nagy vitát kavart Tarlós terve a bicikliutakról
Nagy vitát kavaró fotót tett közzé a biciklis felvonulásokat szervező I bike Budapest Facebook-oldalán. A szervezet megszerzett ugyanis egy öt pontból álló főpolgármesteri utasítást, amely a budapesti bicikliutak felülvizsgálatát tartalmazza.
Az utasítás szerint
A második pont a forgalommal párhuzamosan közlekedő bringásokról szól, nekik ezentúl nem lenne külön kerékpárnyom. A Tarlós István által jegyzett utasítás további három pontja a kerékpárutak felülvizsgálatáról szól. A jövőben így csak akkor lehetne egyirányú utcában forgalommal szemben menni, ha nincs baloldali parkolás, illetve a buszsávokban sem lehet majd csak úgy kerekezni. Például ha van bicikliút a járdán, akkor megszüntetik a buszsávban való párhuzamos közlekedést.
Az I bike Budapest Facebook-oldalán azt írja, hogy szerintük Tarlós István
A szervezet nem tartja helyesnek ezt az eljárást, szerintük ugyanis ez a biciklis jogok megnyirbálása és az eddigi fejlesztések visszaépítése lenne.
Az ügyben megszólalt Tarlós István is, aki az Indexnek nyilatkozva elmondta, hogy nem szüntetik meg az eddigi bicikliutakat, csak ésszerűsítenek ott, ahol kell. Ezzel szemben az I bike Budapest egyenesen hadüzenetként értelmezi az utasítást, ezért az április 23-ra tervezett biciklis felvonulást egyben demonstrációként is meghirdetik, ahol tiltakozni akarnak a főpolgármester döntései ellen.
Válasz a biciklistáknak
Rejtélyes rágalmazási kampány vette kezdetét a bulvársajtóban a városvezetés kerékpáros koncepciójával kapcsolatban. A megjelenített mondatokban már-már Btk. határát súroló rágalmak olvashatók.
A főpolgármester soha nem adta utasításba a kerékpáros fejlesztések megszüntetését. Még kevésbé volt valaha is szó a tömegközlekedés háttérbe szorításáról.
Felesleges és elítélendő hamis képek terjesztésével, gátlástalan agresszivitással hergelni a közvéleményt. 1990 óta soha nem volt annyi kerékpáros fejlesztés, mint a 2010-es választások óta!
A kerékpározás ésszerű fejlesztése nem lehet azonos a kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjával. Külön kérdés, hogy vezetői értekezletek jegyzőkönyvei napok alatt internetes újságokhoz kerülnek – némelyik azonnal átértelmezi azokat -, de a Városháza visszautasítja a radikálisok fenyegető zsarolását.