KULT
A Rovatból

„Mondhatod, hogy álmodom” – 50 éves John Lennon Imagine című albuma

A lázadó Beatle művészi és személyes esszenciája volt a lemez.


A nagy nappali, magas ablakaival egy békés elszigeteltséget sugárzott, közepén egy nagy fehér Steinway zongorával, amelyet a szerelmes muzsikus imádott feleségének és múzsájának ajándékozott.

1971-et írunk. Ez a menedék az angliai Berkshire grófságban volt, Londontól távol. Mint ahogyan John Lennon is távol volt már az előző évtizedtől, amelyet társaival fenekestől forgatott fel. Kezdve a Twist and Shouttól a Sgt. Pepperen mesevilágán át egészen az Abbey Road zebrájáig. A 60-as évek a Beatlesről szóltak, a liverpooli gombafejűek csapata nem is élte túl az évtizedet. Mindenki új utakra indult. Lennon a maga radikalizmusával első szólólemezén, a Plastic Ono Banden a God című dalban kijelentette: „Nem hiszek a Beatles-ben, csak magamban.”

Az első lemez, amely a kétségbeesett Motherrel nyit – ez Lennon „Kései siratója” 18 évesen elvesztett anyjáért – és amelyen a God mellett olyan éles társadalmi töltetű és önkritikus dalok voltak, mint a Working Class Hero, a Well Well Well, vagy az Isolation, sokakat elriasztott. Lennon éppen ezért – Phil Spector avatott hangszereléseivel - látszólag szelídebb hangot ütött meg következő, máig legemlékezetesebb és legszeretettebb albumán, az Imagine-en, amely 50 éve, egy nappal John Lennon 31.születésnapja előtt, 1971. október 8-án jelent meg Nagy-Britanniában, de tartalmában semmivel sem lett kíméletesebb.

A címadó Imagine, amely talán a legszebb 20.századi himnusz a megbékélésről, a kölcsönös megértésről, a valós emberi értékekről, egyfajta hidat képez a 60-as évek színes álmai és az erről tudomást venni nem akaró szürke valóság között. Lennon ebben az egyszerű, néhány akkordos dalban, amelyet bárki el tud játszani, egyfajta világi imádságot mond el, amely remény és csalódás között lebeg. Ihletője saját bevallása szerint az a keresztény imakönyv volt, amelyet Dick Gregory amerikai fekete komikustól kapott, aki 1969-ben részt vett a montreali Queen Elisabeth Hotelben a Give Peace A Chance című békedal felvételén, de még inkább felesége, Yoko Ono Grapefruit című könyve. A lemezborító hátlapján szerepel is ebből egy idézet:

„Képzeld el, hogy csepegnek a felhők. Áss egy gödröt a kertedben és tedd bele őket.”

Lennon meghív egy utazásra, amely elvezet egy új világba, és közben a vádlottak padjára ülteti azt, aki bárminek a nevében megtiltja ezt az utazást. Testét-lelkét beleadja a melódiába, olyan jövőt vizionál, amelyben nincs erőszak, a közösségi érzés, a tolerancia zsigerből jön, és ez nem a távoli jövőben lesz, hanem már ott dereng a láthatáron.

A zenész azonban nem feledkezik bele a spirituális merengésbe, lemeze az első hangtól az utolsóig izgalmas és változatos. A Crippled Inside olyan, mint egy vadnyugati kocsmadal, de egyben gúnyos szatíra azokról, akik erőnek erejével próbálják elrejteni valódi énjüket.

„templomba mész és dalolsz szenténeket

bőröm színéről mondasz ítéletet

hazugságban élheted életed

de el nem rejtheted

kripli lelkedet”

Az It’s So Hard blues-a a megcsontosodott társadalmi modellekkel való szembeállását mondja ki, akárcsak az antimilitarista-nihilista szándékoltan kaotikus I Don’t Wanna be A Soldier, amelynek ritmusa a gályarabokat hajtó dobra emlékeztet. Énekesünk nemcsak katona, hanem tengerész, hazug ügyvéd, pap, tolvaj, de szegény ember sem akar lenni…

És akkor még csak ezután jön a legbrutálisabb, már-már a punk hangzást megelőlegező Gimme Some Truth, amely leszámol mindennemű etablishmenttel – ma is aktuális…és a How Do You Sleep?, amelyben „legkedvesebb ellenségét”, Paul McCartney-t szólítja meg. Akkoriban egyáltalán nem álltak egymással szóba, legfeljebb a sajtóban pocskondiázták egymás munkáit. Lennon nehezen emésztette meg, hogy Macca nem szívelte Yokót – nem véletlen a refrénben némi japán háttérmotívum - és hogy szinte önhatalmúlag jelentette be 1970 áprilisában a Beatles végét. És nem mellesleg a dal fájdalmas gitárszólóját George Harrison játssza, akinek kreativitását éppen John és Paul rivalizálása sínylette meg. A How? viszont a muzsikus saját pszichológiai élveboncolása, megválaszolatlan kételyeinek sorozata.

„Hogy induljak el, ha nem tudom, mi van előttem?

Hogy induljak el, ha nem tudom, merre menjek?

Hogy induljak el a bizonytalan felé?”

De azért van líra is, méghozzá a javából: a Jealous Guy-ből a szerelem elvesztésének félelme árad, ami végigkísérte kettejük kapcsolatát. Egy másik remekmű a Yokóval közösen írt gyönyörű Oh, My Love, amely szövegében a haikuk szellemét idézi.

“látom a szelet és a fákat is

szememben megtisztul minden

látom az eget s rajta a felhôket

világunkban megtisztul minden”

Ebben benne van minden: John nemcsak szerelmét, múzsáját, és nem utolsósorban az elvesztett, a valóságban sosem létezett, csak vágyott anyafigurát találta meg Yokóban, hanem spirituális társát is.

És az egész lemezt feloldja a végén a vidám Oh, Yoko country-s bolondozása, amelyben azért ott van a kölcsönös elválaszthatatlanság-érzés: „Szerelmem megvált téged” – énekli a refrénben a férfi, aki minden pillanatban, minden helyzetben szólítja kedvesét. Így válik teljessé a kép egy érzékeny, sokfelé kísérletező, lázadó zenész esszenciájáról.

Az Imagine album a világon mindenütt vezette 1971 őszén a lemezlistákat, és a kritika is elragadtatással írt róla. Máig eldöntetlen a kérdés, hogy ez vagy az első LP volt-e John Lennon szólópályájának csúcspontja.

(Bár a későbbiek is figyelemre méltóak, különösen az 1972-es, agresszív és szarkasztikus Somewhere In New York City és az utolsó, Yokóval közös 1980-as Double Fantasy, amelyen Lennon dalai nagy letisztultságról árulkodnak). Maga a szerző is úgy vélte, hogy a címadó dal ugyanolyan erősen politikus, mint például a Working Class Hero, csak éppen „megcukrozta”, hogy a konzervatív gondolkodásúak is le tudják nyelni. Lennon meggyilkolása aztán eldöntötte az utókor számára a maradandósági sorrendet, hiszen az Imagine új, szomorúan reményteljes szimbolikát kapott általa, és Yoko csak erősítette különböző békekampányaival.

A dal történetéhez hozzátartozik, hogy 2001. szeptember 11 után egy ideig tiltólistára került az amerikai rádiókban, mert nem játszhattak egyetlen olyan dalt sem, amelyben „tűz, halál, mennyország” szerepelt, hét évvel később viszont része lett Barack Obama elnökválasztási kampányának.

E mérföldkő-dalnak azonban nem szabad elhomályosítania a többi kilenc darabot, amelyeknek érvényességét, mind zenében, mind mondanivalóban 50 év után sem lehet vitatni. E sorok írása közben újra elővettem az albumot, nem hagytam, hogy a bennem élő zene szólaljon meg, és így is teljes frissességében hatott rám. Remélem, az utánunk következők is hallgatják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk