HÍREK
A Rovatból

Megvan, mikor tetőzik az árhullám Budapesten - a Duna felső szakaszán már elkezdődött

A Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcsnál az árhullám a tetőzés közelébe jutott, a vízszint már a Dunakanyarban és a fővárosban is látványosan emelkedik.


A Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése, a győri vízügyesek munkáját szolnoki kollégáik is segítik - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

A közleményben azt írták: a Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcsnál az árhullám a tetőzés közelébe jutott, a vízszint már a Dunakanyarban és a fővárosban is látványosan emelkedik.

Emlékeztettek:

az elmúlt napokban Európa jelentős részén ciklonok és frontjaik okoznak változékony időjárást. A Kárpát-medencében sokfelé 10-30 milliméter közötti, vegyes halmazállapotú csapadék esett. A hétvégén is folytatódott a változékony, csapadékos és szeles időjárás, több hullámban hullott további 15-60, néhány osztrák vízgyűjtőn 60-80 milliméter közötti, vegyes halmazállapotú csapadék, miközben jelentős enyhülés kezdődött. A hét elején már szárazabb, kora tavasziasan enyhe az időjárás, 15 °C körüli maximumok is lehetnek.

A csapadék okozza a Dunán és mellékfolyóin az árhullámot - hangsúlyozta az OVF.

A Dunán az ár jelenleg Pozsony és Nagybajcs között tetőzik, az Országos Vízjelző Szolgálat hétfő reggeli előrejelzése szerint Nagybajcsnál még néhány centiméteres vízszintemelkedésre lehet számítani, a tetőzés nem éri el harmadfokú árvédelmi szintet - írták.

Hozzátették: ezen a szakaszon 24 órában védekeznek a helyi vízügyes szakemberek, akiket szolnoki kollégáik is segítenek már.

Komárom és Esztergom térségében az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szinteket - azaz 500 centimétert - meghaladó tetőzésekre számítanak a hétfő reggeli prognózisok alapján. Komáromnál az 570-590 centiméteres, Esztergomnál pedig az 550-570 centiméteres tartományban várható a Duna tetőzése kedden.

Budapesten a Duna tetőzése szerdán napközben várható, 660 centiméter körüli vízállással, elsőfokú árvízvédelmi készültség mellett. Az alsó rakpartot 645 centiméteres vízállásnál kell lezárni - hívták fel a figyelmet.

A Duna bajai tetőzése péntek reggel várható 799 centiméteres, másodfok körüli vagy az alatti vízállással - jelezték.

Közölték: árhullám van levonulóban a Lajtán, ami Mosonmagyaróvárnál kevéssel első fok felett tetőzik kedd reggel, 178 centiméteres vízállással. A Rábán Körmendnél vasárnap a késő esti órákban tetőzött 365 centiméterrel, Sárvárnál pedig előreláthatólag kedden napközben tetőzik a folyó, árvízvédelmi fokozat alatti vízállással.

Győrben hétfő hajnaltól már első fok feletti vízállásokat észleltek a Rábán, itt további néhány centiméteres vízszintemelkedés valószínű, a tetőzés kedden a hajnali órákban várható.

Az Ipolyon újabb árhullám indult meg, a tetőzés Nógrádszakálnál kevéssel elsőfok alatt kedd délután, Ipolytölgyesnél szerdán a délelőtti órákban másodfok környékén valószínű.

A tájékoztatás szerint a Tiszán folytatódik az árhullám levonulása, a tetőzés már elhagyta a folyó magyarországi szakaszát. A továbbiakban a lassú apadást a lehulló csapadék függvényében kisebb vízszintemelkedések törik meg.

A Tisza mellékfolyóin szintén árhullám vonult le, az érkező csapadék és enyhébb idő miatt az elkövetkező napokban újabb vízszintemelkedésre lehet számítani. Fokozatot meghaladó tetőzésre csak a Sajón és a Zagyva-Tarna vízrendszerén kell számítani - jelezte az OVF.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter Hont Andrásnak: Újságírónak nem vagy jó, de Deutsch Tamás táskahordója még lehetsz
Folytatódott az adok-kapok a Tisza Párt elnöke és az újságíró között.


„Hont Bandi úr annyira elkeseredett, hogy meghívott magához egy valódi szakmai interjúra” – írta Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke ezzel arra reagált, hogy korábban Hont András, az Öt Média alapító-újságírója nyilvánosan hívta meg őt a műsorába, és azt ígérte: nem kap sem keményebb, sem enyhébb kérdéseket, mint Orbán Viktor.

Magyar úgy gondolja, az újságíró most kizárólag azért hívta meg őt, mert a Fókuszcsoport YouTube-csatornán megjelent interjúja kiemelkedő siker lett. Mint írta: „Jelenleg a Fókuszcsoport interjú a legnézettebb YouTube-műsor, már többen látták, mint a harcosok órája gyűlöletfélóráit egy hónap alatt összesen”, illetve 20 óra alatt háromszor annyian kedvelték, mint „Hont Bandi úr a török császárral készült esti meséjét 5 hónap alatt.”

Magyar úgy folytatta, csak akkor megy el Hont András „közpénzből felhúzott propaganda stúdiójába,” ha az újságíró előbb elintézi, hogy meghívják őt, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét a köztévébe vagy a TV2-be.

„Kérlek ne keseredj el a tegnapi interjúm fogadtatása miatt! Újságírónak ugyan nem vagy jó, de fideszes önkormányzati képviselőjelölt még lehet belőled. Vagy Deutsch Tamás táskahordója. Mint a régi szép időkben”

– zárta bejegyzését a politikus.

Nem sokkal később Hont András is Facebook-posztban válaszolt Magyar Péter üzenetére, amelyben

Selyempetyaként szólította meg a Tisza Párt elnökét.

Mint írta, nem érdeklik a megtekintési mutatók, a köztévében és a Fidesz-médiánál nem tud elintézni semmit, közpénzt pedig nem kapott.

„Közpénzhez a NER-ben kettőnk közül csak neked volt közöd, azóta sem tudsz elszámolni a KEHI jelentésében föltárt diákhiteles visszásságokkal. Ideje volna erre érdemben válaszolni. Nekem senki a NER-ben nem volt és nem lesz a főnököm” – írta.

Ugyanakkor megjegyezte, nem sértődékeny, így mindezek után is várják a stúdióba Magyar Pétert.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált a róla szóló könyvre: Hiába van kirakva három helyre, nem kell senkinek
Arra is kérte a követőket a Tisza Párt elnöke, hogy ne vásároljanak a Libriben, amivel az MCC-hez köthetően Orbán Balázst taámogatnák.


Könyvet írt a Magyar Nemzet publicistája, Pilhál Tamás Magyar Péterről. Az eléggé sokat mondó című Áruló leginkább a Libri könyváruházakban kapható.

Nem hagyta szó nélkül ezt a mű főszereplője sem. Magyar a Facebookon azt írta: „Mennyire lehet bajban a maffia, ha egy ócskán tördelt, helyesírási hibáktól hemzsegő, szánalmas lejárató könyvet jelentetnek meg rólam az egykor szebb napokat látott Libriben?”

Nevető fejjel kísérve hozzátette:

„Megkérdeztem az eladókat, hiába van kirakva három helyre, nem kell senkinek”.

Magyar Péter arra kérte követőit: „Egyébként, ha könyvet vennétek, javaslom, hogy ne a Libriben tegyétek, mert az ott elköltött pénzzel a legaljasabb propagandát és személy szerint Orbán Balázst és a bűnbandáját támogatjátok.”

Pilhál Tamás korábban – többek között – azzal lett ismert, hogy a Magyar Nemzetben teljesen oroszpárti narratívaként a bucsai mészárlást úgynevezett „hamis zászlós színjátéknak” nevezte. Azaz arra utalt, hogy az orosz-ukrán háború eddigi egyik legdurvább akciója, amiben számos civilt gyilkoltak le, Volodimir Zelenszkij és az ukránok saját akciója volt népük ellen.

Magyar Péter a nap során korábban – nem először – Hont Andrásnak is keményen beszólt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Csaknem ezer ember rekedt a Mount Everesten, miután hóvihar bénította meg a térséget
A kínai hatóságok vasárnap kezdték meg az utak megtisztítását. A látogatási területet szombat estétől lezárták.


Közel ezren rekedtek a Mount Everest tibeti oldalán, miután péntek este hatalmas hóvihar csapott le a térségre. A havazás szombatig tartott, az utak járhatatlanná váltak, a turisták nem tudtak lejönni a hegyről, írja a Reuters.

A kínai állami média szerint vasárnap megkezdték a mentést.

Több mint száz helyi lakos és mentő indult útnak, hogy megtisztítsák a táborhelyekhez vezető utakat a hótól.

Az érintett terület tengerszint feletti magassága meghaladja a 4900 métert.

A Tingri megyei Turisztikai Vállalat a hivatalos WeChat-oldalán azt írta: „A havazás miatt szombat estétől felfüggesztettük a belépőjegyek értékesítését és az Everest-látogatási területre való belépést.”

A jelentések szerint néhány turista már le tudott jönni a hegyről.

Eközben a szomszédos Nepálban heves esőzések földcsuszamlásokat és áradásokat okoztak. Utakat mostak el, hidakat sodortak magukkal. A helyi rendőrség közlése szerint péntek óta legalább 47 ember vesztette életét.

A legtöbb haláleset a keleti Ilam kerületben történt, ahol földcsuszamlásokban 35 ember halt meg. Kilenc embert eltűntként tartanak nyilván, miután elsodorta őket az ár, három ember pedig villámcsapás áldozata lett Nepál más térségeiben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: ime, a vasárnapi nyerőszámok – nem volt lehetetlen a telitalálat
Ezúttal nincs telitalálat. Legközelebb október 9-én lesz sorsolás, 475 millió forint főnyereménnyel.


A 40. héten tartott második, vasárnapi hatoslottó sorsolás nyerőszámai:

4, 7, 19, 24, 30, 33.

Mint kiderült, nincs telitalálat. A 6 darab 5 találatos szelvény nyereménye 178 830 forint, a 2 204 darab 4 találatos szelvény 4 950 forintot ér, a 30 381 darab találatosért pedig fejenként 2 185 forintot fizetnek.

Legközelebb október 9-én (csütörtök) lesz sorsolás, 475 millió forint főnyereménnyel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk