Megkéseltek egy férfit az 1-es villamoson csütörtök reggel
Késelés történt csütörtökön kora reggel, fél 6 körül a Budapesti 1-es villamos Mester utcai megállójánál.
A megszúrt férfit kórházba vitték,
támadója elmenekült - írja a Police.hu.
A budapesti rendőrök hajtóvadászatot indítottak a késelő után. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársai néhány órán belül a VIII. kerületben fogták el a feltételezett elkövetőt, egy 40 éves budapesti férfit.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást.
Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a 24.hu megkeresésére elmondta, hogy a jelenlegi tudásuk szerint abból alakult ki szóváltás, és később késelés, hogy az idősebb utas rászólt a másik férfira, hogy nem megfelelően használja a maszkját. Ezt követően a két férfi dulakodni kezdett, majd megszúrták a helytelen maszkhasználat miatt utastársára rászóló férfit.