KÉK HÍREK

Lekapcsolták az áramot az ellenzéki kampányfórumon, épp amikor Pikó András következett

Zajlik a kampány a VIII. kerületben, a Mérce riporterének az egyik józsefvárosi kerületőr azt mondta, hogy a „főnök utasítására húzták ki” az áramot.

Link másolása

Javában zajlott a Mátyás téren az ellenzéki kampányrendezvény, amikor lekapcsolta a színpadi hangosítást az áramról - tudósított a Mérce. Az eset éppen akkor történt, amikor a közös ellenzéki polgármesterjelölt, Pikó András színpadra lépett volna.

Balogh Lajos, az egyik helyi ellenzéki jelölt szerint már egy hete be volt jelentve a rendezvény. A hangosításhoz a rendőrségi pontból (környéket felügyelő rendőrök bódéja) kapták az áramot, de mikor Pikó következett, megszűnt az áramellátás.

A rendőrséget rögtön kihívták, akik ki is mentek a helyszínre, de nem tartottak szükségesnek további intézkedést. A Mércének azt mondta az egyik józsefvárosi kerületőr, hogy a „főnök utasítására húzták ki” az áramot. Pikó mégis, mikrofon nélkül is elmondta a beszédét:

A szervezők kérdésére a kerületi vezető, Ács Péter azt állította, hogy nem tudta, van-e engedély az áramvételezésre, és ezért kapcsoltatta le az áramot - írta az Index. Nemrég egy kormányközeli lap választási csalással vádolta Pikó stábját, aminek nyomán még házkutatást is tartottak a stáb irodájában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Kitépték a kezemből a síró, ordító kislányomat” – Fényes nappal rabolta el a volt párja egy magyar nő gyerekét
Egy bolt parkolójában tépte ki a portugál férfi és apja Ildikó kezéből a gyereket. Nyolc napja semmit nem tud arról, hogy hol lehet Lili.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 31.


Link másolása

Még 2016-ban ismerkedett meg Luxemburgban Ildikó azzal a portugál férfival, aki később a kislánya apja lett. A magyar nő soha nem ment feleségül a férfihoz, de már a várandósság alatt elkezdte érzékelni Ildikó, hogy valami nagyon nem stimmel, írja az rtl.hu. Eleinte csak verbális abúzus volt kettejük között, de Lili megszületése után már a fizikai bántalmazás is előfordult.

„A gyermek nevelése természetesen rám maradt egyedül. Amint lehetett utazni a Covid után, nagyon sokszor jöttem haza Magyarországra, itt tudtak nekem segíteni” – mondta Bódi Ildikó a Reggeliben.

Amíg a gyerek kicsi volt, nem volt bírósági határozat arról, hogy szülei hol és mennyi időt tölthetnek vele. A férfi elégedett volt azzal, hogy nem kell gondoskodnia a kislányról, Ildikó pedig örült, hogy Magyarországon édesanyja és testvére segítségére lehetnek.

„Aztán volt egy pillanat, amikor a semmiből megfenyegetett, hogyha még egyszer, egy hétnél tovább maradok Magyarországon, akkor rendőrökkel hozatja el a gyereket”

- mondta Ildikó, aki ezután fordult ügyvédhez.

Mielőtt jogi döntés született volna, Ildikó saját költségén hetente vitte Luxemburgba kislányát, aki akkor még nem töltötte be a két évet, hogy az apja is láthassa. Ez így ment egészen addig, amíg a kislány óvodáskorú nem lett, amiről értesítést kaptak Magyarországról. Amikor az óvoda elkezdődött, Ildikó úgy határozott, hogy a sok utazás mindkettőjük számára túl megterhelő. Ekkor azonban egy váratlan fordulat következett be.

„Most fogalmam sincs, hol van a kislányom” - mondta a műsorban az anyuka, akinek nyolc napja volt párja és a férfi édesapja kitépték a kezéből a gyereket egy bolt parkolójában, miközben őt a földre teperték.

„Kitépték a kezemből a síró, ordító kislányomat. Betuszkolták egy kocsiba és elhajtottak. Nem tudom mi van vele, de tudom, hogy nagyon aggódik.”

Ildikó ügyvédje úgy fogalmazott, ilyen szintű brutalitást még nem látott ügyvédi praktizálása alatt. Bár feladata, hogy ügyvédként ne vonódjon be, de nagyon nehezére esik, tette hozzá be Dr. Kölcsényi Soma.

A gyerekrablásról szóló beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fortyogó gulyásba esett egy 4 éves kisfiú egy főzőversenyen
A szerbiai Baranda faluban rendezett főzőversenyen súlyos baleset történt, a gyereket végül egy belgrádi kórházba szállították.

Link másolása

Megdöbbentő baleset történt a szerbiai Baranda faluban megrendezett gulyásfőző versenyen. A fővárostól 50 kilométerre lévő településen egy 4 éves kisfiú biciklizett a fortyogó bogrács körül egy biciklin. Majd egyensúlyát vesztve fejjel a forró gulyásba esett - írja az ujszo.com.

A gyereket a rendőrök mentették ki az üstből,

majd a közeli Opovo város egyik egészségügyi intézményébe szállították, ahonnan továbbvitték egy belgrádi kórházba.

Információk szerint a kisfiú nincs életveszélyben, de az intenzív osztályon ápolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb pedofilbotrány: évekig zaklathatta a gyerekeket egy katolikus iskola tanára
Legalább négy lányt zaklatott a meg nem nevezett magyarországi katolikus iskola tanára. A férfi az egyik szülő szerint „mindegyik érintett lányhoz szexuálisan vonzódott”.

Link másolása

Egy magyar katolikus általános iskola évek óta titkolt pedofilügyéről beszélt egy tanárnő egy videóban. A sokakat megbotránkoztató felvétel rövid időn belül elérhetetlenné vált, írja a Szemlélek. A lap interjút készített az egyik érintett diák édesanyjával. A cikkből nem derül ki, hogy melyik katolikus iskolában történt az eset.

„A lányom éveken keresztül szenvedett attól, amit a tanár úr vele művelt, csak amikor kisebb volt, nem volt számára nyilvánvaló, hogy mi is ez igazából. Nyolcadikos korában értette meg, hogy ezek visszaélések – addig nagyon szégyellte magát, amikor ilyen történt”

– mesélte az asszony.

A diák elmondta anyjának, hogy a férfi kérése ellenére rendszeresen hozzáért. Az illetlen érintések már negyedikben elkezdődtek, de más osztályokban is panaszkodtak a tanárra a gyerekek.

„A többségük nem mert tiltakozni, volt, aki a negatív reakcióktól tartva otthon sem merte elmesélni. Utólag többen arra hivatkoztak, hogy el akarták kerülni a nagyobb konfliktust” – idézte fel a kislány édesanyja, hozzátéve, hogy sem az osztályfőnök, sem az igazgató nem tett semmit.

A pedagógusoktól nem számíthattak segítségre, ezért az édesanya azt tanácsolta a lányának, hogy próbálja megvédeni magát:

„Arra kértem a lányomat, ha legközelebb hozzányúl a tanár, csapjon a kezére, hátha abból feleszmél, hogy ezt nem lehetne csinálnia. Ha ez sem segít, akkor nyugodtan rohanjon ki a teremből, keresse meg az első felnőttet, és rögtön mondja el, hogy mi történt.”

Egy alkalommal a tanár ismét simogatta a gyerek haját, és még egy cetlit is adott neki, amin az állt: „(a lány keresztneve) cica”. A papírdarabot a gyerek átadta az igazgatónak, de a fecni azóta eltűnt.

A gyerekek nem használhatják telefonjaikat az iskolában, emiatt egyetlen fotó vagy videó nem készült a tanár állítólagos tetteiről annak ellenére, hogy további három lány is panaszt tett ellene. A hatóságok szerint nincs elég bizonyíték a nyomozás megindításához. Az édesanya szerint gyereke osztálytársai is tudnak a tanár viselkedéséről, de őket sem hallgatták meg.

„Igazából az egész ügy az igazgatónőn ment el, én úgy gondolom. Eleve nem hitt a lányomnak, de még a kollégájának sem, aki jelezte, hogy a gyerekek panaszkodnak.”

Az anyuka szerint a tanár „mindegyik érintett lányhoz szexuálisan vonzódott”. Egyszer az egyik szünetben szóvá is tette a lányának, hogy miért nem jelöli vissza Facebookon, mert így nem tudja megnézni a fotóit.

2022-ben az iskola egyik tanárának kezdeményezésére feljelentést tettek az ügyben, 2023 februárjában megkezdődött a hivatalos rendőrségi vizsgálat, amely után a tanárt elbocsátották vagy nyugdíjazták. A nyomozást végül eredmény nélkül lezárták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elsírta magát az iskolában egy kislány, végül elárulta a pszichológusnak, hogy mit művel vele évek óta a nagyanyja férje
A gyerek sokáig titkolta a dolgot, próbálta rávenni a férfit, hogy hagyja őt békén, ám a zaklatás nem maradt abba. Végül a kislány kiborult.

Link másolása

Éveken át erőszakoskodott felesége 10 éves unokájával egy férfi. Most tíz év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Székesfehérvári Törvényszék - írja a 24.hu a Győri Fellebbviteli Főügyészség közleménye alapján.

A gyerek sokat volt a nagymamánál Dunaújvárosban. A férfi is jóban volt a kicsivel és sokszor volt vele kettesben is. Ezt kihasználva azonban 2018-tól rendszeresen szexuális cselekményt végzett a gyerekkel, akinek jutalmat ígért és adott, ha hagyja magát és nem beszél róla senkinek.

A kislányt azonban egyre jobban zavarta a férfi magatartása, többször rászólt, hogy hagyja abba, de a vádlott nem fejezte be a zaklatását. Végül a gyerek 2021. februárjában az iskolában elsírta magét és az iskolapszichológusnak elmondta, hogy mit művel vele a nagymama férje.

A gyerek édesanyja másnap feljelentést tett a rendőrségen. A bíróság 10 év fegyházra ítélte a vádlottat szexuális erőszak bűntette és szexuális visszaélés bűntette miatt azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadlábra. Emellett véglegesen eltiltották minden olyan foglalkozástól, és tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna, s kötelezték az 1,7 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére is.

Az ügyész súlyosításért, a vádlott védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a férfi az erkölcsi és a jogi szabályokat is megszegte az éveken keresztül elkövetett bűncselekményekkel, ami a kislány érzelmi fejlődésében sérülést okozott, ezért súlyosabb büntetés kiszabása indokolt - áll a közleményükben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: