HÍREK
A Rovatból

Invázió! Százezer méh lepte el a Bajza utcát, a környéket teljesen le kellett zárni

A helyszínre Boros Tibor méhrajbefogó érkezett, aki egy óriási daru segítségével emelkedett fel a magasba, hogy megoldja a problémát. A szakember szerint a méhek valószínűleg egy közeli méhészetből szöktek el.


Csütörtök reggel rendőrautók zárták le a Bajza utca egy részét a VI. kerületben, miután egy lakóépület harmadik emeletének falán egy óriási méhkaptárt fedeztek fel. A Blikk szerint az akció riadalmat keltett a környéken, hiszen a kaptárból kirepülő temérdek méh komolyan veszélyeztette az ott élőket és az arra járókat.

A helyszínre Boros Tibor méhrajbefogó érkezett, aki egy óriási daru segítségével emelkedett fel a magasba, hogy megoldja a problémát.

„Iszonyatosan vadak voltak a méhek, még a hálós sapka alá is berepültek és összevissza martak, de végül sikerült begyűjtenem őket”

– mesélte Boros a Blikknek.

A tapasztalt szakembert többek között a szemén is megcsípték, ami bedagadt, de ő már hozzászokott az ilyen helyzetekhez. Elmondása szerint a rekordja 120 csípés egy munkanap alatt, amit hősiesen átvészelt anélkül, hogy egy kicsit is megszédült volna. A védőfelszerelést viszont sosem viseli.

„A méheket befogjuk, kivéve a védett fajokat, a darazsakat pedig irtjuk. Itt csak méhek voltak, közel 100 ezer példány. A fészek egy hónap alatt épült fel a város közepén, ami nem megszokott. Leszedtem a lépeket, amikben 30-40 kiló méz is volt. A méheket gyékény befogókosárba raktam, otthon kaptárba kerülnek, és ott élhetnek tovább”

– magyarázta Boros.

A szakember szerint a méhek valószínűleg egy közeli méhészetből szöktek el, vagy egy faodúban, szellőzőrendszerben teleltek át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Időpontja volt, ezért magára hagyta az utcán haldokló férfit – drámai esetről számolt be az Országos Mentőszolgálat
A saját programjára hivatkozva nem segített egy életveszélyben lévő emberen. Bár a kiérkező mentők végül sikeresen újraélesztették a beteget, az eset rávilágít a laikus segítségnyújtás elmaradásának kockázataira.


Az Országos Mentőszolgálat Facebook-posztja szerint a hozzájuk „egyik nap befutó segélyhívás egy drámai, mégis mindennapos jelenetet vázolt fel: egy férfi mozdulatlanul feküdt az utcán, eldőlt kerékpárja mellett”. A mentésirányító a szakmai protokoll alapján azonnal instruálni kezdte a bejelentőt, kérve, hogy ellenőrizze a bajbajutott állapotát. „A válasz azonban mellbevágó volt”, ugyanis a telefonáló határozottan elutasította, hogy segédkezzen.

„A hívó fél mereven elzárkózott a segítségnyújtástól, csupán a bejelentésre volt hajlandó, a közvetlen cselekvéstől időhiányra és sürgős elintéznivalóira hivatkozva határolódott el.”

A diszpécser próbálta meggyőzni a bejelentőt, de „hiába érvelt az életmentő beavatkozás súlya mellett és hiába hangsúlyozta a másodpercek jelentőségét egy esetleges keringésmegállásnál, a vonal túlsó végén a közöny falaiba ütközött.”

A bejegyzés szerint a késlekedésnek súlyos következménye lett.

„A mentésirányító aggodalma sajnos bekövetkezett, a perceken belül kiérkező rohamkocsi már életjelek nélkül találta a beteget.”

A kiérkező egység ennek ellenére megkezdte a küzdelmet a férfi életéért, „ami hosszas küzdelem és számos életmentő beavatkozás után sikerre vezetett és a férfi keringése visszatért.” A helyszíni ellátást követően stabil állapotban szállították kórházba.

A mentőszolgálat hangsúlyozza, hogy a laikus segítség elengedhetetlen. „A mentések sikerességében bajtársaink szakmai helytállása mellett minden esetben elengedhetetlen szerepe van azoknak a bátor, segítőkész laikusoknak, akik a mentésirányítás utasításai alapján megkezdik a betegek ellátását a mentők kiérkezéséig, jelentősen növelve ezzel a túlélés esélyét.”

„A segítségnyújtás nem merül ki a mentőhívásban, kérjük, soha ne hagyjátok magukra segítségre szoruló embertársaitokat, szükség esetén kezdjétek meg az elsősegélynyújtást!”

Azt kérik: „segítsetek, hogy segíthessünk: köszönjük a hétköznapi hősöknek, hogy vagytok!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mindenki kezdjen munkát keresni” – ezt üzente Lázár János a Mezőhegyesi Ménesbirtok dolgozóinak a Magyar Hang szerint
A lap értesülése szerint a leköszönő miniszter azt közölte a dolgozókkal, hogy a gazdaság jövője bizonytalan. Az esetleges leépítés először a Makóról és Hódmezővásárhelyről ingázókat érintheti, a helyieket tartanák meg legtovább.


Leépítés fenyegetheti Magyarország egyik legbőkezűbben támogatott, papíron nyereséges mintagazdaságát, a Mezőhegyesi Ménesbirtokot.

A múlt hét végén Lázár János összehívta a cég dolgozóit – írja a Magyar Hang. A lap értesülései szerint a leköszönő építési és közlekedési miniszter arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a gazdaság jövője bizonytalan.

Lázár János azt közölte velük, hogy „a legjobb, ha mindenki elkezd munkát keresni magának”.

A tájékoztatón a lap szerint elhangzott az is, hogy ameddig lehet, a helyi, mezőhegyesi dolgozókat tartják meg, de a Makóról és Hódmezővásárhelyről bejáró munkavállalók állása hamarabb veszélybe kerülhet.

A bejelentés azért is meglepő, mert a cég pénzügyi adatai stabil működésre utalnak. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság a lap szerint 2024-ben 12 milliárd forintos árbevétel mellett 440 millió forint adózott eredményt ért el, és a megelőző évek is nyereségesek voltak. A társaság saját tőkéje elérte a 79,5 milliárd forintot. A cég 463 főt foglalkoztat.

A ménesbirtokot egy közérdekű vagyonkezelő alapítvány, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány tulajdonolja, amelynek kuratóriumi elnöke Lázár János.

Az alapítvány az elmúlt években jelentős állami vagyonelemeket kapott: 2022-ben 8,5 ezer hektár termőföld és 15 milliárd forint került hozzá, idén tavasszal pedig egy kormánydöntéssel további 1374 ingatlan gyarapította a vagyonát.

A birtok korábban is hatalmas összegekből fejlődhetett. 2022-ben egy körülbelül 10 milliárd forintos beruházásból épült korszerű öntözőrendszer, amihez az állam 8,5 milliárd forint támogatást adott.

Egy évvel később pedig 3,3 milliárd forintból adtak át egy olyan különleges tehénistállót, amelyben az állatok vízágyon pihenhetnek. Ehhez 1,2 milliárd forint uniós forrás érkezett.

Az Orbán-kormány kommunikációja a ménesbirtokot rendre a magyar agrárium mintagazdaságaként és tudásközpontjaként mutatta be, amelynek fejlesztései az ország versenyképességét szolgálják.

Az ügyben a Magyar Hang megkereste a ménesbirtokot, de választ egyelőre nem kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterrel tárgyalt a Richter vezére, egyelőre nem fizetnek osztalékot az MCC-nek
Orbán Gábor, a gyógyszercég vezérigazgatója egy konferencián közölte, hogy készek elhalasztani az osztalékfizetést. Ezzel az uniós viták rendezését segítenék, amelyek a magyar egyetemi autonómia miatt zajlanak.


A Mol után a Richter Gedeon Nyrt. is kész elhalasztani az osztalékfizetést, hogy ezzel segítse az új kormányt az Európai Unióval folytatott viták rendezésében – jelentette be Orbán Gábor, a gyógyszercég vezérigazgatója egy konferencián.

A lépés hátterében a magyar egyetemi autonómia körüli uniós viták állnak. Az osztalék visszatartásával a kormányközeli alapítványok, például a Matthias Corvinus Collegium sem jutnának hozzá a nekik járó milliárdokhoz. Magyar Péter a választást követő héten jelezte, hogy a Mol után a Richter vezetését is meg fogja keresni ebben az ügyben.

Orbán Gábor elmondta, hogy a napokban egyeztetett a leendő miniszterelnökkel. Magyar azt kérte tőle, hogy amíg nem rendeződik az uniós tárgyalások szempontjából kiemelt fontosságú egyetemi autonómia kérdése, addig lehetőleg a közérdekű vagyonkezelő alapítványok, vagyis kekvák irányába halasszák el az osztalékfizetést.

A gyógyszercég vezérigazgatója a konferencián hangsúlyozta, hogy a Richter meg fogja találni a jogszerű és piackonform megoldást az osztalék visszatartására a közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működő tehetséggondozó intézmény felé is – írja tudósításában a Telex. A bejelentésre a Richter árfolyama eséssel reagált, a részvény 1,7 százalékos mínuszban állt a nap folyamán.

A Richter szerdán tartja éves rendes közgyűlését, ahol a részvényesek döntenek az igazgatóság osztalékjavaslatáról.

A cég a tavalyi év után a rendes osztalékon felül extra osztalékot is fizetne, összesen 120 milliárd forintot.

Ebből a Matthias Corvinus Collegium a 10 százalékos részesedése alapján 12 milliárd forintra számíthatna, és további 10 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a vele szoros kapcsolatban álló Maecenas Universitas Corvini alapítvány is.

Nem a Richter az első nagyvállalat, amely hasonló lépésre szánja el magát. Korábban a Mol igazgatósága javasolta az osztalék kifizetésének harmadik negyedévre tolását, miután Magyar Péter Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóval tárgyalt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elárverezi a lejárató plakátját a tiszás Tárkányi Zsolt, egy zsidó kórháznak megy a pénz
Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt képviselője árverésre bocsátja a róla készült, karlendítéssel vádoló plakátot. A bevételt a MAZSIHISZ Szeretetkórház kapja, a licit 30 ezer forintról indul.


A lejáratására használt „karlendítős” plakát egy dedikált példányát árverezi el Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt országgyűlési képviselője. A bevételt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Szeretetkórházának ajánlja fel, és a végösszeget további százezer forinttal egészíti ki. A licit 30 ezer forintról indult, és az Országgyűlés május 9-i alakuló üléséig tart.

„Egy hazug rendszer utolsó hazug mementója” – ezzel a kísérőszöveggel hirdette meg az akciót a politikus. Tárkányi azt írta, a választási kampányban terjesztett plakátokból négy hibátlan darab maradt meg, ebből kettő van nála, és az egyiket bocsátja árverésre.

A képviselő a Facebook-oldalán arról írt, hogy „egy évtizedekkel ezelőtt készült fotó felhasználásával igyekeztek nekem olyan politikai nézeteket tulajdonítani, amelyek a lehető legtávolabb állnak tőlem”.

„Különösen gerinctelen dolog volt ezt terjeszteni azoknak a debreceni fideszes városvezetőknek, akik engem és a családomat évtizedek óta ismernek, így annak ellenére folytatták a lejárató kampányt, hogy végig tudták, abból egy szó sem igaz.”

Tárkányi korábban az RTL riportere volt, majd a Tisza Párt sajtófőnöke lett, a választáson pedig Debrecenben szerzett egyéni országgyűlési mandátumot.

A róla készült, vitatott fotó még 2006-ban, egy DVSC-szurkolói vonuláson készült.

A Tisza Párt álláspontja szerint a képen nem náci karlendítés, hanem egy szurkolói rigmus közbeni mozdulat látható.

Ez a fotó márciusban nagy vihart kavart, miután kormánypárti médiumok és politikusok elhatárolódást követeltek a Tisza Párttól. Akkor a budapesti izraeli nagykövetség is közleményt adott ki, amelyben elhatárolódást vártak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk