BUDAPEST

Ilyen volt a Belvárosi Fesztivál

A Belvárosi Fesztivál jegyében jobbnál jobb koncertekkel vártak és várnak benneteket az V. kerület szívében. Mi is szétnéztünk a Belfeszten, de ma este sem hagyjátok ki a Punnany Massifot vagy éppen a Brains-t.


Immár hagyomány, hogy június elején az V. kerületben megtartják a Belvárosi Fesztivált, vagy rövidebb nevén a BelFesztet. A június 7-9 között megrendezett programsorozat három helyszínen zajlik, így mindenki találhat a saját stílusának megfelelő előadót vagy programot, legyen szó világ- vagy népzenéről, csend-diszkóról, gyerekprogramokról, desing vásárról vagy éppen bringabemutatóról.

Mi már pénteken kilátogattunk a fesztiválra, azon belül is a Szabadság téri helyszínre, ahol az Intim Torna Illegál, majd pedig az Irie Maffia lépett föl. A nyárindító fesztivál elnevezés idén még inkább megállja a helyét, hiszen az elmúlt hónapban tapasztalható rémes időjárás után péntekre végre kisütött a nap, és igazi nyárias meleg lett a nap végére. Gondolom ennek is köszönhető, hogy estefelé a Deákon úgy nyüzsögtek az emberek, hogy komoly kihívás volt az átjutás a téren. Emiatt viszont garantált fesztiválhangulat kerekedett már csak a tömeg miatt is, amit viszont nem csak a koncertek helyszínén érezhettetek, hanem az egész belvárosban.

_DSC5883

_DSC5940

_DSC5947

_DSC6056

_DSC6281

_DSC6340

_DSC6345

_DSC6365

_DSC6395

_DSC6427

Szombaton is remek programokkal készültek a rendezők, hiszen a Szabadság téren 17 órától Magashegyi Underground, majd The Carbonfools, zárásként pedig a PASO ska-s ütemeire táncolhattatok. Az Erzsébet téri helyszínen a világzenéé volt a főszerep, délután testvérvárosi és nemzetiségi programokkal vártak, este 8-tól pedig a Besh o droM lépett föl. Az Erzsébet téren egyébként péntek óta az óriáskerékre is felülhettek, ami elképesztő hangulatot eredményez az amúgy is pezsgő téren.

Vasárnap már csak a Szabadság téri helyszínen lesznek programok, viszont ezek nagyon jó koncertek. A gyerekek számára 10 órától Halász Judit énekelt, őt pedig Paprika Jancsi bábelőadás követte a színpadon 11 órától. Délután 17 órától kezdődnek a könnyűzenei koncertek, 17 órától Fábián Juli, 18:30-tól Punnany Massif, 20:30-tól pedig a Brains indítja be a nyarat és a fesztiválhangulatot.

_DSC6438

_DSC6462

_DSC6487

_DSC6549

_DSC6755

_DSC6842

_DSC6870

_DSC6942

_DSC7260

_DSC7281

Remélhetőleg a nyári időjárás a hétvége hátralévő részében is velünk marad, és esténként újra lehet a fűben ülve sört szürcsölni remek koncerteket hallgatva.

Ha kedveled a fesztiválokat, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Videó: Megnéztük a víz alá került Római-partot
Hiába van közel a folyó a teraszokhoz, péntek délután ennek ellenére mindenhol sokan ücsörögtek. Azért a víz az úr.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 07.



Óriási árhullám vonul le a Dunán ezekben a napokban, a folyó Budapestnél szombaton tetőzhet. A magas vízállás miatt csütörtök este már lezárták az alsó rakpartokat a fővárosban.

A Duna nem kíméli a nyári szezon egyik legfelkapottabb részét sem a fővárosnak, de a Római-partot kedvelőket ez egyáltalán nem zavarja. Ottjártunkkor ugyan csak centiméterekre volt a víz az éttermek teraszaitól, de vendégekből egyáltalán nem volt hiány.

Az biztos azonban, hogy néhány napig még a videóban is látható körülményekre kell készülni azoknak, akik a Duna óbudai partszakaszán akarnak kikapcsolódni:

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
Elkészült a gyalogátkelő az Astoriánál 40 millió forintból
A fővárosi önkormányzat a zebralétesítést a közösségi költségvetésből, bruttó 40 millió forintból finanszírozta.


Elkészült a gyalogátkelő a fővárosban az Astoriánál, már akadálymentesen, kényelmesen, gyorsabban lehet átkelni a Rákóczi úton, és a babakocsival vagy kerekesszékkel közlekedőknek sem kell kerülőt tenniük - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.

A beruházás részeként a Rákóczi úton a Múzeum körút és a Károly körút járdái között jelzőlámpás gyalogátkelőt építettek ki süllyesztett szegélyű, taktilis figyelmeztető és tájékoztató jelekkel ellátott burkolattal, a Rákóczi út tengelyében új középszigettel.

A beruházás miatt a Blaha Lujza tér felé haladó buszok megállóját előrébb helyezték.

A fővárosi önkormányzat a zebralétesítést a közösségi költségvetésből, bruttó 40 millió forintból finanszírozta.

(via MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Ágyúzni fognak a budai Várban – figyelmeztet a Honvédelmi Minisztérium
Egy ünnepélyes zászlófelvonás miatt lőnek majd reggel. Megnövekedett hanghatásra kell számítani a minisztérium szerint.


Kedd reggel dörögni fognak az ágyúk a Budai Várnegyed Esztergomi rondelláján – derül ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből. A lakosság türelmét és megértését kérik, mivel

reggel 10 órakor hagyományőrzők ágyúlövései kísérik majd, ahogyan ünnepélyesen felvonnak egy zászlót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Árad a Duna: hétvégére lezárhatják a budapesti rakpartokat is
Péntektől lehet magasabb a vízállás Budapesten, mint az alsó rakpart szintje. Jövő hétre az előrejelzés alapján már elvonul az ár.
FM - szmo.hu
2024. június 04.



Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) előrejelzése alapján hamarosan árvíz miatt kellhet lezárni a budapesti alsó rakpartot. A vízállás-előrejelző oldalukon ugyanis azt írják:

Pénteken, szombaton és vasárnap is magasabb lehet a vízállás, mint a rakpart szintje.

Az alsó rakpartot 645 centiméteres vízállásnál éri el a Duna. Az OVF úgy becsüli, pénteken 655, szombaton 670, vasárnap pedig 646 centis lehet a vízállás.

Legutóbb tavaly decemberben volt ilyen magasan a Duna Budapestnél, akkor a Parlament lépcsőjét nyaldosta a víz. Fotós kollégánk akkor bejárta a rakpartot és a Római Partot:


Link másolása
KÖVESS MINKET: