KÉK HÍREK
A Rovatból

Így látták a terrort a manchesteri robbanás szemtanúi

'Óriási robbanást hallottunk.' 'Mindenfelé vér, menekülő emberek, füst.' 'Mindenki egymást taposta, szerteszét emberek feküdtek.'


Eddig 19 halottja, és legalább 60 sebesültje van a manchesteri koncerten történt robbanásnak.

A Guardian közölte több szemtanú beszámolóját, mind hasonló történésekről beszéltek:

Hangos, robbanásszerű dörrenés történt, ami után mindenki pánikban kezdett kirohanni az arénából, amin kívül már rendőrök várták őket.

Nagyon erős robbanás volt, hiszen távolabb sok házban és az utcán is hallani lehetett.

„Nagy durranás volt, és ekkor mindenki rohanni kezdett felénk az aréna túloldaláról. Az egyik kijárat addigra eltorlaszolódott, mindenki a többi kijárat felé rohant" – mondta a koncert egyik résztvevője az Independentnek.

"Mindenki teljes pánikban volt, mivel sokan épp vécén voltak, amikor a dolog történt, egymást hívták telefonon az emberek, mindenki összezavarodott."

A robbanás kívülről, látszik a villanás egy pillanatra:

A BBC-nek nyilatkozó fiatal azt mondta, hogy mindenki sikított és futott, az emberek mindent eldobáltak. Egy nő, aki 13 éves lányával volt a koncerten sok fiatal, szülei nélkül, sokkos állapotban menekülő gyerekről beszélt.

Andy Holey a Manchester Arena bejáratánál várta a feleségét és a lányát, hogy hazavigye, amikor a robbanás történt: "Olyan 10 méternyire repített, amikor felkeltem, testeket láttam a földön heverni, mind halottnak tűntek, 20-30-an is lehettek" - mondta. Megtalálta épségben a családját, de "mindenhol sikítozó gyerekek és kamaszok feküdtek".

Gary Walker és a felesége Leedsből szintén az aréna előtt várták a lányaikat. "Az utolsó szám volt, aztán hatalmas villanás, durranás, füst. Elkezdett fájni a lábam, a feleségem pedig azt mondta, most le kellene dőlnie. A hasán sérült meg, lehet, hogy a lába is eltört" - mondta. Walker a lábfején sérült meg, egy repesz lyukat ütött rajta. "Meglepődtem, de megúsztam ennyivel" - mondta.

"Olyan volt, mint egy háborús film" - mondta egy férfi a BBC-nek. „A koncert végén egy nagy dörrenést hallottunk. Már égtek a lámpák, ez már nem a koncert része volt. Először azt hittük, hogy bomba, nagy volt a füst. Az emberek futni kezdtek, minden tele volt rendőrökkel meg mentőkkel, mire kiértünk az utcára.”

A pánik:

Emma Johnson és férje szintén a lányukat várták: "Egyértelműen bomba volt, és az előcsarnokban" - mondta. Mindenfelé üvegszilánkok repültek. "Az egész épület beleremegett" - mesélte. Ők is épségben rátaláltak a gyerekeikre.

„A vécén voltam, amikor hangos robbanást hallottunk. A koncert végén az emberek kifelé készülődtek. Mindenki sikított, kiabált és egy irányba rohant. Vért és sérült embereket láttam, teljesen sokkolt, rohannunk kellett, hogy a húgommal megmeneküljünk” – mondta a Guardiannek két szemtanú.

Itt próbálják meg nyugtatni az embereket a hangosbemondón:

Rachel a lányával volt a koncerten, totális káoszról, pánikról számolt be. Már kifelé tartottak, amikor az utolsó szám ment, hogy elkerüljék a tömeget: "Óriási robbanást hallottunk. Elsőre azt hittük, hogy lemaradtunk a koncert végén valamiről. De aztán láttuk, hogy az emberek rohannak le a lépcsőn, átesnek egymáson. Megfogtam a lányom, és mi is rohantunk. Mindenhol embereket tapostak a földön" - mondta el.

A robbantást a brit rendőrség terrorcselekményként kezeli. Theresa May kormányfő felfüggesztette választási kampányát, és összehívta kormányt, hogy megbeszélják a helyzetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: