BUDAPEST
A Rovatból

Hol érdemes nézni az augusztus 20-i tűzijátékot? Itt vannak a legszebb budapesti helyszínek

Összegyűjtöttük honnan érdemes a minden bizonnyal páratlan látványt figyelemmel kísérni.


Az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten az egyik leglátványosabb esemény, amelyet évről évre több tízezren csodálnak meg. Idén négynapos rendezvénysorozattal, 19 helyszínen ünnepeljük az államalapítás évfordulóját, és az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt már szombattól várhatók programok.

Minden idők leglátványosabb tűzijátékát élvezhetjük idén ugyanis az eddigi 4,3 helyett több mint 5 kilométer hosszan lehet majd látni a Duna mentén, vagyis ezúttal a látványterület egészen a Margitszigetig tart majd, és a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat érint.

A pirotechnikai eszközök, a drónok száma és a fényfestés volumene is nagyobb lesz a tavalyinál, így ha teheted mindenképp érdemes lesz élőben nézni, ehhez adunk pár helyszínötletet!

Aranybástya

Augusztus 20-án valami igazán különlegesre vágysz? Akkor irány a Budai Vár és az Aranybástya Étterem! Itt nem csak a tűzijátékot nézheted meg a legjobb helyről, de még a vacsorád is prémium lesz. Képzeld el, ahogy a Margitszigettől a Citadelláig mindent bevilágít a tűzijáték és a drón show, te pedig egy pohár különleges magyar itallal, a Kreinbacher Prestige Brut pezsgővel a kezedben élvezed a látványt.

Az augusztus 20-i tűzijáték látványos fényjátéka mellett olyan különleges gasztronómiai élmények várnak, amiket máshol csak irigykedve néznél az Instagramon. Az étlapon olyan ínyencségekkel találkozhatsz, mint például a tempura tigrisrák, a parmezános bélszín vagy a burgonyagolyók szarvasgombával. Emellett változatos és prémium minőségű italok, saját készítésű nemzeti fröccs, koktélok valamint gondosan összeállított, izgalmas falatok garantálják, hogy felejthetetlen legyen az estéd. És még nincs vége: open bar szolgáltatásukkal nem kell visszafognod magad, csak élvezned kell a mennyei fogásokat és a gyönyörű budapesti panorámát hazánk történelmének egy darabjában.

Tipp: Ha nem akarsz lemaradni róla, elővételben 10% kedvezménnyel vehetsz jegyet az “ILOVEARANYBASTYA” kuponkóddal. Ez az este simán a nyár fénypontja lesz, kár lenne kihagyni! Részletekért kattints IDE!

Aranybástya

1015 Budapest, Csónak u. 1.

PONTOON

 

A PONTOON a nyári Budapest egyik megkerülhetetlen helyszíne szuper bulikkal, koncertekkel és persze az összetéveszthetetlen panorámával a Lánchíddal és a budai Várral a háttérben. Ez a helyszín tökéletes választás, ha augusztus 20-án különleges környezetben szeretnéd élvezni a tűzijátékot.

Laza, fiatalos hangulata keveredik a Duna-parttal és annak lenyűgöző panorámájával, így garantáltan emlékezetes pillanatokat szerezve. Az esti órákban a híd és a Parlament kivilágított látványa mellett élvezheted a belváros pezsgését, de nem városi környezetben. A helyszín nem csak a design-ját illetően egyedülálló, de a válogatott programoknak és koncerteknek köszönhetően nemcsak szórakozóhelyként beszélhetünk, hanem egyfajta kulturális közösségi térként is, ahol minden kultúra és zenei irányzat kedvelői megtalálhatják az igényeire szabott szórakozás lehetőségét. Náluk a nyári esték legjobb hangulatú programjai várnak rád: élőzene, DJ-k, és persze remek italok. A koktélok és a hideg sörök mellett a helyszínen könnyed falatok is várnak, hogy teljes legyen az élmény.

PONTOON

1051, Id. Antall József rkp. 1.

Spoon The Boat

A Spoon the Boat Budapest egyik ikonikus helye, amely közvetlenül a Lánchíd mellett várja vendégeit. Ez az elegáns helyszín tökéletes választás, ha augusztus 20-án a Dunán ringatózva szeretnéd élvezni a tűzijátékot. A hajóról fantasztikus panoráma nyílik a Budai várra, a Lánchídra és a Parlamentre, így a tűzijáték minden pillanatát tökéletesen láthatod. A fedélzetén több terasz is található, de ha az időjárás borongósabbra fordul, vagy este hűvösebb lesz, a télikertbe is átköltözhetsz, ahonnan ugyanolyan remek panoráma tárul eléd.

A Spoon erőssége, hogy a remek lokáció mellett kiemelkedő a konyhája is. Komfortos ízekkel dolgoznak, miközben az adagokkal sem spórolnak. A bisztró jellegű étteremben több magyaros, és jópár nemzetközi fogást is kínálnak, így a tűzijáték alatt egy igazi kulináris élményben lehet részed. Ha augusztus 20-án egy exkluzív, stílusos helyszínen szeretnéd átélni a tűzijátékot, miközben Budapest legszebb látványosságai vesznek körül, akkor a Spoon the Boat a tökéletes választás!

Spoon The Boat

1052, Vigadó tér 3.

The Duchess Rooftop Bar

A The Duchess Rooftop Bar Budapest egyik legexkluzívabb tetőterasza, amely a belvárosban, a Matild Palace tetején található. Ha augusztus 20-án egy igazán exkluzív, elegáns és hangulatos környezetre vágysz, akkor a The Duchess Rooftop Bar az ideális választás! A helyszínre érve a kulcsos logót követve, kis folyosón át, Budapest első liftjével juthatunk fel a tetőre, ahol szinte az Erzsébet híd fölött lebegve szemlélhetjük a Dunát és a budai oldalt.

Innen a város fényei és a tűzijáték teljes pompájukban tárulnak eléd. Az elegáns, mégis modern dizájn, a kényelmes ülőhelyek és a hangulatos világítás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy extra kényelemben érezd magad! A bár prémium italválasztéka és kreatív koktéljai tökéletesen kiegészítik az élményt, miközben a tűzijáték látványában gyönyörködsz. A gondosan összeállított itallap és a finom falatok garantálják, hogy az estéd minden szempontból élvezetes legyen.

Az augusztus 20-i eseményre kifejezetten erre az alkalomra készült koktélokkal készülnek, továbbá két órán át korlátlan Cattier pezsgő csomag is vár az érkezőkre. Kényeztheted magad a hideg és meleg canapék, valamint az ínycsiklandó desszertek elragadó választékával. Foglalni ide kattintva tudsz!

The Duchess Rooftop Bár

1056, Váci utca 36.

raqpart

Budapest nyári lazulós és szórakozóhelye, a raqpart. A Lánchíd pesti hídfőjét betámadó szabadtéri bárterasz a város egyik legszebb panorámáját tudhatja magáénak, háttérben a Budai vár - Mátyás templom - Halászbástya kombóval. Innen a limonádét is jobban esik szürcsölgetni, a hely tényleg jó választás egy könnyű nyári chill-ezéshez. Ami az étel- és italkínálatot illeti, igazi gourmet fogásokat rendelhetünk, úgymint a magyaros vagy a provance-i tál, az Angus burger, cézár saláta garnélával vagy az elmaradhatatlan hekk kovászos uborkával. A fröccs és a sör hűsítő a nyári koktélok pedig könnyűek és izgalmasak.

Az élet éjszaka sem áll meg a parton! Amint a nap eltűnik a Budai Vár kupolája mögött, a város legjobb koktélmesterei előveszik legféltettebb long drink receptjeiket és shot-különlegességeiket, felerősödnek a lágy deep vokálok és a mosolygós nu disco ütemek, hogy egy emberként mozogjunk a szabad ég alatt, egészen hajnalig. Nem lesz ez másképp augusztus 20-án sem, érdemes követni a Facebook eseményt az aznapi részletes programokért!

raqpart

1051, Jane Haining rkp.

További budapesti helyszín ajánló

Várkert Bazár

Hamarosan finomságokkal, koncertekkel, gasztrobeszélgetésekkel telik meg a Várkert Bazár környéke, mert augusztus 18-tól 20-ig újra megrendezik hazánk egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválját, a Magyar Ízek Utcája rendezvényeit. Ez elsősorban magyar gasztrokulturális kiállítás és vásár, de a Kárpát-medence színes ízvilágát és gasztronómiai kultúráját is igyekszik bemutatni. Itt kóstolhatod meg először Magyarország tortáját, és mutatják be a Szent István-napi kenyeret is. A szervezők a Magyar Ízek Utcája programjának záróeseményeként tüntetik fel a 21 órakor kezdődő tűzijátékot. Ha a Várkert Bazárban vagy annak környékén ragadnál, egy percig se aggódj: innen is tökéletesen lehet majd látni a műsort.

Gül baba türbéje

A rutinos tűzijátéknézők tikos favoritja épp a Duna azon szakaszára néz, ahol fellövik a rakétákat. A Gül baba türbéje a csodás látkép mellett egy nyugodt, csendes környezetet is kínál, amely tökéletes helyszínt biztosít az ünnepi események megtekintéséhez. A türbéhez vezető séta és a környező kert is hozzájárul ahhoz, hogy az este egy különleges élmény legyen.

A Bálna környéke

A főváros egyik legszebb panorámája nyílik a Nehru partról a Gellért-hegyre, ráadásul könnyen megközelíthető a zöld terület. Ideális választás lehet azoknak, akik a pesti oldalról szeretnék nézni a tűzijátékot.

Filozófusok kertje

A klasszikus helyszínekhez képest szinte biztos, hogy jóval kevesebben lesznek a romantikus környezetben, ahol ezúttal élő zenei aláfestést is kap a tűzijáték. Ráadásul kényelmes babzsákfotelekből lehet nézni a műsort a Gellért-hegy Erzsébet hídhoz közeli zöld oázisában.

Hármashatár-hegy

Népszerű hely, ahol évről évre sokan gyűlnek össze. Éppen ezért aki ezt választja, számoljon úgy, hogy az este kilenc órai kezdés előtt már egy, másfél órával oda kell érni.

Sas-hegyi Látogatóközpont

Az ünnep alatt kizárólag a fogyatékossággal élőknek és kísérőiknek kínál egyedi élményt a látogatóközpont. Mivel azonban a tűzijátéknéző helyek száma korlátozott, ezért előzetes regisztráció szükséges ezen a honlapon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Tele van Budapest az 1956-os forradalom emlékeivel
Egy nap elég sem lenne rá, hogy az összeset megnézd. Mutatunk néhányat!


Ha Budapest valamennyi '56-os emlékművét végig akarnád járni, egészen biztosan nem lenne elegendő rá egy nap. A budapesti temetőkben, az utcákon, a házak falain, a parkokban, a templomok mellett is találhatók szobrok, táblák, installációk, amelyek a forradalomra emlékeztetnek. És olyan épületekből is akad jónéhány, ami a forradalom fontos helyszíne lett.

Minden kerületnek megvannak a maga emlékhelyei. Ebben az összeállításban csupán néhány, könnyebben megközelíthető 1956-as emlékművet mutatunk, olyan útvonalon, amit akár közösségi közlekedési eszközökkel is egy nap alatt bejárhatsz.

Kevesen tudják, de a Benedek Elek előtt tisztelgő, Döbrentei utcában felállított kúton (Elek apó kútja) 1956 gyermek áldozataira emlékező tábla látható.

Ötvenhatos emlékek és szobrok Budapesten
@mysecretbudapest Itt áll Elek apó kútja, amely 1956 gyermekáldozatainak és Benedek Elek meseírónak állít emléket. Az ötlet Kányádi Sándor költőé volt. Kányádi Sándor halála után, 2018-ban az ő tiszteletére is emlékkövet helyeztek el a parkban, a padokon pedig néhány idézete olvasható. #mysecretbudapest #budapesthungary #magyar #magyartok #magyartiktok #budapesten #hungary #hungarian #vers #mese #neked #nekedbe #nekedbelegyen #memories #szobor #autumn #autumnvibes #fall #fallvibes #benedekelek #kanyadisandor #1956 #56 ♬ Pieces of Memory - Carlos Carty

A túrát érdemes a pasaréti téren, az 5-ös busz végállomásánál kezdeni, és gyalog lesétálni az Orsó utcán egy kerítés mögött rejtőző Bauhaus-villához: a Nagy Imre emlékházhoz.

A villát az 1930-as évek elején Kozma Lajos, a kor neves építésze tervezte - érdekessége, hogy az alsó szinten volt a házmesterlakás, a kertben pedig a személyzeti épület. 1932-ben Pogány Margit festőművésznő és húga vásárolta meg a villát, a második világháború alatt az épületben dr. Gellért Áron ügyvéd és felesége lakott négy főnyi személyzettel. A zsidó származású tulajdonosok az üldöztetést szerencsésen túlélve 1945-ben visszatértek otthonukba, majd később Ausztráliába vándoroltak ki.

1949-ben költözött be a villába Nagy Imre (az Országgyűlés akkori elnöke) és felesége, Égető Mária, a kerti kis házba pedig Sáringer (Szabó) Rozália, Nagy Imre édesanyja. Nagy Imre ebben a házban írta legfontosabb tanulmányait és 1953-as reform kormányprogramját, az 1955-ös eltávolíttatása után pedig vitairatait és rendszerkiritikáit, a forradalom alatt pedig értelmiségiek és ellenzékiek találkoztak nála. 1958-ös kivégzése után családja nem költözhetett vissza a házba, az állami tulajdonba került. Méray Tibor, a Párizsban élő, 1956-os menekült újságíró javasolta 1989-ben, hogy az épületből legyen emlékház az 1956-os miniszterelnök tiszteletére.

Nagy Imre Emlékház, a volt 1956-os miniszterelnök egykori lakhelye, a Kozma Lajos által tervezett Bauhaus villa1949-ben költözött be a villába Nagy Imre (az Országgyűlés akkori elnöke) és felesége, Égető Mária

Az Orsó utca végén magánpénzből egy kis kőtár is létesült 1956 emlékére:

A villától az 5-ös busszal érdemes a Széll Kálmán térig utazni, és onnan átsétálni a Széna térre, az az '56-os emlékműhöz, ami a Mammut2 előtt áll, majd a 2-es (piros) metróval átmenni a pesti oldalra a Kossuth térre.

A Kossuth téren megható és megrázó emléket állítottak a hírhedt parlamenti sortűznek. 1956. október 25-én kisebb tömeg gyűlt össze az Országháznál. A szovjetek először riasztólövéseket adtak le, majd megjelent egy harckocsi és belelőttek a téren gyülekezőkbe. Nem tudni pontosan, mennyien haltak meg, Kő András és Nagy J. Lambert kutatásai szerint legalább 75-en, és 284 ember sebesült meg.

A lövésekre ma "falba fúródott golyók" emlékeztetnek mindenkit, aki arra jár. 2001-ben a túlélők kezdeményezésére készíttették ezt a rendhagyó emlékjelet az akkori Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületének árkádjainál.

A másik 1956-os emlékmű Nagy Imre szobra volt (2018-ig). Az emlékművet 2018. decemberében a magyar kormány elbontatta és elszállíttatta, majd később másik helyen, a Margit híd pesti hídfőjénél állították fel.

@mysecretbudapest Hiszen a szoborkompozíciót úgy alkotta meg Varga Tamás szobrászművész, hogy a koncepciós perben kivégzett Nagy Imre figurája a Parlament felé nézzen. Most egy fát néz, ami eltakarja a kilátását a budai oldalra. Ez a folyamatos szoborb.sztatás, ideoda helyezgetés, eltüntetés, újraállítás egy monty pythonos hülye magyar szokás, vagy máshol is ez a divat? #magyartiktok #magyar #statues #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe ♬ Swear By It - Chris Alan Lee

Innen a legegyszerűbb, ha metróval a Keletihez utaztok; a pályaudvartól sétáljatok át Rákóczi út-Huszár utca útvonalon a Rózsák teréig, a Szent Erzsébet-plébániáig. A templom kertjében áll a Térdeplő angyal szobra, amelyet Márai Sándor 1956 karácsonyán született verse ihletett: "Az üszkös, fagyos Budapestre/Oda, ahol az orosz tankok/Között hallgatnak a harangok/Ahol nem csillog a karácsony/Nincsen aranydió a fákon/Nincs más, csak fagy, didergés, éhség/Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék./Szólj hangosan az éjszakából:/Angyal, vigyél hírt a csodáról. (...) Angyal, vidd meg a hírt az égből/Mindig új élet lesz a vérből." Ez utóbbi két sor olvasható a 2007-ben felavatott szobor talapzatán.

Nem messze tőle egy szerény tábla emlékezik a Rózsák tere hőseiről, a harcok alatt elhunyt forradalmárokról.

A Rózsák terén az Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom kertjében látható a Térdeplő angyal szobra, amelyet Márai Sándor 1956 karácsonyán született verse ihletett

A Rózsák teréről a Rákóczi utat keresztezve menjetek át a II. János Pál pápa térre, ahol a Paris Match 1956-ban meggyilkolt riporterére, Jean Pierre Pedrazzinira emlékezhettek. A férfi annak idején a forradalom hírére Magyarországra utazott, lefényképezte Mosonmagyaróváron a sortűz áldozatainak temetését. Másnap Budapestre érkezett, itt az utcákat fotózta, 30-án reggel pedig kollégájával a Köztársaság térre (a mai II. János Pál pápa térre) ment az összecsapások hírére. A volt pártház előtt lőttek Pedrazzini testébe géppisztoly-sorozatot. Hiába szállították haza, Párizsba a súlyosan sebesült fotóriportert, az életét már nem tudták megmenteni.

Innen a Móricz Zsigmond körtérre menjetek tovább. Az egyik leghevesebb csata itt dúlt, barrikádokat emeltek a forradalmárok, a szovjet tankok pedig borzalmas pusztítást végeztek a téren és környékén. Ma két tábla is erre emlékeztet.

Innen a Bertalan Lajos utcán át a Műegyetem rakpartig mentem, ahol megnéztem a gyönyörű 1956-os emlékművet. A drámai pillanatot tökéletesen kifejezi a szobocsoport dinamikája, a központi alak és a többi figura "mozgása".

Az 1956-os emlékmű a Műegyetem rakparton

Figyelem: a Műegyetem kerítésén is találtok egy emléktáblát.

a Műegyetem kerítésén is találtok ötvenhatos emléktáblát

A Bakáts térre mentem tovább a Petőfi hídon át, mivel az Assisi Szent Ferenc-főplébániatemplom falán és kertjében is látható 56-os emlék. A templom hátsó falán emléktáblát láthattok, a bejárat mellett pedig a forradalom névtelen mártírjai előtt tisztelgő, 1993-ban felállított emlékmű.

A fegyveres felkelők egyik központja a Ferencváros volt: a Kálvin teret, a Ráday utcát, a Bakáts teret, a Kinizsi utcát, a Ferenc körutat és az Üllői utat sokszor emlegette az egyik rokonom, aki részt vett az 1956-os eseményekben, és ezért külföldre kellett menekülnie.

Innen pár megálló a Corvin köz, ami szintén a forradalmárok egyik fontos, és a legtovább, egészen november 6-ig védett állása volt, egyben borzalmas vérfürdő helyszíne. A pesti srác szobra és több tábla emlékeztet a történtekre.

corvin köz ötvenhatos szobor pesti srácok

4-es (vagy 6-os) villamossal még menjetek vissza a budai oldalra. A sétát a Margit híd budai hídfőjétől elgyalogolva a Gyorskocsi utcánál zártam, a büntetés-végrehajtási intézet épületénél, itt ítélték ugyanis halálra Nagy Imrét.

Innen átmentem a szomszédos Nagy Imre térre. Ha emlékeztek még, a Kossuth téren állt a Forradalom lángja nevű gránit obeliszk, a 2012-es ünnepségen még ott volt, láng lobogott a tetején. A Kossuth tér átalakításakor onnan eltávolították, és végül ide, az elbontott Fő utcai benzinkút helyére állították fel.

Ti melyik budapesti ötvenhatos emlékművet tartjátok a legszebbnek?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
230 éves titkos recept nyomában – felfedeztük az Unicum Házat
Kiderült, miért készült évtizedekig hamis recept alapján az ital, és milyen különlegességek érlelődnek ma is a hatalmas pince mélyén. Mutatjuk mi vár rád!


Van egy hely Budapesten, ahol egyszerre élheted át a történelem súlyát, a gyógynövények illatát, a pince hűvös varázsát és az Unicum különleges ízeit. Ez az Unicum Ház – és aki ide betér, nem csupán egy múzeumot látogat meg, hanem egy minden érzékszervére ható utazáson vesz részt.

Ellátogattunk az Unicum Ház prémium túrájára, ahol kiderült, miért készült évtizedekig hamis recept alapján az ital, és milyen különlegességek érlelődnek ma is a hatalmas pince mélyén. Mutatjuk mi vár rád!

Az élmény egy immerzív, 270 fokos vetítéssel indult, amely a Zwack család és az Unicum kalandos történetét mesélte el.

Ahogy körbenéztem, a falakon megelevenedő képek szinte életre keltették előttem a gyár múltját, a család sorsát és a legendás ital történetét.

Megtudtuk például, hogy amikor 1948-ban államosították a gyárat,

a Zwack család egy hamis receptet adott át a kommunista hatalomnak.

Így az ital hosszú évekig nem is az „igazi” volt. Később Zwack Péter a ’80-as évek végén visszatért Magyarországra, és akkoriban szinte példátlan módon visszavásárolta a saját családi cégét. Az Unicumot ekkortól újra az eredeti recept alapján kezdték el gyártani.

A régi lepárló és a titkos recept

A vetítés után jött a túra legizgalmasabb része: a régi lepárló és a pincelabirintus.

A gyár 1892-ben épült, és a lepárlóban a mai napig ott állnak azok az eredeti berendezések, amelyeken a 20. század végéig főzték a gyógynövényeket.

Belépve olyan érzésem támadt, mintha visszarepültünk volna az időben, és rögtön megcsapott a gyógynövények fűszeres illata is.

Az Unicum több mint 40 féle gyógynövényből készül, de a pontos számot szándékosan nem árulják el. Néhány összetevőről a túra során lerántották a leplet: van benne enciángyökér, édeskömény, fahéj, guajakfa.

A recept titkát egy olyan fűszerkeverék őrzi, amit kizárólag a család ismer.

Ez már keverék formájában érkezik a gyárba. A kiállításon ráadásul olyan fűszernövényeket is elhelyeztek, amiket nem tartalmaz a recept, hogy senki ne jöhessen rá a valódi titokra.

A pincelabirintus birodalma

A 2500 négyzetméteres pince egy külön világ: több mint 500 tölgyfahordót rejt, a kádármester faragott díszei pedig műalkotásként is megállnák a helyüket.

A legkisebb hordó 100 literes, a legnagyobb pedig 16 000 literes – ez utóbbi egyben a legrégebbi is, hiszen 1937 óta szolgál. Az Unicum hónapokon keresztül érlelődik a pincében lévő hordókban, mielőtt a boltok polcaira kerülne, onnan pedig hozzánk.

Az ízek kavalkádja

A pince igazi különlegességei a csapra vert hordók: a kóstolás során innen kínálják az italokat.

A prémium túra során öt féle Unicumot kóstolhattunk. Mindegyik ital más és más világ, de az alap mégis ugyanaz – ettől válik különlegessé a kóstolás.

Itt még a klasszikus Unicum is teljesen más ízélményt ad: intenzívebb, gazdagabb, mint amit a boltban vehetsz.

Az Unicum Szilva titka, hogy aszaltszilva-ágyon érlelik, amihez az ötletet egy régi kóstoló adta: annyira ízlett a vendégeknek a szilvával együtt, hogy külön italt csináltak belőle.

A Barista változatot a kávé inspirálta: presszókávéval kínálták az Unicumot, melynek akkora sikere lett a kóstolók körében, hogy külön ízvariáns született belőle.

Az Orange Bitter ötletét Olaszországból hozta a család – ott látták, hogy naranccsal és jéggel isszák az Unicumot, így lett a narancsos változat.

Az Unicum Riservában a két örökös, Zwack Sándor gyógynövény-szakértelme és Zwack Izabella borász tudása egyesül, ugyanis dupla hordós érlelést kap az ital, és részben Tokaji pincészetekból származó hordókban érlelik azt.

A prémium túra során bepillanthattunk a Soroksári úti pince egyik legféltettebb területére, a Trezor-ágba is.

Itt pihen tíz éven át az Unicum legexkluzívabb különlegessége, a Trezor XO – az Extra Old rövidítése is a hosszú érlelésre utal.

A 2013-as évjáratból mindössze 3200 palack készült, ebből 2024-ben 2000 palack került értékesítésre és a következő években is nagyjából ennyit fognak készíteni belőle.

Az XO sorszámozott, szögletes palackjai olyan exkluzívak, hogy szinte múzeumi tárgyként állnak a vitrinekben.

Érdekesség, hogy ez a pincerész egy másik különleges program, a Trezor Titka szabadulószoba egyik fő helyszíne is.

Kiállítótér – ahol a múlt életre kel

A látogatásunk a kiállítótérben zárult, ahol audioguide és QR-kódos tartalmak segítségével fedezhettük fel a Zwack család sosem hallott történeteit.

A családi legenda szerint 1790-ben II. József udvari orvosa, dr. Zwack készítette el az első italt a császár gyomorbántalmaira. Amikor az uralkodó megkóstolta, elhangzott a híres mondat:

Dr. Zwack, das ist ein Unikum!

A vitrinekben láthattuk a legidősebb fennmaradt Unicum palackot, amely megközelítőleg 140 éves.

Elolvashattuk Ady Endre Mylitta-verseit is, amelyeket Zwack Máriához írt.

Megnézhettük, melyik Arnold Böcklin festmény ihlette Pachl Viktor legendás „vízes ember” plakátját az 1910-es években.

A kiállított tárgyak között szerepelt a Zwack által átmenetileg gyártott villanykörte is. Amikor ugyanis megcsappant az ital forgalma, jobb híján fénnyel töltötték meg a palackokat.

A galérián megcsodáltuk Közép-Európa legnagyobb minipalack-gyűjteményét is, ami több mint 17 ezer darabból áll.

Az én kedvenceim egyértelműen az állatfigurás üvegek voltak.

Az interaktív kijelzőkön megpróbáltuk játékosan kitalálni, mely gyógynövényekből készül az Unicum.

Illetve unicumos puzzleval és memóriajátékkal is játszhattunk.

A szelfigép budapesti és Unicumos hátterei pedig gondoskodtak róla, hogy ne csak élményeink, hanem fényképes emlékünk is legyen az Unicum Házból.

Az Unicum Ház nem csupán egy kiállítás, hanem egy időutazás a magyar történelemben, egy kalandozás a gyógynövények között és egy élménykóstoló az ízek világából.

Egy hely, ahol a legendák életre kelnek, a titkok még titokzatosabbá válnak, és ahol minden korty mögött ott rejlik több mint két évszázad öröksége.

Amikor kiléptem, már tudtam: az Unicum nem csak egy ital. Ez valóban egy Unikum.

Ha kedvet kaptál, látogass el te is az Unicum Házba. Kattints ide és nézd meg a videót, amiben az Unicum Ház alapító-örökösei, Zwack Sándor és Zwack Izabella mesélik el, miért élmény ide ellátogatni.

Ráadásul most különösen jó alkalom nyílik rá: november 5-én este Beck&Grecsó előadással is készülnek a múzeum területén. Az estet egy különleges vacsora kíséri majd, ahol az Unicum termékcsalád ízei köszönnek vissza az ételek világában is.

Írta: Orosz Emese


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Újra fényárban úszik a Palatinus fürdő – megnyílt a Lumina Park varázsvilága!
Mesebeli világok, több mint százötven káprázatos installáció és milliónyi színes fény várja a látogatókat.


A Margitsziget estéi idén sem maradnak fény nélkül: a Lumina Park negyedik alkalommal tér vissza, hogy színt és varázslatot csempésszen a téli hónapokba. Az október 22-én induló, „Varázsvilág – Magic Adventure” fantázianevű új szezon a Palatinus fürdő fái között vezet végig, ahol a látogatók egy-másfél órás sétán fedezhetik fel a fényből szőtt meséket.

A Lumina Park nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is igazi sikertörténet. A lengyel, cseh, litván és magyar helyszínek közül a budapesti a legsikeresebb – ami nem is csoda, hiszen a Margitsziget és a Palatinus különleges atmoszférája eleve mesébe illő díszletet kínál.

Az idei „Varázsvilág” témája szó szerint elvarázsol:

bejárhatjuk a Jégvarázs birodalmát, felfedezhetjük Tarzan dzsungelét, átkelhetünk Pocahontas erdején, majd megcsodálhatjuk Versailles csillogását.

A fényösvényen egy helikopter is felbukkan, könnyű eltévedni a fénylabirintusban, és akár egy mexikói zenekar vagy egy jazzband tagjaként is kipróbálhatjuk magunkat. Közben pedig olyan mesterek festményei kelnek életre a fény segítségével, mint Van Gogh, Monet, Degas vagy Matisse.

Az idei év leglátványosabb újdonsága az Élet fája,

amely több kultúrában is az örök körforgás és megújulás szimbóluma. A Lumina csoport saját fejlesztésű, modern fényinstallációja most a Palatinus egyik hatalmas japán akácfáján kapott méltó helyet – így válik a természet és a technológia varázslatos egységgé.

A park több mint 10 kilométernyi vezetéket és milliónyi LED-fényt használ, a hozzájuk társított zene pedig igazi, több érzékre ható élményt nyújt. A Lumina Park a téli szezonban minden nap sötétedéstől 21 óráig tart nyitva, a kiemelt időszakokban pedig egészen 22 óráig is látogatható.

A Lumina Park története 2022-ben kezdődött, amikor a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a lengyel Lumina sp. z o. o. céggel közösen életre hívta a téli fényparkot a Palatinus strand területén. A cél az volt, hogy a Margitsziget a hidegebb hónapokban is izgalmas, élményekkel teli úti cél maradjon – és ez sikerült is. Azóta a Lumina Park nemcsak turisztikai látványosság, hanem valódi közösségi helyszín, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt újra átélhetik a felfedezés örömét.

Lumina Park

2025. október 22-től 2026. március 1-ig látogatható a Palatinus fürdőben.

További információ: www.luminapark.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Sashalom: Különleges kilátó, alatta futópálya, szobrok, kávézó és játszótér – A Reformátorok tere a nyugalom szigete
Sashalmon nemcsak templom és kilátó vár, de legendás zenekarok is innen indultak. A volt bánya ma a kikapcsolódás, emlékezés és közösségi élet különleges színtere.
szs - szmo.hu
2025. november 02.



Nem kell messzire utazni, vagy hegyet mászni, hogy egy kilátóból szemléld meg Budapestet és környékét. Elég ellátogatni Budapesten a XVI. kerületben található Reformátorok terére. A szépen gondozott terület a reformáció 500. évfordulójára készült el. A 1,2 hektáros park korábban kavics- és homokbánya volt, ma emlékhely és közösségi tér. A parkban kilátó, kávézó és játszótér is van, mellette park, és néhány érdekes épületet is érdemes felkeresni. Csend, nyugalom és kertvárosi hangulat jellemzi a környéket.

A tér közepén R. Törley Mária szoborcsoportja áll: Kálvin Jánost, Luther Mártont és Bocskai Istvánt ábrázolja. Középen egy háromméteres átmérőjű kút található, amelyet Ruszina László ötlete alapján helyeztek el. A víz egy földgömbön folyik alá, a kút körül elhelyezett padka pedig ülőhelyként is használható.

A park legfeltünőbb látványossága a kilátó, amely ingyenesen látogatható, de sötétben már nem lehet felmenni rá (jelenleg 7.30-tól 19 óráig van nyitva). Fagyos vagy viharos időben zárva tart.

Az izgalmas építmény acél- és alumíniumhálóból készült. A színe és formája Weöres Sándor egyik versét idézi: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” A világos színek az eget, a barnás árnyalatok a földet szimbolizálják.

A legfelső szint 17 méter magas, a tengerszint felett 165 méteren található. Összesen 100 lépcsőfokot kell megmászni. Az alatta lévő szinten is van kilátópont. A felső szintről körpanoráma nyílik: látni a Budai-hegységet, a várost, háztetőket, és tiszta időben a Duna túloldaláról is kivehető az építmény. A mellvéden panorámatérkép mutatja, merre milyen nevezetességek láthatók. A kilátóból jól látni a Gellért-hegyet, a Szabadság-szobrot, a Budai várat, a Citadellát, a ferihegyi irányítótornyot és a Megyeri hidat is.

A kilátó mellett egy kellemes Bauhaus-stílusú kávézó vár. A parkban futópálya, gördeszkapálya, kutyafuttató, csobogó, nyilvános illemhely is van. A gyerekes családok is szívesen jönnek ide, hiszen a közelben található játszótér igazi gyerekparadicsom.

Képgaléria: a kilátó és a kilátás (Fotókért kattins a képre)

Innen csak pár lépés a Sasvár utca 52. szám alatt álló templom, amelynek telkét 1910-ben ajándékozta Ehmann Viktor és felesége, hogy helyet biztosítsanak a Krisztus Király plébániatemplomnak. A terveket Kismarty-Lechner Loránd készítette el díjazás nélkül, az építkezést pedig Rieger Miklós vezette. A munkálatok 1927-ben indultak, és 1931-ben szentelték fel a neoromán stílusú templomot.

Sashalom a magyar zene történetébe is bekerült: a Sasvár utca 52. pincéjében próbált a Haus Byrds, a Gesarol, a P. Mobil, az Ikarus és a Hobo Blues Band is. Itt lakott korábban Szakács László dobos. 2022. október 18-án emléktáblát avattak a ház falán.

A környék másik híres lakója Amerigo Tot szobrász volt, aki 1921-ben költözött Sashalomra családjával. Édesapja nyolc házat vásárolt az államosítás előtt, de 1950-ben mindent elvettek tőlük.


Link másolása
KÖVESS MINKET: