„Ma 16 órától megkezdte munkáját az ünnepi tűzijáték lebonyolításáért felelős operatív törzs. Az eddig összegyűjtött és értékelt információk alapján kijelenthető, hogy nem áll fenn olyan körülmény, mely kérdésessé tenné a 19 óra 30 perckor kezdődő díszelgő áthúzást, illetve a 21 órakor kezdődő ünnepi tűzijátékot” – közölte a Facebookon Kovács Zoltán.
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár hozzátette: az operatív törzs a tűzijáték végéig ülésezik és amennyiben szükséges, azonnal tájékoztatja a közvéleményt.
A tűzijátékot azután halasztották el augusztus 20-án, hogy az OMSZ lehetséges esőre, zivatarra adott ki jelentést, végül azonban nem esett. A kormányzat az eset után menesztette a meteorológiai szolgálat két felsővezetőjét.
A tűzijátékot a Facebook-oldalunkon élő videóban közvetítjük, és fotókat is közlünk majd az ünnepségről.
„Ma 16 órától megkezdte munkáját az ünnepi tűzijáték lebonyolításáért felelős operatív törzs. Az eddig összegyűjtött és értékelt információk alapján kijelenthető, hogy nem áll fenn olyan körülmény, mely kérdésessé tenné a 19 óra 30 perckor kezdődő díszelgő áthúzást, illetve a 21 órakor kezdődő ünnepi tűzijátékot” – közölte a Facebookon Kovács Zoltán.
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár hozzátette: az operatív törzs a tűzijáték végéig ülésezik és amennyiben szükséges, azonnal tájékoztatja a közvéleményt.
A tűzijátékot azután halasztották el augusztus 20-án, hogy az OMSZ lehetséges esőre, zivatarra adott ki jelentést, végül azonban nem esett. A kormányzat az eset után menesztette a meteorológiai szolgálat két felsővezetőjét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elkezdődött a matekérettségi - ezekkel a feladatokkal küzdenek a diákok
Kedden több mint 81 ezren írásbeliznek matematikából közép- vagy emelt szinten. A diákok 9 órakor kezdtek bele a feladatok megoldásába, a középszintesek összesen 180 percig, az emeltesek pedig 240 percig írhatják a feladatlapokat.
A vizsgakövetelmények ugyanazok, mint tavaly. A 2025-ös vizsgasorban is főleg olyan feladatokra lehet számítani, amelyek hétköznapi, gyakorlati problémákkal foglalkoznak (például a 2024-es vizsgán a szolnoki habos isler került elő a második részben), de lehetnek olyan pénzügyi számításos feladatok is, amelyek csak 2024-ben kerültek le emeltről középszintre.
A matekérettségin olyan számológépet lehet használni, ami nem alkalmas adatok tárolására. Emellett függvénytáblázatot is vihetnek magukkal a diákok, írta az eduline.
A lap szerint az érettségin az alábbi arányokban fordulhatnak elő az egyes témakörök:
Matekból középszinten idén is két feladatlapot kapnak a diákok. Az I. részben 10-12 feladatot kell megoldaniuk, amire összesen 45 percük lesz. Ebben a feladatsorban nagyrészt egyszerű összefüggéseket, alapfogalmakat kérnek számon.
Az időre nagyon kell figyelni, hiszen 45 perc után a felügyelő tanár beszedi a feladatlapokat, így ezekkel a feladatokkal a diákok a későbbiekben már nem tudnak foglalkozni.
Az idei feladatsor első részében halmazok, egyenlet a valós számok halmazán, gráfok és vektorok is szerepelnek, de a diákoknak térfogatot, mértani sorozat összegét is kell számolniuk.
Matekból az első 30 pontos, a második rész pedig 70 pontos.
A vizsgakövetelmények ugyanazok, mint tavaly. A 2025-ös vizsgasorban is főleg olyan feladatokra lehet számítani, amelyek hétköznapi, gyakorlati problémákkal foglalkoznak (például a 2024-es vizsgán a szolnoki habos isler került elő a második részben), de lehetnek olyan pénzügyi számításos feladatok is, amelyek csak 2024-ben kerültek le emeltről középszintre.
A matekérettségin olyan számológépet lehet használni, ami nem alkalmas adatok tárolására. Emellett függvénytáblázatot is vihetnek magukkal a diákok, írta az eduline.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Republikon: még most is tudott 3 százalékot javítani a TISZA, néggyel megy a Fidesz előtt
A Republikon áprilisi mérése szerint Magyar Péter pártja 32, a Fidesz–KDNP 28 százalékon áll a teljes népesség körében. A pártválasztók között is 4 százalékpontos az előnyük.
Áprilisban a teljes népesség 32 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra – ez 3 százalékponttal több, mint márciusban. A Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatása szerint a pártválasztók körében is emelkedett a párt támogatottsága, itt 1 százalékpontos erősödést mértek, írta a 24.hu.
A Fidesz–KDNP 1 százalékpontot javított az előző hónaphoz képest, így jelenleg 28 százalékon áll a teljes népességen belül. Ezzel 4 százalékponttal marad el a Tiszától. A pártválasztók körében nem történt változás a kormánypártoknál, itt továbbra is 35 százalékon állnak, míg a Tisza 39 százalékra erősödött.
A Republikon értékelésében azt írta, az elmúlt hónapban egyre inkább megerősödött az a gondolat, „miszerint 2026-ban a kormányváltó erőre (ez esetben a Tiszára) kell szavazniuk az ellenzékieknek, hogy 2030-ban ismét kedvenc pártjukra szavazhassanak”. Az intézet szerint ez a tendencia a számokban is megmutatkozik, hiszen
a Tisza folyamatosan növeli támogatottságát. A mostani növekedés főként a bizonytalan szavazóktól érkezett, kisebb mértékben pedig a Kutyapárttól.
A kutatás szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága nem változott jelentősen, és nagyjából ott tart, ahol egy hónappal ezelőtt. A Republikon ezzel kapcsolatban megjegyezte: „a pártszövetséget nem kerülték el a botrányok, viszont lassan kezdetét veszi a választás előtti pénzosztás, ami segíthet a kormánypártok támogatottságán”.
A kutatásban kitértek arra is, hogy a „Kollár Kinga-ügy” nem volt elég jelentős ahhoz, hogy csodafegyvernek bizonyuljon a kormánypártok számára. Magyar Péter a közelmúltban arról beszélt, hogy információik szerint hogyan próbálják majd ellehetetleníteni a Tisza indulását a választáson.
Áprilisban a teljes népesség 32 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra – ez 3 százalékponttal több, mint márciusban. A Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatása szerint a pártválasztók körében is emelkedett a párt támogatottsága, itt 1 százalékpontos erősödést mértek, írta a 24.hu.
A Fidesz–KDNP 1 százalékpontot javított az előző hónaphoz képest, így jelenleg 28 százalékon áll a teljes népességen belül. Ezzel 4 százalékponttal marad el a Tiszától. A pártválasztók körében nem történt változás a kormánypártoknál, itt továbbra is 35 százalékon állnak, míg a Tisza 39 százalékra erősödött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két éve zsibbadást érzett a végtagjaiban egy 60 éves osztrák férfi, aki egy ismert osztrák utazási iroda idegenvezetőjeként dolgozott. A panaszok hátterében ideggyulladást feltételeztek, de sokáig nem sikerült pontos diagnózist felállítani. Végül egy bécsi kórházban azonosították nála a leprás fertőzést, számolt be róla a Blikk.
A lepra Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában már több száz éve nem okozott tömeges megbetegedést.
A lakosság 95 százaléka már eleve immunis a leprára. Az orvosi egyetemi tankönyvek is csak röviden, néhány sorban említik. Emiatt előfordulhat, hogy az orvosok nem ismerik fel időben a betegséget.
Szűcs András nyugdíjas háziorvos szerint a lepra tömeges terjedése nem fenyeget civilizált területeken: „A tömeges fertőzés lehetetlen ilyen területen, ahol megfelelő a higiénia, ahol jól tápláltak az emberek, ahol jó az ivóvíz, ahol megfelelőek a napi tisztálkodási szokások, a civilizált területekről emiatt már évszázadok óta eltűnt a betegség.”
A lepra tünetei között szerepel a bőr elszíneződése, dudorok megjelenése az arcon, orron, szem környékén, valamint izomgyengeség és zsibbadás.
A sebek nehezen gyógyulnak, könnyen begyulladhatnak. A betegség érintkezéssel és cseppfertőzéssel terjed, lappangási ideje pedig legalább öt év.
Bár a lepra ma már gyógyítható, késői felismerés esetén súlyos következményekkel járhat, például idegkárosodással, vaksággal, az orrsövény eltűnésével vagy a bőr súlyos elváltozásaival.
Riskóné Fazekas Márta református lelkész, a Lepramisszió magyarországi vezetője a lapnak hangsúlyozta:
„A lepra, ugyanúgy mint más fertőzés, megelőzhető lenne a mélységes szegénység és nyomor felszámolásával.”
Sokan mégsem mernek időben orvoshoz fordulni, mert tartanak a megbélyegzéstől és a kirekesztéstől.
A nemzetközi Lepramisszió célja, hogy kórházakkal és menedékházakkal segítsék a betegek gyógyulását. Emellett higiéniai és élelmezési tanácsokat nyújtanak a fertőzéssel érintett területek lakosságának. Kiemelt fontosságú a tiszta ivóvíz biztosítása, mivel azokban a közösségekben, ahol megfelelő vezetékes víz áll rendelkezésre, nem fordulnak elő új fertőzések.
A betegség visszaszorítására több országban is sikeres programokat indítottak, például Bhutánban, Dél-Koreában, Ukrajnában és Romániában. Utóbbi helyen már felszámolták a Duna-deltában korábban működő lepratelepeket is.
Két éve zsibbadást érzett a végtagjaiban egy 60 éves osztrák férfi, aki egy ismert osztrák utazási iroda idegenvezetőjeként dolgozott. A panaszok hátterében ideggyulladást feltételeztek, de sokáig nem sikerült pontos diagnózist felállítani. Végül egy bécsi kórházban azonosították nála a leprás fertőzést, számolt be róla a Blikk.
A lepra Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában már több száz éve nem okozott tömeges megbetegedést.
A lakosság 95 százaléka már eleve immunis a leprára. Az orvosi egyetemi tankönyvek is csak röviden, néhány sorban említik. Emiatt előfordulhat, hogy az orvosok nem ismerik fel időben a betegséget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fontos változás az OTP-nél: megszűnik a belépés az internetbankba mobilról
A bank mobilról már nem engedi a netbank használatát, csak appon keresztül vagy desktopon lehet intézni az ügyeket. Az online csalások elleni védekezés hatékonyságát is javítani szeretnék.
Az OTP Bank május 5-től megszüntette annak a lehetőségét, hogy az ügyfelek mobiltelefonról belépjenek az internetbankba. Ez azt jelenti, hogy aki eddig így intézte online a banki ügyeit, annak mostantól át kell térnie az OTP mobilbank alkalmazás használatára. Az internetbank továbbra is elérhető marad számítógépen, laptopon vagy tableten.
A pénzintézet közlése szerint a mobilos internet-bankolás már csak az ügyfelek 3 százalékára volt jellemző.
A változtatás célja, hogy a ritkán használt funkciókat kivezessék, emellett az online csalások elleni védekezés hatékonyságát is javítani szeretnék.
Az OTP Bank egy másik fontos bejelentést is tett:
megszűnik a 21 évvel ezelőtt indított OTPdirekt.
A lakossági ügyfelek 2025. július 1-jétől már csak az új OTP internet- és mobilbank felületein keresztül tudnak majd online bankolni.
Az új felületeket a bank folyamatosan fejleszti, és jelenleg több mint 2,2 millió lakossági ügyfél használja azokat. Az internet- és mobilbankban elérhető többek között a Kiadásfigyelő, a Karbonfigyelő és a Persely funkció is.