Ilyen a Pálinkafesztivál
Több mint 20 főzdénél próbálgathatjátok a nemes italokat, amelyek között számos győztes is akad. Sárgabarack, őszibarack, málna, gesztenye, csipkebogyó, kökény, birs, eper – csak néhány azok közül az ízek közül, amelyek a fesztivál részvevőinek kínálatban megtalálhatóak. Ezek közül több lecsúszott a mi torkunkon is, számos olyannal találkoztunk, amelyből azonnal újratöltettük volna a poharunkat, de persze akadtak olyanok is, amelyek a mi ízlésünknek nem voltak annyira kedvesek.
A legtöbb időt – immár mondhatni, hogy jó szokásunkhoz híven – a Márton és lányai, illetve a Fruktárium helyszínén töltöttük. De tapasztalataink szerint mindenképpen érdemes inni egy-egy kupicával a Hegyközi Manufaktúránál, a Hunniumnál és a Szemtelennél is. A Rézangyalt is jó, ha útba ejtitek: itt pálinka blendelő kurzust is tartanak, amelyen ti is elkészíthetitek a saját pálinkátokat.
A blendelés lényege, hogy az adott ital – a kész termék –, többféle pálinka háziasításából születik. A rendezvényen szakszerű segítség mellett négyféle alappálinkából készíthetitek el a saját változatotokat. Hogyan készül a háziasított pálinka? Mire kell odafigyelni készítés közben? Mik a tipikus pálinkakészítési hibák? A kurzuson ezekre a kérdésekre is választ kaptok, a részvétel díja 2900 forintba kerül.
A délután 16, 18 és este 20 órakor induló csoportok szűk körűek, 10 fővel indulnak helyszíni jelentkezés alapján. Az elkészített pálinkát mindenki hazaviheti. Azonnal meginni nem lehet, mert három hetet legalább állnia kell.
Ha valaki csak azért nem tartana a társasággal, mert nem szereti a pálinkát, akkor sem kell kihagynia a rendezvényt, ugyanis a fesztivál területén borral és sörrel is várják a látogatókat. Bort például a helyszínre kitelepült DiVinonál ihatunk. A borbár standján ugyanaz a minőség és hangulat várja a szomjazókat, mint a belvárosi üzletükben.
Ételekből sincs hiány a fesztiválon. Szerintünk a legnépszerűbb a zsíros deszka: számos pálinkát kortyolgató ember kezében, asztalán láttuk. De ehettek császármorzsát, mangalica falatokat, illetve a Spájznál is kóstolhattok ezt-azt.
Ha nyugodtabban szeretnétek iszogatni, akkor azt javasoljuk, hogy inkább késő délután, kora este látogassatok ki a fesztiválra. Ha viszont sok ember között, jó hangulatban szeretnétek a pálinkákat megkóstolni, akkor 20 óra magasságában javasoljuk az érkezést.
A fesztivált számos koncert színesíti a hétvége mindkét napján. A kóstolási árak (azokon a helyeken, ahol mi megfordultunk) 300 és 1200 forint között mozognak, ez függ a mérettől és a pálinka fajtájától is.
Szombaton és vasárnap a fesztivál déli 12 órától egészen hajnal 2-ig vár benneteket, a jegypénztár ennél korábban zár. A belépőjegy ára 2000 forint, ez egy kóstolópoharat tartalmaz, a megkóstolt pálinkákért ezen felül kell fizetni. A fesztiválon az utóbbi években már jól megszokott fizetőkártyás rendszer működik.
Ha te is kilátogatsz a Budapesti Pálinkafesztiválra, nyomj egy lájkot!