Egy utas fejére zuhant az álmennyezet a Liszt Ferenc reptéren
Leszakadt a mennyezet a ferihegyi reptéren és megsérült egy Angliából érkezett utas, írta a Magyar Nemzetnek egy olvasója, aki a helyszínen volt, amikor a baleset történt. A lap úgy tudja: múlt héten pénteken körülbelül embernyi nagyságú rész szakadt ki az álmennyezetből, és esett a szállítószalag mellett csomagjára várakozó utas fejére.
Az ORFK szóvivője, Gál Kristóf megerősítette: a repülőtér 2B terminál érkezőszintjén a csomagkiadó szalagoknál körülbelül két négyzetméteres felületen leszakadt az álmennyezet, ami megsebesített egy brit állampolgárt, aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Hozzátette: a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság az eset körülményeit ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt vizsgálja.
Hardy Mihály reptéri szóvivő a lapnak úgy nyilatkozott: az utas minimális hámsérülést szenvedett, orvosi beavatkozásra nem volt szükség, a saját lábán távozott.